Asztalos Lajos
A Tragédia készülő spanyol változata
A kilencvenes években társaságunk elnöke, Andor Csaba barátom igyekezett rávenni arra, hogy fordítsam le valamelyik ibériai nyelvre, például a baszkra, Az ember tragédiáját. Erre azonban, bármennyire sajnáltam, nem vállalkozhattam, mert a baszkot csak kevéssé ismerem. Elvállaltam viszont, hogy megpróbálom galegóra fordítani. Ennek első változata 1999-ben el is készült, a második, végleges, Gonzalo Navaza galego költő közreműködésének köszönhetően, 2002-ben. Azóta elnökünk, ha csak tehette, arra biztatott, hogy lássak hozzá a spanyolhoz. Erre végül most került sor.
Spanyolul eddig két változat készült. Az elsőnek a Chilében élt Neuschloss Károly Marcell a szerzője. Keletkezésének időpontja ismeretlen, de lehet, hogy az 1950-es évekből való. Nem teljes, kéziratban az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában található. Erről két évvel ezelőtt, társaságunk XI. szimpóziumán számoltam be. A második Virgilio Pińera kubai költő munkája, aki az 1970-es években Jean Rousselot francia változatából ültette spanyolra a Tragédiát. Ez 1978-ban, a Corvina Kiadó közreműködésével, a havannai Arte y Literatura kiadó gondozásában jelent meg, kétszer Budapesten, egy ízben Havannában. Állítólag egy harmadik fordítás is készült Madridban, melynek színpadi bemutatását is tervbe vették. Egyéb adat azonban – a fordító nevét is beleértve – erről a fordításról nem érkezett, a szöveg sorsáról sem tudunk semmit.
A most készülő változat ezek szerint a harmadik vagy a negyedik.
Mondanunk sem kell, hogy a két nyelv, amelyből és amelybe a fordítás készül, nem azonos. Az olaszból ismert közhely, hogy „traduttore – traditore”, ’a fordító áruló’, vagyis semmit sem lehet pontosan átültetni más nyelvre. Pontosan ugyan nem, de azért a fordítás mégis szükséges. Hiszen akik egy-egy remekmű keletkezésének nyelvét nem ismerik, fordítás nélkül ehhez nem juthatnának hozzá.
Más az, ha idegen nyelvből magyarra, és megint más, ha a sajátjából idegen nyelvre fordít az ember. Első esetben a fordító előnye, hogy saját nyelvét jól ismeri, hátránya viszont, hogy kevésbé azt, amelyikből fordít. A legjobb persze az, ha a fordító azonkívül, hogy a másik nyelven is kitűnően beszél, ír, ismeri a népmesék, a Biblia, a napilapok, a villamosjegyek, a falragaszok meg minden egyéb szövegét, ha pedig nagyobb lélegzetű műről van szó, a helyszínt is. A valóságban azonban ebből több minden csupán vágy marad.
Ha a sajátjából fordít, nagy előnye, mint jelen esetben is, hogy ezt ismeri. Különösen akkor előny ez, ha régebbi, mondjuk százötven évvel ezelőtt keletkezett műről van szó. Amelyiknek a nyelve, ha csupán részben, de régiesebb, eltér a maitól. Természetesen elengedhetetlen a másik nyelv alapos ismerete is. Persze, azért a fordítást át kell néznie olyan valakinek is, akinek az a bizonyos nyelv, amire a műt átültették, az anyanyelve.
Prózánál a fordítónak könnyebb a munkája. Vers esetében más a helyzet. Fölmerül a kérdés, mit tegyen a fordító? Mihez ragaszkodjék inkább? A külsőhöz, a vershez, és olyan engedményeket tegyen, melyek esetleg cikornyássá tennék a szöveget, vagy tekintsen el ettől, s a tartalmat helyezze előtérbe? Az eszményi természetesen az lenne, ha e két igényt teljes mértékben egyeztetni lehetne. Esetünkben a két nyelv azonban, a magyar és a kasztíliai, másképp spanyol jelentős mértékben eltérő. Más a szerkezetük: a magyar ragozó, a spanyol hajlító nyelv. Más a szókészletük. Ebből következően verstani szempontból is eltérőek. Miközben a magyar költészetben az ütemhangsúlyos és az időmértékes verselés, továbbá a szimultán vers, a spanyolban a hangsúlyváltó verselés a használatos.
Minthogy a Tragédiában a mondanivaló a lényeg, a külsőtől el lehet tekinteni. Ezt teszi a két spanyol és a portugál változat. Nemkülönben a galego is. Ez a megoldás tűnik a legmegfelelőbbnek a készülő spanyol esetében is. Az említett különbségek mellett a magyar tömörebb, mint a spanyol. Virgilio Pińera változata például annyira „bőbeszédű”, hogy nem egy esetben Madách egy sorából két, három spanyol sor lett. Ebben talán az is közrejátszott, hogy a fordító nem az eredetit, hanem a francia változatot ültette spanyolra. Ezért sok helyütt mintha nem Madách hangját hallanók ki belőle.
