Varga Magdolna
Az utolsónak szánt költemény: Útravaló verseimmel
Gondolatok a szövegről
A Madách-mű választását meg kell indokolnom: egy évvel ezelőtt azt gondoltam, hogy ez a vers nem tekinthető ars poétikának.1 Azóta beláttam: a verset címe, elhelyezése megkerülhetetlenné teszi a lírikus Madáchcsal foglalkozó kutató előtt.
Madách nem datálta alkotásait, s a kézirat sem segít ennek a kérdésnek a megválaszolásában. A vers a válogatott, sajtóbeli megjelentetésre előkészített „Költemények” utolsó darabja. Ez a kiemelt hely önmagában is szükségessé tenné, hogy a művel „szövegközeli” kapcsolatba kerüljünk.
Érdemes a cím jelentésén elgondolkodni. Az „útravaló” szó kortársi és jelenlegi szóhasználatában a -hez a szokott vonzat; Madách a társ- és eszközhatározó ragját használja. Vajon miért? Lehetséges, hogy az „útravaló” itt egyfajta használati utasítás? S ha igen, akkor minden vershez? A válogatottakhoz? Vagy általános értelemben, a „Költemények” mindegyikéhez? A kérdésekre nem tudunk válaszolni.
Az viszont datálás nélkül is bizonyos, hogy a költemény az 1860-as évek első harmadában keletkezhetett, a válogatás szándékának, megvalósulásának jelenében.2 Így kap kiemelt fontosságot a választott mű – s az életút, az alkotói koncepció ismeretében föltevődik a kérdés: minek minősíthető az utolsónak szánt vers? Létösszegző verstípusban megfogalmazott bölcselő óda és dal keverékének, időszembesítő verstípusra alapított elégiának vagy az értékszembesítő verstípus igényének eleget tevő bölcselő ódának (tulajdonképpen ars poétikának)?
Bár a Halász Gábor-féle kiadás óta az Arcanum Adatbázis CD-kiadó is megjelentette versgyűjteményében, mégis szükségesnek tartjuk a vizsgált szöveg közlését:
Útravaló verseimmel
(1.) Sokat, sokat értem már életemben,
Tömérdek bút küldött reám az ég,
De hála Isten! a sors éjjelében
Ragyogó csillagom is volt elég.
5 (2.) Érinte elválás, halálnak árnya,
Majd újra édes emlék ringatott,
S feláldozó rokon szívet talála
Kietlenben a bús elhagyott.
(3.) Hittem, kétkedtem, vágytam és lemondtam,
10 Mosolygtam, sírtam, multon és jövőn,
Tündérek játsztak vélem napsugárban,
Kisértetekkel jártam sírmezőn.
(4.) Sokan szerettek és sokat szerettem,
Bántottak is, de szűmben nem maradt
15 Fulánk. Baráti serleggel nevettem
És más ha sírt, szememből könny fakadt.
(5.) Láttam lezúgni nagy napok viharját,
Dicsőség, börtön ismerős velem,
Ha nap sugár avagy villám futá át
20 E szívet, elzengé azt énekem.
(6.) Elzengte akaratlan mint madárka,
Kit nem kérdünk, ha dall, mit éreze,
Nem kérdik, az ősz búcsúzó avarja
Miért halvány, piros vagy fekete.
25 (7.) Csak azt hallgatják, hódító-e hangja,
Csak azt nézik, ragyog-é a levél,
Ki gondol a madárra és a fára,
Ki a költőre, hogy mi sorsban él?
(8.) Ez a dicsőség! Óh hideg, hideg kép!
30 Életrózsáinkból halálfüzér,
Küzdtérre érte, óh, szívem sohsem lép,
Mint a madár, az őszi lomb se kér.
(9.) De jól esik tudnom, nem a sikamló,
Út az utam, mely semmiségbe vész,
35 És felsohajtnom, veszhet már a kagyló,
A drága gyöngy, mely élni fog, ha kész.
(10.) Óh, bár gyöngy lenne mindenik dalocskám,
Fényt hintve arra, kit megénekel,
Nézné írígyen a tömeg, csodálván
40 A fényt, mit költő választottja lel.
(11.) Csak ők tudják, kikhez dalom beszéle,
Mit tűr a kagyló, mely gyöngyöt terem,
Csak ők érezzék, – mig reng dalom fénye –
Körülöttük zokogni szellemem.
45 (12.) S ha nem lesz már, ki vélem sírt s örűle,
Ha nem lesz már többé kit érdekel:
Vajjon, hol e dalt ily módon elzengje,
Min ment keresztűl a költő kebel;
(13.) Akkor is ha egy-egy jobb kebelnek
50 Szót kölcsönözni tudna énekem,
Valódi égi kéjt csak úgy lelendek,
S örök ifjúság akkor jut nekem.
