Varga Magdolna
Cikluskompozíciós törekvések a 19. század első felében (Madách és Petőfi ciklusairól)
Úgy vélem, hogy egész társaságunk léte, munkálkodása nem csupán a napjaikban ismét divatos kultuszkutatás és -élet függvénye, nem egyéni hiúságunk kérdése, hanem törekvés arra, hogy bizonyítsuk: Madách Imre nem “egykönyvű szerző”, Madách Imre annak a literátus magyar kultúrának a része, amely napjainkban is, a jövőben is biztosítja, biztosíthatja magyarságunk önállóságát.
1. Kiket hasonlíthatunk?
Aki valamelyest foglalkozott szerzőnk életével, illetve olvasta verseit, az önkéntelenül is válaszol: az 1840-es kötetet, a Lant-virágokat kellene figyelembe venni. Keletkezéséről szinte mindent tudunk,1 s Madách későbbi gyűjteménye (lásd a halála előtti nagy “életmű-rendezés” címlistáit) meglehetősen sok verset tartalmaz – legalábbis a hagyatékban többet, mint a megjelent 26-ot. Madách Imre ciklusa lesz az egyik támpont.
Hajlamosak vagyunk a klasszikusokból kiindulni, s óhatatlanul egy másik 1823-ban született költő verseskötetét vennénk a kézbe, Petőfi Sándorét. Önkéntelen választásunkat erősíti a múzsák keresztnév-egyezése. Madách: Lónyay Etelka – 1840. – Lant-virágok; Petőfi: Csapó Etelke/Etelka – 1845. – Cipruslombok Etelke sírjáról. S akkor még eljátszhatunk a cím jelentésével is: mindkettőben ott a növényre utalás, sőt mind a lant, mind a ciprus valamilyen módon az emberi élet fölé emelkedő, ember fölötti dimenziókra utal. Csakhogy az összehasonlítás kiindulópontjában is hamis!
A biográfiákban elfogadott tény, hogy Madách első kötete a Lónyay Etelka iránt érzett érzésekre alapul, de a tartalomjegyzék, illetve a versek tartalma inkább azt követelné meg, hogy Petőfi első kötetével, a Versek című gyűjteménnyel vessük össze! Amennyiben szorosan vizsgáljuk, akkor ennek története2 és tartalma egyszerre kapcsoló és kizáró természetű. Kapcsolódnak egymáshoz abban, hogy ugyanolyan véletlenszerűen rendezett verscsomóról van szó mindkettő esetében. Ki kell zárnunk az összehasonlítást, mert Petőfi legalább ragaszkodott az évenkénti bontáshoz, még inkább azért, mert Madách Imre vers-mintája más, s végül Madách saját pénzén, kis példányszámban adta ki “baráti használatra”, míg Petőfi valódi “sajtótermékként”.
Követhetjük a mester, Horváth Károly érvelését,3 aki a konkrét elemzőre hivatkozik. Schéda Mária cikkéből idéz (A Lantvirágok és a magyar biedermeier költészet Irodalomtörténeti Közlemények 1973. 413.): “Minden egyes darabja a biedermeier költészet szellemének hódol. Ebben a hódolatban azonban több a valódi fájdalom és természetes érzelem, mint ahogy azt a stílus megkövetelné vagy megérdemelné. Egy tizenhétéves, szerelmében csalódott ifjú kiforratlan egyénisége – szinte törvényszerűen – a kor divatos áramlatának hatása alá kerül: a boldogtalanság, a fájdalom és csalódottság forrása azonban nála elsősorban nem a kordivat, hanem a mély átélés… a halk, szentimentális, biedermeier stílust időnként a korabeli romantika szenvedélyes viharzása töri át, s e kettő határozza meg a Lantvirágok stílusát.”4 A továbbiakban egyezik a véleménye másokéval.5
Petőfi első kötete ezzel szemben már a romantikus népiesség áttörése – ha nem is Petőfi teremtette meg ennek az irányzatnak elméletét, vagy első darabjait (ez Horváth János munkássága óta evidencia6), de a magyar irodalomtörténetben hozzá kötődik. S mert a magyar népiesség a továbbiakban a “fősodorrá” növekedett, ez lehetett az egyik oka annak, hogy a magyar irodalom organikus fejlődésének leírásaiból Madách kötete nyomtalanul eltűnhetett.
