Bene Kálmán

Szász Károly keze nyoma a Tragédián –

a Tragédia hatása Szász Károlyra

Előadásom Szász Károly szerepét kísérli meg felvázolni Madách nagy művének létrejöttében: 1862–63-ban ugyanis a magyar irodalom legszorgalmasabb munkása, egyik legfelkészültebb, legműveltebb tudósa és gyakorlott tollú irodalmi mesterembere akarva-akaratlanul, szerencsésen-szerencsétlenül beleszól Az ember tragédiája végső szövegének kialakulásába, s a drámai költemény kritikai elismertetésének, irodalmi rangjának, előkelő helyének kijelölésébe. Arany nyomdokain halad: bírálatában1 az ő intencióit követi, szövegváltoztatási javaslataiban, szövegkritikájában2 Aranyhoz hasonlóan az „erősebben gondoló, mint képzelő”3 Madách művét akarja elfogadhatóbbá, fogyaszthatóbbá tenni az olvasóközönség számára. Mindkét területen alatta marad Aranynak: a mester ítélete döntő jelentőségű volt Madách tehetségének felismerésében, a Tragédia gyors országos el- és megismerésében, és szöveggondozása (bár jó néhányan ezt vitatják) igenis hozzájárult Madách sikeréhez, inkább hozzátett a Tragédia értékéhez, mintsem elvett volna belőle. Az Arany-iskola „tanulója”, a „kismester” Szász minden jószándéka, költői rutinja ellenére kevésbé hasznos közreműködő: műbírálata ugyan az első elismerő, pozitív véleményt megfogalmazó elemzés a Tragédiáról, s terjedelmében ugyan sokkal alaposabb, részletesebb, mint Arany „Üdvözlő szó”-ja,4 sajnos kritikusi teljesítménye, elemzésének színvonala alatta marad mind Arany rövid értékelésének, mind Erdélyi elmarasztaló bírálatának.5 Ugyanez mondható el szövegkritikájáról is: Arany János „átigazítása” után a Szász Károly-szövegkritika nem javított érdemlegesen a Tragédia nyelvén. A beavatkozások nagy többségében nem változtatott gondolatain. Jellemző, hogy Madách Szász javaslatait csak mintegy fele részben fogadta el, s ahol változtatott 1863-ban a Tragédia szövegén, gyakran nem Szász javaslatait követve tette ezt. Ám nemcsak Szász keze nyoma látszik meg a Tragédián és a Tragédia utóéletén: sokkal kevésbé tudott, szinte ismeretlen az a hatás, melyet Madách főműve tett a drámaíró Szász Károlyra. A két költő kapcsolatának erről az ismeretlen oldaláról előadásom záró részében szeretnék szólni.

Köztudott, hogy a Tragédia ma ismert végső szövegének kialakulásában Madách három tanácsadója, bírálója is szerepet játszott. Az első a jóbarát Szontagh Pál6 lehetett, akinek tanácsára korszerűsítette az ismert kézirat tulajdonneveit, változtatta pl. Guadet-t Saint Just-re, Angelo Mihályt Michelangelora stb. A Szontagh-féle javításokról nincsenek dokumentumaink, bizonyítékaink – az ő közreműködése a keletkezési legendák homályába vész, nem foglalkozunk vele tovább.

A második szövegkritikus, Arany János bírálata és szöveggondozása7 annál jelentősebb és ismertebb, közreműködését ugyan túlzás lenne a társszerzői titulussal elismerni, de beavatkozása a Tragédia szövegébe mélyebb és alaposabb annál, amit általában egy gyakorlott szerkesztő végez a tehetséges kezdő első művének közreadásában. A Tragédia CD-lemezén összeállítottam a mű szövegváltozatait – ennek tanúsága szerint Arany János érdemleges javítást a kéziraton 535 sorban tett. (A helyesírási javítások, mint pl. az áthúzott ékezet, vagy a hosszú mássalhangzók közül áthúzott egy-egy betű, ha csak ennyi a változás, nincsenek Arany javításaként beszámítva.) Arany János az első hét színről írva 119 sorról írt indoklással kritikai megjegyzést, erre Madách, a kézirat hiányában csak 7 sor esetében reagált. Arany János toldásai (mivel a többi esetben csak Madách sorait javította) csak három sort tesznek ki, ezek a 623., 2286. és 3932.

