Békési Imre

Nézőpont és kompozíció

Arany János: Egy üdvözlő szó

                                                               „Mit állsz oly szótlan, mondd, mit borzadasz?

                                                               Tragédiának nézed? nézd legott

                                                               Komédiának s múlattatni fog.”

– ajánlja Lucifer Ádám­nak a konstantinápolyi színben, miután egy agg eretnek sátáni kísértésnek fogja fel Ádám kérlelését („Adjátok fel, ba­­rátim, azt az i-t”).

Van valami igazság az agg eretnek vélekedésében, hiszen a haj­lam, hogy más nézőpontból lássa ugyanazt a helyzetet, józan határig Ádám­ban is megvan. Látja ugyanis, hogy a Mestert utánzó sanyargás, le­mondás csak hazudt alázat, mint szerep pedig értelmetlen:

                                                               „Ki szúnyog ellen oly fegyvert ragad,

                                                               Mit medve ellen vinni hősiség,

                                                               Bolond.”

Lucifer nézőpontja a helyzet iránt viszont cinikusan megértő. Ő tud­ja, hogy az emberek miért játsszák az önsanyargató szerepet:

                                                               „De hátha ők a szúnyogot

                                                               Medvének nézik. – Nincs rá joguk?

                                                               Nincs-é joguk hős voltuk érzetében

                                                               Pokolra űzni minden élvezőt?”

 1. Madách, lám, jól ismerte az embereket; de akár számított rá, akár nem, a műve is egy nézőpont karmai közé került. „Pesszimista” – szólt róla kezdettől az ítélet. Már legelső olvasói ezt vetették ellene. Sze­rintük a szerző az egymást követő komor színeket eleve úgy vá­lo­gat­ta össze, hogy negatív sorozatuk az emberiség elkerülhetetlen pusztulását vetítse előre.1 A mű pesszimizmusa lett tehát az a né­ző­pont, amely minden értéket maga alá gyűrt.

Nem volt ez veszélytelen helyzet. Arany János oly komolyan vet­te, hogy beszédében, amellyel Madách Imrét üdvözölte (a Kisfaludy Tár­saságba történt ünnepélyes beiktatása alkalmából), a mű pesszi­mis­ta beállításával szemben fejtette ki érveit.2

A mai olvasók (tanárok, rendezők, filológusok) számára kü­lö­nö­sen tanulságos Arany János érvelése. Arany létrehoz egy nézőpontot, ahon­nan – mivel a kompozíció egészéből nézzük – a mű nem pesszi­mis­ta. E nézőpont szerint nem a szerző válogat az emberi történelem ko­mor színeiből, hanem Lucifer; a sátánnak így kell tennie, hiszen az em­ber vesztére esküdött fel. Olvassuk el a beszéd (Egy üdvözlő szó) er­ről szóló részletét!

                Arany János: Egy üdvözlő szó (részlet)

Nem volna itt helyén a tragédia érdemlegi méltatásába eresz­ked­nem. De el nem hallgathatok egy észrevételt, mely inkább magán kör­ben, mint sajtó útján felőle olykor nyilvánúlt, hogy t. i. e mű nagy mér­ték­ben pessimista világnézet kifejezője. Mellőzöm a kérdést, hogy a pes­simista irányú költő megszűnik-e csupán ez által költő lenni, hisz úgy, pl. Byron, nem volna az. Óhajtandó ugyan, hogy a költői lélek tel­jes harmoniában legyen a világgal: de ha nincs, ki tehet róla. A mű­vé­szet harmo­niája nem mindig az optimismusé is egyszersmind. De én nem találom e pessimismust az Ember tragédiájá-ban, mihelyt mint egészt fogom fel. Mert min sarkallik az egész? Lucifer részt kö­vetel a te­remtésből, hogy megrontsa azt. Nyer istentől két megátkozott fát. Egyik fa segélyével erkölcsileg már meg­­rontá az embert, hanem ő phy­sikailag is tönkre akarja tenni Ádámban az összes emberiséget, hogy ne is szülessék az. Kívánhatjuk-e Lucifertől, hogy ne pessimista szín­ben mutassa neme jövőjét Ádámnak, midőn célja: kétségbe ejteni s ben­ne ily módon egész ivadékát elölni? Úgy de, mondják, a sötét álom­képek tárgyilag is egyeznek a világtörténettel. Ezt tagadom én. Min­den tárgyi hűség mellett, melylyel egyes korokat felmutat a szerző, lát­szik, hogy Lucifer, célja szerint, a sötétebb oldalt vette. Ez nem a szer­ző pessimismusa: ez magából a szerkezetből foly így. Téved tehát, ki úgy fogja fel, hogy a szerző a világtörténet egyes szakainak, s ál­ta­luk az egésznek, hű képét akarta adni, azt mutogatván, hogy nincs ha­la­dás az emberiségben, csak szűntelen körben forgás, vagy alább szál­lás, míg minden a nihilismusba sülyed. Ki egyszerű egészvoltában te­kin­ti e compositiot, az tisztában lehet a költő céljával. „Lucifer az em­bert teljesen meg akarja rontani; az első embert kétségbeesésig űzve, ben­ne megsemmisíteni összes nemét; ez neki a sötét képek által már-már sikerűl is, midőn a szeretet szava, és isten keze visszarántja az ör­vény széléről.” Ez a mese alapvázlata: innen indúlva kell méltánylani az egyes részeket, és a kivitel sükerét.

Arany János idézett értelmezése száz éven át játszott fontos sze­re­pet Az ember tragédiája irodalmában, vagyis amíg a magyar köz­gon­dol­kodásban bölcseleti értékek is komoly teret kaptak. (Jellemző, hogy a népi demokrácia művelődéspolitikájának is gondot okozott a Tra­gédia „pesszimizmusa”.)