Mindezen kívül a választásunkat az is megkérdőjelezheti, ami a címben
felvetett ciklus-kérdéshez hozzátartozik, tudniillik a Lant-virágokhoz
még az ún. Etelka-verseket sem illesztette hozzá későbbi kötetrendezésekor,7
nem úgy, mint Petőfi, aki összes költeményei
kiadásakor a gyűjteményébe beledolgozta az összes Etelke-versét.
2. Mit hasonlíthatunk?
Ha a tematikus alapot keressük, akkor találhatunk két ciklust, amelynek már sokkal több köze van egymáshoz.
Az életrajzi élmény ismét Madáchnál korábbi. Ismeretes, hogy 1841–1843 között mély érzelmi kapcsolat kötötte egy Lujza néven emlegetett leányhoz, akit a szakirodalom8 “Dacsó Lujzaként” azonosított – jobb híján mi is így fogjuk emlegetni. A halál árnyékában kifejlett szerelem mély benyomást gyakorolt a 18–20 éves ifjúra, aki maga is fogékony volt a “halál-költészetre” (ismeretes súlyos betegsége). A Fagy-virágok cím nyelvi szerkezetében is a Lant-virágokra utal, de csak nyolc készült el az ide kívánkozó versekből. Soha nem jelent meg önálló kötetben.
Petőfi esetében pedig köztudott a történet: a segédszerkesztőt a pesti irodalmi életbe a Csapó-lányok baráti, rokonsági köre vonta be (Vachott Sándorné Csapó Mária szerint). A visszaemlékező úgy mutatja be, hogy nekik Vörösmarty Mihály, Deák Ferenc, Fáy András atyai barátjuk volt. Egyikük férje Vahot Imre, a Pesti Divatlap szerkesztője épp ebben az időben tört be az irodalom és a sajtó köreibe, és ekkortájt hadakozott a pesti kultúrvilág “óriásaival”. Vachott Sándor, a költő (felesége visszaemlékezése szerint) szintén jelentős szerepet játszott a pesti irodalmi világban. Erdélyi Jánosnak Vachott Kornélia (Csapó sógornője) volt a felesége. Bár az túlzás volt, hogy a 14 éves Csapó Etelkét pedig Petőfinek szánták volna. A januári halálesethez képest meglepően gyorsan készült el a ciklus, hiszen 1845 március 20-án már a kötete, a Cipruslombok Etelke sírjáról megjelenéséről tudósítanak.9 Petőfi fogékonyságát korábbi szerepversei, illetve viszonzatlan szerelmi élményei erősítették.
3. Kitérő: A ciklusképződésről
A ciklus az a gyűjtemény, amelyben a szerző tudatosan rendezi el a művek sorrendjét – szinte minden esetben felrúgva a keletkezés időrendi szabályait –, önálló címet ad a sorozatnak, s lehetőleg megkülönbözteti más gyűjteményeitől. A ciklusba tartozás megnöveli a mű értelmezési lehetőségeit.
A ciklus a magyar irodalmi életben német közvetítéssel jelent meg. (A reneszánsz, a manierizmus és a barokk magyar irodalom szerzői ismerték ugyan, sőt maguk is írtak, ám ez a hagyomány a 18. század végére “elfelejtődött”.) Erről a német nyelvi tapasztalásról vallanak Madách olvasmányai és fordításai (pl. Bürger, Goethe, Immermann, Schiller, Uhland), és vallanak a könyvek is: mind az olvasmányok, mind a könyvtárjegyzék címlistái. Sajnos, az eredeti műveket nincs módom tanulmányozni.10
Hogy volt-e Madáchra (vagy Petőfire) hatással a magyar irodalmi hagyomány, ez is kérdéses. Kedvelt költőjük volt Kisfaludy Sándor – ő dolgozott ciklusokkal. Költeményeikben, különösen a korai versekben játszva kimutatható Bajza József, Eötvös József vagy Kölcsey Ferenc hatása, de ők meg nem rendezték ciklusokká műveiket.