A mennyiségi mutatóknál lényegesen fontosabb a változtatások jellegének, szerepének értékelése, erre most idő hiányában nem vállalkozunk. S nem vállalkozunk azért sem, mert célunk most a harmadik közreműködő, Szász Károly szerepének bemutatása a Tragédia végső formájának megszületésében és a mű elismertetésében.

A Tragédia második kiadásának előkészítésén 1862 végén dolgozott Madách, az első kiadás Arany János által javított, átigazított szövegét tekintve alapnak, nem saját eredeti kéziratát. Ismerte a Tragédia első kritikáit, Arany és Szász pártoló, segítő észrevételeit köszönettel nyugtázta, de érdemben csak egyetlen kritikára, Erdélyi Jánoséra vála-
szolt.8 Ez az egyetlen eset, amikor emberi és költői tisztességét védelmezendő, saját maga is értelmezte, elemezte művét. Úgy tűnik, a kritikusok bíráló észrevételei nem késztették műve tartalmának, gondolatiságának megváltoztatására: a második kiadás is azt bizonyítja, hogy egyetlen területen, a dráma nyelvének, stílusának tekintetében fogadott el csupán tanácsokat. Hogy a mű nyelvén, Arany gondos átsimítása után is lehet még csiszolni, azt maga is érezte, ezért lett hosszabb az 1861-es első kiadás 4131 soránál a 2. kiadás 1863-ban 7 sorral. (Tulajdonképpen nyolccal, de 1863-ban a 663. sor teljesen indokolatlanul, valószínűleg véletlenül, kimaradt.) Madách kimutatható toldásai az 1863-as kiadásban, az első két sor kivételével, Szász bírálatának következményeképp jöttek létre. (1605, 1615, 2293, 2294, 2428, 3356, 3793 és 3794. sor.)

Míg Arany János szövegváltoztatási javaslatait döntő részben jóváhagyta Madách, s a 2. kiadásban egyetlen esetben javította vissza az eredeti szöveget,9 Szász Károly kritikáját már nem fogadta ilyen alázattal. Szász az 1861-es kiadás 118 soráról 74 kritikai megjegyzést tett (5 kifogásolt sorról Madách egy korábbi, szept. 12-ei leveléből értesülünk, a többiről az okt. 6-i Szász-levél hibajegyzékéből), Madách e bírálatokat 66 sor esetében szívlelte meg s javított, módosított az 1863-as kiadás szövegén. 52 kifogásolt soron Szász bírálata ellenére nem változtatott. (Ld. 1. sz. melléklet!)

A Szász-szövegkritika egy jelentős hányada csak apróbb stilisztikai kifogásokat közöl, igen tömören, szinte már udvariatlanul: szokatlan, magyartalan, dísztelen, prózai, nem költői, nem világos, így nem használják, érthetetlen, mi az, miért – sorjáznak a minősítések, kérdések, amelyekre igen sokszor nem is reagál Madách változtatással. Abban a 21 sorban viszont, melyek esetében nemcsak bírált, de konkrét szövegjavaslattal is élt Szász Károly, 17 sornál elfogadta részben, vagy teljesen a javasolt megfogalmazást. (Csak részben fogadta el a 213, 629, 2322 és a 2600-2601. sorban, teljesen elfogadta az 1, 10, 149, 270, 850, 1106, 1367, 1920, 2413, 2635, 2714, 3306 és a 3537. sorban a javasolt szöveget.) A Szász szövegjavaslatok közül az első sor megváltozott személyragja (a személyes istenemnek helyett az istenünknek talán jobban illett a lelkész Szász ízléséhez) és a 270. sor megváltoztatott jelzője (vén tagadás helyett ős tagadás) hozott érzékelhető stiláris és némi jelentésbeli változást Madách eredetijéhez képest, noha az új szövegváltozatokról mi sem vagyunk meggyőződve, hogy szépült, épült volna velük, hogy több lett velük a Tragédia. A többi elfogadott változtatás csak árnyalatnyi: egy kötőszó, egy vonzat, vagy a szórend megváltoztatása talán valóban hasznára lett a műnek.

