Magony Imre
Rakssányi Dezső festménye Madáchról
Madách Imre külsejét a Borsos József műtermében készült fényképeken kívül az utókor elsősorban kőbe vésve, vagy bronzba öntve idézheti fel. Rakssányi Dezső Madách börtönben című festménye a kevésbé ismert Madách ábrázolások közé tartozik, mivel a festőt eddig még nem fedezték fel a művészettörténészek, ráadásul a kép a székesfehérvári Bory-várban található, távol a nagy gyűjtemények panteonjától.
A kép témájának háttere a Madách életét behatóbban tanulmányozók előtt köztudott, de talán nem árt összefoglalni az ismertté vált részleteket: Madách, amikor 1851. december végén Pesten járt, találkozott a bujdosó Rákóczy Jánossal, Kossuth egykori titkárával. Magával vitte Csesztvére, hamis útlevéllel látta el, s Reiter Ignác néven, mint erdőkerülőt felfogadta a parócai birtokára. Rákóczy egy hónapot töltött a birtokon, majd továbbmenekült. Madáchot egy feljelentés alapján 1852 augusztusában letartóztatták, s Bory Istvánnal, öreg tiszttartójával együtt, aki már apja idejében is kezelte a birtok ügyeit, előbb a pozsonyi Vízi kaszárnyába, majd a következő év januárjában a pesti Újépület börtönébe szállították. A foglyok 1853. május elején szabadultak, ám Pestet csak később, Szent István napján hagyhatták el. Ügyükben a császári hadbíróság 1854. február végén ítélkezett. Madách ellen a vád kétrendbeli volt: hazaárulás és hazaáruló rejtegetése. Az első vádat ejtették hiányos tényállás és elégtelen bizonyíték hiányában, míg a másik vádpontban bűnösnek találták, de beszámították büntetésül a vizsgálati fogságot. Bory István ellen a vád hazaáruló rejtegetésében való bűnrészesség volt, de bizonyíték hiányában megszüntették ellene a vizsgálatot. Madách nem feledkezett meg a miatta börtönbe került tiszttartóról, később is gyakran felkereste a Sztregován lakó öreget.1
És most elérkeztünk írásunk tulajdonképpeni tárgyához, a festményhez. Története 1932-ig nyúlik vissza, amikor a Hont megyei borfői és bori Boryak levéltára Szegedre került. Ebben az évben tette le alapvizsgáját a szegedi Ferenc József Tudományegyetem bölcsészeti karán az a Gregorich Mária, akinek három év múlva megjelent a levéltárat és a Boryak történetét feldolgozó doktori értekezése.2 A IV. Béla koráig visszavezethető Boryak történetének kutatása során Gregorich Mária felvette a kapcsolatot a család még élő leszármazottaival, így többek között az országos hírű, Budapesten élő Bory Jenő szobrászművésszel is. Tőle tudta meg, hogy három nemzedék óta Fejér megyében is élnek Boryak. A szobrász nagyapja, Bory Pál (1810 k.–1885) Vörösmartynak volt az iskolatársa a székesfehérvári ciszterci gimnáziumban.3 Apja, Bory József lakatosmester pedig Abáról költözött be Székesfehérvárra, hogy gyermekeit taníttathassa.
Bory Jenő (1879–1959) szobrászművész gazdag életpályát futott be. Építészetet és szobrászatot tanult. 1911-től 1946-ig a Képzőművészeti Főiskola tanára, 1921-től 1944-ig a Műegyetem meghívott előadója, számos szobor és emlékmű készítője volt. Az 1912-ben szülővárosában, Székesfehérváron vett egy szőlőt présházzal, ahol műtermet alakított ki. 1923-tól itt kezdte meg aztán álma megvalósítását, egy lovagvár felépítését. A saját erőből létrehozott várat országos érdeklődéssel kísérve, 1934-ben nyitotta meg a látogatók előtt. Az építmény nem csak lakásul szolgált a családnak, hanem saját és felesége alkotásai mellett más művészek munkáinak is kiállítási lehetőséget biztosított.4
Rakssányi festménye feltehetően az 1930-as évek közepén készült, amikor Bory Jenő kapcsolatba került Gregorich Máriával. A doktori értekezésből Bory bővebben is megismerhette ősei történetét, Bory István raboskodását.5 Mindenesetre tény, hogy a munkát nagy becsben tartotta, mert az unoka, dr. Ágoston Béla elmondása szerint az idős mester, a várbeli tárlatvezetései során, amikor a Madáchot ábrázoló képet magyarázta, az egyik közeli szobrot megdöntve mindig elővette az ott lapuló értekezés egyik példányát, s felmutatta az érdeklődő látogatóknak.
