Árpás Károly
Vörösmarty Mihály Az emberek című versének problémaköre és a Tragédia
1. Közelítések
1.1. A Madách-kutatás kissé olyan, mint a táguló világegyetem: minél többet tudunk meg a szerzőről és művéről, műveiről, annál több kérdés tehető fel a megoldásokkal, a tényekkel és a feltevésekkel kapcsolatban. Így lesz a mű a mindenkori befogadók tükrévé is. Az egyik (folytonosan tágítható) problématerület a Tragédia hatásmechanizmusa.
1.1.1. Volna lehetőség a befogadás-vizsgálatra is – a strukturalista társadalomtudomány és az irodalom-szociológia, „irodalmi pszichológia” megteremtette ennek kereteit, sőt akár magyar nyelvű példákat is fölmutathat.1 Bármennyire is adottak a közoktatási kedvező feltételek, nem ebben az irányban indulunk tovább.
1.1.2. Érdemes volna tágítani a keletkezéstörténeti kutatásokat, hiszen soha nem mondható ki, hogy minden most vagy később fontos adat a rendelkezésünkre áll, de úgy vélem, hogy az utóbbi két évtized mind forrásközlésben, mind feldolgozásban elégséges információval rendelkezik.2
1.1.3. Napjaink divatos kutatási területe a kultuszvizsgáglat3 – úgy vélem, már itt is elégséges munka született. Igaz, a Társaság további fejlődése és fejlesztése is ebben az irányban mutat,4 de képzettségem s időm csekély ahhoz, hogy további kutatásokkal5 foglalkozzam.
1.2. A keletkezéstörténettel foglalkozó munkák többsége az elődökkel foglalkozik: részben műalkotásokkal (hogyan alakíthatta a művet a drámai költemény kialakult, kialakuló fogalma, sajátos követelményrendszere), részben azokkal a szerzőkkel, akiket Madách olvashatott (vagy olvashatott róluk).
1.3. Vannak azonban olyan tanulmányok, cikkek, amelyek a példakép-kérdést járják körül (már Erdélyi János is foglalkozott ezzel a kérdéssel). S itt jelenik meg Vörösmarty Mihály, pontosabban a Vörösmarty- kérdés is.6 Föltűnése a nyelv és a történelemszemlélet hasonlóságából adódik, utóbbit talán érthetőbbé teszi vázlatos bemutatásom.7
1.4. Újabban azonban nemcsak nyelvi-történetszemléleti alapon találnak kapcsolatot a két klasszikus között, hanem részben emblématikus-szemiotikai alapon is, igaz ez még csak feltevés,8 sőt kompozíciós egyező elemeket és elveket is találhatunk.9
2. A feladat szűkítése
2.1. Vörösmarty és Madách történelemszemléletének rokonsága morálfilozófiai következményeiben érhető tetten, hiszen Vörösmarty még a ciklikus,10 míg Madách (bár nem egyértelműen) a lineáris fejlődés-elméletnek követője.11 Politikai-közéleti, művészi, de még magánéleti tetteik mind ezt támasztják alá.
2.2. Kiemelkedő fontosságúnak tartom a „remény” kulcsszó, emblématikus jelentőségű fogalom előfordulását – főleg, mert épp a jelen magyar befogadása kérdőjelezi ezt meg (és/vagy érti félre).12
2.3. Komoly kihívást jelent a másik, legalább ilyen erős köteléknek, a retorizáltságnak a fölfejtése. E dolgozatban ezt mellőzöm, de a későbbiekben szándékom a részletes példa bemutatása: egy Madách-beszéd elemzése.13
2.4. Ha elolvassuk a Vörösmarty-verset,14 akkor azt kell mondanunk, hogy a jelenetezési technika Madáchnál jobb. Igaz, nem ajánlatos lírai alkotást drámaival összevetni, de épp arról van szó, hogy Az emberek című verset nem tekintjük hagyományos értelemben vett lírai alkotásnak.
3. Az emberek értelmezésének vázlatos áttekintése
3.1. A vers keletkezése dátumhoz nem köthető, viszont könnyen „bemérhető”: a galíciai felkelés15 1846. 02. 20-án tört ki, a Honderű 1846 május elején jelent meg. Sajnos, nincs adatunk a folyóirat nyomdai átfutási idejéről, mint ahogyan arról sem, hogy a galíciai hírek az informális csatornákon mikorra értek el Pestre. Számunkra fontos az, hogy egyrészt Vörösmarty felette érdeklődött a lengyel viszonyok iránt,16 másrészt a korabeli politikai viszonyok nem engedték meg a nyílt beszédet, ugyanakkor megkövetelték a politikai reakciót.17
3.2. Vörösmarty műve 1846 óta ismert (Madáchnak is megvolt gyűjteményes kötetkiadása), s bár a nemzeti ajánló bibliográfia nem említi,18 az értelmezések számbavétele terjedelmes lenne. Így csak utalásokkal, kivonatokkal, összegzésekkel mutatom be, csak ott és akkor idézve, ha a későbbieket alátámasztja vagy látványosan megkülönbözteti.
3.2.1. Gyulai Pál, az első monográfia írója tartalmi alapon vizsgálva a versről megállapítja, hogy a többi közül a legsötétebb; baljóslatú merengés; „Hiú küzdelmet olvas le a világtörténelem lapjairól”.19
3.2.2. Érdekes lehet, hogy Arany János sehol nem tesz megjegyzést a versről, pedig főleg az 1850-es években a hangulati és művészi témaválasztás is azonos.
3.2.3. Erdélyi János is kihagyja a verset, pedig sok tanulmányában foglalkozik a korszak lírájával és filozófiai áramlataival.20
3.2.4. Toldy Ferenc egyre bővülő összegzéseiből éppen úgy hiányzik ez a mű, mint az erre épülő kiegyezés utáni tankönyvekből. Hiába, nem volt „udvarképes”.
3.2.5. A századforduló egyik hivatalos irodalmára, Beöthy Zsolt már megemlíti,21 de nem tesz hozzá semmit a Gyulai-képhez (középiskolai tankönyveiből pedig következetesen kihagyja – egyébként a többi szerző is).
3.2.6. Vörösmarty művének első ötletes értelmezője a fiatal Babits. A férfi Vörösmarty című tanulmányában22 Vörösmarty „égő nihilizmusa” példájának tartja a művet – nem kívánok itt kitérni arra, hogy mit értett Babits 1911-ben a nihilizmuson (de biztosan mást, mint a később őt bíráló Lukács György).
3.2.7. Egy generáció után Benedek Marcell23 szól újra a műről, a pesszimizmus, tragikus pátosz megszólaltatójaként tárgyalja.
3.2.8. Szerb Antal tanulmányai összegzéseként lendületes 1934-es esszéjében24 így közvetíti benyomásait: kétely, pesszimizmus; profetikus komor virrasztás.
3.2.9. Érdekes, hogy a hűvösnek tartott Babits ünnepi írásában25 nemcsak kiemeli versünket, hanem így ír: „…szinte politikai kivonat…, melyben a különböző államformák… leálcázódnak, s álcájuk alatt megmutatják a meztelen embert… a mai Vörösmarty rettenetesen, véresen aktuális költő.”
