Andor Csaba

 

Újabb Madách-kéziratok és -dokumentumok I.

 

 

Az 1992-ben megjelent kézirati katalógus1 óta, ha nem is nagy szám­ban, de azért előkerültek újabb Madách-kéziratok is. Ezek egyikéről, egy föltehetően emlékkönyvebe szánt szerelmes vers fo­gal­maz­vá­nyá­ról a II. Madách Szimpóziumon Benes Istvánnéval be is számoltuk.2 Ha a kézirati katalógus sorszámozásán nem kívánunk változtatni, ak­kor azt a szóbanforgó tétellel így egészíthetjük ki:

 

298a. [Nem mondom…] — [1843 körül]

 

                1 f. (rektó) – 138×114 mm – Autográf ceruzaírású fo­gal­maz­vány – Aláírás: Madách Imre [nem autográf, id. Madách Imréné aláírása!]

                Lelőhely: Khoór Miklós (Budapest) tulajdonában

                Pr.: Szontagh Antónia – dr. Szontagh Antal – dr. Khoór Ödön tulajdonából

 
 Időközben további kéziratok kerültek elő, amelyeknek ismertetését az alábbiakban megkezdeném.

A bevezetőmben már említettem, hogy Madách névkártyájának egy példányához jutottunk. Ez önmagában is fontos eredmény, mivel ed­dig az is kérdéses volt, hogy létezett-e egyáltalán névkártyája a köl­tő­nek. Igaz ugyan, hogy az OSZK Kézirattárában őriznek egy név­kár­tyát, amelynek előoldalán a Madách Imre név és a családi címer sze­re­pel, hátoldalán pedig egy Szentiványi Zoltánnak szóló üzenet, ám a szö­vegből megállapítható, hogy az a költő unokaöccsének, Madách Ká­roly fiának a névkártyája volt, akinek történetesen szintén Imre volt a keresztneve. (Más kérdés, hogy Halász Gábor tévedésből mégis a Ma­dách-levelek között ismertette annak szövegét.3) Az Ulysses An­tik­várium árverési katalógusa jelezte is a bizonytalanságot,4 amelyet az­tán Benes Istvánné oldott fel, megállapítva, hogy a névkártya hát­olda­lán található három szavas közlés Madách-autográf. Ennek a kéz­i­rat­nak leginkább a katalógus Feljegyzések fejezetében, a Vegyes jegy­ze­tek végén lenne a helye:

 

924a. [Vegyes jegyzetek 109.] – [1844 körül]

 

                1 f. (verzó) – 41×76 mm – Autográf ceruzaírás – Aláírás nélkül – Ma­dách Imre névkártyájának hátoldalán

                Lelőhely: Madách Irodalmi Társaság (Budapest)

                Pr.: Az Ulysses Antikvárium árverése (1997)

               

                A.Sztregován / Szakali posta

 

Egy újabb dedikált könyv is előkerült: a Tragédia II. kiadásának egy példánya; ezúttal – mivel korábban csupán az I. kiadás két de­di­kált példánya volt ismert – egy alfejezetet is be kell iktatnunk a ka­ta­ló­gusba:

 

1a. AZ EMBER TRAGÉDIÁJA című kötetbe [Pest, 1863 (II. ki­a­dás)] írt ajánlás.

 

 751a. SZÁSZ KÁROLYNAK

 

      A 2. oldalon tintaírással

      Lelőhely: dr. Kotsis Imréné Szász Hedvig (Budapest)

      Pr.: Szász Károly tulajdonából

     

      Szász Károlynak / hálás tisztelettel / 63. mar. 15. / a szerző

 

       Érdemes felfigyelnünk a dátumra. Eddig úgy tudtuk, hogy a főmű má­sodik kiadása március 18-án jelent meg, s ehhez a dátumhoz éppen az adta a kulcsot, hogy Madách Imre ezen a napon írta Szász Ká­roly­nak azt a levelét, amelyhez a mű egy példányát csatolta. Úgy látszik, hogy a dedikálást követően csak három nappal fogott hozzá a le­vél­í­rás­hoz, s a könyv ezek szerint március 15-én már megjelent vagy leg­a­lábbis elkészült, s a tiszteletpéldányait megkapta a szerző.