(14.) Mert nem ha újat mond, ér szívhez a dal,
Csak hogyha azt, mi benne szúnyadoz,
55 Életre költi, vágyainkkal áthat,
Mosolyt a kedvnek, búnak könnyt ha hoz.
(15.) E dőre könyvből is csak úgy lesz ének. –
Vegyen hát minden, ami illeti
Borágot, rózsát vagy ciprust füzérnek,
60 Vegyen ha szíve dallal van teli.
(16.) És míg öröm, bú, hit, meg kétkedés lesz,
Tél és tavasz, ifjúság, szerelem,
Míg szent eszmékért ember harcol, érez,
Mindebből osztályrész jutand nekem.3
A megformáltság (a „külső forma” kérdése)
A művészi igényesség kihívása nem ismeretlen a korban. Nem az iskolázott Madách „tudóssága” nyilvánul meg ebben, inkább a korízlésnek való megfelelés. Ha a romantika látszólag elveti is, éppen Petőfi Sándor vagy Arany János életműve az ékes cáfolat: mennyire nem a természet „korláttalan vadvirága” a műalkotás. S miközben azt hinnénk, hogy az ún. almanach-költészet szentimentális eredete jelentéktelennek tartja ezt a műgondot, annak biedermeieres forrása fontosnak tartja. S akkor nem is szóltunk arról, hogy a klasszicista oktatás, neveltetés megkívánta a szerzőtől a pontosságot, a szabályok betartását. (A mű keletkezésével egyidős „lírai forradalom” pedig egyenesen megköveteli – bár ezzel nem állítjuk, hogy Madách fölfigyelt volna a londoni preraffaelitákra vagy a párizsi parnasszistákra, illetve a l’art pour l’art-mozgalom költőinek elveire.)
A szerző a többi műalkotásától is eltérő gondossággal teremti meg a vers ritmikai világát. Az egyértelmű, hogy a kortársak között a parlagiasság/műveletlenség vádját sokszor fölkeltő magyaros verselés helyett a nyugat-európai, rímes-időmértékest választotta. Azt azonban csak a figyelmes olvasó veszi csak észre, hogy a 10–11 szótagos jambikus lejtés csupán két ízben sérül: a 2/4. sorában (9 van 10 helyett) és a 13/1. sorban. (10 van 11 helyett).4
Jóval érdekesebb a rímelés kérdése: első olvasatra gyenge párrímekkel találkozunk. Ezek egy- és kétszótagosak, ráadásul alig hangzó asszonáncok – össze sem vethetők a Petőfi- és Arany-epigonok legjobbjainak megoldásaival. Ám a figyelmesebb vizsgálat különleges eredményt hoz: a magyar versgyakorlatban ebben a korban nem fontos, sőt mondhatnánk nem is ismert hímrím–nőrím5 megfeleltetés szabályosnak mondható! Nagyon kevés kivétellel találkozunk. A hímrím esetében a 6., 14. és a 15. versszakban (bár ebből a 6. és a 15. elfogadható helyettesítő verslábbal (spondeussal), így tulajdonképpen egyedül a 14/1. a hibás: trocheus áll jambus helyett – ez a 16-ból csupán egy. A nőrímek esetében a 6., 14. és a 15. strófákban találkozunk eltérésekkel (bár mindhárom esetben a trocheus helyett az elfogadott pirrichius áll, tehát szabályosnak fogható fel.). Hirtelenjében nem is tudnék olyan kortárs alkotásra találni, amelynek megvalósítása e szempontból ilyen tökéletes lenne.
Úgy tűnik, a dilettáns költő mestereket megszégyenítő formamegoldásokkal áll elő – vajon „a csomagolás” a tartalmi-jelentésbeli elemekhez igazodás egyensúly-vágyából következett-e?
A belső forma vizsgálata
Érdemes először a vers szerkezetével, gondolati ívével foglalkozni; a Madách-versek elemzői szinte mindig itt találnak különleges sajátosságokra. Madáchra jellemző a gondolatiság, az ezeknek alárendelt művészi eszközhasználat.
A retorizálás eszközei
Figyelemre méltó, hogy a költő az elfogadott hatáskeltő eszközökkel alig és/vagy egyáltalán nem él. A figurák vizsgálata6 nem hoz megnyugtató eredményt, a 368 szóalakból álló szövegben csupán 87 felismert alakzattal találkoztam. Hasonlóképpen nem hozott eredményt a trópusok vizsgálata7 sem: a 368 szóalakból álló szövegben csupán 98 költői képet sikerült azonosítanom.
