Andor Csaba

 

Mohácsi Mária

 

 

1998. január 21-én hosszú, súlyos betegség után elhunyt Mohácsi Má­ria (sokan még Fábián Jánosné néven ismerték őt), a leánykollégium ko­rábbi igazgatónője, aki – amellett, hogy társaságunknak meg­ala­ku­lá­sa óta tagja volt – az első három Madách Szimpóziumnak otthont adott.

Segítsége nélkül kétséges, hogy rendezvényeinket egyáltalán meg tud­tuk volna-e tartani, hiszen amikor 1993 szeptemberében kiderült, hogy Csesztve infrastrukturális okokból nem megfelelő hely egy két­na­pos rendezvényhez, Szügyben pedig, ahol az egyéb feltételek adot­tak voltak, nincs elegendő számú szálláslehetőség, akkor ő volt az, aki a segítségünkre sietett. A gyors segítség el is kélt, hiszen az utolsó pil­la­natban és minimális forrásból kellett megoldást találnunk Praz­nov­szky Mihállyal. A következő évben már nem volt kérdéses, hogy a II. Ma­dách Szimpózium helyszíne csakis a leánykollégium lehet.

Rendezvényeink mellett a kiadványaink megjelentetését is tá­mo­gat­ta. A Fráter Erzsébet emlékezete első (s mindmáig sajnos egyetlen) kö­tetét a Fráter Erzsébet Alapítvány támogatásával adtuk ki, de emel­lett a kollégium diákjainak körében is gyűjtést szervezett a mi­e­lőb­bi meg­jelenés érdekében. S támogatta volna – már nyugdíjasként, te­hát ma­gánszemélyként – a kiadvány második kötetét is; 1997 ta­va­szán, nem sokkal végzetes betegsége előtt, utolsó telefon­be­szél­ge­té­sünk al­kal­mával ez is szóba került, sok más terv mellett. Utoljára ép­pen Er­zsé­bet napon, 1997. november 19-én látogattam meg Őt az ott­ho­ná­ban, itt, Balassagyarmaton.

Mohácsi Mária Dejtáron született (leánykori neve: Kremnicsán Má­­ria volt) 1941. május 11-én. Az Egri Tanárképző Főiskola el­vég­zé­se után előbb általános iskolákban tanított, majd a városi úttörők ve­ze­tő­je lett. További pályája során a járási tanácsnál dolgozott, aztán a Ba­­las­sa­gyarmati Városi Tanács művelődési, sport és egészségügyi tár­sa­­dal­mi elnökhelyettese lett. Társaságunk tagjai már úgy ismerhették meg Őt mint a Fráter Erzsébet Középiskolai Leánykollégium igazga­tó­nő­jét.

A Madách Szimpóziumnak nem lehet feladata, hogy elhunyt tag­ja­i­nak érdemeit kimerítően méltassa, hiszen teljes életútjukról általában nem is rendelkezünk elegendő információval. Mohácsi Mária pá­lyá­já­nak is csupán két fontos eredményét emelném ki, azokat is az előttem is­meretlen részletek taglalása nélkül; utóbbi ugyanis a levéltárosokra vá­ró feladat. Az egyik: Hollókő felvétele a világörökségbe, amelyben ko­moly kezdeményező szerepet vállalt. A másik: a balassagyarmati me­gyeháza visszaszerzése, amelyben szintén Ő volt a kezdeményező. Ami­kor évekkel ezelőtt először került szóba, hogy a leánykollégium egy­házi irányítás alá kerül, akkor ő volt az, aki kezdeményezte, hogy az ingatlant csak azzal a feltétellel adja vissza a város, ha cserébe meg­kapja a vármegyeháza épületét. Kitartó fáradozása eredménnyel járt: még megérhette, hogy Balassagyarmat visszakapta azt az épü­le­tet, amelynek megszerzéséért korábban éveken át eredménytelenül tett lé­péseket a város vezetősége. Ez a két cselekedete mindenképpen mél­tó ar­ra, hogy emlékezetünkben megőrizzük őt és példamutató tenni aka­­rá­sát, amellyel a maguk idejében képtelennek látszó feladatokat is ered­ményesen megoldott.