 Egy izgalmas levél is kimaradt a katalógusból, amelynek azonban elv­ben akár Madách Károly is lehet a címzettje, de valószínűbb, hogy Ma­dách Imrének szól. A levél feladója, Balogh József, aki öccse, Ba­logh Károly halálának körülményeit firtatja. A címzettet nem ismeri; vél­hetően a család legidősebb férfi tagjától, vagyis Madách Imrétől vár felvilágosítást.

 

662a. BALOG JÓZSEF – Königsdorf, 1850. jún. 25.

 

                2 f. (rektó, verzó) – 240×196 mm – Tintaírás – Aláírás: Josef v. Ba­log

                Lelőhely: Matzon Frigyesné tulajdonában

                Pr.: Balogh Károly tulajdonából

 

                Az alábbiakban előbb a levél eredeti szövegét, majd annak for­dí­tá­sát közöljük, Rákóczi Katalin tolmácsolásában.

 

Euer Wohlgeboren!

 

                Im Auftrage meiner Mutter, der zu Wien mit einer Pension be­theil­ten Lieutenants Wittwe Christine Balog de Mankó-Büki bin ich so fre˙ Eu­er Wohlgeborn unbekannterweise mit meinem Schreiben zu be­las­ti­gen.

                Mit zwar sehr betrübten [!] Herzen ergreiffe ich die Feder, dieses für mich so schweren Auftrages mich zu entledigen, indem der Inhalt die­­ses Schreibens, das unglückliche Schicksaal meines geliebten Bru­ders und seiner theuern obgleich mir unbekannten Angehörigen be­trifft, und dadurch bereits zu vernarben beginnende Wunden neu­er­dings aufgerissen werden.

                Um Euer Wohlgeboren mit dem Verfaßer dieser Zeilen bekannt zu ma­chen, habe ich die Ehre Dieselben in Kenntniß zu setzen, daß ich der älteste Bruder Karls Ihres Schwagers, des bis nun ver­schol­le­nen Karl Balog de Manko-Bük bin.

                Auf anfragen meiner Mutter wurde dieselbe, durch den Herrn Kast­­ner Matóltsi im Auftrage der Frau Mutter Euer Wohlgeboren, im Mo­­nathe November verflossenen Jahres, schriftlich von dem für be˙­de Fa­milien höchst betrübten Unglücksfalle meines Bruders als auch sei­ner Gattin und Stiefsohn Josef in Kenntniß gesetzt.

                Dem Schreiben des Herrn Kastner Matóltsi zufolge hat ein zu­rück­ge­kehrter Bedienter, welcher die Gemahlin meines Bruders be­glei­tete aus­gesagt, Karl se˙ in einer großen Schlacht vom 9ten Au­gust 1849 von den kk. Truppen schwer verwundet – gestorben se˙n, wel­ches Loos seine Gattin und ihr Sohn in erfüllung ihrer Pflicht theil­ten. – Die Sache wie selbe der Herr Kastner Matóltsi meiner Mut­ter schrieb, wel­chen Brief ich im Original las, da ich zur selben Zeit als sie das Schrei­ben des Herrn Kastners erhielt, in Wien an­we­send war, hat sehr we­nig wahrscheinlichkeit.

                Es wäre daher sehr im interesse be˙der betheiligten Familien wenn Euer Wohlgeborn den rückgekehrten Bedienten, auf das streng­ste in­qui­riren ließen, was er von meinen [!] verschollenen Bruder und sei­ner Familie weis.

                Am 9ten August 1849. war die Schlacht be˙ Temesvár.