A szövegkritika azon része, mely csak bírálja Madách megfogalmazását, ám a kifogásolt helyekre nem javasol új szöveget, meggondolkodtatta a műve második kiadását sajtó alá rendező Madáchot. Sokszor megszívlelte a bírálatot, sokszor csak azt érzékelte, hogy az adott sorral baj lehet, ám az átdolgozott szöveg nem a bírálat szellemében keletkezett, s az is gyakran előfordult, hogy figyelmen kívül hagyta a kritikát. A közel száz kifogásolt sornak több mint fele tartozott ebbe a legutóbbi kategóriába, tehát Madách két pártfogója között határozott különbséget tett: Aranytól a jóval alaposabb beavatkozást is tanítványi tisztelettel fogadta – Szász tanácsait megfontolta és részben követte, részben figyelmen kívül hagyta.

Az elfogadott kritikai megjegyzések közül a legtöbb nyelvtanilag és logikailag is homályos helyről szól, ám érdekes, hogy a Madách által javított sorok inkább csak a stílus tekintetében akceptálják a bírálatot, tartalmilag nem változtatnak a gondolaton. Ilyen a 213. sor, ahol Madách a Szász által javasolt sor helyett egy költőibb, szebb megoldást talál, a 379–384. sorok kifogásolt helyeiből csak az utolsó két sort változtatja meg, nagyon kis mértékben, a 2291–92. sort érintő kifogást úgy védi ki, hogy négysorosra, a 3355–56. sor esetében pedig háromsorossá bővíti az eredeti szöveget. A 2600–2601. sor esetében sem Szász javaslatát fogadja meg, hanem saját eredeti gondolatát fogalmazza újra Madách. Ugyanez érvényes néhány másik sorra is: a gondolatot meghagyva újrafogalmaz Madách, világosabban fejezi ki magát, de nem reagál tulajdonképpen a szöveg tartalmát érő kritikára a 2905., a 3507., és a 3901–3905. sorban. A 3420–27. sort érintő értetlenkedést is oly mértékben figyelmen kívül hagyja, hogy csak egyetlen soron változtat, csupán a 3426. sort írja át. Két sorban egy Madách stílusára jellemző, sajátos megoldást tart érthetetlennek, homályosnak Szász: a Tragédia szerzője hasonlataiban kedveli, gyakran alkalmazza az -ul, -ül ragos és a gyanánt névutós névszókat a hasonlítói mellékmondatok helyén. Az 1963. és a 3237. sorban egyaránt kifogásolt istenűl szóalak helyére Madách az első esetben a gyanánt névutós alakot, a másodikban a hasonlítói mellékmondatot teszi. A 2635. sor szórend-változtatási javaslata az eredeti gondolatot is átszabja, noha ennek a módosításnak nincs igazán nagy súlya. Mindenesetre ez az egyetlen hely a Tragédiában, ahol Szász hibajegyzéke nyomán kissé módosul a Madách-mű tartalma is.

Két esetben nem az okt. 6-i levél hibajegyzéke, hanem Szász Károlynak a Tragédiáról megjelent bírálata alapján módosít Madách a 2. kiadásban. A szöveg megváltoztatását 1862. szept. 12-i Szásznak írt levelében ígéri meg,10 mintegy annak zálogául, hogy megszívleli műve újrafogalmazásánál Szász bírálatát. Az első ígérettel egy 14. színbeli, homályosnak ítélt luciferi „okoskodás” Szász Károly-i bírálatára11 válaszolt, a kifogásolt tiráda első négy sorát hatsorosra bővíti.

