Bene Kálmán
Madách-versek, születőben
A Tragédia és a Csak tréfa lírájáról
„…Madáchnak minden műve önéletrajzi mű, afféle drámába és lírába öltöztetett lelki napló, amelyből figyelemmel kísérhetjük Ádámnak, a legtökéletesebb alteregonak születését és lassú formálódását.”
(Schéda Mária)1
A mottóként kiemelt idézet jól foglalja össze a teljes Madách-életművet tárgyaló-elemző szakirodalom két alapvető megközelítési módját: egyrészt a Tragédián kívüli művek olyatén bemutatását, hogy ezek az alkotások mennyiben készítik elő a nagy művet, másrészt, hogy ezeknek az „előtanulmányoknak”, legyenek azok külső formájukban epikus versek, avagy drámai alkotások, a legtöbb közük a lírához van. Tehát a műfaji keretek elmosódása, a határok átjárhatósága igen fontos jellemzője a Madách-életműnek.
1999-ben, a VII. Madách Szimpóziumon beszéltem Az ember tragédiája felépítése című előadásomban2 egy sajátos szerkezeti felosztásról: a mű külső drámai szerkezetéről és lírai kompozíciójáról. Ez utóbbin azt értettem, hogy a Tragédiában számos lírai betét (dalok, kórusok, sírversek, zsoltárok stb.) mellett egyéb, lírai műfajokba besorolható drámarészletek, többek között ódák, elégiák, gondolati költemények, epigrammák, egysorosak találhatóak, mind-mind olyan szövegrész, amelyben nem halad előre a dráma cselekménye, nincs akció. Ha ezeket kiemeljük, egy virtuális verseskötetet állíthatunk össze. Ennek nyomán meg is született egy kis kötet, a Tragédia dalai, amelyben megkíséreltem lírai formában, lírai műfajokba soroltan bemutatni a kérdéses részleteket.3
Nos, ennek a kötetnek az összeállításakor még egyáltalán nem gondoltam arra, hogy a drámarészletek lírai verssé formálása, átminősítése nem épp a legeredetibb ötlet, s főleg nem csupán saját leleményem. Megtette ezt ugyanis maga Madách Imre is: reformkori drámájában, a szakirodalomban talán leginkább lírai fogantatásúnak tartott Csak tréfában a szövegnek közel egynegyedéből, egész pontosan 61 részletéből, 614 sorból maga Madách is lírai verseket akart formálni, szövegüket lírai költeménnyé akarta átalakítani.
A Csak tréfáról sokan leírták már, hogy Madách ebből alkotta meg, alakította ki az Egy őrült naplója c. 29 versből álló lírai ciklusát. Schéda Mária pl. említett tanulmányában4 Palágyira hivatkozva azt írja, „hogy a költő néhány évvel később átnézvén drámáját, igen rossznak találta, s Egy őrült naplója címmel versciklust készített belőle”. Noha Palágyi nem ítéli sommásan rossznak a művet,5 miképp az említett tanulmányíró értelmezte, a lényeg valami hasonló: „Madách későbbi éveiben nem tudta, hogy mit kezdjen a fiatalkori drámai kísérlettel. […] Az az eredeti ötlete támadt, hogy lírai versek alakjában menti meg azt, ami a munkából megmenthető.”
A Madách-összkiadás tervezett második kötetén, két reformkori dráma és egy drámatöredék kiadásán dolgozva, a szövegváltozatok megállapításakor egészen új megvilágításba került előttem ez a kérdés. Valószínűleg mind Palágyi, mind a később rá hivatkozó Madách-kutató tévúton járt: a kézirat azt bizonyítja, hogy Madách nemcsak öntudatlanul ír lírai futamokat drámáiba, hanem egyes részeket megjelölve, tudatosan választ ki sorokat abból a célból, hogy ezeket később lírai költeménnyé fejlessze. A dráma kézirata azt is közölte számomra, hogy a megjelölt részekből nem csupán az Egy őrült naplója íródott, hanem jó néhány egyéb vers is. (Eddig 26 olyan Madách-költeményt találtam, amelynek motívumai gyanúsan hasonlítanak a megjelöltekhez.) Sőt: az inkriminált versciklusnak csaknem fele, a 29-ből 15 vers rendelkezik szövegelőzménnyel a drámában.