Pedig a cikluskompozíció nagy lehetőségeket teremt. A lehetséges eseteket egy összegzés nyomán így vázolhatjuk:
“1. a művek terjedelme
2. összeállítható meghatározott műfajokból (Szörényi László elemzése Balassi Valahány török bejt kompozíciójáról)
3. összekötheti őket a tematikus azonosság (egy briliáns megoldás: Szigeti Csaba: A Bartók-vers 2000 1991/4. 56-60. o.)
4. egybekapcsolhatják a formai jegyek (például a rímszavak vagy a metrika)
5. érvényesülhet a varietas‑elv (a három egymást követő mű közül a középső nem hasonlíthat a megelőzőhöz és a követőhöz – lásd Horváth István Károly Catullus-tanulmányai)
6. egymáshoz fűzheti őket a vers‑idő (az időbeliséget önállónak véve)
7. kapcsolódhatnak a narráció alapján
8. elrendezhetik a jelesebb napok szerint a műveket (naptár alapján, ünnepek szerint – vallásos, társadalmi, egyéb – az elsők egyike Ovidius Fastija)
9. a gyűjtemény összeállhat valamilyen jelképrendszer alapján (ezek lehetnek kialakult jelképrendszerek, közismert jelképtárak, vagy számszimbolika alapján – Kerényi Károlynak vannak ide vonatkozó írásai)
10. ehhez közelíthető a betűjelentés (ez lehet abécédárium, vagy akrosztikoni elv, esetleg kabalisztika)
11. lehet csoportosítani a poétikai szerkezet szerint is – legyen példa akár Horatius, Petrarca, Berzsenyi vagy Csokonai kötetkompozíciója
12. lehetséges válogatni a fikció és a realitás viszonya alapján is
13. rendszerezni lehet a felhasznált források, evokációk, allúziók, imitációk és reminiszcenciák alapján
14. megvalósítható egy szorosan vett kronológiai fölépítés is (amikor figyelembe vehetjük az első és/vagy utolsó kéziratot, az első közlés és az első kiadás idejét – a kezdetét és/vagy befejezését). Ez a fajta válogatás különösen akkor válhat érdekessé, ha eltér a valóságtól, és éppen műviségében hordoz többletjelentést
15. lehetséges alap a hely [a keletkezés helye, az első (vagy sokadik) közlés helye, az első (vagy sokadik kiadás) helye – Martinkó Andrásnak a Petőfi Irodalmi Múzeum 1973-as évkönyvében megjelent írása ilyen megvilágításban tárgyalja Petőfi verseit]
16. kutatható a befolyásoló személyek köre (a barátokon és a kritikusokon kívül sokat jelenthet az első (és a sokadik) kiadó személye)
17. az életművizsgálatnál tekintettel lehetünk arra is, hogy milyen a viszony a szerző korábbi és későbbi életmű‑koncepciója, esetleg ennek terve között, valamint arra, hogy miként ítéli meg a saját és mások (elődök, kortársak) megvalósult és tervezett életmű‑kiadás közti kapcsolatot.”11
A ciklus-rendezettség többletjelentést tulajdonít a versnek; a kompozíciós lehetőség intertextuálissá válik.
4. Ciklus-e a Fagyvirágok?
A gyűjtemény ciklus-jellegére utal, hogy Madách a címhez nem rendelte az összes Lujza-verset.
A kérdés szakértője így összegezte az újabb múzsához kapcsolódó műveket: “Lujza-versek: …A Lujzához és a Könnyelműség varázsa egy korábbi Lujzához című vers szétvágása… (még) Beteg kedvesemhez, Csak el, csak el, Egy est emléke, Fagy-virágok I–VIII. Szekunder-vers Emléklapokra. Lujza. (44.) A Lujza leánytársához nem, az Amália-vers; hasonlóképpen az Önvád is! (45.)”12 Mindezekből a Fagyvirágok csak nyolcat (“I–VIII”) tartalmaz, s ezt a csoportosítást Madách még a hatvanas évek elején sem bontotta meg, amikor kiadásra készítette elő költeményeit.