3.2.10. A boldog békeidők hagyománya, hogy a mű nem kerül bele a közoktatás példatárába, s Pintér Jenő monumentális alkotása26 csak a tartalmi jegyekre és a pesszimista világképre emlékeztet.
3.2.11. Az idős Riedl Frigyes összefoglalásában27 csak érinti versünket; szerint a mű pesszimista költemény (még Országháza és az Emlékkönyvbe is).
3.2.12. Pécsi könyvében Faggyas Jolán28 Vörösmarty pesszimizmusát „járja körül”. Az egész munkát áthatja a romantikus szemlélet, a herderi nemzethalál középpontba állítása; sok félreértésének alapja, hogy a szabadságharc bukása utáni lélekállapotból mintegy „visszafelé” vizsgálja a verseket a Szózatig.
3.2.13. Éppen csak érinti a költeményt a Babitscsal vitázó Lukács György,29 de ennyi is elég, hogy utat mutasson a későbbi szocialista irodalomtörténészeknek: a versben a költő pesszimizmusa társadalmi motívumokra vezethető vissza, nem pedig bármilyen nihilizmusra.30
3.2.14. S megszületik a múlt irodalmának átértékelése. Egyik első úttörője Waldapfel József. Több cikke is kapcsolódik Vörösmartyhoz, de mi csak a választott vershez kapcsolódó állítását összegezzük: Az emberek és az Országháza nem a világfájdalom kifejezése, hanem a Petőfi verseivel rokon reménykedésé – Vörösmarty egész politikai magatartása támasztja ezt alá.31
3.2.15. Ideológia támaszt nyújt Horváth Márton32 a Társadalmi Szemlében. Véleménye szerint a Vörösmarty-vers jellemzője az osztályharcos aktuálpolitizálás, „felfogja a történelem intését… a vajúdó forradalom” bukására példa.
3.2.16. S ez előtt meg kell hátrálnia a tehetséges Barta Jánosnak is. 1950-es cikkében33 azt emeli ki a versről, hogy az megdöbbentő képsorozat a világtörténelemről, amelyet alulról is tud nézni.
3.2.17. Horváth Jánosnak nem kell ugyan védekeznie – Petőfijéért támadta a marxista kritika –, de a vers kapcsán cikkében34 csak annyit emel ki, hogy a műre jellemző a csalódás, az elkomorodás pátosza.
3.2.18. Nem csoda, hogy a megszülető szocialista nagymonográfia (akárcsak Király István Mikszáth Kálmánja vagy Sőtér István Eötvös Józsefe) csupán elnagyolt értelmezés; állandóan átszőve ideológiai érvekkel s ezek marxista-leninista kritikájával, melynek célja Vörösmarty Mihály történelmi pesszimizmusának alátámasztása. (S Tóth Dezső ezt 1974-ben ismét megjelentette.35)
3.2.19. Érdekes a Kelet-Európa történelmével foglalkozó Kovács Endre36 véleménye. A versre jellemző sötét, pesszimisztikus élethangulat: a reformokra kész nemesség szembekerülése a vele ellenséges viszonyban álló néppel – ez egy időre elnémította benne a békés reformok sikerében való bizakodást.
3.2.20. A „Spenót”-ban37 ismét Tóth Dezső fogalmazta meg a szocialista hazafisághoz szükséges magyar kultúra haladó hagyományait – és értelmezte az ettől némiképpen eltérő verset: „a reformkori társadalom ellentmondásainak feloldatlanságát, a rendi liberalizmus kétségbeesését vetíti rá az egész emberiség sorsára, történelmére… ”; utána az Országháza már politikai költemény.
3.2.21. Lényegében ezt ismétli Szauder38 József is a népszerűsítő irodalomtörténetben: „mélyen pesszimista verse… a véresen összeütköző osztályellentétek, az osztálytársadalom ellentmondásai fölötti megrendülését fejezi ki.”
3.2.22. Érdekes, hogy a szocialista közoktatás felhasználta a Vörösmarty-verset. Újabb értelmezést nem tett az „akadémikusok” véleményéhez.
3.2.23. Alig 130 évvel a vers megjelenése után végre megszületik az első alapos, tudományos és korszerű elemzés Orosz László39 tollából. Esszéje szakcikk is egyben (elbizonytalanítóan részletező), ám a választott problémakörrel alig foglalkozik. Jelentős a keletkezéstörténet politikai-történeti megközelítése (Az élő szobor című verssel az 1830-as fölkelést is evokálja); viszont félreérti a „céltalan körforgás” gondolatát.
3.2.24. A 125 éves évforduló újabb elemzést eredményez: Csetri Lajos40 munkája szakcikk a javából. Lenyűgöző tudása a mű esztétikai, filozófiai megközelítése a nemzeti klasszicizmus felől – ám problémánkkal (mert perifériális kérdés!) nem foglalkozik.
3.2.25. Az 1978-as tanügyi reform a fiatal irodalomtörténészeknek lehetőséget és keretet adott felfogásuk kifejtéséhez. Szegedy-Maszák Mihály41 új Vörösmarty-képpel – és új versértelmezéssel állt elő. A mű tragikus történelemszemlélete démonikus látomással magyarázódik. A nyelvi és kompozíciós bravúrok feledtetik a vers kicsengését: a történelemben nincs szintézis. (Ám utána véleménye változik, erre példa az Országháza és 1847–1849-es politikai szerepvállalása.)
3.2.26. Költői látomás a szellemtörténetírás összegzésében42 Horváth János aforizmatikus megállapítása: „setét háttérből csupán egy fixa idea villódzásaira szorítkozó fényvázolat”.
3.2.27. Mások azonban még mindig a régi értelmezést „mondják fel”, mint Szár János.43 Műértelmezésének alapja, hogy Vörösmarty célja a pesszimizmus, a reménytelenség megvilágítása.
3.2.28. Orosz Lászlónak megadatott a másodszori vélemény, igaz rövidítve és egyszerűsítve a külföldnek szánt, németül, angolul majd franciául megjelentetett irodalomtörténetben. Ennek magyarított változatában44 írja a versről: Kétség és helytállás – pesszimista konklúzió; de előtte „a galíciai parasztfelkelés intő példa…”
3.2.29. Nemeskürty István népszerűsítő irodalomtörténetében45 így láttatja a művet: A Gondolatok… derűlátását billentette meg a lengyel felkelés leveretésének híre – Tóth Dezsőre hivatkozik: „zsarnokgyűlölet és osztályfélelem… sugallja az érdekegyesítés szükségességét.”
3.2.30. Újabb elemzés következik, a szegedi Zentai Máriáé.46 A 15 éve megjelent tudományos cikk a reformkor 1840-es éveibe helyezi el az alkotást – összevetve Petőfi-kutatásaival és a kortárs alkotásokkal. Szerencsémre ő sem érinti problémánkat.
3.2.31. 1986–2002 között nem tudtam azzal az alapossággal vizsgálni a mű befogadását és értelmezését, még csak címlistám sincs.47 Ám remélem, megállapításaim nem ütköznek nagyon (s nem egyeznek) mások véleményével: azaz megállapításaim megállapításaim lesznek.