Íme:

1861-es kiadás 1863-as kiadás

Ah, ah, hiú ha vagy nagy szellemedre, –

Ha nagy lelkedre, amint hivod azt, Amint nevezni már, úgy kedveled

Hiú vagy mely lüktette kebledet, Azon erőt, mely a vért lükteti,

Míg szivedben ifju vér keringe: És ifjú keblet eszményért dagaszt:

Halottas ágyadnál ne kérd hogy állj; Ne kívánj állni végre mint tanú

Saját halotti ágyadnál.

Egymás mellett látva a két szöveget: a hat sor 1863-ban tartalmilag ugyanazt mondja el, mint az 1861-es négy sor, sem világosabb, sem poétikusabb nemigen lett az új szövegváltozat. Mintha csak a forma kedvéért, levelében tett ígérete betartása végett dolgozta volna át Madách az eredeti szöveget… Nem így tett sajnos a másik, Szász Károly által csak egy zárójelben odavetett kérdőjellel jelzett szövegkritikával:12 Szász kifogásának hatása jelentősen megváltoztatta a Tragédia eredeti gondolati tartalmát is.

A 4033. sorról (Fiad bűnben, trón bíborán fogamzott) már Arany János is megjegyezte: „Sejtem, de homályos”. Ám Arany nem változtatott azon a madáchi gondolaton, miszerint Káin már az álomban, a fáraó jelenetben fogamzott, Szász Károly kérdőjele12 hatására viszont Madách az Édenbe helyezte át e fogamzás színhelyét, s Horváth Károly közismert monográfiáját idézve12 ezzel Azt sugalmazza…mintha Madách szerint az „ősbűn” a szerelmi kapcsolat és az anyaság lenne, ami ugyancsak ellentmond az egész műben érezhető „lírai szférájának”, amely megmenti Ádámot az öngyilkosságtól, és hozzásegíti az életküzdelem folytatásához is.

Ha ezt a legutolsó, Szász Károly számlájára is felróható változtatást is beszámítjuk, megállapítható, hogy a Tragédia harmadik szövegkritikusának beavatkozása nem járt pozitív eredménnyel, sőt, ha az utolsó, nem túl szerencsés módosítást tekintjük, még károsnak is mondható. Arany keze nyoma a Tragédia szövegén alkotó jellegű, elismerésre méltó az első kiadói átigazítás, ugyanakkor – véleményünk szerint – a második kiadás tanácsadójának ujjlenyomatait nyugodtan letörölhette volna, Szász Károly szövegkritikáját nemcsak fele részben, de teljes egészében is elszabotálhatta volna Madách.

Mégis, álláspontunk szerint, a Szász-szövegkritikát is felhasználó utolsó madáchi szöveg tekinthető a Tragédia érvényes szövegváltozatának. Persze, ez nem egyezik meg betűhíven az 1863-as 2. kiadással. Tudni kell ugyanis, hogy a művek szövege alakulhat a szerző beleegyezése nélkül is. A Tragédia CD lemezén, amikor egy érvényes, hiteles mai Tragédia-szöveget akartunk összeállítani, mi is figyelembe vettük, elfogadtuk, olykor vitattuk a Madách-filológia eddigi megállapításait. Ahol lehetett, korszerűsítettük a helyesírást Kerényi Ferenc 1989-es kiadásának elveit továbbgondolva. A kiadások visszahelyezték jogaiba az 1. kiadásban meglévő s a másodikból kifelejtett 663. sort, mi is ezt tettük. Elfogadtuk Tolnai Vilmos, majd Kerényi Ferenc kiadásának eljárását a kézirat párizsi színének két ki nem húzott sorával kapcsolatban, főszövegünk is a Tragédia érvényes, hiteles szövegébe számította, és betoldotta a 2165. és 2239. sort. Ezért, bár nem tartjuk jelentősnek a Tragédia kialakulása szempontjából Szász szövegkritikáját, a végső szöveg kialakulásában szerepét nem tagadhatjuk, s Madách nagy műve keletkezéstörténetének utolsó fontos fejezeteként tartjuk számon.