                Wenn Karl in einem großen Gefechte wo immer, schwer ver­wun­det wurde, wie kam seine Gattin und ihr Sohn auf das Schlachtfeld wäh­­rend der opperation? wobe˙ seine Gattin und sein Stiefsohn eben­falls gleich ihm, den Tod gefunden hätten? ich selbst diente als Ober­lie­utnant in der kk. Armee, und es ist mir sonach bekannt, daß in ein Ge­­fecht blos was Waffenfähig ist, eintritt – – dieser Fall, wenn er sich mit den dre˙ Unglücklichen wirklich so verhält, wäre sehr auffallend und ich glaube daß sich während dieser unheilvollen Zeit kein ähn­li­cher ergeben hat.

                Wenn der Bediente Augenzeige von diesen [!] Unglücksfall war, so dürfte er wohl den Ort genau anzugeben wissen, wo es geschah und wo die unglücklichen beerdigt sind.

                Zufolge einer Nachricht welche meine Mutter früher erhielt, als je­ne des Herrn Kastners, soll mein Bruder sammt Gattin und Stief­sohn in der nähe von Miskólz von Räubern ermordet worden se˙n.

                Im Monathe October verflossenen Jahres hat ein guter bekannter mei­ner Mutter zu Wien, mit Herrn Obristlieutenant Edmund Inkey de Pal­lin des Husaren Regiments Franz Lichtenstein gesprochen, dieser Herr Obstlt. Inkey war ein intimer Freund meines Bruders Karl, er war Ge­fangener bey der bestandenen ungarischen Armee, und hat mit Karl ges­prochen welcher damals Major im General Stab der be­stan­de­nen un­garischen Armee war.

                Herr Kastner Matóltsi schrieb, Karl sey als Rittmeister geblieben. Be­­lieben Euer Wohlgeboren demnach den ganzen Fall genau zu com­bi­niren, so werden Dieselben meiner Meinung be˙pflichtigen, daß es nicht wahrscheinlich ist, daß die uns so theuren Angehörigen, auf die von Herrn Matóltsi besagte Art zu Grunde giengen.

                Ich bin viel mehr der unmaßgeblichen Meinung, daß Karl samt Frau und Stiefsohn sich geflüchtet haben; ob in die Türkey, oder wo im­mer hin; und daß es ihnen an Gelegenheit fehlt, jemanden von ih­ren An­gehörigen in Kenntniß von ihrer existenz zu setzen.

                Meine Mutter wünscht auch zu wissen, was ihr Enkl der kleine Karl, das Kind ihres unglücklichen Sohnes Karl macht? ob er lebt und ge­sund ist.

                Sollten Euer Wohlgeborn, irgend eine Nachricht von der bis nun ver­­schollenen unglücklichen Familie erhalten haben, so bitte ich in [!] Na­men meiner tiefgebeugten Mutter, als auch in meinem, um eine al­so­gleiche gütige gefällige Mittheilung.

                In der Voraussetzung daß Euer Wohlgeborn mir es nicht ungütig rech­nen, daß ich dieselben mit meinen [!] Schreiben belästige, erbitte ich mir die Ehre mich jedenfalls mit einer gefälligen Antwort zu be­thei­len: zu welchem behufe ich meine Addresse mittheile. Ich do­mi­ci­lire zu Königsdorf im Eisenburger Comitat; und lebe von einem Gna­dengehalt 100 f. CMZ. jährlich, welche ich bey der Gratzer Kriegs­kasse angewiesen habe.

                Meine Addresse lautet Josef Balog de Mánko-Bük. zu Königsdorf – Eisenburger Comitat letzte Post Fürstenfeld in Steyermark.

                In der Hoffnung daß Euer Wohlgeborn dem Wunsche meiner Mut­ter als auch den meinigen gütigst entgegenkommen, und uns von dem bis nun vielleicht näher bekannten Schicksaale, der uns theuren An­ge­hö­rigen in Kenntniß setzen werden, sehe ich einer gütigen ge­fäl­ligen Ant­wort sehnlichst entgegen um selbe meiner tief­be­küm­mer­ten Mut­ter mittheilen zu können.