Itt jegyzem meg, hogy ahogyan Madách tudta, hogy drámai költemény műfajában alkotta meg Az ember tragédiáját, ugyanúgy tudott a ciklusok mibenlétéről is, hiszen amikor tervezetét összeállította, akkor ciklus- illetve kötetcímekkel látta el a megszerkesztett gyűjtemény egyes egységeit. Igaz, a ciklusba tartozó művek mennyiségére nincsen zsinórmérték, de elfogadhatjuk Madách álláspontját: a nyolc mű egy ciklust alkot.
A művek sorrendje13 és “leírása”:
(I.: Ki sír velem, ah Istenem, ki sír?…) – Ez a mű 62 soros, szabálytalan jambikus, rímtelen sorokból álló, a drámai monológon edzett költő rapszódiával kevert elégiája. Prológus jellegű tartalmi áttekintése kapcsolatuknak a jelenből visszatekintve. Úgy tűnik, a ciklus keletkezésekor az időrendet szánta alapozó szempontnak.
(II.: Hát itt vagyok megint, oh drága völgy…) – Kilenc négysoros versszakból álló elégia és epitáphium vegyülékeként felfogható költemény. A versszakok félrímre záródó 10 szótagú jambikus sorokból állnak – a jambus jobb, a rímek gyengeségét ellensúlyozzák a találó vaksorok. Tartalomban a kedves házához kapcsolja az emlékeket. Az idő-elv mellett megjelenne a térbeliség.
(III.: Még itt feküsznek feltárt könyvei…) – Négy négysoros versszakból álló elégia. A versszakok félrímre záródó 10 szótagú jambikus sorokból állnak. A tartalom a ház belső világa, jellemző biedermeier kép a félbehagyott könyv, a füzér és a vég miatt félbeszakadt levél. Mindez arra utal, hogy az időrendi csoportosításnál erősebb a tér-keltette élmények művészi elrendezése.
(IV.: Hah! ő beszél-e, vagy kint sír a szél?…) – Három négysoros versszakból álló elégia és dal keveréke. A versszakok félrímre záródó 10 szótagú jambikus sorokból állnak. A magára maradt emlékező lírai én hangulatát adja vissza, ismerős szekvenciákkal: “sír a szél”, “a hit ragyog”, “fagyvirágok”. Fontos megemlíteni, hogy eddig ez a szó – amely pedig címadó! – nem jelent még meg! Továbbra is folytatódik a tér szerinti rendeződés.
(V.: Kifáradt munkás hogyha megy nyugodni…) – Hét négysoros versszakból álló bölcselő óda és epitáphium vegyülékeként felfogható költemény. A versszakok változtak: a vakrímes sorok 11 szótagosak, a rímre záródók 10 szótagosak – a jambikus lejtés nem változott. A lírai én a halál, az elmúlás és az emlékezet összefüggésein elmélkedik. Az elmélkedés hatását gyengíti a beleszőtt párbeszéd. Ebben a költeményben fejeződne be a tér szerinti kapcsolódás; előtérbe kerül a lírai én.
(VI.: Lelkemben elvonult már a vihar…) – Hét négysoros versszakból álló elégia és dal keverékének tekinthető alkotás. Új elem, hogy a versszakok felépítése megváltozott: a jambikus lejtés maradt, de ölelkező rímre váltott át, melyet a szótagszám is alátámaszt, 10 – 11 – 11 – 10 szótagú sorok váltakoznak. A tartalomban erős az önsajnálat, illetve az a tudat, hogy Lujza vesztesége csak a lírai énnek az.
(VII.: Hová e kő, lánykám sírjára tán?…) – Hét négysoros versszakból álló elégia és életkép vegyülékeként felfogható alkotás. A versszakok ismét félrímre záródó, de a korábbihoz hasonlóan 10 – 11 szótagú jambikus sorokból állnak, most a 10-esek a vaksorok és a 11-esek a rímelők. A versre a biedermeieres hangulatköltészet nyomja rá a bélyegét. A lírai én háttérbe kerül, talán a megidézett lány veszi át a központi helyet.