3.3. A választott Vörösmarty-vers számunkra egyik legnagyobb jelentősége kapcsolata a Tragédiával. Amennyiben nem lírai alkotásnak, hanem gondolati (filozofikus) szövegnek tekintjük (amely szövegformaként leginkább a rapszódia műfajára emlékeztet), akkor a fölismerhető „eszmei mondanivaló” több Tragédia-színnel is rokoníthatja.
3.3.1. A IV.: a hatalom, a „nagy-ember” és a „felülről történő manipuláció” példázata48 (Lucifer javaslata).
3.3.2. Az V.: a manipulált tömeg és a „nagy-ember” viszony, a politikai tevékenység „demokratikus” modellje.
3.3.3. A VII. a manipulált tömeg, a hatalom és az ellenzék viszonya (ha az eretnekséget nemcsak teológiai alapon tekintjük49).
3.3.4. A IX. a manipulálható tömeg és a „nagy-ember” viszony, a politikai tevékenység „diktatórikus” modellje.
3.3.5. A XI. az újkori társadalom rajza és az elidegenedés problémája.
3.3.6. A XIII. az eszme és a történelem kapcsolata, a történelmi-politikai felelősség problémája.
3.3.7. A XIV. az „elkorcsosulás” a társadalmi lény anyagi-szociális determináltsága.
3.4. Megismételve az előbbieket, külön kiemelném az V. és a IX. színt.
3.4.1. Az athéniben a Kleiszthenész és Themisztoklész kialakította, létező demokrácia50 (méghozzá közvetlen – ha csak az athéni férfiaknak is) megcsúfolásáról van szó. Jusson eszünkbe, (Madách–)Ádám– Miltiádész nem a népet kárhoztatja, bár megjegyzi, hogy „gyáva”. Viszont a „színhívó” szavakban ki akarja vonni magát a közösségi tevékenységből.
3.4.2. A párizsiban más a helyzet: Danton javaslatára már kialakult a diktatúra végrehajtó gépezete, a koncepciós pereket lehetővé tevő „forradalmi perrendtartás”. Viszont rövid ideig adott volt egy, az angolt és az észak-amerikait meghaladó teljesebb demokrácia lehetősége,51 amelyhez kellett a manipulálható, tudatlan nép áldozatkészsége is. Ezért a lehetőségért, ezért az áldozatkészségért kívánja majd megvalósítani (Madách–)Ádám–Kepler a tudományos forradalomból következő átalakulást.
3.4.3. A manipulálható, eszközzé silányított nép, tömeg problémája közös Vörösmarty és Madách művében.
4. Vörösmarty kulcsszavának („remény”) jelentése
4.1. Az emberek című versben a „remény” jelentésű szó szótári alakjában nyolcszor fordul elő (az I–VI. szakaszban egyszer-egyszer, a VII.-ben kétszer), s mindannyiszor a „nincsen” igei állítmánnyal. A vers szövegéből nem állapítható meg, hogy Vörösmarty milyen értelemben, milyen jelentéssel használja a fogalmat.
4.2. 1847 után a következő alkalmakkor fordul elő:52
[Setét eszmék borítják…]: „(adj…) reménysugárt (/hogy el nem vész, hogy él még nemzetem)”, „(Koldulni járnék illy) remény-hitért”;
Előszó: „(szív) remélt”, „(Öröm- s’) reménytől (reszketett a lég)”;
A vén cigány: „(vakmerő) remények” és
[Fogytán van a’ napod…]: „(Van-e még) reménység”; „(Büszke) reményekkel”.
Hosszabb idézet nélkül is elfogadható az állításunk: a ‘remény’ jelentése ezekben szintagmákban és mondatokban nem azonos Az emberek című vers szavának jelentésével.
4.3. Úgy vélem, hogy a tágabb kontextus segíthet egyedül az értelmezésben; vizsgáljuk meg az 1843–1847 között53 keletkezett költeményeket! A remény szó előfordulásai:
Keserű pohár: „remélni (biztosabbat)”;
Honszeretet: „(a’ legbuzgóbb anya/) remény- (‘s munkátalan)”, „(ébren állj/)Remélni (tenni hő)”;
Az elveszett ország: „(látni nincs) remény (/többé jó napomat)”
Az anyátlan leányka: „(Mosolygjon kék szemed; / Szent fény, mi benne ég:) Remény (s emlékezet)”
A’ szent ember: „(Isten szív után itél: / A’ ki hisz, szeret,) remél”;
Jó bor: „(Magyar szellem! Lobogj e’ városon: / Magas) reménnyel (néz felé a’ hon)”;
Deák Ferenc: „(díj, a’ mellyet elérni) reményem” és
Forget nort the field: „(oda van nagy fényü) reményünk”.
Ha a hagyományos, vallásos tartalomtól eltekintünk – Az anyátlan leányka, A szent ember – akkor úgy véljük, hogy a politikai jelentése a ‘remény’-nek a lehetőség.
4.4. Ezt a jelentés-értelmezést támasztják alá nemcsak a tárgyalt időszak versei – címek felsorolásától eltekintek –, hanem a korszak levelei is,54 amelyekben az Ellenzéki Kör, a Nemzeti Kör irányadója, Deák Ferenc harcostársa és barátja szólal meg. Ennek a politikai hitvallásnak egyik szép megfogalmazása a Gondolatok a könyvtárban című költeménye is.55
4.5. Az emberek írója lírai formában gondolta végig reformer-stratégiája alapaxiómáját: meg lehet találni az alternatívákat, mert vannak alternatívák; élni kell a „szellemharcok” ütköztető-tárgyalásos metódusával, mert ez vezethet előre.
5. „Vezethet előre”: ciklikusság és/vagy linearitás?
5.1. A kitérés szükséges: hogyan értelmezte Vörösmarty, Madách a jövő jelentését? Utalva tavalyi előadásomra56 csak annyit jegyeznék meg, hogy ez a jövő az időben bekövetkező és leírható állapot. S ha az leírható, akkor a jelen is, sőt a múlt is. A leírások összevethetők, s már érzékelhető is a változás (hogy ne a ‘fejlődés’ szót használjam). Mivel az emberiség, a nemzet, a szűkebb közösség, a család és a saját jövőmre vonatkozó elképzeléseim, vágyaim és terveim alapja a múlthoz és/vagy jelenhez képest „értékesebb” állapot létrehozása, ezért nincs jelentősége, hogy a fejlődést (a történelmi folyamatot) ciklikusnak (mint Kölcsey, Vörösmarty) vagy lineárisnak (mint Petőfi, Madách) tekintem. Mivel a „cél”-képzet tekintetében nincs eltérés, helyesnek tartom annak vizsgálatát, hogy Madách milyen eszközöket, lehetőségeket [V.ö. Vörösmarty „remény”-ével!] tartott elfogadhatónak
5.2. Hogyan értelmezte Madách „lehetőségeit” a Tragédia előtt?57
5.2.1. Az 1848-as fordulatig Madách miközben a „szellemharcok” Vörösmarty Mihály-i értelmezését követve a reformnemességi mozgalomhoz csatlakozik,58 jó kapcsolatot alakít ki a „centralista” csoporttal. Kölcsey szellemében aktív közéleti szerepet vállal (sem jogi diplomája, sem nagybirtokos helyzete nem kényszerítené ebbe a táborba).