 

                Mit aller Hochachtung zeichne ich mich Euer Wohlgeborn er­ge­bens­­ter

 

Königsdorf im Eisenburger Comitat

am 25. Juny 1850.                                                                                                                                                                          Josef v. Balog

 

Tekintetes Uram!

 

                Édesanyámnak, a Bécsben hadnagy-özvegyi nyugdíjából élő man­kó-büki Balog Krisztina megbízásából bátorkodom írásommal za­var­ni.

                Szomorú szívvel ragadok tollat, hogy a számomra oly súlyos meg­bí­zatásnak eleget tegyek, mivel ezen írás tartalma szeretett test­vér­ö­csé­met és drága, bár nekem ismeretlen hozzátartozóinak sze­ren­csét­len sor­sát érintik, és ezzel a már behegedő sebeket ismét feltépem.

                Engedje meg, hogy Önt e sorok írójával megismertessem: bá­tor­ko­dom elmondani, hogy az Ön sógorának, mankó-büki Balog Ká­roly­nak – akit jelenleg eltűntnek hiszünk – legidősebb testvérbátyja va­gyok.

                Édesanyám megkeresésére az Ön édesanyja múlt év no­vem­be­ré­ben Matóltsi kasznár úr révén írásban tudatta a testvéröcsémet, fe­le­sé­gét és József nevű mostohafiát ért, mindkét családot érintő szörnyű tra­gédiát.

                Matóltsi kasznár úr levelében elmondja, hogy Károly öcsém 1849. au­gusztus 9-én, a császári-királyi csapatokkal vívott nagy csatában sú­lyosan megsebesült és meg is halt, feleségét és annak fiát pedig kö­te­lességük teljesítése közben érte ugyanaz a sors. – Ez az ügy – ahogy azt Matóltsi kasznár úr édesanyámnak megírta, mely levelet ere­detiben olvastam, mivel abban az időben, amikor kasznár úr le­ve­lét megkapta, Bécsben tartózkodtam – igencsak valószínűtlen.

                Azt hiszem, mindkét érintett család érdekében állna, ha Ön a ha­za­tért szolgát a legszigorúbban kivallatná, hogy eltűnt öcsémről és csa­ládjáról mit is tud.

                A temesvári ütközet 1849. augusztus 9-én volt.

                Amennyiben Károly bárhol egy nagy ütközetben megsebesült vol­na, hogy és mint kerülhetett felesége és annak fia a csata alatt a hadszín­térre, ahol mindkettőjüket ugyanaz a sors érte mint az öcsémet? Ma­gam is főhadnagyként szolgáltam a császári-királyi hadseregben, így tudom, hogy a csatákban csak fegyverképes egyének vehetnek részt. Ez az eset – ha valóban úgy történt meg e három sze­ren­csét­len­nel – feltűnő lenne és aligha hinném, hogy azokban a vészterhes idők­ben hasonló előfordult volna.

                Ha a szolga e szerencsétlenség szemtanúja volt, pontosan meg kell je­lölnie a helyet, ahol a tragédia megtörtént és hogy a szerencsétlenek hol vannak eltemetve.

                Egy másik értesülés szerint, amelyet édesanyám a kasznár úr le­ve­le előtt kapott, öcsémet, feleségét és mostohafiát rablók gyilkolták meg Miskolc közelében.

                Múlt év októberében édesanyámnak egy jó ismerőse Bécsben be­szélt pallini Inkey Ödön alezredessel a Franz Lichtenstein hu­szár­ez­red­ből. Inkey alezredes úr bizalmas barátja volt Károly öcsémnek és a hon­védsereg foglyaként beszélt is Károllyal, aki akkor őrnagyként szol­gált a honvédsereg vezérkarában.

                Matóltsi kasznár úr viszont azt írta, hogy Károly öcsém csak ka­pi­tá­nyi rangig vitte. Amennyiben Ön kegyeskedne az egész esetet tü­ze­te­sen mérlegelni, úgy az én véleményemnek fog helyt adni, miszerint nem valószínű, hogy drága hozzátartozóink a Matóltsi úr által leírt mó­don haltak meg.

