Madácsy Piroska

A Nyugat Madách képe

A Nyugat 1908-as indulását követően sokáig nem foglalkozik Ma­dách­csal. Csak 1916-ban jelenik meg egy rövid könyvismertetés Schöp­flin Aladár tollából, Voinovich Géza Madách könyvéről, hogy az­tán a 20-as évek elejétől megtörjön a jég, és 1922-1940 között mint­egy 40 tanulmány, színikritika, ismertetés tegye teljesebbé a Madách-A 20-as években bekövetkezett irodalomszemléleti pa­ra­dig­ma­vál­tás tehát Madáchot is érinti. A 20-as évek derekán nemcsak a Nyugat új írónemzedékének, a fiataloknak a beilleszkedése (Sárközi György, Er­délyi József, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Török Sophie, Bibó Lajos, Ko­dolányi János, Nyírő József, Szabó Pál, Tamási Áron stb.) jelent fel­frissülést a folyó­iratban. Újdonság az esszéisták, a kritikusok nyi­tot­tabb irodalomszem­lélete, az Európával való dialógus felerősödése. 1925-től kiteljesedik a Nyugat eddigi „irodalomteremtő” hivatása, az al­kotó erő mellett a bíráló szellemmel. Az immár havonta két al­ka­lom­mal megjelenő folyó­irat feladatának tekinti a széleskörű tá­jé­koz­ta­tást és áttekintést a külföld kultúrájáról és irodalmáról, valamint a ma­gyar klasszikusokról. A 20-as évek hivatalos kultúrafelfogásában és tu­dománypolitikájában ugyanakkor meghatározó az európaiságot el nem utasító, ma­gyar­ságtudatot erősítő magatartás.

Az irodalmi válogatások egyre inkább olyan irodalom felé irá­nyul­nak, melyek nemcsak a korból jönnek, a kor világnézetéből le­szű­rőd­ve: ha­nem a kornak szólnak, fontos biztatással, választ hozva neki s vá­laszt vár­va tőle. Ez az új klasszicizmus felé tőrekedő mai író töp­ren­gé­se, Ba­bi­tsé. „Hinni és hitet adni, elfogulatlan és teljes művészetet.” Új­klasz­szi­cista irodalomszemlélet jellemzi Babits ítélő erejének okos­sá­gát.1

Valamennyi esszé, kritika, ismertetés – újjáteremtés is, dialógus a ja­vából. 1935-ben egyre inkább szükség van erre: hitet tenni a haladás mel­lett. Vendredi címmel hetilapot indítanak: Jean Cassou, André Cham­son és Gide. Gyergyai Albert, az egyik legkiválóbb esszéista azon­nal felhasználja az alkalmat, hogy Gide új írói hit­vallásából né­hány mondatot fordítson a Nyugat olvasói számára, s ez üzenet jellegű le­gyen magyar írótársainak. „Testvér, ne fo­gadd el az éle­tet, úgy, aho­gyan az emberek nyújtják. Ismételjed szün­telenül: csak rajtam múlik. Csak a gyáva nyugszik bele abba a rosszba, ami az embertől függ…”2

Gide hite Gyergyaié is, egy különb, egy ezután eljövendő emberi­ség­ben, a dialógus lehetőségében, az áhított egységes Európában. Tisz­tában vannak azzal, hogy az a kultúra, amelyik visszautasítja a di­a­ló­gust, amelyik megelégszik önmagával és mindenre van kész vá­la­sza, vita nélkül – ezzel a gesztussal aláírja a saját halálos ítéletét.3 Vagy­is, Babits szavaival: „Egy nemzet annyit ér, amennyi a mű­velt­sé­ge, a kul­túrája. És a kultúráknak nem elpusztítani, hanem gazdagítani kell egymást – egyik nyelv a másikat, egyik gondolkodásmód a má­si­kat, egyik műveltség a másikat.”4 Az Osvát és Babits szerkesztette Nyu­gat ezt a koncepciót próbálja megvalósítani.

Az egyetemes és magyar irodalom bemutatásában, a klasszikusok elem­zésének fő vonalában Madách középponti szerepet kap tehát. Sze­retnénk a teljes Nyugat anyagot vizsgálni (természetesen nem min­den tanulmányt kötelező jelleggel), beleértve az 1923-as emlékszámot is, bár erről Horváth Zsuzsa a VI. Madách szimpóziumon már előadást tartott, részletesen ismertetve az 1923/3-as centenáriumi folyóirat Ma­dách cikkeit. Elemzésünkben azonban más szempontok szerint sze­ret­nénk az itt megjelentetett tanulmányokra utalni. Melyek ezek, a Nyu­gat fő felvetett kérdéseit követve?

1.     Alapvető célkitűzés Madáchot az egész világirodalom pers­pek­tí­vá­jába állítva elemezni, az egyetemes irodalom részeként.

2.     100 év távlatából visszatekintve – mit jelent a XX. század elején Ma­dách a Nyugat íróinak – olvasóinak recepcióesztétikai fel­fo­gá­sá­ban?

3.     A fordítások – dialógus-teremtés lehetőségei Európával és a vi­lág­gal.

4.     Újraértelmezések sora – a jellemek, szerkezet, motívumok. Nem ön­célú filológiai elemzések vagy párhuzamba állítások, csupán an­nak bizonyítása, hogy a Tragédia nem Faust utánzat, hanem ere­deti remekmű – van olyan értékes, mint bármely világirodalmi drá­mai költemény. Az európai romantika szerves része.5

5.     A színrevitel – siker vagy bukás? – modern feldolgozások.

6.     Madách szerepe a magyar irodalom fejlődéstörténetében – új ki­a­dás.

A folyóirat 1916 és 1940 között megjelenő 43 cikke a fentebb fel­ve­tett kérdésekre keresi a választ, hullámzó színvonalú tanulmányokban. Több­ször megszólal Mohácsi Jenő, Schöpflin Aladár, sokszor Bory Ist­ván, Karinthy Frigyes, Kuncz Aladár stb., s egyszer-egyszer a leg­ki­válóbbak, mint Babits Mihály, Révay József, stb.