Hogyan történik ez a madáchi vers-ki- avagy megjelölés? A dráma első megszólalását pl., Jenő öt sorát függőleges három vonallal áthúzta a szerző és a sorok mellé ceruzaírással ezt írta: versben van. Mindezzel nem azt jelezte, hogy a dráma szövegét akarja rövidíteni, az ilyen jellegű áthúzások lírai alkotóműhelyébe világítanak be. A szerző ugyanis a dráma 61 részletét húzta ki ugyanígy, az esetek többségében megjegyzést írva a kihúzott szöveg margójára. E megjegyzések szinte mindegyike cím – egy tervezett vers címe. Ezek részben megvalósultak, más részüket tekintve nem találtunk hozzájuk hasonló műveket Madách lírájában.
A kijelölt szövegrészek mintegy fele, 31 rövid epigrammatikus terjedelmű, 1–7 soros részlet, a másik fele kicsit hosszabb költeményeknek megfelelő 8–33 soros részletekből áll. 11 „verskezdeménynek” nem találtam későbbi folytatását, míg a többinél előfordul, hogy 2 vagy 3 drámarészlet is egy lírai versben fogalmazódik újra. Ilyen versek az Egy vetélytárshoz, Egy eladó leányhoz, Vadrózsák, A csapodár átka, Szeret hát és a Költő barátomhoz címűek. Ha ezek mellé a címek mellé odatesszük még a következőket: Fagyvirágok, Idához, Három feljajdulás, Boldog óra, Merengés, Május 24-én, Borbálához, Még egy szó hozzá – rögtön kitűnik, hogy az 1863–64-ben Madách Imre által összeállított verseskötet első, Szerelem c. ciklusából kerültek ki főként a Csak tréfában megszületett versek első szövegváltozatai. Ezek közül a versek közül a legtöbbet Madách reformkori szerelmeihez, Matkovich Idához, Dacsó Lujzához vagy éppen Fráter Erzsikéhez kötik Madách életrajzi kutatói. Mi következik ebből? Az, hogy a Csak tréfa kéziratán kijelölt leendő versek jelzései nem sokkal a dráma elkészülte után kerülhettek a papírra. Ez megerősíti azt a véleményemet, hogy a szerző nem a drámát megmentendő, annak „újrahasznosításaként” írta meg hosszú évek múlva az Egy őrült naplójá-t, hanem szokásos alkotói módszerét alkalmazta, költői műhelyébe pillanthatunk be a Csak tréfa kéziratát és a belőle kijelölt lírai verseket vizsgálva. Mi ez a módszer? Egyszerű: saját lírai költeményeinek és drámarészleteinek többszöri felhasználása, sorok, motívumok, képek átemelése, gyakran szó szerint, más művekbe. Csak egyetlen bizonyító erejű példa erre: az 1855-ben írt Mária királynő c. drámában az V. felvonás második színének első jelenetét érdemes elolvasnunk, s összevetnünk a Tragédia athéni színének indításával. jelenetét érdemes elolvasnunk, s összevetnünk a Tragédia athéni színének indításával.
Vizsgáljuk meg a Csak tréfa verskezdeményeinek néhány jellemző példáját! Először a rövid, „epigramma-méretű” darabokból nézzünk meg néhányat alaposabban.
A dráma szövegében 18.-ként jelölt részlet csupán egysoros: Az üdv terem, csinálni nem lehet. A sort, a többitől eltérően, vízszintes vonallal húzta át Madách, de ugyanazzal tintával, mely a verskezdemények függőleges áthúzásánál is látható. Jellegzetes példája a madáchi aforisztikus, szentenciózus, szállóige-gyanús megfogalmazásoknak, melyhez hasonló motívumot nem találtam a költemények közt. Ugyanígy folytatás-nélküli az 51. drámarészlet. A háromsoros gnóma Madách egyik legfontosabb lírai motívumát6 fogalmazza meg, rendkívül hatásosan: A gyermek félné megnőtt önmagát, / Bűnök súlyával látva megrakottan, / Melyekről álma sincs.