5.2.2. Ha politika szerepvállalását és „eszköz”-választásait tekintjük, akkor összekapcsolható öt esztendő: 1848–1853 között attól függetlenül igyekezett megtalálni a hatékony lehetőségeket, hogy azok milyen következményekkel járnak. A teljesség igénye nélkül sorolnék néhányat:
– megyei főbiztos honvédelmi szerepkörben
– rendfenntartó részvétel, akár a lojalitás=árulás vádját is vállalva
– kapcsolat az 1849 őszén gerillaharcot folytató szabadcsapattal (később „betyárokkal”)
– politikai üldözöttek bujtatása, szökésük segítése
– fegyverrejtegetés
– börtönvállalás (egészen a családi élet harmóniájának kockáztatásáig).
A kontraszthatás kedvéért említem öccse halálát, húgának és családjának lemészárlását, illetve a le nem írt megszállási, önkényuralmi megpróbáltatásokat. Mindezt az a fiatalember választja, aki kelet-európai értelemben nemcsak képzett, hanem művész is. Igaz, személyesen nem harcol, de rá is igaz Arany megjegyzése: „halni volt esély”.
5.2.3. Amennyire mozgalmas volt közéleti tevékenysége, annyira visszavonul 1853–1860 között. Egyetértek Andor Csabával: részben rendőri felügyelet alatt állva senkit nem akart veszélyeztetni, részben ha a korra tekintek:59 nem is igen volt alkalma a cselekvésre.
5.3. Hogyan látja Madách a politikai harc lehetőségeit a Tragédiában?
5.3.1. Nem okozna nehézséget a keretszíneknek politikai jelentést tulajdonítani, főleg a XV. színnek – ám Madách ehhez nem ád fogódzót: még a befejező „isteni útmutatásban” is ügyel arra, hogy „direkt” politikai jelentést ne „halljunk ki” a darabból.60
5.3.2. A IV.-ben egyszerűen nincs mód a közéleti cselekvésre: Ádám– fáraó tetteit nem tekinthetjük azoknak; Lucifer fejtegetései levegőben lógó „doktrínák” (igaz, találóak).
5.3.3. Az V.-ben csupán a sikeres (mert győztes) demagógia működését láthatjuk. Ennél többet ír a Commodusban, a Csak tréfában, de még „társadalmi” elbeszéléseiben is.
5.3.4. A VII. színben csak jelzi az esetleges közéleti ellentéteteket: az eretnek eszmék terjedése mögött szociológiailag is igazolható feszültségek vannak; s majd a későbbi keresztesek fogják elfoglalni, feldúlni és kifosztani Bizáncot. Viszont érdekes történetfilozófiai és politikai megjegyzései vannak Lucifernek – igaz, azt a befogadó jobban érti, mint Ádám–Tankréd.
5.3.5. Sajnos, a sokat idézett IX. szín sem tartalmaz túl sok politikai példát. Szó van az önkéntesek áldozatvállalásáról – ám azt lerontja a tiszt öngyilkosság-jelenete; utalás van a tömegmészárlásokra – ám ellentételezi Ádám–Danton lelki élete (igaz, mögötte fölsejlik a diktatúra erőszaka); s a végszavakban megjelenik egy koncepciós per61 – de ez az aforizma-poénok sziporkájába vész.
5.3.6. A XI. szín hiába a jelen színe, jóformán nyoma sincs annak, hogy Széchenyi, Wesselényi, Bölöni Farkas, Szemere, Pulszky és mások mit kerestek és mit találtak Angliában. Érdekes lenne megvizsgálni, hogy miért hiányzik a politikus a felvonultatott szerepek közül.
5.3.7. A XII. jellege miatt nem is lehet alkalmas politikai eszmefuttatásokra: a „megélhetés” eszméje (kényszerítő szüksége) minimálisra szűkíti a közösségi tevékenység lehetőségeit. Csak arra emlékeztetem az olvasót, hogy az erőszakos kényszerítő eszközök (fegyverek: kard, ágyú) hiányoznak.
5.4. Madách és a jövő viszonyának alakulása 1860–1864 között.
5.4.1. A közéletben úgy tűnt, Madách megkapja a lehetőséget: ott folytathatja, ahol 1849-ben abbahagyta.
5.4.1.1. Az 1861-es országgyűlés valóban a siker évét jelenti: megkapja a megye bizalmát, megválasztják képviselőnek, bemutatkozó beszéde az ún. Határozati Párt eszmei kikristályosodását segíti. Olyan politikusokkal kerül kapcsolatba, akik részben a kiegyezés, részben az 1875-ös fúzió után országos politikai szerepet töltenek be. Időleges „sztár”-szerepe belejátszik abba, hogy Arany János mégis elolvassa az átadott kéziratot.
5.4.1.2. Az ún. Schmerling-provizórium (1861–1865) akkor sem teremtene lehetőséget a közélet befolyásolására, alakítására, ha egészségi állapota engedné. A visszatérő adminisztratív abszolutizmus még a fővárosban tevékenykedőket is megbénította, hát még a vidékieket!
5.4.2. Az irodalmi közéletben a tragédia sikere ellenére nem játszhatott jelentős szerepet: aki nem élt Pesten, az nem mozoghatott az irodalmi társaséletben. Bár Madách megkapja a cselekvés kereteit – megválasztják a Kisfaludy Társaság tagjának, majd az Akadémiába is –, ám ekkorra már Madách egészségi állapota azt sem engedi meg, hogy egyszer-egyszer éljen ezzel.
5.4.3. Az irodalomban a kihívás, a felelősség megszólalásra készteti – ám művei nem találkoznak a közönség-igénnyel.
5.4.3.1. Ekkor született versei – melyek többségét nem tudjuk datálni sem – nem különböznek a tucatművektől.
5.4.3.2. A Mózes politika üzenete bármennyire is világos számunkra,62 a kortársak fanyalogva fogadták.
5.4.3.3. A Tündérálom befejezetlensége ugyan kihívás a kutatónak,63 de választott szempontunk alapján érdektelen alkotás.
6. A 19. századi ember morálfilozófiája
Úgy vélem, ha a politikai cselekvés eszközeiről, céljairól, mindezek lehetőségeiről esik szó, célszerű vázolni a közösségi tettek morálfilozófiai motivációit.64 Vázlatos áttekintésemet személyekhez fogom kapcsolni.
