Árpás Károly

A Tragédia forrásvidékén

A Vörösmarty-olvasat nyomai a Madách-szövegben

Egy elmaradhatatlan prológus

Figyelmet kérek, a hely szellemét idézem:

                                                               Rég kábit a remény csilláma,

                                                               Mig szivünk vére folydogál,

                                                               Kétségbesetten jól tudom, hogy

                                                               Régen kiszenvedt volna már.

                                                               El hát, el a reménnyel végre!

                                                               Fel, fel, kiáltsuk : pereat

                                                               Szivünkben úgy, miként ez a bor –

                                                               S vágjuk falhoz a poharat.

A másfélszáz éves szavak1 egy kevésbé ismert költeményből valók, Ma­dách Imre Pereat című verséből. A költemény egyik értelmezője2 azt állapította meg, hogy a költemény keletkezése és problémaköre az utol­só Vörösmarty-versek keletkezésével, hangnemével és szó­kin­csé­vel rokon. A poéta Madáchot alig szokták emlegetni, „Madách egy­köny­vű szerző”. Pedig az életmű – bár kevésbé ismert – ellentmond en­nek.3 A költő Petőfit előzve indul; 1840 nyarán jelenik meg Lant-vi­rágok című első kötete – a hasonló témájú Cipruslombok Etelke sír­já­ról csak 1845. 03. 20-án. Aki végigbúvárkodja a Madách-szak­i­ro­dal­mat is – nem elégedve meg a közoktatás sommás meg­ál­la­pí­tá­sa­i­val, s engedve az életmű kihívásának –, az fölismeri az opus magnus, a nagy mű megvalósulásában a század magyar és egyetemes mű­velt­sé­gének, irodalmának és eszmetörténetének hatását.4

Sokan vitatták a Tragédia eredetiségét – ma már kétségtelen, hogy Ma­dách írta. Ám a kételkedők érvelésben volt bizonyítható állítás bő­ven, Madách inkább volt „befogadó-alkat”, mint eredeti gondolkodó.
Va­ló Arany János megállapítása,5 de ne feledjük, ezt az elgondolásra és a szerkezetre értette. A műben általa és mások által is kárhoztatott rit­mika, a nyelv gyengeségei a gyakorlatlan, esetenként epigon költői te­hetségből adódtak.

Kitérő: költői divatok a 19. század középső harmadában

A terjedelmi és időbeli korlátok ellenére szólni kell azokról az áram­la­tok­ról, amelyek a magyar olvasóközönséget – s ennek függvényében a szer­zőket is – meghatározóan befolyásoltgák.6 

Az 1820–30-as években az úgynevezett „nemesi romantika” múlt­i­dé­ző, nacionalista, helyenként hatásvadász retorizált stílusa keveredett a német szentimentalista-biedermeier almanach stílussal. Ez volt az új, a „forradalmi”, ezt vitte győzelemre az Athenaeum gárdája, élén Vö­rös­marty Mihállyal és Bajza Józseffel. Gyanítható, hogy nagyjából azok a szerzők voltak elfogadottak a Madách-családban, akik ezt el­in­dí­tották. Hogy voltak fenntartásai a nagyasszonynak (Madách édes­any­já­nak), kétségtelen, de a vele egyívásúak legfeljebb ezt a váltást tud­ták el­fogadni. Az életrajzírók kiemelik, hogy mekkora befolyással volt a ma­gántanuló érték- és művészetfelfogására.

Az 1830-as évek végén, az 1840-es évek fordulóján viszonylag egyen­súlyba jutott az irodalom (a változások, az újítások a politikai köz­életben kezdődtek). Madách pesti évei alatt ezzel az irodalmi kör­rel került kapcsolatba; lírai és drámai kísérletei szintén ezzel a stílussal ro­konítják.

A Petőfi Sándorral, Erdélyi Jánossal induló magyar népiesség iro­dal­mi forradalma nem érinti Madách művészi felfogását. Ezt két okkal is magyarázhatjuk: egyrészt neveltetése és társadalmi helyzete a po­li­ti­kai közéletben egy egyre befolyásosabb csoporttal hozza kapcsolatba, a centralistákkal, másrészt a magánélet „forradalma” is leköti (há­zas­sá­ga Fráter Erzsébettel).