Szász Károly szerepe fontosabb a Tragédia értelmezésének, elismerésének történetében. Nemcsak azért, mert ez az első igazán részletes, terjedelmes elemzése a műnek, és nemcsak azért, mert a Madáchot felfedező, irodalmi pályáján elindító Arany János megbízását teljesítette a bírálat közreadásával. A Szász-tanulmány hatása ott van szinte az egész Madách-szakirodalmon, magát a bírálatot is sokan bírálták, értékelték, minősítették Arany Jánostól napjainkig.14 Hogy milyen szerepet játszott Szász bírálata a Tragédia utóéletében, ezt a mai konferencia-előadásba nem tudom belegyömöszölni, hiszen itt nemcsak a saját véleményem, de az elmúlt század Madách-kutatóinak véleményét is össze kellene foglalni. Így engedelmükkel a tervezett előadás ezen középső részét egy másik alkalomra halasztom. Úgy ítélem meg, hogy a harmadik elemnek, vagyis hogy Madách miként hatott Szász Károly drámaírói működésére, egyáltalán nincs irodalma. Ezért ma előadásom második felében inkább ezt a kérdést vetem fel.

Arany János Koszorúja 1864. ápr. 3-án15 írta egy akadémiai ülésről: „Csütörtökön (márc. 31.) összes ülés volt, melyen a Karácsonyi dijra pályázott művek felől olvastatott fel a birálói vélemény. Az előadó, Bérczy Károly lev. tag […] megemlitvén a biráló bizottság kebelében támadt véleménykülönbséget, mely szerint két tag a jutalmat (200 arany) a »József császár« cimü tragédiának kiadatni kivánta, de a többi három e művet nem találta általános becs szerint méltónak a jutalomra; – előterjeszté először a kisebbség, majd a többség indokait a darab mellett és ellen. Abban azonban mind az öt biráló megegyezett, hogy a »József császár« cimü darab, mint sok tekintetben jeles munka, dicsérettel emlitessék […]” A díjat hajszál híján elnyerő tragédia szerzőjéről megindult a találgatás, s a korabeli lapokat ma böngésző irodalmárnak feltűnt, hogy a legtöbb helyen ilyesféle megfogalmazásokkal találkozott: „József császár” szerzője. Beszélik, hogy a magvas drámát Madách Imre irta volna.16 Igaz, néhány nap elteltével a Magyar Sajtó17 „tippjét” átvéve Szász Károly neve is szóba kerül, de a találgatásokra egyik illetékes sem felelt, s mivel a jeligés levélkék felbontás nélkül mentek tüzbe, a megdicsért mű szerzőségét, különösebb ellenőrzés nélkül a (mennyiségben) nagyobb életművű Szász Károlynak tulajdonította az utókor.18

A híresztelés, hogy Madách a Mózes után ismét sikertelenül pályázott a Karácsonyi-díjra, meghökkentett, ám elolvasva a Pesti Naplóban19 a fent említett jelentést, amely a dráma kiemelkedő voltát indokoló két pozitív véleményt hosszabban ismerteti, mint az elutasítókét, s amely több, mint 60 sort idéz is a drámából – meghökkenésem valami sokkal erőteljesebb érzéssé alakult át. Úgy tűnt: ezeket a sorokat valóban írhatta volna Madách Imre is…

