Árpás Károly

Egy Madách-beszéd elemzéséhez

Napjaink politikai életében kevesebb gondot fordítanak a politikusok és választóik a szónoki beszédre, mint a 19. században vagy a 20. szá­zad első felében. A politikai-gazdasági kapcsolatok kialakítása, fenn­tar­tása vagy a lobbizás nem a nyilvánosságra tartozik – nagyon sok or­szá­gos és/vagy helyi politikus meg sem tud szólalni, vagy ha igen, ak­kor nem ismeri a hagyományos parlamenti demokrácia egyik alapját, a re­torikát.

      A 19. században az újságolvasók, az országgyűlési karzatok hall­ga­tói vagy éppen a pártok vezetői messzemenő következtetéseket vontak le a szűzbeszédből – így nevezték azt a szónoklatot, amellyel az or­szág­gyűlési képviselő először bemutatkozott a “Tisztelt Házban”. Ma­dách nagyon is tudatában volt annak, hogy másodszor induló politikai pá­lyáját ezzel a beszéddel alapozhatja meg, gondosan készült rá. A dol­gozat ezt a beszédet vizsgálja.

1. A szövegrekonstrukció

A beszéd elemzéséhez először magát a szöveget kellett létrehoznunk. Ez a feladat tele volt buktatóval, mert a Madách Imrét először or­szá­gos hírűvé tevő szövegnek ma sincs hivatalosan elfogadott eredeti szö­vege – s ahogyan a kritikai kiadás munkálatai állnak, hosszú ideig nem is lesz. Nem tekintem feladatomnak a végső kritikai főszöveg ki­a­la­kí­tá­sát, ám a hatásvizsgálathoz mégis szükséges egy alapszöveg re­kon­stru­álása.

A szerző szövegei

A rendelkezésre álló szövegek közül az első az 1861. 05. 28-a előtt ke­let­kezett kézirat.¹ Bizonyos, hogy Madách hosszasan készült a be­mu­tat­kozó beszédre, hiszen Deák Ferenc nevezetes, parlamenti cso­port­já­nak nézeteit összegző első felirati beszédét május 13-án tartotta. Mivel Te­leki László május 8-án öngyilkos lett, a vezérét vesztett határozati párt nemcsak obskrupcióból húzta az időt, hanem a viták során al­kal­mat találtak arra, hogy Tisza Kálmán körül az új vezetői csoport ki­a­la­kul­hasson. Madáchnak tehát nemcsak választói akaratát kellett fi­gye­lem­be vennie, nemcsak parlamenti ellenfeleit kellett le- és meg­győz­nie, hanem a politikai jövőjét is ekkor kellett megalapoznia. Ennek a be­szédnek vannak olyan elemei amelyek már a későbbi szövegekben nem szerepelnek, például Széchenyi emlegetése.

      A második szöveget 1861. 05. 28-án rögzítették az országgyűlés jegy­zőkönyvében² – ez a valóságosan létező első nyilvánosság előtt el­hang­zott szövegünk. A rögzítés jelentőségét az adja, hogy a jegyző a ha­tásmechanizmus vizsgálatát könnyítő reakciókat is beleírta, mintegy nap­jainkig közvetítve a megtörtént eseményt. Ebben a beszédben je­lenik meg a Kazinczy-mondat, viszont innentől hiányzik a Széchenyi-uta­lás.

      A harmadik szöveg a sajtónyilvánosság útján ránk maradt szöveg.³ A Magyarország című lap a határozati pártiakkal szimpatizált, itt jelent meg Madách beszéde először 1861.05.29-én, majd különnyomatban má­sokéval 29-e után. A hírnevet a többi sajtóközlés biztosította.⁴ (Ez utób­biak sajtóhibáit nem vizsgálom, hiszen a Magyarországból má­sol­ták a szöveget.) A szöveggondozó feltételezné, hogy Madách maga ad­ta le a szöveget, bár a jegyzőkönyvvel való egyezése akkora, hogy az is elképzelhető, hogy Madách tudtával a jegyzőkönyvből került a sze­dő­höz a szöveg. Ennek ellentmond, hogy az újság nem közölte a re­ak­ci­ókat. Az azonban biztos, hogy Madách nem kért kiigazítást, tehát egyet­értett a szövegíróval.