                Nekem ugyanis az a, bár nem mérvadó, véleményem, hogy Ká­roly, feleségével és mostohafiával megszöktek; – Törökországba vagy bár­hová, – és nem áll módjukban, hogy hozzátartozóik közül valakit is értesítsenek létezésükről.

                Édesanyám azt is szeretné tudni, mi van a kis Károly unokájával, aki a szerencsétlenül járt Károly öcsém fia, életben van-e és egész­sé­ges-e.

                Amennyiben Ön az ezideig eltűntnek minősített szerencsétlen csa­lád­ról valamiféle újabb hírt kapott volna, kérem, hogy erről megtört édes­anyámat, valamint engem is azonnal értesíteni szíveskedjék.

                Abban a reményben, hogy levelemet nem tekinti zaklatásnak, bá­tor­kodom kérni Önt, hogy mindenképpen méltasson szíves válaszra, mely­nek érdekében közlöm címemet: a Vas megyei Königsdorfban lakom és évi 100 ezüstforint kegydíjból élek, mely összeget a grazi ha­dipénztár folyósítja nekem.

                Címem: mankó-büki Balog József, Königsdorf Vas megye, u. p. Fürs­­tenfeld, Steiermark

                Abban a reményben, hogy Ön édesanyám és az én kívánságomat ke­gyesen fogadja, és minket drága hozzátartozóinknak talán már kö­ze­lebbről ismert sorsáról tájékoztat, kegyes jóindulatú válaszát várom, hogy mélyen elszomorodott anyámmal is tudathassam azt.

            

                    Mély tisztelettel maradok őszinte híve

             

                  Königsdorf, Vas megye

                1850. június 25.                                                                                                                                nemes Balog József

 

                A levélben említett Vas megyei Königsdorf magyar neve Király­fal­va; ma Burgenlandban található település. A levél figyelemre mél­tó, mivel azt a – mindeddig nem bizonyított – hipotézist támasztja alá, hogy magát Majthényi Annát is félrevezették a fiai Madách Mária ha­lá­lának körülményeit illetően. Madách Imrének és Madách Károlynak ugyan­is pontosan tudniuk kellett, hogy mi történt nővérükkel, hiszen az esetet túlélő szolga, Paulik Pál visszatért Alsósztregovára, s nyilván el­mesélte a történteket. (Madách Imre és Károly előtt már csak azért sem hallgathatta el, mivel ők meggyilkolt nővérük hagyatékának ügyé­ben eljártak, így az esetről hivatalosan is értesülést szereztek.) Raj­tuk kívül azonban a jelek szerint senki sem tudta az igazat. Ez Har­sá­nyi Zsolt koncepcióját támasztja alá, aki szerint Madách Imre és Ká­roly valamilyen módon rábírták Paulik Pált arra, hogy az ügy rész­le­te­i­ről hallgasson, ill. az érdeklődőknek – különösen Majthényi Annának – egy közösen kitalált történetet meséljen el.

                Két további ponton apró pontosításra szorul Madách levelezése. A 723. és a 725. tétel feladójaként ugyanis, hipotetikusan ugyan, de Ma­dách Károly szerepel (M[adách?] K[ároly?]). A kézírás alapján azon­ban egyértelmű: egészen bizonyosan nem a költő testvére írta a verses név­napi köszöntőket. Nagy talány, hogy kit rejthet az M. K. mo­no­gram; a Madách Imre életrajzi krónikában pl. egyetlen egy alkalamas sze­mélyt sem találunk, tehát még Madách tágabb környezetében sem tu­dunk senkiről, aki elvileg szóba jöhetne a köszöntők szerzőjeként.