Szinte minden tanulmány középponti törekvése, – Madáchot újra fel­fedezni, felfedeztetni itthon és Európában. A 23-as jubileumi ki­ad­vány elemzői, írói színvonalát ugyan nem tudják elérni vagy meg­ha­lad­ni, de vitákat, polémiákat provokálnak, a színrevitel – színi-előadás si­kereit vagy sikertelenségét elemzik. Főleg 1934-ben, amikor a Tra­gé­dia színrevitelének 50 éves jubileumát ünneplik.

Voinovich Géza Madáchról szóló könyvében Madáchot az egész vi­lágirodalom perspektívájába állítja. Schöpflin Aladár szerint széles, át­fogó módon, pontos filológiai apparátussal, de diszkrét, óvatos sze­re­tettel mutatja be Madách személyiségét és pályáját. A Madách-élet­rajz méltatása az első Nyugatban megjelent Madách vonatkozású ta­nul­mány (8 évig semmi) s a háború éveiben „– óvatos és diszkrét jel­ző­ivel minden harsányságot nélkülöz.”6 A cikk párjának tekinthető egy másik Schöpflin írás 1935-ben Balogh Károly Madách köny­vé­ről,7 amely „egy irodalmi gentleman könyve”, sok kis apró vonással gaz­dagítja Madách ismeretünket, s segít majd Madách nép­sze­rű­sí­té­sé­ben. Az életrajzi könyvismertetések mellett Kardos László Kardos Al­bert Tragédia-szöveg kiadását reklámozza, ugyanilyen diszkréten.8 Az Athenaeum kiadó 1936-ban újabb Tragédia szövegközlést ad hí­rül: 4141 sor, bevezetése az 1923-ból ismert Babits-tanulmány. A re­cen­zió rövid, minden filológiai megjegyzést nélkülöz, éppúgy mint az elő­ző Schöpflin ismertetések.

Amint említettem, csak hosszú szünet után, 1922-ben, a vi­lág­há­bo­rú befejezése, és a számunkra oly kegyetlen Trianon-ítélet után szól majd Király György újra Madáchról, hogy a magyar irodalom fej­lő­dés­történetében elhelyezze. Trianon után a tanulmányírók hangneme vál­tozik. Elvesztettük Magyarország területének 2/3-át, soha ilyen mély­ponton nem volt még a nemzet. Be kell bizonyítanunk hát, Eu­ró­pá­nak nem sikerült a megalázás, él nemzet e hazán. A csakazértis új­ra­kezdés a magyar kultúra, a magyar irodalom világirodalmi je­len­tő­sé­gét, európai beágyazódását, a kulturális dialógusok újrafelvételét je­len­tik. S mindezt miért ne lehetne Madáchcsal bizonyítani?

Király György9 a Tompa, Arany, Kemény, Jókai vonulatba állítja Ma­dáchot – mindannyian túljutottak a céltalanságon, az élet el­pusz­tít­ha­tatlan ösztöne végülis legyőzi a passzív rezisztenciát. S talán Ma­dách élte meg legmélyebben a kétségbeejtő gondolati összeroppanást. A magyarság örök csalódása: Európa és a nemzet viszonyában, re­mény­kedő hit a nemzetek és kultúrák dialógusában, talán újra tudunk csat­lakozni Európához!? És a kiábrándulások sora – a 16. századtól kezd­ve a 18. századig, a 19. és 20. században. És a 21.-ben – úgy hi­szem, újra ez vár ránk! Utópia minden egyesülés – a rokonszenv meg­van ugyan, de a gyakorlatban kihasználnak és elnyomnak bennünket.

Az 1923-as emlékszám a mű újraértelmezéseinek sorát adja. Gon­do­lati elmélkedések, befogadás-esztétikai vallomások – esszék, tö­rek­vé­sek a Tragédia megértésére Karinthy Frigyes, Babits, Révay József, Lacz­kó Géza tollából, hogy csak a legkiválóbbakat említsem. Ez az év­folyam szinte kimeríti a XX. század elején elhangzó fő kérdést: va­jon mit ad az új század modern olvasójának Madách, aktuális-e még a mű, s hogyan tehetjük még inkább a magyar és világirodalom szerves ré­szévé a drámai költeményt? A 20. század eleji esszéista túljutott már a századforduló befelé forduló, dekadens életérzésén, az első vi­lág­há­bo­rú mély megrendülése az egyetemes tragédiák felé fordította. Az ez a század sem jobb, mint a többi, „déjŕ vu” élménye visszatekintésre, át­fogó szemléletre, felülemelkedésre készteti. Milyen is volt a 19. szá­zad? Összegző és ambivalens, haladást hirdetett, de a nyugtalanságot, har­cot és bukást nem tudta feloldani. Remény csak az örök új­ra­kez­dés­ben van! Ezt fogalmazza meg Madách a 19. sz. férfialakjában, Ádám­ban, bár a nő, Éva ott kereng mindig körülötte, nem fontos. Lacz­kó Géza szerint: „Az ember tragédiája a meghasonlott XIX. szá­zad férfitársadalmának tragédiája.”10 Kuncz Aladár ugyanezen a vé­le­mé­nyen van – „Madách az egyetlen költő a világirodalomban, aki a XIX. század lelkének egységes és művészi kifejezést tudott adni.”11