6.1. A reform és konszenzus – ez a jelszó foghatná össze a következő nemzedéki csoportot: Széchenyi István, Kölcsey Ferenc, Kossuth Lajos, Deák Ferenc. A változás, változtatás igénye esetenként szembeállítja őket a hatalmon lévőkkel (és egymással is!), ám a legfontosabb közös sajátosság: az együttműködés keresése és a politikai hitelesség jelentősége. Kossuth igaz perifériára sodródik 1849-ben, de az 1840-es években olyan meghatározó szerepet játszott az ellenzék nézeteinek kialakításában, mint az 1830-as években Kölcsey. Széchenyi időlegesen háttérbe szorult az 1840-es években, de az 1850-es évek végén Deák lehetőségeit tágította. Deák 1867-es konszenzus-javaslata életképes jövő felé mutatott,65 más kérdés, hogy sem az uralkodó, sem a nemzetet képviselő politikusok nem tudtak élni a Deák Ferenc-i játéktérrel és -szabályokkal.
6.2. Reform és/vagy forradalom a hegemónia jegyében: a jelszószerű megállapítás Arany János, Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór politikai és irodalmi közéleti tevékenységére igaz. Valamennyien megfogalmazták (és/vagy tették) céljaikat: nézeteik igazolása mellett vagy anélkül fogadják el elképzeléseiket. Petőfi, Vasvári inkábba a politikai közéleti lehetőségek határait kutatták – nem véletlen erőszakos haláluk –, Arany és Jókai az irodalmi, művészi világban várták a feltétlen elfogadást. Jókainak sikerült (ma is egyik legolvasottabb szerzőnk), Aranynak azonban meg kellett vívnia a harcát a következő csoporttal.66
6.3. A kompromisszumra épülő reform: az irányítás megtartása – ez jellemző a Gyulai Pál, Kemény Zsigmond, Eötvös József nevével fémjelezhető csoportra. Minden minősítés nélkül: úgy vélték, birtokában vannak annak a tudásnak,67 hogyan lehet megmenteni a nemzetet. Kompromisszum a mindenkori helyzet megnyerése érdekében – ebben különböztek az áldozatok lehetőségét is elfogadó korábbi csoporttól (ugyanakkor természetes szövetségesük is lett).
6.4. A státus quo fenntartása – talán ez a Tisza Kálmán, Andrássy Gyula, Apponyi Albert nevével „fémjelzett” nemzedékcsoport állt legtávolabb a „jövőtől”. 1875-től lényegében 1945-ig meghatározó módon befolyásolták a magyar politikai közgondolkodást és -cselekvést. Kiteljesítették az előbbi csoport megvalósított hegemóniáját.68
7. Összegzés
7.1. A kérdés, a címben jelzett probléma tehát részben morálfilozófiai, részben politológiai (csak példatárát tekintve történelmi) meghatározottságú. A társadalmi-politikai cselekvés mikéntjére vonatkozik – így és ezért izgatta a 40-es és 50-es évek emberét.
7.2. Vörösmarty megoldása hosszú életében a létező helyzetekre adott válasznak megfelelően alakult.
7.2.1. Az 1830-as évek végétől, az 1840-es évek elejétől a politikába mind erősebben bekapcsolódó költő 1849 előtt „rugalmasabban” viselkedett.
7.2.1.1. Költészetében (és levelezésében) folyamatosan követte a politikai vezetés normáinak és eszményeinek változását. Az elméletek, az ideák meggyőzésre alapozódó harcától indulva (A Guttenberg-albuma, Gondolatok a könyvtárban), a valósággal történő szembesülés után (Az emberek) eljutott a politikai aktivitás szélsőséges eszközeinek elfogadásáig (Országháza, Szabad sajtó).
7.2.1.2. Tettei összhangban állnak gondolkodásának változásával: a Nemzeti Kör vezetőjéből az Ellenzéki Kör irányadó személyiségévé válik. Politikai eszközök alkalmazását tekintve a Védegylet támogatása mellett belefért a politikai képviselet elfogadása, sőt 1849 tavaszán bekapcsolódik a katonai bíróság munkájába is.
7.2.2. 1849 után a tragikus bukás okaival való szembenézés helyett részben a bűnbakkeresés vezérli (Átok – Görgei ellen írt verse),69 részben a befogadók, a sorstársak lét-élményének megszólaltatása, feloldása (Előszó, A vén cigány). Szinte alig ír, visszavonulva tölti élte beteges napjait.
7.3. Madách megoldása egyöntetűbb; az 1840-es években politikai nézeteit a Kossuth vezette nemesség megnyilatkozásai és a baráti kör szálaihoz kapcsolódó centralisták spekulatív (s ezért esetenként radikálisabb) elvei határozták meg. Madách elvbarátai számoltak az erőszakkal, ennek kompromisszumos vegyítéseivel. Bár a költő személyesen tapasztalta a megszálló hatóság merev, adminisztratív politikáját, nem tört meg; tetteiben talán visszafogottabb volt, de gondolkodásának alapvető sajátosságait kellően igazolja 1861-es politikai tevékenysége.
7.3.1. Lírai alkotásaiban visszafogottabb (egyik oka az intim szféra ereje). Drámáiban – akár A civilizátorban vagy Az ember tragédiájában helyenként naprakész politikai pamfletek szókimondásával él.
7.3.2. Tetteiben nem változott (hasonlóan cselekedett ’49 nyaráig, mint az utána – talán állhatatossága volt az a megejtő tulajdonsága, amely egybeláncolta a két embert: Arany Jánost és Madách Imrét.
7.4. Az előadás aktualitását nem is annyira a Tragédia adja, mint inkább az a tény, hogy az előadásban vázolt probléma nem Vörösmartyé vagy Madáché; hanem a mi problémánk. A mi életünket befolyásoló kérdés (és az arra adott válaszok milyensége), hogy hogyan élünk a Kárpát-medencében, Kelet-Európában – Vörösmarty, Madách művei alternatívákat és példákat kínálnak (már csak ezért is olvasni kell őket!)