Az 1850-es években elburjánzó epigonköltészet (a Petőfi-utánzók „ro­hama”) nem érinti: magánéleti problémái és üldöztetése a vidéki ma­gányba zárja. Költői alkotásaiban a magánéleti téma a Bajza József-i, Vachott Sándor-i, Czuczor Gergely-i szentimentalista köl­te­mé­nye­ket szüli, a közéleti témák megszólaltatásában ismét Vö­rös­mar­ty­hoz közelíti.7 Érdekességként jegyezzük meg, hogy a magyar ol­va­só­kö­zönség nem kért a költői megújulásból, Arany János nagykőrösi köl­tészetéből.8

Az 1860-as években induló költői megújulástól Madách már annyi­ra eltávolodott, hogy még a baráti tanácsokat adó Arany János sem biztatta költeményeinek megjelentetésével – noha az életrajz ta­nú­bizonysága szerint Madách sokat dolgozott a kötet előkészítésén.

A Vörösmarty-olvasat nyomai a Madách-szövegben

Madách Imre volt annyira művelt és iskolázott irodalmár, hogy meg­í­tél­je: melyik műnem kínál sikert számára. Bár írt epikus műveket,9 s mint említettem, szándékozott költői kötetet megjelentetni, mégis úgy vél­te, a drámában terem számára babér.

Ha elolvassuk drámáit – az 1841-es Nápolyi Endrétől az 1861/ 1862-es Mózesig10 –, színházzal kapcsolatos írásait,11 akkor el­fo­gad­hat­juk föl­tételezésünket: Madách sokkal inkább volt a drámai hely­ze­tek és a drá­mai cselekmény fölismerője, megalkotója, mint annak nyel­vi meg­va­lósítója. A Tragédia értelmezése Martinkó Andrást arra a föl­is­me­rés­re vezette,12 hogy nyelvi tekintetben Vörösmartyt tekintette mes­te­ré­nek.

A Vörösmarty Kritikai kiadás munkálataiban is részt vevő iro­da­lom­történész számos példájából csak mutatóba hozok, elsősorban a Tra­gédia gondolatmenetéhez kapcsolódva. Beszéljenek a klasszi­ku­sok:

„Most nem halok meg, míg világ világ lesz. / Látni akarom mint lesz sem­mivé, / Mint száll egyik nemzedék a más után, / mint hullnak össze minden csillagok, / Hamvába mint száll a roppant világ.” (Örök zsi­dó)13

„Most vonzza, űzi és taszítja egymást, / Néhány féregben öntudatra kél, / Míg minden megtelt, míg minden kihűlt / És megmarad a sem­le­ges salak.” (I.)

*

„…Kilépett / És úrnak mondotta magát. Elvette gyümölcsét / A fiatal fá­tól s megevé…” (A Délsziget)14

„Ez az enyém. A nagyvilág helyett / E tér lesz otthonom. Bírok vele, / Meg­védem azt a kártevő vadaktól / És kényszerítem nékem teremni.” (III.)

*

„Halandóság! te régi szörnyeteg, / Te nyelsz be mindent, ami volt s va­gyon, / És ami lesz, bár milliószor ennyi, / El nem kerüli ör­vény­tor­ko­dat.” (Salamon király V. felvonás); „…A halál, / E telhetetlen éhü ször­nyeteg / Nem nyelt-e még mindent, ami él? / S mi fáradunk, bo­lon­dok nemzedéke.” (Kincskeresők III. felvonás)15

„A százados fa, s az egynapos rovar, / eszmél, örül, szeret és elbukik” (III.) és „Míg eljön a vég, s az egész eláll” (III.)

*

„Kérdezd meg, nincsen-e tiltva / A föld titkaihoz férnem s a ten­ge­re­ké­hez…” (A Délsziget)16 

„Hagyd megtekintenem hát e működést… /… / Mely rám be­foly­hat…” (III.)

*

„Ment-e a könyvek által a világ elébb” (Gondolatok a könyvtárban)17 

„Megy-é előbbre majdan fajzatom / … / Vagy mint malomnak barma, holt­ra fárad, / S a körből, melyben jár, nem bír kitörni?” (III.)

és

„…fejlődni látom szent eszméimet, / Tisztulva mindig, méltóságosan, / Míg lassan bár, betöltik a világot.” (X.)

*

„Halandó képpel halhatatlanul / Vél munkálkodni, és mikor kidőlt is, / Még a hiúság műve van porán, / Még kőhegyek ragyognak sírjain…” (Cson­gor és Tünde V. felvonás)18

„…itt e művel, melyet alkotok, / Azt tartom, megleltem az utat, / … / S évezredekre hirdeti nevem. / Nincs földindulás, nincs vész, mely le­dönt­se…” (IV.)