A szerkezet
Marad tehát a retorikus gondolatmenet, amely gyakorlatilag megegyezik a vers szerkezetével (a versszakokhoz kapcsolódva):
1. (visszaemlékezés mint vershelyzet)
® 2.
® 3.
® 4.
5. (ars poétikai összegzés)
® 6. a madár
® 7. és a költő megfeleltetése
8. (súlypont)
® 9. a madár – költő lezárása
® 10. a kagyló – gyöngy –
® 11. – szerző – alkotás
® 12. összekapcsolása
13 Ţ 14.: az útravaló ars poétika [mondattanilag hibás!]
15/1.: a halhatatlanság esélye
® 15/2–4.: ajánlás
® 16. záró összegzés
A szerkezeti vázlatból kiderül, hogy az 5–13–14–16. versszakokba foglalt üzenet a lényeg. A három nagy pillér szövegbeli idézései mellett érdemes kitérni a jelentésekből adódó következtetésekre is.
A verstípus kérdése
Nem lehet létösszegző verstípus, mert bár az 1–4. versszakban föltűnő lírai én nézőpontjai keverednek más léthelyzetekkel (ráadásul jól felismerhető léthelyzetekkel, de az 5–16 versszakból álló egység mintegy elrántja föltételezésünket).
Nem fogható fel időszembesítő verstípusnak sem: túl kevés az adatolható, azonosítható idősík – a szerző nem ezt tekintette meghatározónak (ráadásul ez is csak a vers első harmadában fordul elő).
Ha az értékszembesítő verstípus ismérveit leszűkítjük a szerző metaforizált esztétikai, művészetfilozófiai ötleteire, akkor elfogadhatjuk meghatározó verstípusnak.
A műfaj meghatározása
Az a szöveg jelentéséből és eszközhasználatából kiderül, hogy sem dalnak, sem a dal és bölcselő óda keverékének nem tekinthető a költemény.
Nem állíthatjuk, hogy elégiáról van szó – azonosítható ugyan értékvesztés (főleg az időszembesítő verstípusra jellemző egység esetében), de a mű egészében nemhogy értékvesztésről, mint inkább értéknövekedésről, az érték állandóságába vetett hitről van szó.
Akkor minek tekinthető ez a végső „útravaló”? Értékszembesítő bölcselő ódában megfogalmazott ars poétikának.
A költő Madách üzenete
Madách a posztmodernnek is feltüntethető, vagy éppen azon is túlmutató állítást fogalmaz meg: befogadás nélkül nincs műalkotás. S ennek a befogadásnak „közönséginek” is, „kritikainak” is kell lennie – egyszerre!
Madách művészetelméletének leglényege kerekedik mondatokká a pillérként kiemelt versszakokban: az alkotónak folyamatos önképzéssel kell felnőnie témájához, eszközeihez, befogadóihoz!
Így és ezzel együtt érthető, hogy a vers, a versek és az életmű többi darabja összetartozik!
Ám az is világos – s gyaníthatóan erre a végső kompozíciót előkészítő szerző is rájöhetett –, hogy a versek önmagukban nem vagy alig állnak meg. A verseket a drámaértelmezések során felhasználhatjuk; ez segíthet az „első benyomás” kiigazításában. Ellenben az epikus művek értelmezésében már nem segítenek. Ennek nem az az oka, hogy a versek elváltak a biográfiától (ti. nem adatolhatóak), hanem az, hogy Madách drámáiban jól sikerült jelenetezéssel és jellemformálással lírai egyéniségének gazdag talajából formálta meg eszméinek személyi vonzatú és cselekményes inkarnációit. Az epikus művek esetében ez nem sikerült. Szónoklatai, retorizált levelei a drámáihoz közelednek, tanulmányai, fejtegetései az epikus művekhez. Lehet, hogy ebben rejlik titka? Döntsenek az olvasatok és az értelmezések.
Jegyzetek
1. Lásd erről még Varga Magdolna: Madách költői tudatossága: egy ars poetica vizsgálata in XII. Madách Szimpózium Budapest–Csesztve–Balassagyarmat, 2005 Vissza a szöveghez.
2. Sem Radó György, sem Andor Csaba életrajzi munkája nem tartalmaz olyan információkat, amelyek a költői véna utolsó évekre, hónapokra keltezhető „felbuzgását” bizonyítaná. Hogy Madách 1861 után drámaírói és/vagy prózaírói tevékenységet folytatott, az köztudott. De hogy lírikusként is számottevő mennyiségű alkotást produkált volna – ez kétes.