(VIII.: Néked a korán sírt érzés ásta, lányka…) – Négy négysoros versszakból álló elégia és dal vegyülékeként felfogható költemény, epigrammatikus vonásokkal. A versszakok rímelése nagyon gyönge, fölsejlik a keresztrím. Érdekes, hogy a tizenkét szótagos sorokban egyaránt fölismerhető a jambikus nyugat-európai verselés és a három, illetve négyütemű magyaros ritmus. Tartalmában jól érzékelhető a lezárás vágya – bár még így is hosszú.
Ha ismételten szemügyre vesszük az adatokat, akkor még nyilvánvalóbb a szerzői tudatosság:
I. 62 sor, rímtelen, változó szótagszám – II. 36 sor, félrímes, 10/10/10/ 10 szótagszám – III. 16 sor, félrímes 10/10/10/10 szótagszám – IV. 12 sor, félrímes 10/10/10/10 szótagszám – V. 28 sor, félrímes, 11/10/11/ 10 szótagszám – VI. 28 sor, ölelkező rímes, 10/11/11/10 szótagszám – VII. 28 sor, félrímes, 10/11/10/11 szótagszám – VIII. 16 sor, keresztrímes, 12/12/12/12 szótagszám. Ám ezek a változást és egyedítést célzó jegyek nem módosítják az összhatást.
A szövegeket tehát összeköti a 2. (műfaj), 3. (tematika), 4. (formai jegyek), 6. (vers-idő) és a 7. (narráció) pontokban megfogalmazott szempontnak való megfelelés.
5. Ciklus-e a Cipruslombok…?
Petőfi sem vett a kötetbe minden Etelke-verset: az Etelkéhez, illetve a Cs. E. kisasszony emlékkönyvébe című versek még 1844 decemberében, a lány életében keletkeztek.
A ciklusépítkezés mellett szól az is, hogy a Pesti Divatlap 1845. január 16-án már négy verset közölt a január 7-én elhunyt lányhoz intézve (I. Jaj, be bús ez a harangszó…, II. Amott fönn egy csillag ragyog., III. Én vagyok itt, emésztő gyönyöröm!, IV. Hol vagy te, régi kedvem?) – a sorszámozás is a tudatos kompozícióra utal! Még inkább, hogy “csillag alatt a következő jegyzet áll a lap alján: Mutatvány illy czímű, egy kötetre menendő költeményeimből. P.” (kiemelés az eredetiben – V. M.)14 Január 30-án már a kötetcím alatt jelenik meg az V. Hová levél, te legszebb reményimnek…, VI. Be szomorú az élet énnekem… kezdettel két újabb vers.15 A ciklusjelleget alátámasztja, hogy az I–XXXIV. sorszámmal ellátott gyűjteményben Petőfi megváltoztatta az első közlésben közölt sorrendet. Az Összes verseiben viszont kitart a kötetben közölt sorrend mellett: az első az Elmondom, mit eddig…, az utolsó a Függ már a lant című vers.
A ciklus részletező vizsgálatától eltekintek – a Petőfi-szakirodalom tisztázta a fontosabb kérdéseket.
A gyűjteményben érvényesíthető szempontok alapján – a 3. (tematika), 6. (vers-idő), 7. (narráció), 12. (fikció és realitás viszonya) és a 15. (a hely) – a kötetet ciklusnak is minősíthetjük.
6. Van-e kapcsolat a ciklusok között?
Bizonyosan kimondhatjuk: nincs.
Ha Madách műve volt is az első, nem lett publikus, tehát Petőfi nem ismerhette. Még csak arra utaló nyomunk sincs, hogy ezt a hangsúlyosan intim világot idéző verscsomót a költő bárkinek megmutatta volna (a “nyolcaknak” biztosan nem, Szontaghot pedig ekkor még nem ismerte ennyire bensőségesen). Ezen kívül amikor a Petőfi-kötet megjelent, akkor már Madách más szerelemben égett. Ám nemcsak a keletkezési idő teszi lehetetlenné az összekapcsolást!