A 9., kissé közhelyes részletet annak illusztrálására választottam, hogy mennyire pontosan, gyakran szinte másolva jeleníti meg a kijelölt rész egy-egy motívumát Madách későbbi verseiben. Gerő, a főszereplő szolgája a következő módon vallja meg szerelmét Piroskának: Piroskám, oly sok szépet gondolék, / Hogy elbeszélem – rólad álmodozva; / Szemedbe nézek – s mindent elfeledtem. / Csak azt nem, hogy szeretlek. A Távolból c. vers költője, Madách Imre pedig így vall szerelmet: Harclihegve tiszta szemeidbe néztem, / S mindent feledék, csak azt nem, hogy szeretlek.
A 25. és a 48. versnek kijelölt részletet azért mutatnám be együtt, mert mindkettőben ugyanaz a jellegzetes Madách-motívum jelenik meg. A főkötő: a nők életcélja, fogalmazza meg e verselőzmények egyikében, majd megjelenik a főkötő motívum még sok változatban, egy másik drámarészletben ugyanúgy, mint a belőlük írt ciklus-darabban, az Egy őrült naplója 17. részében. Íme a három szöveg:
25.
Vagy nincs-e szebb cél tűzve életünknek,
Mint a leányt asszonnyá tenni. Óh,
A férfi mégis jobb igaz: hazud
Hazát, erényt ez is, de a kenyérért;
És életünk csak jobb egy főkötőnél,
Mely életcélotok.
48.
Bohó! Mi vágatjuk le a juhot,
S lágyszívüségünk vérénél alél. –
Vagy hátha szebb nő, drágább főkötő
Volt, mint övé, a szomszéd páholyokban.
Szebb szem kacsintott másra, s ezt siratja? –
Egy őrült naplója 17.
Egyetlen egyszer hittem, hogy miattam
Hull szép szemekből részvét harmata,
Megint csalódtam, a nő könnyezett, mert
Vetélytársán szebb főkötő volt.
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez utóbbi vers tulajdonképpen félrímes, az utolsó szó a kéziratban nem a volt, hanem a vala. Ezt bizonyítja egy Madách életében megjelent kiadás is, ahol Csalódás címmel látott napvilágot7 ez a vers, s az utolsó szó ismét a vala.)
A hosszabb drámarészletek közül először a 6. számút választottam bemutatásul, nem véletlenül. Ezek a sorok ugyanis az egyik legtöbbet idézett Madách-verset, A megelégedés-t készítik elő. Schéda Mária egyik tanulmányában8 e versben leli meg Ádám büszkesége megtörésének előzményét, azt a mozzanatot, amikor a főhős ráébred testi mivoltának korlátozottságára, mely ellenséges erőként gátolja szárnyalását. Sajnos ugyanennek a kötetnek a Csak tréfá-ról írt tanulmányába már nem kerül bele a vers előzménye, a dráma 100–116. sora. Pedig ha a drámarészletet és a belőle keletkezett verset egymás mellé helyezzük, tapasztalhatjuk: Madách nemcsak tömörebb, de jobb költő is, amikor drámát ír rímtelen jambusokban, mint amikor jambikus, tompán csengő, fakó, jellegtelen félrímes strófákat. Íme a két szöveg:
Pór lelkek költék; szellem s tűrelem
Ez sár, amaz sugár, mely fönt repül
Magával vonva testét, ámde fent
A lég e sártömegnek éteri:
S harc támad a kettős elem között,
Harctér a szű, mely fáj, de békebért
Csak egyikének veszte eszközöl; –
A test halála: mit a pór remeg,
A léleké: megnyugvás végzetünkben.