Kant az ész, Rousseau az érzelem – az egész 19. század e két férfi alak­jában testet öltő Ádám színjátéka. Amíg Európában a nagy ér­té­ke­kért és nagy eszmékért lelkesülő elmék háttérbe szorultak, s mindenki el­fogadta a gondolatot, hogy a tudomány a maga elfogulatlanságával meg fogja változtatni a világot, Madách már éles víziókban maga előtt lát­ja saját sorsán keresztül az európai sors, az európai életszemlélet ke­serű csalódását: az általános haladás, melyben Hugo hitt, vissza­fej­lő­dik. S újra kell majd kezdeni mindent. A XIX. sz. végén az em­be­ri­ség új értékeket keres, nem a tudományt, hanem a művészeti és böl­cse­leti értékeket. A XX. sz. végi és 21. század eleji ember mit tesz? Ugyan­ezt, szinte kísértetiesen hasonlóan keresi önmagát, saját lelkét, s cél­ját e kiürült, értékvesztett, kiábrándult világban. Madách a modern lé­lek képviselője. Madách XX. századi író, vagy XXI. századi. Kant­tól és Rousseau-tól eljut Nietzschéig és Bergsonig, s erkölcsi szin­té­zi­sé­ben Tolsztojra, Dosztojevszkijre emlékeztet. Az esszéisták fel­fe­dez­nek rejtett értékeket is a drámában. Pl.: Schöpflin Aladár a lírát az alap­hangulatban, szatírikus és tragikus változatait, a mű lírikus sod­rá­sát.12

A lírai kiábrándulás abból a nagy csalódásból is fakad, amelyet a cent­ralisták éltek át, akik hittek a nyugati liberális gondolkodás és a ma­gyar problémák közelítésében, valamint a nyugati nagy népek kul­tú­rájában. Ezért akartak minél szorosabb kapcsolatot létesíteni a mű­velt Nyugattal és ezen át az egész emberiséggel. Madách aztán rájön: – az eszme és a megvalósítás közt óriási a szakadék.

A tanulmányírók a mű alapmotívumainak újraelemzésével vi­lág­i­ro­dalmi párhuzamokat fedeznek fel (Pl.: Révay József: az álom mo­tí­vum ősei az antik irodalomban).13 „Fontos csak a motívum történeti össze­tartozandósága, bizonyossága”, ennek felismerése is igazolja azt az értékmegállapítást, mely Madáchot a világirodalom nagy alkotó gé­ni­uszainak sorába avatja.

A dráma eredetiségének bizonyítását – hogy nem Faust utánzat – Ka­rinthy Frigyes is számba veszi, aki szerint, ha csak az a papírlap ma­radt volna fenn, melyre Madách feljegyezte az alapötletet, ez a terv ak­kor is elég lenne, hogy neve fennmaradjon. Ádám történetéhez Ádám unatkozása kell, a tűnődés az élet értelméről. Az ötlet, hogy az el­ső ember elalszik, és végigálmodja az emberiség történelmét, pá­rat­lan, eredeti. A Tragédia emberit alkot, Madách önmagából teremtett ön­ismerete teszi lehetővé, hogy hősei elevenek és természethűek. Ma­dách lelke is tiszta és fogékony. Sajátos humora varázsolja élővé a je­le­neteket. Monumentális kompozíciója emberekhez szól.14

Talán mégis Babits érzi meg leginkább Madách örök­ké­va­ló­sá­gá­nak lényegét: „Madáchnál másként van: itt a tartalom az örök, s az esz­me nem csupán téma és anyag, hanem maga a hímzés és bűvölet. Eb­ben az értelemben azt lehet mondani: Madách költeménye az egyet­len igazában filozófiai költemény a világirodalomban… Ma­dách­nál szí­nek, érzések szolgálják az eszmét.” Az eszméken keresztül ég nála az élet… Eszmékkel fejezi ki a szív eleven kínjait – ez ha­tá­sá­nak titka. Ba­bits kiábrándultsága Madách pesszimizmusát, sőt, ni­hi­liz­mu­sát, ret­te­netes ítélkezését az emberiség fölött idézi. De ez nem ki­áb­rándult fi­lo­zófia csupán, ez maga a kiábrándult vérző, fájdalmas élet, a gondolat ta­karatlan ereje őrzi meg költészetét örökre.15

Azonban Madách igazi felfedezése akkor következhet el, ha nem­csak magyarul olvassák, ha megértik érzelmi és gondolati hátterét a nem magyar anyanyelvűek is. „Egy kultúra nem csupán szellemi, ha­nem emberi is, és megérteni csak akkor lehet, ha érzelmi indítékaival ugyan­úgy megpróbálunk azonosulni, mint fordulataival” – írja Au­ré­li­en Sauvageot, Madách francia értelmezője. Nyelv és civilizáció – ez a di­alógus kulcsa, de talán ehhez a kulcshoz hozzáférni a leg­ne­he­zebb.16 A magyar nyelv megőrzése létkérdés a magyarság számára, de ugyan­ilyen létkérdés – hagyni másokat is, hogy betekintsenek e nyelv tit­kaiba. S ehhez eszköz a fordítás. A „kultúrfölény” kifejezés hasz­ná­la­ta nem nacionalizmust jelent, hanem Klebelsberg Kuno kon­cep­ci­ó­ját. Be kell bizonyítani Európa előtt, hogy a magyar kultúra és iro­da­lom európai színvonalú, az összeurópai kultúra része. Meg kell pl. cá­fol­ni, mint ahogyan Kosztolányi meg is teszi a Nyugatban, Antoine Meil­let véleményét rólunk, amelyet 1918-ban megjelent könyvében han­goztat: minden amit eddig termeltünk az irodalom terén, „ha­szon­ta­lan holmi, nyelvünk gyökértelen és kultúránknak nincs múltja és jö­vő­je még kevésbé van.”17 Ha a magyar klasszikusokat megismeri Eu­ró­pa, más lesz a véleményük. Így aztán nem véletlen, hogy Madách Tragédiájának fordításairól sorra jelennek meg tanulmányok a Nyu­gat­ban, s min­den esetben az a fő tétel hangzik el: e fordítás meg­nyi­tot­ta a kaput a vi­lág­irodalmi ismertség felé. A fordításokat egy-egy kül­földi színpadi be­mutató is követi, több-kevesebb sikerrel. A ma­gyar elszigetelt nyi­tott­ságot, hogy Európában vagyunk, európaiak, még­is egyedül „finn­u­gor­ságunkból táplálkozva, betolakodók…”18 meg kell változtatni, át kell törni a falakat.

