Hölgyeim és Uraim!

Itt állunk Weiss István frankfurti fotóművész gyönyörű képei előtt, ame­lyek MADÁCH ÁLMÁt villantják fel a modern fotóművészet esz­kö­ze­ivel.

A MADÁCH ÁLMA az elmúlt három évben Kecskemét és Nagyvárad után rangos nemzetközi sikert ért el: járt Németországban, Auszt­ri­á­ban, Nagy-Britanniában. Utoljára Glasgow-ban a Skót Királyi Aka­dé­mi­án The Tragedy of Man címmel hirdette a magyar géniusz nagy­sá­gát. E ki­ál­lítás által ma itt láthatatlan és rejtélyes szellemi szálak fűzik össze Ba­lassagyarmatot Kecskeméttel, Nagyváraddal, Frankfurttal, Béccsel és Glasgow-val.

Engedjék meg, hogy néhány szóval – ahogy illik – bemutassam Önök­nek a fotóművészt. Weiss István 1945-ben született Budapesten az ostromlott főváros poklában. Apját a Budapest környéki harcokban vesz­tette el. Három hónapos korában kiűzetett Magyarországról né­met­ként. Székely-magyar édesanyjával együtt Nagyváradra menekült – ott lett színházi fotós és országosan elismert fotóművész – de Ceau­ses­cu Romániájából is kiűzetett magyarként. Végül a nyolcvanas évek­ben Németország fogadta be emberként. Ma Goethe városában él csa­ládjával. Elmondhatom róla Németh László szavával, hogy vé­gig­jár­ta „a babiloni fogságra vetett magyar szellem” stációit.

Istennek csodája, hogy a művészember életében a lélek gyötrelmei vi­gasztaló alkotásokká nemesednek. Weiss István szen­ve­dés­tör­té­ne­té­ből is felemelő, vigaszt adó alkotások születnek a Majna-parti vá­ros­ban. A fotóművészetben sajátos egyéni stílust képvisel, amit egy ko­lozs­vári mű­vészettörténész professzor a Korunk folyóiratban így fo­gal­mazott meg találóan: „fotóköltészet”.

Ihletettségének legfőbb forrása az Édenből kitaszított szenvedő em­ber, a jóléti társadalom elesettjeinek világa. Megmaradt Nyugaton is kelet-európai szemléletű művésznek, akinek a költészet nem üres já­ték, hanem humánummal, gondokkal terhes, ékes tartalom.

Fotóköltészetének másik ihlető forrása: a színház. A MADÁCH ÁL­MÁt egy hajdani váradi előadás emlékeiből alkotta meg. Hogyan? Frankfurtban egy napon kézbe vette Az ember tragédiáját és olvasni kezd­te, mint a Bibliát. És egyszercsak emlékezete színterén meg­e­le­ve­ne­dett az a régi vá­radi Tragédia-előadás. A színpadon ezüst or­go­na­sí­pok zengő szta­lak­tit­jai alatt látta ÁDÁM–ÉVA–LUCIFER és MADÁCH gi­gá­szi küzdelmét, hogy megfejtsék az emberi lét égető, szorongató tit­ka­it… Eltelt negyed szá­zad és újra megérintette a múlt „Madách ál­ma – ezt ír­ta egyik leve­lé­ben – a te váradi rendezésed szürrealista lá­to­má­sá­ban az én álmaim vi­lá­gá­ba is beköltözött és megkísértett, hogy a fo­tó­mű­vészet új eszközeivel, egy általam nemrég kikísérletezett szín- és for­ma-tech­ni­kával újra­kom­po­náljam.” Hát így keletkeztek ezek a ké­pek.

Álmokról álmodtak az álmok.

Tekintsék meg és fogadják szívükbe Weiss István madáchi álom­vil­la­ná­sait!

Balassagyarmat, 2002. szeptember 20.                                                                          

                                                                                                         Szabó József

vissza