Jegyzetek
1. A külföldi szakirodalomból U. Eco: A nyitott mű. Bp., 1976., R. Escarpit: Irodalomszociológia. A könyv forradalma. Bp., 1973.; a magyar irodalomból Hauser Arnold: A művészet szociológiája és Józsa Péter–J. Leenhardt: Két főváros – két regény. Olvasásszociológiai kísérlet. Bp., 1981. vissza a szöveghez
2. Horváth Károly: Madách Imre. Nagy magyar írók. Bp., 1984.; Radó György: Madách Imre. Életrajzi krónika. Salgótarján, 1987.; Andor Csaba: A siker éve: 1861. Madách élete. Bp., 2000. és a Az ember tragédiája CD-ROM kiadásának bibliográfiája. vissza a szöveghez
3. Csupán három magyar szerzőt említek (a három generáció a kutatás jövőjére is utalhat): Dávidházi Péter, Praznovszky Mihály és Szilasi László. vissza a szöveghez
4. A mindenkori szimpóziumok mellett bizonyíték erre a Madách Könyvtár – Új folyam kötetsorozata, a CD-ROMok; a jövő pedig rajtunk áll (meg a kulturális kormányzaton: segítik-e a Madách Intézet létrehozását). vissza a szöveghez
5. Két kísérletem: Fráter Erzsébet a Madách Imre ihlette szépirodalmi alkotásokban. Adalékok a virtuális világ nő-képéhez. I. In II. Fráter Erzsébet Szimpózium Csécse–Budapest, 2001. és Adalékok egy kultusz természetrajzához. In Két csengetés között. Egy irodalomtanár kísérletei. (Kiadás alatt – kézirat, Szeged, 2001.) [Ez utóbbi Jókai Mórhoz kapcsolódik.] vissza a szöveghez
6. Kiemelkedő jelentőségű Martinkó András tanulmánya: Vörösmarty és Az ember tragédiája (1974). In Teremtő idők. Bp., 1977. A jeles irodalomtörténész-nyelvész dolgozatában Vörösmarty hatását vizsgálja, különösen az alábbi művekre utalva: Délsziget, Árpád ébredése, Gondolatok a könyvtárban, Az emberek. Alapos nyelvi-szövegszerű bizonyítékokra, főleg a szövegszerű egybeesésekre hívja fel a figyelmet. Ugyanakkor azt állítja, hogy az általa „organikus történelemszemlélet”-nek nevezett világkép mind Vörösmartynál, mind Madáchnál a tragédia, a tragikus bukás felé mutat. vissza a szöveghez
7. Árpás Károly: Történelemszemléleti vázlatok (Fejlődésfelfogások bemutatása a lehetséges végső Madách-recepcióig: 1864-ig). In IX. Madách Szimpózium, Szügy–Balassagyarmat 2001. 10. 05. vissza a szöveghez
8. Varga Magdolna több ízben is utal Vörösmartyra – a Gondolatok a könyvtárban, A vén cigány és a Fóti dal című versekre. (Varga Magdolna: Madách Imre Pereat – egy versértelmezési kísérlet. In VIII. Madách Szimpózium, Balassagyarmat–Szügy 2000. 10. 06-07. Szerkesztette Tarjányi Eszter és Bene Kálmán. Bp., 2001.) A remény jelentésével foglalkozva figyelmeztet Vörösmarty Az emberek és A merengőhöz című versére (Varga Magdolna: Madách reményei – egy versértelmezési kísérlet. In VII. Madách Szimpózium, Balassagyarmat–Szügy, 1999. Szerkesztette Tarjányi Eszter és Andor Csaba Bp., 2000.) vissza a szöveghez
9. A jelenetező technika közösségére és Madách jártasságára hívja fel a figyelmet Árpás Károly: Műfaji sajátosságok vizsgálata Madách elbeszéléseiben. In VII. Madách Szimpózium, Balassagyarmat–Szügy 1999 Szerkesztette Tarjányi Eszter és Andor Csaba. Bp., 2000 és u. ő.: „Ha ellenben te játszanál vele…” Egy lehetetlen reKONstrukció kísérlete: Madách Tündérálma. In VI. Madách Szimpózium. Szerkesztette: Tarjányi Eszter és Andor Csaba, Balassagyarmat–Szügy, 1998., Budapest–Balassagyarmat, 1999 és u. ő.: Az „Ős-Tragédia” szerkezete. In Függelék Varga Magdolna Kalandozások a Tragédia forrásvidékén. In IX. Madách Szimpózium, Szügy–Balassagyarmat 2001. 10. 05. vissza a szöveghez
10. Vörösmarty a Kölcsey Ferenc megalapozta, művelte történelemfilozófiát követi. vissza a szöveghez
11. Erről bővebben a már idézett Történelemszemléleti vázlatok… mellett „Egyet bánok csak: a haza fogalmát…” Gondolatok a politikus Madáchról című tanulmányomban írtam, in IV. Madách Szimpózium. Szerkesztette Andor Csaba. Balassagyarmat–Szügy–Alsósztregova, 1996. vissza a szöveghez
12. Példaértékűnek tartom az új Nemzeti Színház ünnepi bemutatóját (2002. 03. 15. – MTV1 és MTV2 közszolgálati adón is). Szikora János az általa rendezett Tragédiából módszeresen kiirtotta a „remény”-t s annak kétféle (Lucifer és az Úr – illetve az Angyalok Kara) értelmezését. Hasonlóképpen, csak éppen másfélszáz év alatt elhomályosult a Vörösmarty-szó jelentése is. vissza a szöveghez
13. Három pillérre támaszkodhatok: Magyar nyelvtan IV. (Szövegtan) Tankönyvpótló jegyzet a hatosztályos gimnázium negyedik osztályosainak. Szeged, DFG, 1994; Magyar nyelvtan V. (Stilisztika) Tankönyvpótló jegyzet a hatosztályos gimnázium ötödik osztályosainak. Szeged, DFG, 1996 és Magyar nyelvtan VI. (Rétorika) Tankönyvpótló jegyzet a hatosztályos gimnázium hatodik osztályosainak. Szeged, DFG, 1997. vissza a szöveghez
14. Bár a Honderűben arab számozással jelent meg a költemény, de a két különböző kéziratra támaszkodva a kritikai kiadás a római számok mellett döntött.
1846. május előtt – Honderű 1846. május 342–343. In Vörösmarty Mihály Összes Művei. Kritikai kiadás. Kisebb költemények (1840–1855) 3. k. Sajtó alá rendezte Tóth Dezső, Bp., 1962. 145–147.; jegyzetek 494–504. vissza a szöveghez
15. Kovács Endre: Az 1846-os galíciai felkelés magyarországi hatása című tanulmányában (in A lengyel kérdés a reformkori Magyarországon. Bp., 1959) részletezi a felkelés történetét. Rövid összegzése: 1846. 02. 20-án kezdődött Krakkóban, bár már előtte 18-án, 19-én letartóztatások. A magyar köztudat nem tud róla, de Krakkóban meghirdetik a jobbágyfelszabadítást is. Sajnos a propaganda hiányos; február végétől jobbágyzavargások, majd a tarmówi Jakub Szela vezetésével parasztfelkelés: a jobbágyi szolgáltatások megtagadása, földosztás, gyújtogatások, gyilkosságok. A bécsi propaganda (sőt titkos ügynökök, álruhás állami tisztviselők) részvételével már 02. 18-tól föllépnek a nemesi fölkelők ellen. Elpusztul 2–300 nemesi udvarház, mintegy ezerszáz halott a végső mérleg. Március első napjaira véget ért. Felső-Magyarországon elsősorban 1831-re emlékezve féltek. vissza a szöveghez
16. Az 1830–31-es felkelés óta (még a Perczel család is érintett) figyelemmel és rokonszenvvel kíséri a lengyelséget; akárcsak barátja, Bajza József (Apoteózis), maga is több verset ír; egyik leghíresebb Az élő szobor. vissza a szöveghez