A jó fordítások kiváló eszközök lehetnek, de ki írhat jó fordítást? Aki az eredeti szövegbe bele tud mélyedni, aki tehát jól tud magyarul, és egyben jó költő is.

Melyek a legsikeresebb Madách fordítások? A Nyugat se­gít­sé­gé­vel bepillanthatunk a német fordítás sikersorozatába. Az ember tra­gé­di­­ája hamburgi sikeréről maga a fordító, Mohácsi Jenő tudósít 1937-ben: Németh Antal rendezése elérte Madách számára a német be­fo­ga­dást. A drámai költemény világirodalmi jelentőségét elismerik a né­met lapok, erényei: belső megrendültség, bölcseleti komolyság, vi­zi­o­ná­rius erő. Az expresszionista stílusú előadásnak óriási sikere van, leg­inkább, nem véletlenül, a londoni színnek, mely a háború félel­me­tes víziója. Ne feledjük, 1937-et írunk!19 Mohácsi Jenő fordításáról töb­ben is írnak érdekes tanulmányokat: Turóczi-Trostler József a nyel­vi prob­lé­má­kat veti fel. Az eddigi német fordítások (1865 és 1933 kö­zött 8), fa­us­ti nyelvet adtak. Nem tudják Madách eredendő, foj­tot­tan lírai körét tük­rözni, egyedül Mohácsi Jenő próbál szakítani az ed­di­gi örökséggel. Pá­tosz nélküli nyelvi realizmussal tolmácsolja Ma­dá­chot, bár így ellent­mond a drámai vers eredendő küldetésének. Mégis mél­tán kép­vi­seli Madáchot Európa előtt,20 mint ahogyan a bécsi be­mu­tató sikere is bi­zonyította mindezt 1934-ben. 3 hónap alatt 25 elő­a­dás a Burg­the­a­ter­ben. Bécs – Európa kapuja. Kárpáti Aurél szerint – mi kell a si­ker­hez? Jó fordítás, jó rendezés, mely az európai kultúrába va­ló beillesz­ke­dést szolgálja.21 Az előadás-kritika kapcsán újabb dis­pu­ta is ki­a­la­kul. Mohácsi Jenő, a fordító reagál Kárpáti Aurél kritikus meg­jegy­zé­se­ire. Jelzi, valóban, fő célja a Tragédia faustalanítása volt. A fordító magára vállalja a szentségtörés bűnét, hiszen kihagyja a Fa­ust­ra em­lé­kez­tető részeket: pl. a Föld szelleme a harmadik színből; a má­sodik Kep­ler-jelenet, stb.22 De az előző sikertelen bemutatók oka elsősorban az volt, hogy Faust-utánzatnak gondolták. Most, ezen túl­lép­ve, az elő­adás missziója – ráirányítani a kultúrvilág figyelmét e zse­niális, ere­de­ti magyar műre. A fordítás szülőhelye is a Nyugat fo­lyó­irat, amely 1926. dec. 1-én már közreadott 12 fordított sort és a for­dító el­gon­dol­kod­tató tanulmányát a tragikus világlátás feloldható vagy fel­old­ha­tat­lan­ságáról a műben. Ádám kételkedése erősebb, mint az Úr szava?23 Mo­hácsi majd visszatér még a fordításhoz 1939-ben, ami­kor a bécsi be­mutató kisjubileumát ülik. Hermann Röbbeling igaz­ga­tó rendező 10 elő­adásra számított – 30 lett belőle. Bernben is lesz be­mutató. De Ber­lin­ben új fordítást, átdolgozást fognak bemutatni egy né­met dra­ma­turg­tól, aki egyetlen szót sem tud magyarul…

Sze­rencsére az olasz fordító, A. Widmar kitűnően beszéli nyel­vün­ket, ő a budapesti olasz követség sajtóattaséja. Az olasz fordítás Mi­lá­nó­ban jelent meg 1936-ban, Berzeviczy Albert előszavával. Lányi sze­rint kitűnő a fordítás, néha jobb, mint az eredeti, dallamos, ékes­szó­ló nyelvi sodrás, filológiai és filozófiai elmélyítés jellemzi.24 Hátra van még a szlovén fordítás hírül adása 1939-40-ben, amely szép mun­ka, eredeti magyar szövegből, Ljubljanában.25 De ami a legfájóbb, a fran­cia fordításokról alig esik szó, inkább a párizsi bemutató ér­de­kes­sé­géről és furcsaságáról, amely egy új színjátszási formában, báb­szín­ház­ban valósult meg. Két szereplővel játszanak: Ádámmal és Lu­ci­fer­rel, a háttérben a történelmi képek víziója. Ami a drámából megmarad – az az egyívű, zárt gondolati költemény. Illusztrációk – egy szim­bo­li­kus előadásban – a jövő modern bemutatóit készítik elő. Theisz Alfréd meg sem említi a francia fordító nevét…!?26 Mi tudjuk, a Tragédia ne­gyedik francia fordításáról van szó. Már előbb, Guillaume Vautier for­dítása, az elkészülés után sok évvel, 1931-ben jelenik meg a bu­da­pes­ti Librairie Française sorozatban, Fóti Lajos előszavával, aki a ma­gyar klasszikusokat bemutató sorozat kiadóigazgatója volt.27

Vautier barátja Justh Zsigmond, de a megjelenés hátterében ott van Sau­vageot is, aki 8 éves pesti tartózkodás után 1931-ben tér haza Bu­da­pestről, a magyar nyelv és irodalom igazi híveként. A Tragédiára Paul Van Tieghem, és Baldensperger professzorok, a komparatisztika leg­kiválóbb francia képviselői is felfigyelnek. Hankiss János, a deb­re­ce­ni egyetem professzora 1934 áprilisában először a Lille-i egye­temen, majd a Sorbonne-on, Baldensperger elnökletével, ezt követően 1936-ban Lyonban tart Madáchról előadást.28 U. o. Hankiss több fran­cia nyelvű tanulmányban is elemzi Madáchot, Ádám magyarságát és eu­rópaiságát.29 A bábszínházi előadásra az 1937-es párizsi vi­lág­ki­ál­lí­tás alkalmából kerül sor. Az előadásra a mű fordítását Cselényi-Wal­les­hausen Zsigmond és Fernand Pignatel készítették el. A bemutató si­ke­rét magyar és francia művészek együttműködése garantálja. Már a Co­médie Française készül a művet előadni, de a háború mindent meg­hiúsít egy időre. A Tragédia első franciaországi kosztümös, dísz­le­tes színrevitelére csak 1992. márciusában kerül sor a párizsi Szí­ni­a­ka­démián (Rousselot adaptációjában).30 A francia befogadásnak tehát nem kedveztek a két világháború közötti évek.