*

„…a hölgy nem úgy szeret, / … / Nekünk szerelmünk a világ: mi ab­ban / Élünk halunk.” (Az áldozat II. felvonás)19

„Neked silány szám, nekem egy világ / Oh jaj, ki fog majd engemet sze­retni?” (IV.)

*

„Nem volt elég… látni a szolgaszerelmet: / Szíve rokont keresett s szí­vet mely érte dobogjon.” (A Rom)20

„S akkor nem fogsz ölelni már parancsból / de mint egyenlő – kéjnek ér­­zetével.” (IV.)

*

„Még jőni kell, még jőni fog / Egy jobb kor…” (Szózat)21

„…más név alatt a végzet ugyanaz” (V.)

*

„Örökké a világ sem áll: / De amig áll, és amig él, / Ront vagy javít, de nem henyél.” (Keserű pohár)22

„Legyen hát célod: Istennek dicsőség, / Magadnak munka.” (VI.)

*

„Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen” (Gondolatok a könyv­tár­ban)23

„…kínos szent örökség /… / Mely tenni vágyik, mely nem hágy nyu­god­ni.” (VII.)

*

„Mi furcsa olvadék ez a lány / Jóból, s gonoszból…” (A fátyol titkai V. felvonás) 24

„Minő csodás kevercse rossz s nemesnek / A nő, méregből s mézből össze­szűrve” (VIII.)

*

„Ember vagyunk: a föld s az ég fia…. Ez őrült sár, ez isten arcú lény” (Gon­dolatok a könyvtárban)25

„…sors korbácsolt tova / Vihar gyanánt tisztítni világot” (IX.)

*

„…mégis-mégis fáradozni kell… / … / Mi dolgunk a világon? küz­de­ni / Erőnk szerint a legnemesbekért” (Gondolatok a könyvtárban)26

„…Szerelem / S küzdés nélkül mit ér a lét.” (XIII.)

*

„Elérhetetlen vágy az emberé, / Elérhetetlen, tündér csalfa cél! / S mi­ért az olthatatlan szomj, miért / Rejtékeny álom, csalfa jóslatok, / A re­mény vezérrel eltűrt, hosszas út, / Ha, ahol kezdtem, vége itt legyen, / Bizonytalanság csalfa közepén? / … / El innen a magánynak rej­te­ké­be, / El, hol ember nem hagyott nyomot / … / S a szív halála lassú, nem gyötör.” (Csongor és Tünde V. felvonás)27

„Uram! rettentő látások gyötörtek, / És nem tudom, mi bennük a való. / Oh! mondd, oh! mondd, minő sors vár reám: / … / Megy-é előre maj­dan fajzatom, / … / Van-é jutalma a nemes kebelnek, / Melyet ki­gú­nyol vérhullásaért / A kislelkű tömeg? Világosíts fel, / …mert ezen / Bizonytalanság a pokol.” (XV.)

*

„A föld titkaihoz… / Férni kis elméddel mértékletes óva szabad lesz.” (A Délsziget)28

„Ne kérdd / Tovább a titkot, mit jótékonyan / Takart el Istenkéz vágyó sze­medtől.” (XV.)

*

„Hazám nem bízhatom: / Mi tenni hátra van még, / Magamra vál­la­lom.” (A sors és a magyar emgber)29

„Karod erős – szíved emelkedett; / Végetlen a tér, mely munkára hív…” (XV.)

*

„A verseny nyilt, a nemzet él, / Ha egy jobb tagja sem henyél, / Jut em­ber és kéz, munka vér, / Mi volna az, mit el nem ér?” (Jóslat)30

 „S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd / Szünetlenül, mely visszaint s emel, / Csak azt kövesd.” (XV.)

*

„…tűrni, remélni”; „Tűrj; de ne zúgj; s fáradozva remélj” (A Dél­szi­get) és „amig él, / Tűr és tünődik, tudni, tenni tör” (Csongor és Tünde) és „rendületlenűl” (Szózat) és „a csüggedetlen, bukjék bár, dicső” (Ár­pád ébredése) és „Nem félek tőled, soros, bármit akarsz. / Ez az, miért csüg­gedni nem szabad” és „Nincs veszve bármi soros alatt, / Ki el nem csüggedett” (Keserű pohár)31

„…küzdj és bízva bízzál.” (XV.)