A József császár kézirata két változatban is hozzáférhető: Az OSZK-ban Szász kéziratai között, valamint az MTA Kézirattárában,20 a pályázati anyagok között hiánytalanul fellelhető egy-egy ötfelvonásos tragédia: a névtelen szerzőjű, idegen kézírásban beadott pályázati mű a korábbi változat, és egy, a bírálatok alapján kiegészített, 301 sorral hosszabb ötfelvonásos dráma-kézirat Szász Károly kézírásában. A dráma szövegének számítógépes feldolgozása során csak tovább „izmosodott” bennem a feltevés: a romantikus történelmi drámát bizony Madách is írhatta volna, a stílus, a motívumok, a dráma cselekménye és Madách élete közötti párhuzamok, a helyesírás jellegzetességei és még számos apró momentum ezt sugallták. Ez a dráma mindenképpen megérdemli, hogy felébresszük Csipkerózsika-álmából – noha mai tudásom szerint nem Madách utolsó teljes drámája – csak egy igen jelentős, Madách hatását elsőként befogadó epigon mű. A Tragédia bírálatát 1863-ban fogalmazó Szász Károlyra lehetett akkora hatással olvasmánya, hogy tudatosan vagy öntudatlanul, szinte tökéletes másolója lett Madáchnak. Szász szerzőségét a második kézirat látszik igazolni. Ugyanakkor a két kézirat összevetése után is akad néhány nyugtalanító, nehezen magyarázható kérdés. Miért nem adta ki vagy adatta elő Szász sohasem ezt a drámáját, holott a pályázat bírálatában leírt pozitív vélemény is segíthette volna, s azok a drámái, melyekkel nyilvánosság elé lépett, megítélésem szerint alatta maradnak színvonalban a József császárnak?21 Miért kimutathatóan más stílusúak, Madáchra nem emlékeztetőek a 2. dráma kiegészítő jelenetei? Miért tér el ily nagy mértékben a József császár, különösen a pályázatra beküldött első változat, Szász többi művétől nyelvében, költőiségében, eszmeiségében egyaránt, s mi lehet az oka annak, hogy Madách teljes drámai életművében találhatunk, különösebb erőfeszítések nélkül feltűnő analógiákat a pályázati darabbal?

A következőkben szeretném röviden ismertetni eddigi vizsgálataim eredményeit: mennyire eredeti mű Szász drámája és mennyire epigon alkotás… Hogy a benyomások helyett valami biztosabb támpontokat is kapjak, számítógépbe írtam egy szintén a hatvanas évtizedben született Szász-dráma, a Heródes22 szövegét. A Madách Mózesével biblikus témája alapján könnyen összevethető tragédia csak a bibliai téma tekintetében rokon a Mózessel és részben a Tragédiával – szókincse, cselekménye, hőseinek jellemzése teljes mértékben eltér Madách szövegeitől és a József császártól is.23 Madách Tragédiájával összevetve viszont meglepő azonosságokat találunk a szóstatisztikát vizsgálva a pályamű és a Tragédia közt. Ilyen pl. az indulatszavak közt az óh, mely Tragédiában 81-szer, a Józsefben 79-szer, a Heródesben viszont 192-szer szerepel, míg az ah esetében az első kettőben 63, illetve 44 előfordulást számolhatunk meg a Heródes 8 ah alakjával szemben. A rokonság szókincsében (apa, atya, anya, öccse, bátyja stb) ismét a Heródes kerül túlsúlyba: 22 különböző szó szerepel benne 279-szer, míg a Tragédiában csak 14 féle szó 163-szor, a József császárban 13 szó 123-szor fordul elő. Érdemes megfigyelni a mi szóalak négyféle funkciójának (mi=1. milyen, mennyire, 2. többes sz. 1. sz. személyes v. birtokos névmás, 3. kérdő névmás, s végül 4. vonatkozó névmás) összevetését. Maga az összes előfordulás is aránytalan, hiszen a Tragédia 185 mi alakjának a József császár 103 szóalakja felel meg, ám a Heródesben csak 48-szor szerepel. Alig háromszor eközül vonatkozó névmásként, a másik két mű 40, illetve 19 ilyen előfordulásával szemben, s az első jelentés jellegzetesen madáchi stílusa, a „mi szűk, mi gyarló látköröd”-típusú kettős halmozások szinte teljesen hiányoznak, míg a József császárban nemcsak, hogy előfordulnak, de gyakran a motívumok is egyeznek. A fent említett Tragédia-példa esetében a József császár következő sora: „Mi szűk keblük! mi szűk agyuk!” A szókincs összehasonlítása tehát, amelynek fárasztó adatsorából csak ízelítőt adhattam itt, a Heródes és a Tragédia viszonylatában markáns eltéréseket mutat – ugyanakkor a József császár pályázatra beküldött első változata és a Tragédia esetében meglepő azonosságokat.