S még kihagytam a félig sikerült amerikai fordítást, amely Vajda nyers prózafordításából Meltzer Zoltán sima, szép angol verseivel ké­szült, túl archaikusan a modern témához. Jessica North költőnő chi­ca­gói kritikája meglepően korszerű prófétának tartja Madáchot, akinek min­den jóslata valóra vált eddig. S mi vár még ránk? A megjövendölt jég­korszak? Madách nagy költő, aktuális költő.31

A fordítások közül tehát Mohácsi Jenő német nyelvű fordítása kelt leg­nagyobb visszhangot. Nem véletlenül – irodalom és politika össze­fo­nódnak. De a bizakodás nem válik be, a német siker nem nyit kaput iga­zából Európába Madách számára. Hiába hirdeti Galsworthy a PEN Clu­bok nemzetközi kongresszusán Budapesten 1932-ben a kultúrák kon­szenzusát Európa civilizált népei között, amely az igazságon és a nem­zetek közti egyenlőségen alapul – az újabb pusztító háború elsöpri a kultúrák közti párbeszédet. S marad: a világirodalmi áttörés helyett az itthoni bemutatók jelzése, vagy kisebb polémiák Madách művéről.

1934 a Tragédia bemutatójának 50 éves jubileuma a hazai elő­a­dá­sok is­mertetésének éve a Nyugatban. 10 cikk jelenik meg ötven év mar­­gó­já­ra. Horváth Árpád visszatekintő tanulmányban elemzi a Tra­gé­dia szín­padi múltját, úgy érzi, a tradíciók figyelembe vételével kell vál­­toz­tatni az előadások koncepcióját. A jövő útja: a szimbolikus já­ték­­stí­lus, költészet és színpad egysége.32 Egyesek szerint Paulay Ede szö­­veg­könyve és rendezése óta nem sok történt. (Kivétel Huszti Sán­dor 1926-os misztérium-rendezése).33 A Szegedi Szabadtéri Játékok elő­­a­dá­sáról 3 tanulmány jelenik meg.34 Mohácsi Jenő a szegedi elő­a­dást fon­tos állomásnak tartja – dicséri az előadótéri adottságokat, a tö­me­­gek mozgatását, a színháztechnikát, a nagyszerű akusztikát.35 De Schöp­f­lin Aladár már fanyalog: a népszerűsítő, hatásvadászó előadás el­távolodott Madách szellemiségétől, a drámai költemény lényegétől. A nyílt téren elveszik Madách költői ereje, csak a revue jelleg marad meg. Ba­lassa József nyelvészként pedig bírálja a színházi beszéd hely­te­len hang­súlyozását.36 Az itthoni bemutatók közül az 1937-es Nem­ze­ti Szín­há­zi (Németh Antal rendezése) sem tetszik Schöpflinnek,37 vissza­lé­pés­nek érzi, mert a látványelem elnyomja a szöveget. Ugyan­ak­kor az 1939-es Nemzeti Kamaraszínházi, amely ugyancsak Németh An­tal ren­de­zési kísérlete, minden látványt elvet, csak az elsőrendű ér­ték marad: a köl­tészet. Eredményes színházi kísérlet: Madách szel­le­me és filozófiája győ­zött. Nem véletlenül. 1939-ben kitört a II. vi­lág­há­ború.

Persze a 30-as évek végén történnek más érdekes dolgok a Tra­gé­di­ával. Rádiójáték-feldolgozás, lemezkiadás, sőt filmreviteli terv! A mo­dern megszólaltatások azonban a Nyugat hasábjain megszólaló kri­ti­kust elborzasztják. Bory István, bár újszerűnek nevezi Németh Antal hang­játékát, rossznak tartja Szabó Lőrinc színek elé írt összekötő szö­ve­geit, a Tragédia szövegelhagyásait (4139 sorból 2123 elmaradt). Ön­célú a rendezés. az átdolgozás veszélyes, Madách Imre nem való mik­rofon elé, sőt „fekete lemezre” sem.38 A felére rövidített modern fel­dolgozás helyett maradjon meg csak a mű könyvalakban. S mennyi­re iga­za van! Bár lehetne a Tragédia az egyetemes magyarság első vi­lág­film­je, 1940-ben Mohácsi Jenő úgy érzi, a madáchi gondolatok el­sik­kad­nak majd a vizualitás hatásvadászatában. A Tragédia nem film­sze­rű, félni kell tehát a filmreviteltől.39 A modern elemzésekkel kap­cso­lat­ban két figyelemreméltó tanulmányt is olvashatunk: az egyik Mo­há­csi Jenő német fordítása kapcsán 1934-ben, másik Barta János Ma­dách tanulmányáról 1931-ben jelenik meg. Róhein Géza a pszi­cho­a­na­li­tikai értelmezés módszerének illusztrálására elemzi Ádám álmát, Schöp­flin Aladár pedig a lélektani adottságokból kiinduló első cha­rac­te­rológiai Madách megközelítésnek tartja Barta munkáját.

De a 30-as évek végére valahogyan beszűkül – s elszürkül a Ma­dách-kép.

Mi ennek az elhalkulásnak, elcsitulásnak az oka? Nyilván, ma­gá­nak a Nyugatnak 1941-es megszűnése is, vagy az újabb háború, mely im­már újra elsöpri az irodalmi, kulturális érdeklődést.