De én, ki látom a roppant teendőt,
Keblemben a vágy, szív és értelem,
Mely föl bír vinni a csillagtanyához,
Át bírja látni: mily parány, kicsiny
A sárba gyúrott Isten, és nyakán
Mi iszonyú a nyűg, mely földre vonja.
Én mondjak-é le Isten szikrajáról,
Hogy bizton hízhassék meg a salak? – (A drámarészlet.)
Pór lelkek költék, hogy erény legyen
A megnyugvás sorsunkba; óh nem az!
Csak addig Isten képe a kebel,
Míg kétkedik, feljebb tör és csatáz.
A gyáva test, mint renyhe börtönőr,
Le a göröngyhöz vonja emberét,
Világa ez, mint féregé a gaz,
Túl rajta nem viszi tekintetét.
S ha foglya ekkor magasabbra int,
S a csillagok felé büszkén repűl,
A börtönőr remegve fogja el,
Félvén eltéved avagy elmerűl.
(És így tovább még 6 strófán át, ld. Madách Imre összes művei, II. kötet, 298. l., szerk. Halász Gábor, Révai Kiadó 1942.)
A következő példa a kézirat 1624–1654. sorában található. Mint a legtöbb verselőzmény, ez is a főhős, Zordy Lorán tirádájának része, a szokott módon áthúzva. A 77. kéziratlapon az 1624–32 sorokat összekapcsolta az ifjú szerző, s mellettük egy *-gal és az Őrült felirattal az ismert versciklusra utalt. A részlethez hasonló motívumok az Egy őrült naplójából 11. és 15. részében lelhetőek fel. A kéziratlap alján az áthúzás tintájával írva még a következő állt: Gyalázatos faj, melly a tengeri vészt egy tál vízben nézi, gyáva hódítót fél. Jellegzetes a hasonlóság a két ciklus-darab és Lorán szövege közt. (A mellékelt szövegekben ezek dőlt betűvel kiemelve).
Hisz annyit éltem másnak, hogy magamnak
Is illenék már élnem egy kevéssé,
A társaság nyügétől is megmenekvém,
Mi csak patkányfogó s mi foglyai
Éhségből egymást esszük. Rendezett
Pillangó-gyűjtemény, hol mindenik
Lepének tűvel van kiütve keble. –
Gyermeknek szép, kinek, ha csillagot kér,
Adj fényes rothadó fát, és beéri;
De a müértő néz örömtelen,
Mert tudja, hogy mi gyémántként ragyog,
A szőnyegen túl könny volt, s megfagyott,
Részvétet esdve ember-kebleken. –
Nem fértek vágyaim az ősi házba,
S most szűk tanyám is üresen marad.
Sebaj! Bálványokat füstöltem el,
S kis áldozat, ha rá’dásul az egy
Isten kiment is keblemből velek.
Hisz hon, szerelem, barátság és erény
Mind, mind, pénzünknek csillogása csak,
Mely addig él, míg készpénzül kel el. –
.........................................................
15. Ah, a világ egy nagy patkányfogó,
Ki benne van, rést mind hiába kér,
Hogy éljen fel kell falni társait,
A legerősebb végre csak megél.
Ah, a világ pillangógyüjtemény,
Rendezve a szárnyak fénye szerint,
De tű vagyon keresztül minden szűn,
És szárnya nélkül rút hernyó lesz mind.
Ah, a világ gyermeknek jó lehet,
Ki redves fát vesz el csillag helyett,
Én láttam a gyöngyöt még mint könyűt,
És a rubint vércseppnek seb felett.
*
11. A nap sugárának hét színe van,
A pénz fényének színe számtalan,
A hír, erény, dicsőség ilyenek. –
Hát a barátság, hon és szerelem?