3. (a gyűjtemény utolsó verse) in Madách Imre Összes Művei II. Sajtó alá rendezte, bevezette és a jegyzeteket írta Halász Gábor Bp., 1942. 395–396.
4. A 64 sorból két hiba, ráadásul 1–1 szótag hiánya olyan elenyésző, hogy százalékba számítani sem érdemes.
5. A nyugat-európai verselés rímelési szabálya, hogy a hímrímre (verslába: jambus, anapesztus) csak hímrím válaszolhat, a nőrímre (verslába a trocheus és a daktilus) pedig nőrím. Az esetleges szóválasztási nehézséget csökkentheti a pirrichius és tribachis, illetve a spondeus és a molosszus alkalmazása.
6. ismétléses alakzat – 52 [szóismétlés: 161.; 8/1.; 13/1. (3); figura etimológika: 4/1.; 4/1. (2); anafora: 7/1–2.; 7/3–4.; 11/1–3.; 12/1–2.; 15/2–4. (5); fokozás: 1/2.; 5/1.; 13/3.; 13/4.; 16/3. (5); ellentét: 3/1.; 3/2.; 5/2.; 5/3–4.; 12/1.; 16/1.; 16/1.; 16/2. (8); halmozás: 2/1.; 3/1.; 3/2.; 5/2.; 6/4.; 7/3.; 12/1.; 15/3.; 16/1.; 16/2.; 16/3. (11); részletezés: 2/1.; 3/1.; 3/2.; 15/3.; 16/1.; 16/2.; 16/3. (7); gondolatpárhuzam: 3/3–4.; 7/1–2.; 8/3–4.; 11/1–2.; 11/3–4.; 13/3–4.; 14/1.; 14/2–3.; 14/4.; 16/1.;16/2. (11)]Vissza a szöveghez
cserén alapuló alakzat – 11 [inverzió: 6/1–2.; 6/3–4.; 8/3–4.; 9/1–2.; 9/3–4.; 14/1–4. (6); közbevetés: 9/3–4.; 11/3.; 12/3.; 14/2. (4); metatézis: 4/3. (1)]
hiányra épülő alakzat – 14 [eufémia: 1/1.; 4/1.; 15/1. (3); zeugma: 2/1.; 3/1.; 3/2.; 5/2.; 5/3–4.; 7/3.; 14/1.; 15/3.; 16/1.; 16/2.; 16/3–4. (11)]
pragmatikus alakzat – 10 [buzdítás: 11/1–2.; 11/3–4.; 10/2.; 10/4.; 16/3–4. (5); felkiáltás: 1/3.; 8/1.; 8/1.; 10/1. (4); kérdés: 7/4 (1)]
7. ún. metaforikus költői képek – 49 [teljes metafora: 10/1. (1); csonka metafora: cím; 1/3.; 1/4.; 2/1.; 2/3.; 2/4.; 2/4.; 3/3.; 3/3.; 4/3.; 4/3.; 5/1.; 6/3.; 7/2.; 8/1.; 8/2.; 8/2.; 8/4.; 9/1–2.; 10/2.; 10/4.; 11/3.; 11/4.; 13/3.; 13/4.; 14/2.; 15/3.; 15/4. (28); hasonlat: 6/1.; 8/1. (2); megszemélyesítés: 1 /2.; 2/2.; 5/3.; 5/4.; 5/4.; 8/4.; 9/4.; 10/2.; 11/1.; 11/2.; 11/2.; 11/3.; 12/4.; 13/2.; 14/1.; 14/2.; 14/3.; 14/3. (18)]
ún. metonimikus költői képek – 46 [térbeli metonímia: 1/2.; 8/3.; 15/1. (3); időbeli metonímia: 3/2. (1); ok–okozati metonímia: cím; 1/2.; 2/2.; 2/3.; 2/4.; 4/3.; 5/2.; 7/1.; 7/4.; 8/4.; 14/1.; 14/4.; 14/4.; 15/3.; 15/3.; 16/4. (16); rész–egész szinekdoché: 2/3.; 4/2.; 5/4.; 8/3.; 11/1.; 11/4.; 12/4.; 13/1.; 13/2.; 14/1.; 14/3.; 15/4.; 15/4. (13); faj–nem szinekdoché: 6/1.; 6/3.; 7/1.; 7/2.; 7/3.; 7/3.; 7/4.; 10/3.; 13/2.; 15/1.; 15/2.; 16/3.; 16/3. (13)]
ún. összetett költői képek: allegória – 2 [(költő madár; költő kagyló)]; komplex kép – 1 (8/2.)Vissza a szöveghez