Az „egészet” vizsgálva azonban nem lehet kétségünk: a Nyugat meg­felelt kulturális missziójának, alapjában véve betöltötte közvetítő sze­repét Madách vonatkozásában is, a folyóirat kiteljesítette a Madách ima­ge-t a magyarság és Európa számára. Újra gondolta, és átélte Ma­dách monumentalitását, örök, egyetemes emberi mondanivalóját. Nem le­het megkerülni, vagy megunni, mert mindaz, amit megjósolt, be­tel­je­sedett és ismétlődik.40

Jegyzetek

1.    V. ö.: Madácsy Piroska: Francia szellem a Nyugatban. In: Fran­cia szellem a Nyugat körül – L’esprit français autour de la revue Nyu­gat (1925–1935). Tanulmányok a magyar-francia irodalmi és kul­turális kapcsolatok köréből magyar és francia nyelven. Lettres Hong­roises, Paris – Antológia Kiadó, Lakitelek, 1998. 237. vissza a szöveghez

2.    V. ö.: Madácsy Piroska: Francia szellem a Nyugatban. In: Fran­cia szellem a Nyugat körül – L’esprit français autour de la revue Nyu­gat (1925–1935). Tanulmányok a magyar-francia irodalmi és kul­turális kapcsolatok köréből magyar és francia nyelven. Lettres Hong­roises, Paris – Antológia Kiadó, Lakitelek, 1998. 241.vissza a szöveghez

3.    Vö.: Denis de Rougemont. Idézi: Kiss Gy. Csaba: Párbeszéd Eu­ró­páért. Hitel 1990/24. 40.vissza a szöveghez

4.    Babits Mihály: Az igazi haza. In: Arcképek és tanulmányok. Szép­irodalmi, Bp., 1977. 63–64.vissza a szöveghez

5.    A francia romantika és Madách szoros kapcsolatáról a Nyugattól füg­getlenül is megjelennek írások. Vö: László Juhász: Un dis­cip­le du romantisme français, Madách et la Tragédie de l’homme, Étu­des Françaises, publiées par l’Institut Français de l’Université de Szeged, 1930.vissza a szöveghez

6.    Schöpflin Aladár: Voinovich Géza könyve Madáchról. Nyugat 1916. 3. sz. 189–191.vissza a szöveghez

7.    Schöpflin Aladár: Balogh Károly Madách-könyve. Nyugat 1935. 5. sz. 418–419.vissza a szöveghez

8.    Kardos László: A legújabb Madách-kiadás. Nyugat 1936. 4. sz. 319.vissza a szöveghez

9.    Király György: Tompa, Arany, Kemény, Jókai, Madách… Nyu­gat 1922. 12. sz. 701–708.vissza a szöveghez

10.  Laczkó Géza: A XIX. sz. férfi tragédiája. Nyugat 1923. 3. sz. 135–139.vissza a szöveghez

11.  Kuncz Aladár: A mi Madáchunk. Nyugat 1923. 3. sz. 139–142.vissza a szöveghez

12.  Schöpflin Aladár: Az ember tragédiájának lírája. Nyugat 1923. 3. sz. 173–175.vissza a szöveghez

13.  Révay József: Az ember tragédiája álom-motívumának ősei. Nyu­gat 1923. 3. sz. 165–169.vissza a szöveghez

14.  Karinthy Frigyes: Madách. Nyugat 1923. 3. sz., 113–123.vissza a szöveghez

15.  Babits Mihály: Előszó egy új Madách kiadáshoz. Az Athenaeum ju­bileumi Madách-könyve számára. Nyugat 1923. 3. sz. 170–172.vissza a szöveghez

16.  Aurélien Sauvageot: Souvenirs de ma vie hongroise. Édition Cor­vina, Bp., 1988. In: Madácsy Piroska: Francia szellem a Nyu­gat körül. 275.vissza a szöveghez

17.  Meillet: Európa nyelvei. 1918. Válasz: Kosztolányi: Egy nem­ze­ti nyelv védelmében. Nyugat 1930. júl. 16.vissza a szöveghez

18.  Zolnai Béla: La littérature hongroise. In: Visages de la Hongrie. Bp., 1938. Presses Universitaires de Hongrie, p. 1.vissza a szöveghez

19.  Mohácsi Jenő: Az ember tragédiája Hamburgban. Nyugat 1937. 6. sz. 457–458.vissza a szöveghez

20.  Turóczi-Trostler József: Madách németül. A nyelvi probléma. Nyu­gat 1934. 4. sz. 226–229.vissza a szöveghez

21.  Kárpáti Aurél: Az ember tragédiája a Burgtheaterben. Nyugat 1934. 10/11. sz. 795–797.vissza a szöveghez

22.  Vö: Cs. Juhász László: R. F. Arnold Madáchról. In: Széphalom 1930. Szeged, 7–9. sz. 14–15.vissza a szöveghez

23.  Mohácsi Jenő: Disputa a Burgtheater Madách előadásáról. Nyu­gat 1934. 10/11. sz. 597–600., Mohácsi Jenő: Egy Madách-be­mut­ató kisjubileumán. Nyugat 1939. 2. sz. 139.vissza a szöveghez

24.  Lányi Viktor: A. Widmar Madách fordítása. Nyugat 1936. 8. sz. 145–146.vissza a szöveghez

25. Pável Ágoston: Az ember tragédiája – szlovénul. = Nyugat 1940. 3. sz. 148–150.vissza a szöveghez

26.  Theisz Alfréd: Bábtragédia. = Nyugat 1938. 1. sz. 78–79.vissza a szöveghez

27.  Az előző fordítás Charles de Bigault de Casanove tollából a Mer­cu­re de France c. folyóiratban jelent meg folytatásokban, 1896-ban. E fordítás előszavának írója, Louis Dumur (1863–1933) fran­cia regényíró a „szörnyű romantika” termékének nevezi a drá­mát, de Madách gondolatait már ő is időn felül állóknak tartja, „Bel­le oeuvre qu’il faut lire…” Mercure de France 1897. XXI. 202. V. ö. még: Madácsy László: Az ember tragédiájának első fran­cia nyelvű fordítása és fogadatása. Acta Universitatis ger­ma­ni­ca et romanica Tomus II. Szeged, 1967. 45–53.vissza a szöveghez