Galego előzmény után, megannyi nyelvi fordulat, tapasztalat ismeretében úgy tűnik, sokkal könnyebb a kitűzött feladat megoldása. Az akkori, könnyűnek nem mondható munka ebből a szempontból sem volt hiábavaló. Azt is meg kell említenem, hogy a spanyol nyelvtanilag valamelyest egyszerűbb, ami a galegóhoz viszonyítva újabb könnyebbség. A magam részéről arra törekedtem, hogy amennyire lehet, a sorok száma ne szaporodjék. Sort sorra fordítani azonban a két nyelv különbözősége miatt sem lehet. Elmondhatjuk azt is, hogy a spanyolban az irodalmi, s ezen belül a költői nyelv igen közel áll a mindennapi nyelvhez. Vers szempontjából a spanyol sajátosságának megfelelően a sorok sok helyütt rímelnek. Persze nem mindig ott, ahol a magyar.
Vegyünk szemügyre néhány sort.
La gran obra, sí, está terminada.
La máquina marcha, el creador descansa.
’A nagy mű, igen, be van fejezve,
A gép megy, az alkotó pihen.’
Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
(első szín, 13–14. sor, Az Úr)
Has escrito un poema a tu gloria,
Lo has puesto en un mecanismo malo,
Y no te aburre de ningún modo,
Que siempre se oye el mismo canto.
’Dícsőségedre írtál egy verset,
Egy rossz gépezetbe tetted,
És semmiképpen nem unod,
Hogy örökké ugyanaz az ének hallatszik.’
Dicsőségedre írtál költeményt,
Beléhelyezted egy rossz gépezetbe,
És meg nem únod véges végtelen,
Hogy az a nóta mindig úgy megyen.
(első szín, 98–101. sor, Lucifer)
ˇAléjate de Dios, maldito!
Hosana al Seńor, que la ley hizo. –
’Távozz Istentől, átkozott!
Hozsánna az Úrnak, ki a törvényt csinálta
(átvitt értelemben: hozta)’
El Isten színétől, megátkozott,
Hozsán’ az Úrnak, ki törvényt hozott. –
(első szín, 152–153. sor, Angyalok kara)
Ayudadme
Elementos,
A conquistar
El hombre para vos. –
’Segítsetek
Elemek,
Meghódítani
Az embert tinéktek’
Segítsetek
Ti elemek,
Az embert nektek
Szerezni meg. –
(második szín, 272–275. sor, Lucifer)
ˇAy, llorad, llorad, lágrimas fraternales,
Perdióse la tierra, la mentira vence. –
’Ah, sírjatok, sírjatok testvéri könnyeket,
A föld elveszett, győz a hazugság’
Ah, sírjatok testvéri könnyeket,
Győz a hazugság – a föld elveszett. –
(második szín, 340–341. sor, Égi Kar)
Un día será amargo ese saber por ti,
Y sentirás deseo por la ignorancia.
’Egy nap keserű lesz számodra e tudás,
És vágyat érzel majd a tudatlanságért.’
Keserves lesz még egykor e tudásod,
S tudatlanságért fogsz epedni vissza.
(harmadik szín, 507–508. sor, Lucifer)
Es fácil para ti hablar de paciencia,
Delante de ti es una vida eterna,
Pero yo no comí del árbol de la vida,
El ser corto me aconseja tener prisa.
’Könnyű neked beszélni türelemről,
Előtted örök élet van,
De én nem ettem az élet fájáról,
A rövid lét sietést tanácsol’
Könnyű neked beszélni türelemről,
Előtted egy öröklét van kitárva,
De én az élet fájából nem ettem,
Az arasznyi lét sietésre int.
(harmadik szín, 514–516. sor, Ádám)
żPor qué vive el pobre? – lleva piedra a la
Pirámide del potente y poniendo su hijo
Bajo el yugo, muere. – Millones para uno.
’Mért él a szegény? – követ hord a
Hatalmas piramisához és állítva fiát
Az igába, meghal. – Milliók egyért’
Mért él a pór? – a gúlához követ
Hord az erősnek, s állítván utódot
Jármába, meghal. – Milljók egy miatt.
(negyedik szín, 630–632. sor, A rabszolga)
żNo sentías el vientito ligero,
Palpando el tu rostro lenemente?
Por donde pasa, deja una capa de polvo,
Que en un ańo mide algunos trazos,
Después de un siglo varios codos,
Los milenios enterran la pirámide,
Sepultando tu nombre bajo la arena.
En tus jardines de placer el chacal aulla,
Y el desierto es habitado por mendigos.
’Nem érezted a könnyű kis szellőt,
Arcodat könnyedén tapintva?
Hol elhalad, egy porréteget hagy,
Mely egy év alatt kitesz (mér) néhány vonást,
Egy század múltán néhány könyöknyit,
Az ezredek betemetik a piramist,
Neved homokba hantolva.
Kéjkertjeidben a sakál üvölt,
S a sivatagban koldusok lakoznak.’
Nem érzed-é a lanyha szelletet,
Mely arcodat legyinti s elröpül?
Vékonyka porréteg marad, hol elszáll,
Egy évben e por csak nehány vonalnyi,
Egy századévben nehány könyök,
Pár ezredév gúláidat elássa,
Homoktorlaszba temeti neved,
Kéjkerteidben a sakál üvölt,
A pusztán koldus, szolganép tanyáz.
(negyedik szín, 779–787. sor, Lucifer)