Martinkó példáit használva ugyanakkor arra hívom fel a figyelmet, hogy az eszmei hasonlóságokat kutató irodalomtörténész éppen azt nem tudta összehangolni, ami a Tragédia gondolatmenetéből vi­lá­go­san kiderül: míg Madách történelemszemléletét alapvetően meg­ha­tá­roz­ta a Kölcsey Ferenc-i történelemfelfogás – és ezért érzi Martinkó Vö­rösmartyval rokonnak nemcsak a vörösmartys szókincset, hanem er­re alapozva keresi a hasonló gondolkodás, történetfelfogás bi­zo­nyí­té­kait –, éppen a Tragédiában következik be az öntudatlan váltás a cik­likus történelemfelfogásból a lineáris felfogásba.32

Összegzés és elköszönés

A magyar szépirodalom élővé tételében óriási szerepet játszik a min­den­kori befogadó.

Könyvnyi irodalma van már annak,33 hogyan próbálják rendezők és irodalomtörténészek a jelenhez idomítani Katona József nemzeti tra­gédiáját – mindenki tapasztalta, mennyi nehézséget okoz, hogy a drá­maíró a nyelvújítás előtti nyelven beszélteti szereplőit.

Arany János első pályamunkájának bírálatakor jegyezte meg Vö­rös­marty: „mintha nyelvünk vas-korában” írták volna. Félő, hogy Vörös­marty Mihály, Arany János és a Vörösmarty-követő Madách Imre bár­mennyire élt is a magyar nyelvújítás lehetőségeivel, mégis a 19. szá­zad irodalom- és nyelvtörténetének csapdájába esik. Hiába nemzeti tu­datunk alapműve a Tragédia, ha elfogynak az olvasói!

Csak a közoktatás ügye a Tragédia? A színházi kísérletek, a Ma­dách Iro­dalmi Társaság eddigi működése, tervei bizonyítékai annak, hogy a 21. században is olvasni kell Madáchot, a harmadik évezred ma­gyar­ja­inak, embereinek is van mondandója. Életünk része legyen!

Jegyzetek

1.    In: Verstár ’98. A magyar líra klasszikusai. Félszáz költő összes ver­se (Madách Imre). CD-ROM Arcanum, 1999. – Amennyire meg­ítélhetem, a szövegközlés az 1942-es MIÖM II. Halász Gá­bor-féle szövegkiadás alapján készült, másolási hiba nélkül. vissza a szöveghez

2.    Varga Magdolna: Madách Imre Pereat – egy versértelmezési kí­sér­let. In: VIII. Madách Szimpózium. Balassagyarmat–Szügy, 2000. okt. 6–7. Szerkesztette Tarjányi Eszter és Bene Kálmán. Bp., 2001. vissza a szöveghez

3.    Madách Imre Összes Művei I–II. Sajtó alá rendezte, bevezette és a jegy­zeteket írta Halász Gábor Révai Kiadó, Bp., 1942; a versek mennyi­ségéről az előbbi CD-ROM is tájékoztat. Napjainkban Ma­dách költői vénáját Bene Kálmán bizonyította: A Tragédia dalai. Az ember tragédiája lírai ciklusokban. Összeállította, s a ciklusok, ver­sek címét hozzágondolta Bene Kálmán Bába és Társai Kft. Sze­ged, 2000. vissza a szöveghez

4.    A legutolsó biográfia – Andor Csaba: A siker éve: 1861. Madách éle­te. Fekete Sas Kiadó, Bp., 2000 – adatai mellett két munkára hí­vom föl a figyelmet: Szücsi József: Madách Imre könyvtára. Ma­gyar Könyvszemle 1915, 5–28. és Baranyi Imre: A fiatal Ma­dách gondolatvilága. Akadémia Kiadó, Bp., 1963. vissza a szöveghez

5.    „Az „Ember Tragoediája” úgy conceptióban, mint compositioban igen jeles mű…irodalmunk legjelesb ternékei közt foglalhat he­lyet.” Pest, sept. 12. 1861 rokonérzelmű pályatársa Arany János – idé­zi Andor Csaba 162.vissza a szöveghez

6.    A téma részben (összefoglalva) és részletezve az alábbi művekben ol­vasható: Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet. Bp., (1934) 1986; Pintér Jenő: A magyar irodalom története. Tudományos rend­szerezés I–VIII. Bp., 1930–1941; A magyar iro­da­lom­tör­té­ne­te 1772-től 1849-ig. Szerkesztette Pándi Pál és 1849-től 1905-ig. Szer­kesztette Sőtér István, Bp., 1965; Horváth János: A ma­gyar irodalom fejlődéstörténete. Bp., (1976) 1980; Nemeskürty Ist­ván: Diák, írj magyar éneket. A magyar irodalom története 1945-ig I–II. Bp., (1983) 1985. vissza a szöveghez