A szövegkiadások

Az első szerző nem látta szövegközlés Gyulai Pálé.⁵ A válogató csak annyit tett, hogy az országgyűlési jegyzőkönyv alapján közölte a szö­ve­get. A kiadó tisztessége ez, hiszen Madách azzal a Deákkal állt szem­be, aki mellett Gyulai lándzsát tört az irodalmi életben – igaz, a köz­zététel idején Tisza Kálmán Szabadelvű Pártja fönntartotta egy­párt­rendszer uralkodott.

      Újabb évtizedek után Halász Gábor adta ki a szöveget,⁶ aki fel­te­he­tően az újságközlést vethette össze a Gyulai-féle kiadással – ti. az 1194. oldalon csak ezeket említi, tehát a kéziratról és az országgyűlési jegy­zőkönyvről nem ejt szót. Változata inkább az élőnyelvhez és a ha­tá­lyos helyesírási szabályzathoz közelített szöveg, mint kritikai mi­nő­sé­gű szöveggondozás.

      Hasonlóan a nyomtatott változatot eleveníti fel Sőtér István mun­ká­ja.⁷ Ha volt is több változat, egyik sem haladja meg az előző ki­a­dá­so­kat, kivéve az utolsó, 1987-es kiadást.

      Szigethy Gábor összegyűjtötte és kiadta Madách Imrének az 1861-es országgyűléssel kapcsolatos beszédeit.⁸ Maga ugyan a Halász Gá­bor szöveghez tér vissza (52. o.), ám téved, amikor azt állítja, hogy Ha­lász a kézirat alapján dolgozott volna, hiszen akkor feltétlenül meg kel­lett volna említenie a kimaradt Széchenyi-utalást, illetve, hogy Ka­zin­czy-hivatkozásával bővült a szöveg. Szigethy kiadásának je­len­tő­sé­ge, hogy sok magyarázó jegyzettel látta el a szövegváltozatot – ezek bő­vebbek a Sőtér-féle közreadástól, nagy részét magam is használni fo­gom (SzG-oldalszám).

      1989-ben két szerkesztésben⁹ is megjelentették a vizsgálandó szö­veget – a Halász-változatra támaszkodva, minden magyarázó jegyzet, ta­nulmány nélkül.

A munkaszöveg kialakítása

A fentiek alapján láthatjuk: a három (illetve a sajtóközlés sajátossága mi­att négy) Madách-változathoz legalább hat szövegkiadói változat kap­csolódik. Ez megnehezítette a dolgunkat.  A munkaszöveg kialakítása során ejtettem a szövegkiadókat. Úgy ta­láltam, hogy a különnyomat egyezik az újságbeli közléssel: ugyanis az újságközlés a kéziratra épít (nevek írása, jellegzetes Madách-sza­vak). Az újságközlés a beszéd után keletkezett: tartalmi részlet benne – Ka­zinczy-mondat; tartalmi részlet hiányzik – Széchenyi-utalás. Ennek kö­vetkeztében két beszédvariáns marad: a kézirat és az elhangzott be­széd. Mivel a kritikai kiadás¹⁰ alapelve, hogy az utolsó szerzői vál­to­za­tot tekintsük alapszövegnek, ezért úgy döntöttem, hogy a mun­ka­szö­ve­gem az elhangzott beszéd és újságközlés montírozása lesz. Ugyanis az elhangzott beszéd tette kutatásra és közlésre méltóvá a kéziratot, és az újságközlés tette országos hírűvé.

      A szövegközléshez a következőket vettem számításba: a köz­pon­to­zás az újságközlést kell, hogy kövesse. Ha különbözik a kézirattól, ak­kor azt (ti. a kéziratot) kell figyelembe venni, ugyanis a gyors szedési mun­ka nem tette lehetővé, hogy figyeljenek a mondat értelméből kö­vet­kező írásjellel kifejezhető finomságokra. Jelezni fogom a hall­ga­tó­sá­gi reakciókat, ezek ugyanis eligazítóak a szónoki hatás tekintetében. A helyesírást az 1984-es alapján fogom kialakítani, beleértve a szavak egy­be- és különírását – megtartva viszont a latinos írásképet. A szö­veg­beli kiemeléseket elsősorban az újságközlés alapján végeztem el (a be­szédbeli hatásokat is figyelembe vette); kétes és hiányos esetekben fi­gyelembe vettem a kézirat jelöléseit is.*

*A szövegeket és elemzéseket a Madách Könyvtár rövidesen megjelenő újabb kö­te­té­ben teljes terjedelmében közöljük, ezért itt csak a bevezetést jelentettük meg.

Vissza