Az előző két példa már azt illusztrálja, hogyha a szókincs helyett a teljes mondatokat vesszük górcső alá, számtalan motivikus egyezést, hasonlóságot lelünk a József császár és a Tragédia, vagy Madách más művei között. A Heródest viszont szinte eredmény nélkül fésültem át e tekintetben: a Tragédiával azonos képeket, hasonló fordulatokat nem nagyon találtam. A Tragédia és a József császár szövegéből a számítógép segítségével 330 hasonló idézetet24 választottam ki, a motivikus egyezések további gyarapításának csak az idő szabott gátat. (Dőlt betűvel a Madách-idézetek.) Első példa: „Eszméim élnek; – századév, amíg / Érvényre jutnak. Megtisztulva…” – „S fejlődni látom szent eszméimet, / Tisztulva mindig…”

Az idézetpár az azonos gondolatra, a szállóige-szerű, aforisztikus megfogalmazás hasonlóságára és a Madách stílusára jellemző romantikus ellentétpárok feltűnő egyezéseire példa. Ám legalább ilyen érdekes a Tragédia egyedi szavainak felbukkanása a József császárban. Például: „– a porondba sírt / Ásnak, vagy elnyeli az óceán.” – „Mint bor, hogy végre, amidőn kitisztult, / A földre öntsd, és béigya porond?”

A József császárban gyakran találkozhatunk a Tragédia legfontosabb motívumaival is, itt csak kettőt emelek ki, a cél-küzdelem és az álom motívumát. A Tragédia-párhuzamok itt akár el is hagyhatók. 1. „Felséges úr! Ne! – mért e küzdelem / Mely célra nem, – csak sírhoz vezet?” 2. „Ezért bukom, nem mert gonosz valék, / Csak mert a jót nem jól akartam. Az, / Mi céljaimnak magva volt: megél / S kihajt, gyümölcsét meghozandja még.” 3. „Tündér gyanánt, / Álom gyanánt tűnék el.” 4. „Égi hang! minőt / Álomban hall a lélek. Azt hívém / Három nagy évig: álom volt csupán / A lény, a hang… ma megtudám: való.”

A fenti négy idézet egyúttal jó példa arra, hogy a József császár a Tragédia nyelvének grammatikai sajátosságait is tükrözi. Madách hasonlataiban pl. gyakori a gyanánt névutó használata (a Tragédiában 18, a József császárban 11, a Heródesben csupán 1 alkalommal fordul elő!), s a fenti példának motivikus megfelelője is van a Tragédiában: „Nem is tudom, kivánjam-é, hogy ébredj; / Hát hogyha elhagysz, álomkép gyanánt?”

Ilyen közös grammatikai jellegzetesség az egyszerű jövő idő gyakori használata is (meghozandja a fenti idézetben). Nem melléknévi igenévként, ragozott igében a József császárban 19-szer, a Tragédiában 34-szer, a Heródesben viszont csak 3-szor fordult elő -and vagy -end jelű jövő idejű ige. (Madách archaikusabb nyelvi ízlését vélhetjük felfedezni a pályaműben!)

A Tragédia nyelve híres a tömör, szentencia-szerű megfogalmazásokról, e műből idézzük talán a legtöbb szállóigét. Ha megismerné a közönség a József császárt, számos részlet pályázhatna ilyen megbecsülésre. A bizonyító anyag összeállításakor 42 hosszabb-rövidebb „szállóige-jelölt” részletet választottam ki, álljon itt néhány: 1. Nyomorult / Nép nyomorultabb őre! 2. Eh! kérdi-é a szív a nemzetet, / Fajt, nyelvet? 3. Előbb / Vetés, az is módjával, jó időt / Várván reá; aztán napfény, eső, / – Meg türelem! – s még úgy az aratás! 4. Ő / Jó volt, nyugodjék! – én igaz vagyok. 5. Nő nem szerethet semmit jobban a / Becsűleténél! 6. A macska játszik az egérrel így, / Játék egyiknek, a másnak halál. 7. …ma, bármikor, / A válasz egy, – nem engedek. Nem egy / Vonást! Hajoljanak, vagy törjenek. –

Csak egyetérthetünk tehát az akadémiai bírálati jelentés25 szerzőjének, Bérczy Károlynak véleményével, amely a következőket mondta a pályamű nyelvéről: „A dictio általában jó és szép, fennkölt, emelkedett, lyrai, gyors, ahol kell, s többnyire jellemző. A nyelv és verselés kevés kivétellel hibátlan, a jambusok könnyüek, tisztán és hangzatosan folyók.”