A festő Rakssányi Dezső (1879–1950) biográfiája igen hiányos, életműve méltatlanul elfeledett. Budapesten született, ugyanabban az évben amikor Bory Jenő. A Mintarajziskolában Székely Bertalan kurzusain együtt növendékeskedtek. Míg Bory a szobrászat felé fordult, ő folytatta a festészet tanulmányozását Benczúr Gyula mesteriskolájában. A két művész pályája a Képzőművészeti Főiskolán az 1911–12-es tanévtől kezdve továbbra is összefonódik. A frissen végzett Bory a mintázás segédtanára lett, Rakssányi pedig az esti aktrajzolási tanfolyamot vezette. 1909-től állított ki, főként történelmi témájú képeket, melyeket az akadémikus szabályok szerint festett. Sikereit főként kisebb, részletgazdag olajképeivel érte el, melyek palotabelsőket, templombelsőket ábrázolnak. Architechtura Romana című műve például megkapta a Műcsarnok Benkő-díját. A két háború között falképeket is készített. A székesfehérvári plébániatemplom fal- és mennyezetképeinek festésére a megbízást éppen Bory Jenő révén szerezte. A miskolci megyeháza, a minorita templom, a Zenepalota belsője, a budapesti Műegyetem nagy olvasótermének díszítése, a csurgói evangélikus templom oltárképe szintén az ő keze munkáját dicsérik. Az 1938-as Szent István év alakalmával a Műcsarnokban rendezett nagyszabású kiállításon Attila látomása című barokk stílusú képével szerepelhetett.6
Bory Jenő többször adott megbízást Rakssányinak általa meghatározott témák megfestésére. Az unoka, dr. Ágoston Béla elmondása szerint Rakssányi előre kapott rendszeres fizetséget ezekért a munkákért. A Bory várban huszonhét festménye található, melyek épületbelsőket, a várat, Bory néhány alkotását, a Bory család történetét és más történelmi témákat dolgoznak fel. Az utóbbi években az aukciókon feltűntek ugyan Rakssányi festményei, de életútjának és munkásságának feltárása még várat magára. 1950-ben hunyt el Szentesen.
És most vessünk egy pillantást a festményre! Első benyomásunk az lehet, hogy a kép – témája ellenére – nem tűnik komornak. Ha egy börtönbelsőt képzelünk el, sötét, nyirkos, visszataszító hely jelenik meg képzeletünkben és a bezártság nyomasztó élménye társul hozzá. Ezen a képen ennek csak részben érzékeljük a nyomát. A környezet kopárságát jelzi ugyan a máló vakolat, az egyszerű priccs, a durva takaró, ám az ablakon betóduló fény mégis melegséget áraszt a rideg helyiségbe, éles kontrasztot teremtve ezzel a megvilágított alakok és az árnyékban maradt sötét falfelületek között. A kép mértani középpontjában Madách ül félig bal karjára támaszkodva. A testhelyzet, a lehajtott fej a test elgyötörtségét fejezik ki. A mellkasra helyezett jobb, a patetikus hatást leszámítva, a költő betegségére utal. A sötét, kidolgozatlan szemek a lelki állapot, a befelé fordulás világra való kivetülésének tanúi. Fogolytársa, Bory Péter kissé előre hajoló alakjának testtartása szintén megtörtséget sugall, ám ennél fontosabb, hogy a profilból ábrázolt férfi arcát Madách felé fordítja, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a figyelmet a költőre összpontosítsa. Bory úgy ül a kép előterében, hogy közben képes a háttérben maradni. A két alak testtartása ismétlődő vonalak mentén követi és kiegészíti egymást, ritmust adva ezzel a képbe rögzült mozdulatnak. A fali polc, a gyertyával és a könyvekkel nem csak azt jelzik, hogy itt egy művelt ember celláját látjuk, hanem a kép kompozíciójának egyensúlyát is biztosítják.