17. A korabeli viszonyok fölidézéséhez az alábbi műveket ajánlom: a kortárs Horváth Mihály történeti munkáját: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig I–III. Pest, (1863)
1868. Különösen III. k. 49–241.; a politikus-államférfi jóbarát életrajzát – Ferenci Zoltán: Deák élete I–III. Bp., 1904. Különösen II. k. 28–69. –; a hozzáférhető legteljesebb dokumentumgyűjteményt: Lukácsy Sándor–Balassa László: Vörösmarty Mihály 1800–1855. Bp., 1955. Különösen 377-406. és a jelen tudományos összefoglalását: Magyarország története 1790–1848. 5/2. Főszerkesztő Mérei Gyula. Szerkesztő Vörös Károly. Bp., 1980. Különösen 922–975. Egyetlen közös jegyük, hogy miközben szeizmográfikus finomságokkal figyelnek a politikai közéleti rezdülésekre, a galíciai fölkelésre egyik munka sem tér ki. vissza a szöveghez
18. Kókay György: A magyar irodalomtörténet bibliográfiája 1772-1849. Bp., 1975. 90-815. vissza a szöveghez
19. Gyulai Pál: Vörösmarty életrajza (1866). In Válogatott művei II. Sajtó alá rendezte Hermann István. Bp., 1956. 389. vissza a szöveghez
20. Erdélyi János: Irodalmi tanulmányok és pályaképek Bp., 1991. vissza a szöveghez
21. Beöthy Zsolt: Vörösmarty Mihály. Bp., 1900. vissza a szöveghez
22. Babits Mihály: A férfi Vörösmarty. (Nyugat 1911/12.) In Esszépanoráma 1900-1944 II. Szerkesztette Kenyeres Zoltán Bp., 1978. vissza a szöveghez
23. Benedek Marcell: Délsziget avagy a magyar irodalom története. Bp., (1928) 1990. 153–154. vissza a szöveghez
24. Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet. Bp., (1934) 1986. 338–339. vissza a szöveghez
25. Babits Mihály: A mai Vörösmarty. Nyugat 1935/12. vissza a szöveghez
26. Pintér Jenő: A magyar irodalom története. Tudományos rendszerezés I–VIII. Bp., 1930–1941. vissza a szöveghez
27. Riedl Frigyes: Vörösmarty Mihály élete és művei. Magyar irodalmi ritkaságok Bp., 1937. vissza a szöveghez
28. Faggyas Jolán: Vörösmarty pesszimizmusa. Pécs, 1938. vissza a szöveghez
29. Lukács György: Babits Mihály vallomásai. (1941) In Magyar irodalom – magyar kultúra. Válogatott tanulmányok. Bp., 1970. vissza a szöveghez
30. Míg Babits szóhasználatának jelentése meglehetősen kétséges, addig Lukács elutasító vélekedése annál inkább: a 19. század második feléből öröklődött szóhasználatban a nihilizmus a communismus, a kommunisztikus gondolatok szinonimája volt (ráadásul orosz eredetű, akár a bolsevizmus, leninizmus). [Hogy mennyire pejoratív volt a nihilizmus jelentése, ahhoz elég elolvasni Jókai Mór alkotását: A jövő század regénye.] vissza a szöveghez
31. Waldapfel József: Vörösmartyért (1947). In Irodalmi tanulmányok. Bp., 1957. vissza a szöveghez
32. Horváth Márton: A nemzeti tudat ébresztője. Társadalmi Szemle 1950. 938–939. vissza a szöveghez
33. Barta János: Vörösmarty patriotizmusa. Irodalomtörténet 1950/IV. vissza a szöveghez
34. Horváth János: Vörösmarty. In Tanulmányok. Bp., 1956. 255-256. vissza a szöveghez
35. Tóth Dezső: A válság lírája. In Vörösmarty Mihály. Bp., (1958) 1974. 382–410. vissza a szöveghez
36. Kovács Endre: Lengyel témák a reformkor irodalmában. In A lengyel kérdés a reformkori Magyarországon. Bp., 1959. 391-393. vissza a szöveghez
37. Tóth Dezső. In A magyar irodalom története 1772-től 1849-ig. Szerkesztette Pándi Pál, Bp., 1965. 469–470. vissza a szöveghez
38. Klaniczay Tibor–Szauder József–Szabolcsi Miklós: Kis magyar irodalomtörténet. Bp., 1967. 117. vissza a szöveghez
39. Orosz László: Vörösmarty Mihály Az emberek. In Miért szép. A magyar líra Csokonaitól Petőfiig. Szerkesztette Mezei Márta és Kulin Ferenc Bp., 1975. vissza a szöveghez
40. Csetri Lajos: Vörösmarty Mihály Az emberek. Tiszatáj 1975/12. vissza a szöveghez
41. Szegedy-Maszák Mihály: A XIX. század első felének magyar irodalma. Vörösmarty Mihály. In Szegedy-Maszák Mihály–Veres András–Bojtár Endre–Horváth Iván–Szörényi László– Zemplényi Ferenc: Irodalom II. 262–263. vissza a szöveghez
42. Horváth János: A magyar irodalom fejlődéstörténete. Bp., (1976.) 1980. 308. vissza a szöveghez
43. Szár János: Egy vers megközelítése. Igaz Szó 1980/12. vissza a szöveghez
44. Orosz László. In A magyar irodalom története. Szerkesztette Klaniczay Tibor. Bp., 1982. 150–151. vissza a szöveghez
45. Nemeskürty István: Diák, írj magyar éneket. A magyar irodalom története 1945-ig. Bp., (1983) 1985. I. 425–426. vissza a szöveghez
46. Zentai Mária: Vörösmarty Mihály Az emberek. Irodalomtörténeti Közlemények 1986/1–2. vissza a szöveghez
47. Igaz, megvizsgálhattam volna továbbra is a tankönyveket – ám a tanított anyag konzervativizmusa miatt olyan nagyságrendű újdonsággal, mint Szegedy-Maszák megközelítése, nem találkoztam. Maga a vers is lassan kicsúszik a törzsanyagból, ajánlott anyagból, lásd a NAT-programját, annak módosítását és az új kerettantervi követelménylistát. Hiányosság lenne, hogy nem tértem ki olyan művekre, mint Simon István, Hegedüs Géza, Keresztury Dezső és mások összefoglalásai – ezek terjedelmi korlátai és irányzatosságuk kizárta az új értelmezés lehetőségét. Sajnos, a friss szakirodalom követését lehetőségeim alapján nem vállalhattam. vissza a szöveghez
48. Akadhat, aki túlzásnak tekinti „címkéimet” – a leegyszerűsítés velejárója –, ám a két mű rokonságát nagy valószínűséggel a történelmi változások hatásvizsgálata adja. vissza a szöveghez
49. Az eretnekség és ennek társadalmi-politikai kapcsolatairól három szerző művére hívom fel a figyelmet: K. Kautsky: A szocializmus előfutárai. Bp., 1950, B. Dunham: Hősök és eretnekek. A gondolkodás politikai történetéből. Bp., 1968 és E. Hobsbawm: Primitív lázadók. Vázlatok a társadalmi mozgalmak archaikus formáiról a XIX. és a XX. században. Bp., 1974. [A kiadási évszámok nem véletlenek – a tájékozódni kívánó nyomon kísérheti az ideológiai tartalom változását is.] vissza a szöveghez
50. A görög történelemhez „kipróbált” jegyzetet ajánlok: Szádeczky-Kardoss Samu: Az ókor története III. Görög történelem. Bp., 1976. Többet, jobbat találhat az érdeklődő, viszont gondolatmenetünk alátámasztásához ennyi elég. vissza a szöveghez