 7.    Több ízben is utal Vörösmartyra – a Gondolatok a könyvtárban, A vén cigány és a Fóti dal című versekre Varga Magdolna: Ma­dách Imre Pereat – egy versértelmezési kísérlet. In: VIII. Madách Szim­pózium Balassagyarmat–Szügy, 2000. okt. 6–7. Szer­kesz­tet­te Tarjányi Eszter és Bene Kálmán, Bp., 2001. Az emberek és A me­rengőhöz című versére Varga Magdolna: Madách reményei – egy versértelmezési kísérlet. In: VII. Madách Szimpózium Ba­las­sa­gyar­mat–Szügy, 1999. Szerkesztette Tarjányi Eszter és Andor Csa­ba Bp., 2001. Sőt a Tragédia Vörösmarty-hatásvizsgálatával kí­sérletezik Árpás Károly: Vörösmarty Mihály Az emberek című ver­sének problémaköre és a Tragédia. In: X. Madách Szim­pó­zi­um Ba­lassagyarmat–Szügy 2002 (előadás 2002. 09. 20.). vissza a szöveghez

8.    Az Arany-versek problémáit vizsgálja Az el nem ért bizonyosság. Elem­zések Arany lírájának első szakaszából. Szerkesztette Né­meth G. Béla. Akadémiai, Bp., 1972. vissza a szöveghez

9.    A kérdést részletesen vizsgálom Műfaji sajátosságok vizsgálata Ma­dách elbeszéléseiben című tanulmányomban in: VII. Madách Szim­pózium Balassagyarmat–Szügy, 1999, Budapest–Ba­las­sa­gyar­mat, 2000. vissza a szöveghez

10.  Bene Kálmán hipotézise szerint II. Józsefről írta utolsó befejezett tra­gédiáját – Szász Károly hasonló című alkotása plágium. vissza a szöveghez

11.  A kérdéssel kapcsolatban összegző írásom Madách és a színház. Meg­jegyzések Madách dráma- és színházelméleti nézeteihez. In: V. Madách Szimpózium, Balassagyarmat–Szügy, 1997. Bu­da­pest–Ba­las­sa­gyarmat, 1998. vissza a szöveghez

12.  Martinkó András cikke – Vörösmarty és Az ember tragédiája (1974). In: Teremtő idők. Szépirodalmi Kiadó, Bp., 1977. 121–171. – olyan alapvető, hogy a cikkem további részében alap­ve­tően erre támaszkodom. vissza a szöveghez

13.  i. m. 133., 135. vissza a szöveghez

14.  i. m. 127. vissza a szöveghez

15.  i. m. 125. vissza a szöveghez

16.  i. m. 127. vissza a szöveghez

17.  i. m. 144. vissza a szöveghez

18.  i. m. 126–127. vissza a szöveghez

19.  i. m. 129. vissza a szöveghez

20.  i. m. 130–131. vissza a szöveghez

21.  i. m. 144–145. vissza a szöveghez

22.  i. m. 153. vissza a szöveghez

23.  i. m. 153. vissza a szöveghez

24.  i. m. 129.vissza a szöveghez

25.  i. m. 142–143. vissza a szöveghez

26. i. m. Magam is vizsgáltam e kérdést, lásd Árpás Károly: „Egyet bá­nok csak: a haza fogalmát…” Gondolatok a politikus Ma­dách­ról. In: IV. Madách Szimpózium. Szerkesztette Andor Csaba, Ba­las­sagyarmat–Szügy–Alsósztregova, 1996. vissza a szöveghez

27.  Martinkó András: Vörösmarty és Az ember tragédiája (1974). In: Teremtő idők. Szépirodalmi Kiadó, Bp., 1977. 149–150. vissza a szöveghez

28.  i. m. 128. vissza a szöveghez

29.  i. m. 152–153. vissza a szöveghez

30.  i. m. 153–154. vissza a szöveghez

31.  i. m. 167–168. vissza a szöveghez

32.  Erről bővebben írok Történelemszemléleti vázlatok I. (Fej­lő­dés­fel­fo­gások bemutatása a kiegyezés koráig) című tanulmányom­ban. (Aka­démiai pályamű – Szegedi MTA Bizottsága; több pél­dány­­ban is.) Szeged, 2002. vissza a szöveghez

33.  Töprengés egy kötelező olvasmányon (Katona 200 éve). Tiszatáj 1991/11. és in: Két csengetés között. Egy irodalomtanár kí­sér­le­tei. (Ki­adás alatt – kézirat, Szeged, 2001.)  vissza a szöveghez

vissza