 

                Végül előkerült egy ismeretlen Madách-vers gépiratú másolata. Két­séges persze, hogy a másoló milyen forrás alapján dolgozhatott, mi­vel ismert Madách-versek között találjuk az ismeretlent. Le­het­sé­ges, hogy más valakinek a versét tévesen Madách-versként azo­no­sí­tot­ta. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy stílusa és színvonala alapján ír­hatta akár Madách is. Egyelőre tehát óvakodnék a verset felvenni a kéz­irati katalógusba, a szöveg közzététele azonban talán elősegítheti a ta­lány megfejtését. Íme a lelőhely és a vers (a nyilvánvaló elírásokat ja­vítottam; az eredetit a jegyzetekben közlöm):

 

228a. Jó barátnak emlékére — [?]

 

                2f. – 297×210 mm – 20 fóliós versgyűjtemény 8. és 9. fóliójának rek­tóján (a lejegyző által 194., 195. sorszámokkal ellátott lapokon)

                Lelőhely: Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Köz­pont. Kézirattár. V. 4741/250. [Madách Imre versei.]

                Pr.: Tábori Pál hagyatékából

                Nem autográf gépirat

 

                                               Jó barátnak emlékére

 

                               Meg kell hát halni mindazoknak

                               Világtól válni ideje korán

                               Napjuk delén és nem alkonyán

                               Akik értem és szerettemért rajongnak.

 

5                             Olyan kevesen vannak, akik szeretnek

                               Bennünket igaz, tiszta szivvel

                               Együtt mind elférnének hiven

                               Területén egy kis szigetnek

 

                               Ligetben, milyent álmom rajzolt

10                           Vulkán teremtett, zátony örzött

                               Vad eltakart, tenger örzött

                               Távol ég zárt el világzajtól,

 

                10 Volkén

                               Ahól nem él, csak boldog ember,

                               Ki egymás örömén örül;

15                           Szeretettel veszi körül;

                               Imádja Istenfélelemmel.

 

                               Rajong az ideálér s munkát végez

                               Büntöl nem kell óvni erényét

                               Szivében hordja a törvényét

20                           S csak áldást sóhajt az éghez.

 

                               Csupán egyet feledt ki álmom

                               E képzelet édenéböl: a halált,

                               Mi lesz, ha az ide talál?

                               Azt nem lehetett kitalálnom.

 

25                           Ha a legjobban szeretettet

                               A nöt, aki mindenkit ápolt

                               Kedveseinek kis sorából

                               E sötét angyal elvezette.

 

                               Hogy fogjuk öt keresni mindig

30                           Otthon, mezön, szikla tövében

                               Nincs már a földön! fenn az égben!

                               S egymásnak mondják: nincs itt, nincs itt.

 

                               Ilyen nö volt, ki tölünk eltünt

                               Hive szük körnek, tág hazának,

35                           S még tágabb ideál világnak,

                               Kinél csupán csak szivre leltünk.

 

 

 

 

                22 kpzelet

                29 fogjk

                               Nagy szivre, melyben minden elfért

                               Titkolt fájdalma a nyomornak;

                               Kit igazságtalanul elnyomnak,

40                           Ö hozzá fordult védelméért. –

 

                               Ifju lángész, olympi pálya

                               Talált ott segitö kezet

                               Ki tövis utján elvezet

                               Mig babérfáját megtalálja.

 

45                           Fölemeli a társaságot,

                               Nemes, magasztos eszmekörbe;

                               Tetteket irni aranykönyvbe

                               Ez volt a te eszme világod.

 

                               És akiket te megszerettél,

50                           Szeretve voltak mind öszintén

                               Senki sem tudja oly jól, mint én

                               Meg ö, kinek védöje lettél.

 

                               Örömed telt más örömében

                               Szived fájdalmakat enyhitett,

55                           Nemtö voltál, aki békitett

                               Virágos olaj ággal a kezében.

 

                               Helyetted leljük most sirhalmodat,

                               Kinek élte folyton áldás volt

                               Neked im a feltámadásból

60                           A gyászos Golgotta maradt.

 

                               Mi látni fogjuk alakodból,

                               Folyvást tündöklö szellemed

                               Vess ránk te is tekintetet

64                           Onnan csillagos églakodból.

 

                41 lá ngész

74