51. A sokféle, ideológiailag is szivárványos feldolgozásokból egyet választok csak – Lukácsy Sándor tanár úrra emlékezve – A. Soboul: A francia forradalom története 1789–1799. Bp., 1974. Választásunk indoklása egyezik a 49. jegyzettel. vissza a szöveghez
52. A szövegek vizsgálatához a kritikai kiadást vettem alapul. vissza a szöveghez
53. Az önkényesnek tűnő kijelölés alapja részben Kossuth Lajos politikai működésének kibontakozása, részben pedig a reformországgyűlés időpontja. A reformellenzés ekkor kezdett egyértelműen kikristályosodni. A szakirodalomhoz ajánlom a 17-es jegyzetben már említett műveket. vissza a szöveghez
54. Lukácsy Sándor–Balassa László idézett műve. vissza a szöveghez
55. A rapszódia-bölcselő óda végső üzenete a Kölcsey-féle történelemszemlélet jegyében fogalmazódik meg! A körkörös történelmi fejlődés elve föltéteti a kérdést: van‑e és mi annak értelme, hogy vagyunk – „Mi dolgunk a világon?” Az első válasz – 107–113. [7 sorban] – a lélekre helyezi a hangsúlyt („tápot adni lelki vágyainknak”, „lelkünk a’ szárny, melly ég felé viszen”), a vallásos létértelmezésre támaszkodva, de attól elválva (Kant hatása?) retorikus fogásokkal készíti elő a közvetlenül adott válasz: „küzdeni” megokolását [lásd még a teremtéstörténetben Isten Ádámnak szóló parancsa] – ez méltó egyedül az emberhez. A második válasz – 114–122. [9 sorban] – az emberiség szempontjából tartja meghatározónak a küzdést, de nemzeti keretek között! A polgár (rousseau-i kettős) kötelességét határozza meg. Külön fölhívjuk a figyelmet a „Szellemharcok tiszta sugaránál” sorra: Vörösmarty Széchenyi és Deák pártján állt: reformokban gondolkodott, s úgy vélte, ha egy eszme hatására egy emberként mozdul a nemzet, akkor véráldozat nélkül is biztosítható a fejlődés. vissza a szöveghez
56. Történelemszemléleti vázlatok (Fejlődésfelfogások bemutatása a lehetséges végső Madách-recepcióig: 1864-ig). In IX. Madách Szimpózium, Szügy–Balassagyarmat 2001. 10. 05. vissza a szöveghez
57. A következőkben elsősorban Andor Csaba: A siker éve: 1861. Madách élete. Bp., 2000 monográfiájára támaszkodunk; a részletek kiegészítéséhez Radó György: Madách Imre. Életrajzi krónika. Salgótarján, 1987 és Horváth Károly: Madách Imre. Nagy magyar írók. Bp., 1984 műveit használtam. vissza a szöveghez
58. Kossuth hírlapjának megyei levelezője! vissza a szöveghez
59. Nem kívánom részletezni a korszak történetének eseményeit, csupán három munkára hívom fel a figyelmet: kettő a kortársak véleményét tükrözi: Küzdelem, bukás, megtorlás. Emlékiratok, naplók az 1848–49-es forradalom és szabadságharc végnapjairól I–II. Szerkesztette Tóth Gyula. Bp., 1978, A föld megőszült. Emlékiratok, naplók az abszolutizmus (Bach) korából I–II., Szerkesztette
Tóth Gyula. Bp., 1985; a harmadik a múlt század összefoglalása: Magyarország története 1848–1890 6/1. Főszerkesztő Kovács Endre. Szerkesztő Katus László. Bp., 1979. vissza a szöveghez
60. Korábbi cikkem befejező részében kitérek erre is – „Egyet bánok csak: a haza fogalmát…” Gondolatok a politikus Madáchról. In IV. Madách Szimpózium. Szerkesztette Andor Csaba. Balassagyarmat–Szügy–Alsósztregova, 1996.vissza a szöveghez
61. Utalok itt A. Wajda: Danton című filmjére. vissza a szöveghez
62. Elég, ha Horváth Károly értelmezésére utalok – Madách Imre. Nagy magyar írók. Bp., 1984 vonatkozó részek.vissza a szöveghez
63. Árpás Károly: „Ha ellenben te játszanál vele…” Egy lehetetlen reKONstrukció kísérlete: Madách Tündérálma. In VI. Madách Szimpózium. Szerkesztette: Tarjányi Eszter és Andor Csaba. Balassagyarmat–Szügy 1998, Budapest–Balassagyarmat, 1999. vissza a szöveghez
64. Jól tudom, adós maradok a morálfilozófiai összefoglalással; nem sorolom fel a 17–19. század német, francia, angol és magyar gondolkodóit – többé-kevésbé az általános műveltségre hagyatkozom. A motiváció alatt azt kísérlem meg összefogni, ami a tettekből leszűrhető. Nem a gondolatokat tartom most fontosnak, hanem a 19. századi politikai tettek megítélését! Igaz, ennek az a veszélye, hogy a 2002-es szemlélet alapján ítélek. Csupán egy valami jogosíthat erre: a 19. század történéseinek viszonylag alapos ismerete. vissza a szöveghez
65. A kiegyezés Deák értelmezésében két olyan, nemzetet vezető erős politikai érdek hosszú távú együttműködésre irányuló megegyezése, amely a mindkettőt fenntartó középhatalmat megmentheti a feléjük irányuló nagyhatalmi terjeszkedés (Porosz Királyság, Orosz Cárság) befolyásától. Ugyanakkor a tízévenkénti „kis kiegyezés” szükséges korrekciói megteremtik a lehetőséget a „mellény esetleges újragombolására”. A Monarchia 1918-ban valóban összeomlott, de nem Deák a felelős azért, hogy sem I. Ferenc József császár és király, sem az osztrák, sem a magyar politikai vezetés nem volt hajlandó a dualisztikus rendszer bármilyen föderalisztikus végeredményű átalakítására. vissza a szöveghez
66. A váratlan helyre sorolt Arany „helyezését” igazolja 1867-tel záruló évtized tevékenysége: társaságok irányítása, lapok és „napi irodalmi közélet” befolyásolási kísérlete – még Keresztury Dezső: „Csak hangköre más” Arany János 1857-1882. Bp., 1982 és Dávidházi Péter: Hunyt mesterünk. Arany János kritikusi öröksége. Bp., 1992 monográfiáinak vonatkozó részei. vissza a szöveghez
67. Nem kívánom fölsorolni idevágó munkáikat, inkább csak arra utalok, hogy mennyire fontosnak tartották a „stratégiai” irányok megadása mellett a napi „taktikai” harcokat is győztesen megvívni. Talán ez a mindenképpen és mindenáron győzni akarás szerzett annyi ellenséget táboruknak. vissza a szöveghez
68. Lehet, hogy személy szerint erkölcsi tisztaságuk megkérdőjelezhetetlen, de az a politikai vezetés, ennek több generációja, amely mögöttük felsorakozott, „velük takarózott”, nemcsak Trianonért hibáztatható, hanem akár napjaink politikai történéseiért is. vissza a szöveghez
69. Érdekes példája a bűnbakkeresésnek Kemény Zsigmond két röpirata: Forradalom után; Még egy szót a forradalom után. vissza a szöveghez