Kegyelt váltó, mely készpénzül megyen,
A 17. versrészlet Lorán és szerelme, Jolán dialógusából keletkezett, bár egy sort, az 1011-et, Jolán mondatát kihagyott a jelölésből Madách. Ez az egyetlen „verskezdemény”, ahol nem monológból, hanem párbeszédből alakít ki a szerző egy leendő lírai költeményt. E szöveg motívumaihoz hasonlókat későbbi verseiben nem, az adott korban keletkezett drámáiban viszont találunk. Íme, a percnyi üdvről, Madách szerelmi lírájának egyik legfontosabb motívumáról szóló részlet, s két példa, két másik drámából. Az első a Commodusból Pertinax, a második a Csák végnapjaiból Dávid szövegéből.
Mi a jelen? – Percszülte fuvalom,
Mely múlt s jövendők csókjából ered,
Elcsattan, s múlt reményeink román
Halotti hamvul szenderegni. Óh,
Kevés a perc, melyt élni érdemes,
Melyért keresztül e nagy életen
Csatázunk és a percek is gyakorta
Csak akkor édesek, ha elfolyának.
Miért, hiszen csak percnyi üdv lehet,
Nem évnyi, és e percek csak sötét
Években termenek. ...............................
.....................................................................
*
A jelen csak egy gyönge fuvalom, mely a múlt s jövő csókjából ered.
*
Élőhalott voltam, soká, soká,
Egy percnyi üdvért e zárdába jöttem.
Összefoglalásul. Az itt vázolt témát szándékomban van részletesen kidolgozni, a 61 verskezdeményt és a hozzájuk motivikusan, vagy más módon köthető későbbi verseket megjelentetni. Remélem azonban, hogy ez a kis példatár is bizonyította: a Madách-líra nem csak egy kamaszkori verseskötetből, a Lantvirágok-ból, valamint a Madách halála előtt ciklusokba rendezett, átírt, s keletkezésük idejét tekintve eléggé bizonytalanul meghatározható versekből áll. Nemcsak elégetett, eltüntetett vázlatok vannak: a Csak tréfa szövege megőrzött olyan variánsokat, melyek ismert versek első megfogalmazásainak számíthatóak, s keletkezésük ideje többé-kevésbé behatárolható. A drámában kijelölt vers-embriók tulajdonképpen (hogy magyarázattal szolgáljak előadásom címéhez) Madách-versek, születőben.
Jegyzetek
1. Schéda Mária: Csak tréfa. In: A líra és a Tragédia párbeszéde. Argus Kiadó, Vörösmarty Társaság; Székesfehérvár, 2002. – 117. Vissza a szöveghez
2. Tanulmány-formában megjelent a VII. Madách Szimpózium kötetében. Madách Irodalmi Társaság, Bp.–Balassagyarmat, 2000. – 13–44.
3. A Tragédia dalai. Az ember tragédiája lírai ciklusokban. Összeállította, s a ciklusok, versek címét hozzágondolta Bene Kálmán. Bába és Társai Kiadó, Szeged, 2000. – A 212 oldalas kötetben 177 vers szerepel, műfaji és tematikus ciklusokban. (Himnuszok, zsoltárok; Kórusok, dalok; Epigrammák, gnómák; Gondolati költészet, filozófiai disputák; Szerelmi ódák, elégiák; Különfélék: gúnydal, példázat, ars poetica; Egysorosok).
5. Palágyi Menyhért: Madách Imre élete és költészete. Bp. Athenaeum, 1900. – 94.
6. Schéda Mária nagyon szépen fogalmazza ezt meg: Madáchnak döntő élménye lehetett a kezdeti harmónia megbomlása, azaz a bölcseleti és morális értelemben vett gyermekség állandó veszélyeztetettsége. Vallja, hogy a gyermek tiszteletre méltóbb, mint az ún. felnőtt, s hogy ennek a romlatlanságnak elvesztése visszavonhatatlan űrt hagy maga után. Ld. A lázadás előtti harmónia és megbomlásának okai. In.: Idézett mű 1.: 16. l. Vissza a szöveghez
7. Ld. Fővárosi Lapok 1864. május 8. 103. sz.!
8. A lázadás előtti harmónia és megbomlásának okai. In.: Idézett mű 1.: 35–36.