Madách Imre, noha hónapra egyidősek voltak, másféle romantikus alkat volt. Életének kutatói felfigyeltek arra, hogy milyen intenzitással élte át a Lónyay-barátságot;16 ez sokkal inkább a biedermeieres szentimentalizmus felé mutat, a 18. század végének, 19. század elejének túlzásait követi. Erre ismer rá monográfusa Horváth Károly is: az 1841-ben Dacsó Lujzához írt versek “kiemelkedést [jelentettek – V. M.] a Kölcsey és Bajza után konvencionálissá lett, biedermeieres helyzetekből és fordulatokból” (34.). A Lujzához című költeményben meghatározó az élményszerűség, a “rokonszenv alapja a közös fenyegetettség” (35.). Könnyelműség varázsa című alkotásra a személyesség, sodró lendület jellemző (u. o.). Külön kiemeli az Egy est emléke című darabot “zenei effektusokkal adja vissza egy fülledt este hangulatát és benne a közös halál édességét” (35–36.). Véleménye szerint a Beteg kedvesemhez “sikerült lírai darabjai közé tartozik: drámai monológszerűen finom pszichológiával festi az őszi természetben az ablakból néző beteg leány és a vele együttérző költő hangulatát.” (36.). A Fagyvirágok versciklusból kiemeli az elsőt, a II–VIII.: “megkapó személyesség érződik bennük” (u. o.)17 Úgy vélem, bármennyire is volt formai kísérletezés a versekben, ez nem tudta meghaladni a biedermeier-divatköltészet közhelyesült hangját: semmi ok nem volt arra, hogy figyelmet vonzzon magára.
Petőfi jellemét, hangulatköltészetét Horváth János18 a szerepjátékra alapozta – még ha “porosodott” is elmélete, számos költeményét magyarázhatjuk ezzel. Arról nem is szólva, hogy a harmincnégy költeményben olyan ritmikai hatásokat is alkalmazott, amelyek elhalványították a bánkódó poéta ugyancsak közhellyé, színes és fekete-fehér lenyomatokká, emlékkönyvi rajzokká közönségesülő jellegét.
Volt-e kettőjük előtt német minta? Ha a Madách Összes-ben kutakodunk, akkor a már említett nevesebb költőkre lelünk – a hatás azonosíthatatlan. Ha Petőfit olvassuk, akkor azt kell mondanunk, hogy nem.
Volt-e előttük magyar minta? Petőfi ismerhette Erdélyi János sírköltészetét, a kilenc évvel idősebb költő 1842-ben siratta el fiatalon elvesztett feleségét, olvasta Himfy keserveit, tudott Bajza József, Eötvös József, Kerényi Frigyes, Szemere Pál vagy Tompa Mihály kísérleteiről – ám távol állt tőle az almanach-líra (mint ahogy azt verseiben is megfogalmazta). Madách többször fordult Kisfaludy Sándor, Kölcsey Ferenc vagy Berzsenyi Dániel szentimentalista írásaihoz, de mérvadó költői voltak ez időben Tóth Lőrinc; Majláth János gróf; Jósika Miklós báró, a későbbi regényíró – utóbbiaktól mottókat vesz a Lant-virágok költeményeihez. A magyar hatás azonosíthatatlan.
A későbbi Madách-lírában felfedezhető a Petőfi-epigonkodás – ám sem Petőfi, sem Madách életművére nem lesz jellemző a ciklusépítés. Ennek ugyan ellentmond, hogy Petőfi még kétszer ad ki ciklusjellegű kötetet – Szerelem gyöngyei, Felhők –, de sem az életében megjelenő gyűjteményes köteteiben, sem az azt követő összkiadásokban nincsenek feltüntetve ezek. Madách pedig, amikor a nagy verseskötetre készül ciklusokba kísérli meg rendezni a műveit, ám a szakirodalomban ezt még “virtuális ciklusnak” sem tekintik – nem is azok. Ady forradalma indítja majd diadalútjára a ciklust, de erre még várni kell.