28.  A Debreceni Egyetem Francia Intézet tagjainak munkássága. Szerk. Kovács Máté. Debrecen, 1942. 13.vissza a szöveghez

29.  Jean Hankiss: La Tragédie de l’homme, l’Adam hongrois. In La revue des Études Hongroises. Tome XIX, Paris, 1935.vissza a szöveghez

30.  Lásd bővebben: Madácsy Piroska: Aurélien Sauvageot és ta­nít­vá­nyai Madáchról. In: II. Madách Szimpózium, 1994. 93.–108.vissza a szöveghez

31.  Binét Menyhért: Madách Amerikában. Nyugat 1936. 5. sz. 407–408.vissza a szöveghez

32.  Horváth Árpád: Madách a színpadon. Ötven év margójára. Nyu­gat 1934. 2. sz. 119–122.vissza a szöveghez

33.  Kürti Pál: Az ember tragédiája a színpadon. Németh Antal ta­nul­má­nya. Nyugat 1934. 12/13. sz. 90.vissza a szöveghez

34.  Mohácsi Jenő: A szabadtéri Tragédia. Nyugat 1934. 16. sz. 224–228.; Schöpflin Aladár: A szabadtéri Tragédia II. Nyugat 1934. 16. sz. 227–228.; Schöpflin Aladár: Bemutatók. Nyugat 1937. 12. sz. 461–466.; Vö: Lugosi Döme: A szegedi szabadtéri já­tékok története (1931–1937). Bp., 1938. „A színpad” kiadása.vissza a szöveghez

35.  Lásd bővebben: Gyémánt Csilla: Varga Mátyás évtizedei és a Tra­gédia a Szegedi Szabadtéri Játékokon. In: VIII. Madách szim­pó­zium, Balassagyarmat, 2001. 105–120.vissza a szöveghez

36.  Balassa József: Utóhang Az ember tragédiája szegedi elő­a­dá­sá­hoz. Nyugat 1934. 17/18. sz. 285–286.vissza a szöveghez

37.  Schöpflin Aladár: Színházi események. Nyugat 1939. 6. sz. 414–418.vissza a szöveghez

38.  Bory István: Madách a mikrofon előtt. Nyugat 1936. 3. sz. 224–228., 4. sz. 297–298.; Bory István: Madách a fekete le­me­zen. Nyugat 1938. 4. sz. 317–319.vissza a szöveghez

39.  Mohácsi Jenő: Az ember tragédiája és a film. Nyugat 1940. 1. sz. 62–64.vissza a szöveghez

40.  Alexander Bernát: Nagy emberek. Pantheon kiadás, Bp., 1938. 222–232. Vö.: André Karátson: Le projet culturel de la revue Nyu­gat, in Revue de la littérature comparée 3/1986. 283–294.vissza a szöveghez

Madách–cikkek a Nyugatban

(bibliográfia)

Babits Mihály: Előszó egy új Madách–kiadáshoz. Az Athenaeum ju­bi­leumi Madách–könyve számára. Nyugat 1923. 3. sz. 170–172.

Balassa József:1 Utóhang Az ember tragédiája szegedi előadásához. Nyugat 1934. 17/18. sz. 285–286.

BM: Madách Amerikában. Nyugat 1936. 5. sz. 407–408.

Bory István:2 Az igazi Lucifer. Disputa. Nyugat 1934. 21. sz. 430– 432.

Bory István: Madách a mikrofon előtt. Nyugat 1936. 3. sz. 224–228.

Bory István: Madách a mikrofon előtt. Nyugat 1936. 4. sz. 297–298.

Bory István: Madách a fekete lemezen. Nyugat 1938. 4. sz. 317–319.

Gáspár Kornél: Madách és lelki rokonai. Nyugat 1923. 3. sz. 124– 134.

Harsányi Zsolt: A szerep. Nyugat 1923. 3. sz. 161–165.

Horváth Árpád:3 Madách a színpadon. Ötven év margójára. Nyugat 1934. 2. sz. 119–122.

Kardos László: A legújabb Madách–kiadás. Nyugat 1936. 4. sz. 319.

Karinthy Frigyes: Madách. Nyugat 1923. 3. sz. 113–123.

Kárpáti Aurél: Az ember tragédiája a Burgtheaterben. Nyugat 1934. 10/11. sz. 795–797.

Király György: Tompa, Arany, Kemény, Jókai, Madách… Nyugat 1922. 12. sz. 701–708.

Kuncz Aladár: A mi Madáchunk. Nyugat 1923. 3. sz. 139–142.

Kürti Pál: Az ember tragédiája a színpadon. Németh Antal ta­nul­má­nya. Nyugat 1934. 12/13. sz. 90.

Laczkó Géza: A XIX. sz. férfi tragédiája. Nyugat 1923. 3. sz. 135– 139.

Lányi Viktor: A. Widmar Madách–fordítása. Nyugat 1936. 8. sz. 145–146.

Mohácsi Jenő: Jegyzetek Az ember tragédiájához. Nyugat 1926. 23. sz. 873–876.

Mohácsi Jenő: Disputa a Burgtheater Madách–előadásáról. Nyugat 1934. 10/11. sz. 597–600.

Mohácsi Jenő: A szabadtéri Tragédia. Nyugat 1934. 16. sz. 224–228.

Mohácsi Jenő: A szegedi szabadtéri játékok. Nyugat 1935. 9. sz. 213–215.

Mohácsi Jenő: Szegedi ünnepi játékok. Nyugat 1936. 9. sz. 230.

Mohácsi Jenő: Az ember tragédiája Hamburgban. Nyugat 1937. 6. sz. 457–458.

Mohácsi Jenő: Egy Madách–bemutató kisjubileuma. Nyugat 1939. 2. sz. 139.