Bízva abban, hogy legalább az iskolában megmarad az éden­kert­nek egy kései sugára, sorra veszem a mű azon részleteit, amelyek ala­pul szolgálhattak az Arany János-i ’egész’3 megalkotásához, ahhoz a kom­pozícióhoz tehát, amelyben nem a szerző, hanem Lucifer mutatja pesszi­mista színben az emberiség jövőjét Ádámnak.

Az ördög emberelpusztító szándéka az alábbi négy helyen fo­gal­ma­zódik meg:

                2. szín,    Lucifer

                                                               Mit késem ennyit? Fel munkára, fel,

                                                               Megesküvém vesztökre, veszniök kell.

                13. szín,  (Ádám egy sikoltással megmerevül)

                                                                                                                                                                                                                            Végem van!

                                                               Lucifer (Amint Ádámot eltaszítja magától)

                                                               E báb-istenség most már elkeringhet

                                                               Az űrben, új bolygóként, melyen újra

                                                               Számomra fog tán élet fejledezni.

                14. szín,  Ádám

                                                               Szörnyű világ! Csupán meghalni jó.

                                                               Nem sajnálandom, amit itt hagyok.

                15. szín,  Ádám

                                                               Nem egymagam vagyok még e világon?

                                                               Előttem e szirt, és alatta a mély:

                                                               Egy ugrás, mint utolsó felvonás…

                                                               S azt mondom: vége a komédiának.

Ha Ádám legutóbbi szavait Lucifer valami ilyesmivel nyug­tázná: ’Vég­re belátod, hogy vége. Ugorj hát!’ Illetőleg – ahogy előzőleg az űr­ben eltaszította magától Ádámot – lökne rajta egyet, akkor az ör­dö­gi terv ’egészként’ állna előttünk. De nem: az ördög itt se nem biztat, se nem lök. Lucifer az alábbi – tőle meglepő – kijelentést fűzi Ádám hang­zatos végszavához (vége a komédiának). Lucifer:

                                                               Ah vége, vége: mily badar beszéd!

                                                               Hiszen minden perc nem vég, s kezdet is?

                                                               Ezért láttál-e néhány ezredévet?

Lucifer elégedetlenkedését itt még értelmezhetnénk Ádámra le­szű­kít­ve, tudniillik, hogy neki, Ádámnak vége van ugyan, de az egész, a ko­mé­dia végtelen. Az Úrtól – az ember vonatkozásában – elszenvedett ve­reségét azonban néhány sorral lejjebb a következő szavakkal ismeri be Lucifer:

                                                               Miért is kezdtem emberrel nagyot,

                                                               Ki sárból, napsugárból összegyúrva

                                                               Tudásra törpe és vakságra nagy.

Ha az itt végső summázatként megfogalmazott ördögi szándékot (15. szín: Miért is kezdtem emberrel nagyot) az elsőként megfogalmazottal vet­jük egybe (2. szín: Megesküvém vesztökre), akkor Lucifert nem lát­juk valami konokul következetes ördögnek. Nincs tehát igaza Arany Já­nosnak? Mégsem Lucifer szerepéhez válogatta ki Madách a komor szí­neket, hanem saját – pesszimista – víziója kényszerítette az el­ke­rül­he­tetlen pusztulás bemutatására?

2. Természetesen ma sem lényegtelen kérdés, hogy Madách-e avagy – Madách által – Lucifer válogatta ki a komor képeket az em­be­riség történetéből. De Madách Imre és Arany János kora óta – Illyés Gyu­la szavaival – „olyanokat éltünk meg, amire / ma sincs ige”, így egy műalkotás pesszimista-optimista nézőpontja korántsem elsődleges ér­tékelési szempont. Ami itt elsődleges, az – Arany János ki­fe­je­zé­sé­vel – a művészet harmóniája. Ezt azonban nem a pesszimista vagy op­ti­mista nézőpont sugallja, hanem a kompozíció.

Más kérdés – ami a jelen esetben a legfontosabb –, hogy ugyanazt a mű­vet különböző ízlésű olvasók különféle nézőpontokból láthatják, a mű egész voltát maguk számára is különféleképpen komponálhatják meg.

Ez a lehetőség természetesen az irodalomtanárnak/rende­ző­nek/fi­lo­lógusnak is rendelkezésére áll. Ő is beleláthat adott szövegbe más­fé­le kompozíciót, láthatja komédiának a tragédiát és fordítva; de amel­lett, amit egésznek lát, következetesen kell érvelnie. Legalább annyira, mint az itt idézett beszédrészletében Arany János tette.

Jegyzetek

1.    A Tragédiáról alkotott véleményeket az Arany János Összes Mű­vei (Hivatali iratok 1.) XIII. kötetének jegyzetapparátusában ta­nul­mányozhatjuk (774–780.) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966. vissza a szöveghez

2.    Arany János Összes Művei XIII., 337–339. [A. üdvözlő beszéde Ma­dách Imre r. taghoz 1862. márc. 27-én tartott székfoglalójakor]  vissza a szöveghez

3.    Arany János költészettani gondolkodásában Az ember tra­gé­di­á­já­tól függetlenül is fontos elem az egész, méghozzá nemcsak köl­tői kompozíciós elvként, hanem valóságos emberi szerepként is. Erre utalnak a Vojtina ars poétikája c. költemény közismert rész­letei is:  vissza a szöveghez

        Csakhogy nem ami rész szerint igaz, –

        Olyan kell, mi egészben s mindig az.

        […]

        Nekem egész ember kell és király,

        Vagy férj, nejéért aki bosszut áll,

vissza