A kép komponáltsága, a téma patetikus megközelítése kétségtelenül az akadémikus festészet jellegzetességeit mutatja, ám a részletgazdag kidolgozás hiánya, az ábrázolt szituáció kevésbé dramatizált volta, sokkal inkább a késő szecesszió áramlatába sorolja a kép stílusát.
Rakssányi Dezső egykori mestere, Benczúr Gyula így vallott egy helyütt: „Tanuljanak csak a fiatalok a régi mesterektől, az nem nyomja el az egyéniséget. Aki pusztulásra való, az úgyis elpusztul. S ha az ember tud és nincs is egyénisége, legalább jó középszerű dolgokat csinál, s az is valami”.7 Azt gondolom, hogy Rakssányi semmiképp sem sorolható ezek közé az „iparos” festők közé. Noha a tárgyalt képet megrendelésre festette, témája meghatározott volt, mégis el tudta kerülni az ilyenkor veszélyként felmerülő sablonok alkalmazását, s talán képes munkája révén olyan érzelmeket is közvetíteni, amelyek nem csupán a Madáchot szerető befogadók lelkét nemesítik meg.
Jegyzetek
1. Radó György–Andor Csaba: Madách Imre életrajzi krónika. 2. (jav. és átd. kiad.) – Bp.: Madách Irodalmi Társaság, 2006. 308., 313–315., 321–322., 341., 343., 347., 355–357., 369–370., 372–373. p., Kamarás Béla: Adat Madách Imre hadbírósági ügyéhez. – In.: Irodalomtörténeti Közlemények. 1965. 77–78. p. (Bővebben még) Zólyomi József: Tanúvallomások a Madách-birtokon rejtőzködő Rákóczy Jánosról. – In.: I. Madách Szimpózium / szerk. Tarjányi Eszter, Andor Csaba. – Salgótarján–Bp.: Palócföld–Madách Irodalmi Társaság, 1995. 143–164. p., (valamint) Andor Csaba: Ismeretlen epizódok Madách életéből. – Bp.: Madách Irodalmi Társaság, 1998. 170–196p.
2. Gregorich Mária: A bori és borfői Bory család és levéltára: Családtörténeti és levéltári tanulmány. – Szeged: [n. n.], 1935. – 155 p. – (Kolozsvári–szegedi értekezések a magyar művelődéstörténelem köréből, 27.)
4. Bory Jenő / szerk. Péntek Imre. – Székesfehérvár: Árgus, 2001. – 279 p., Ágoston Béla: Bory Jenő és a Bory-vár. – [Székesfehérvár]: [Szerző], [1996.]. – 43 p.
5. Gregorich i. m. 48. p.Vissza a szöveghez
6. Művészeti lexikon / szerk. Lajta Edit. – Bp.: Akad. K., 1965–1968., Szabó Ákos András: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona. – Nyíregyháza: NBA K., [2002.], Szőke Annamária: A Mintarajztanodától a Képzőművészeti Főiskoláig: Az iskola története 1871 és 1921 között. – In.: A Mintarajztanodától a Képzőművészeti Főiskoláig. – Bp.: Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2002. – 328. p., Magyar művészet 1919–1945. 1. köt. / szerk. Kontha Sándor. – Bp.: Akad. K. 1985. – 204. p., Révai nagy lexikona. 16. köt.
7. Bernáth Mária: Stílustendenciák a millenáris kiállítás festészeti anyagában. – In.: A historizmus művészete Magyarországon: Művészettörténeti tanulmányok / szerk. Zádor Anna. – Bp.: MTA Művészettörténeti Kutató Intézete, 1993. – 150. p