Mohácsi Jenő: Az ember tragédiája és a film. Nyugat 1940. 1. sz. 62–64.

Németh Andor: Az ember tragédiája a Városi Színházban. Nyugat 1926. 17. sz. 400–401.

Németh Antal:4 Madách a mikrofon előtt. Nyugat 1936. 3. sz. 228–231.

Pataki József:5 Egy kis színpadi elmélkedés. Nyugat 1923. 3. sz. 177–178.

Pável Ágoston:6 Az ember tragédiája – szlovénul. = Nyugat 1940. 3. sz. 148–150.

Révay József: Az ember tragédiája álom–motívumának ősei. Nyugat, 1923. 3. sz. 165–169.

Róheim Géza:7 Ádám álma. Nyugat 1934. 19. sz. 323–325.

Schöpflin Aladár: Voinovich Géza könyve Madáchról. Nyugat 1916. 3. sz. 189–191.

Schöpflin Aladár: Az ember tragédiájának lírája. Nyugat 1923. 3. sz. 173–175.

Schöpflin Aladár: Az ismeretlen Madách. Barta János tanulmánya. Nyugat 1931. 13. sz. 48–49.

Schöpflin Aladár: A szabadtéri Tragédia II. Nyugat 1934. 16. sz. 227–228.

Schöpflin Aladár: Színház. Nyugat 1934. 3. sz. 176–177.

Schöpflin Aladár: Balogh Károly Madách-könyve. Nyugat 1935. 5. sz. 418–419.

Schöpflin Aladár: Az ember tragédiája és a színész. Nagy Adorján ta­nulmánya. Nyugat 1937. 10. sz. 295–296.

Schöpflin Aladár: Bemutatók. Nyugat 1937. 12. sz. 461–466.

Schöpflin Aladár: Színházi események. Nyugat 1939. 6. sz. 414– 418.

Thein Alfréd: Bábtragédia. Nyugat 1938. 1. sz. 78–79.

Turóczi–Trostler József: Madách németül. A nyelvi probléma. Nyu­gat 1934. 4. sz. 226–229.

Jegyzetek

1.    Balassa József; 1884-ig Grünbaum (Hódmezővásárhely, 1884. okt. 10.–Bp., 1940. máj. 9.): újságíró. A bp.-i egyetemen jogot ta­nult; 1902-ben szegeden hírlapíró lett. 1907-től a Szeged és Vi­dé­ke felelős szerkesztője, 1913-tól a Pesti Napló munkatársa volt. Tár­caregényei napilapokban jelentek meg. Fordításában mutatta be 1911-ben a szegedi színház Strindberg A pajtások c. drámáját. vissza a szöveghez

2.    Bory István (Bp., 1894. febr. 28.–Pécel, 1967. máj. 11.): iro­da­lom- és színháztörténész. A bp.-i egyetem bölcsészkarát 1924-ben vé­gez­te. 1926-tól a Képviselőházi Naplót szerkesztette. Sajtó alá ren­dezte Jókai, Gárdonyi, Fáy András, Kisfaludy Sándor köteteit. Mu­tatókat állított össze a parlament iratanyagairól. vissza a szöveghez

3.    Horváth Árpád (Dés, 1900. nov. 25.–Bp., 1944. dec.):  rendező, szín­házigazgató. Színikritikusként kezdte pályáját. A Nemzeti Szín­ház rendezője (1922–35), majd a debreceni Csokonai Szín­ház igazgatója (1936–39), végül a Vígszínház főrendezője (1940– 44). Rendezéseiben gondos dramaturgiai munkára és eleven szi­tu­á­cióteremtésre törekedett. Az I. vh. utáni színházi élet új­já­szer­ve­zé­sének egyik fő alakja. vissza a szöveghez

4.    Németh Antal (Bp., 1903. máj. 19.–Bp., 1968. okt. 28.): rendező, szín­igazgató, színházelméleti író. Tanulmányait a bp.-i és a berlini egye­temen végezte, a színjátszás esztétikájából doktorált. 1928– 32-ben Berlinben, Münchenben, Kölnben és Párizsban tanul­má­nyoz­ta a korszerű rendezést. Közben 1929–31-ben a szegedi szín­ház­ban dramaturg-főrendező volt. 1935-től a debreceni egye­te­men magántanár. 1934-től a Rádió főrendezője, 1935 őszétől a Nem­zeti Színház igazgatója. vissza a szöveghez

5.    Pataki József (Apácapuszta [Csanádapáca], 1875. márc. 4.–Bp., 1957. aug. 9.): színész, színháztörténész. A színiakadémia el­vég­zé­se után 1898-tól Szeged, Kolozsvár és más vidéki városok tár­su­latainál működött mint jellemszínész és rendező. 1913-ban a Nem­zeti Színház szerződtette. 1918-ban az Országos Szí­nész­e­gye­sület színészképző iskolájának tanára lett. Ő alapította a Nem­ze­ti Színház múzeumát, és 1926-ban gondozója lett. vissza a szöveghez

6.    Pável Ágoston (Vashidegkút, 1886. aug. 28.–Szombathely, 1946. jan. 2.): költő, néprajzkutató. 1904-ben érettségizett Szom­bat­he­lyen. A bp.-i egyetemen 1911-ben tanári, 1913-ban böl­csész­dok­to­ri diplomát szerzett. 1911-től Tordán, 1913-tól Dombóváron, 1919-től Szombathelyen volt tanár. Dombóváron Illyés Gyulát is ta­nította. 1924-ben Szombathelyen a Vasvármegyei Múzeum könyv­tárának a vezetője. vissza a szöveghez

7.    Róheim Géza (Bp., 1891. szept. 12.–New York, 1953. jún. 7.): fol­k­lorista, etnológus. A bp.-i ev. gimnáziumban érettségizett 1909-ben; az egyetem földrajz szakos hallgatója volt. 1911–12-ben Berlinben és Lipcsében etnológiát tanult. Az etnológia pszi­cho­analitikus iskolájának megteremtője.vissza a szöveghez

vissza