A drámai helyzetek, a jelenetek felépítése is jellegzetesen madáchi az első József császárban. Mintha a falanszter szín tudósának „pályaválasztási tanácsadásán” lennénk az egyik epizódban, amikor a császár audienciáján egy kérelmező özvegy jelenik meg. Megjegyzendő: ezt a nagyon is Madách-ihletésű jelenetet a 2. változat kihagyta, ám az eseményt elmeséli benne, valami gyermetegen hahotázó bőbeszédűséggel Lascy tábornagy.

Mindezek után magáról a cselekményről és a legfontosabb jellemekről is szeretnék szólni – a cselekmény vázlatát Bérczy jelentéséből idézem, hiszen így egyúttal a József császár első, pozitív értékelését is ismertethetem. Szövegét meg-megszakítva egy-két Madách-jellemzőre is fehívom eközben a figyelmet, kiegészítve azokkal a változtatásokkal, melyek a Szász-kéziratban, a 2. szövegváltozatban olvashatók.

„Az 1. felvonásban József, még mint anyjával együtt uralkodó, gróf Falkenstein álnév alatt utazván, gróf Szécsy Ilonát apja ravatalánál találja, s reá ismer a nőre, ki neki Rómában bokrétát dobott, s kit este a bálban percre ujra látott, s hallotta e szavait: „Oh szeresd egykor hazámat.” – Józsefben ezen emlékkel a szerelem fellángol, s im e percben jő a tudósítás, hogy Mária Therézia meghalt, mire ő sietve távozik.”

A szeretett, valaha szinte álomszerű körülmények közt megismert nő megtalálása a Tragédia álomjeleneteinek Éva alakjait idézi, s a szerelmes, de egyúttal hazáját még jobban szerető honleány alakja is Madách ismert jellemképlete: gondoljunk csak pl. Mária királynőre, a Csák végnapjai Erzsébetére, vagy Miltiádesz nejére.

A Szász-kézirat az első felvonást szinte változatlanul megismétli. Valamennyit tömörít a hosszabb tirádákon, s mintegy 40 sort betold. Az új sorok kivétel nélkül erőtlenebbeknek tűnnek a régiből átvetteknél. A Szász-kézirat eszmeiségében a magyar-osztrák ellentétet erősebben húzza alá, kissé már-már mesterkélten.

Ismét Bérczy elemzését idézem: „A 2. felvonásban Szécsy Ilona közli nagybátyjával, Ghymes gróffal, hogy József császár szereti őt, miért is Bécsbe készül, hogy ott a császár szivére hatva, vele a magyar haza jogát elismertesse. Ő is szereti; ugymond, a császárt, de jobban a becsületet, s még annál is jobban a hazát. Ghymes aggodalmaira és tartóztatásaira azt is kijelenti, hogy szeretni tud, de meghalni is, – és Bécsbe megy.”

Bérczy nem szól a felvonás első színéről, amely a császár fogadótermében játszódik Bécsben. Az új szellemű, határozott, igazságos uralkodást hivatott bemutatni e jelenetsor, amelyben megismerjük a darab két fontos szereplőjét is: a konzervatív, József túlzó reformjaival szembeszálló, ám császárhű tábornokot, Lascyt, s megjelenik az audiencián Hóra, az oláh paraszt is panaszával. A 2. változat megcserélte a két színt, az első szín, mely Ghymes palotájában játszódik, egy Bánk bánra emlékeztető összeesküvő jelenettel bővült, a másodikból kihagyta a Madáchot idéző kérelmezők (Vinterné és Sonnenthal) jeleneteit. A József ellen szervezkedő magyar tábor figurái hazafias frázisaikkal, sematikus szerepeikkel mélyen alatta maradnak az első változatban megismert hősök megformálásának.

„A 3-ik felvonásban – idézzük tovább Bérczy elemzését – Szécsy Ilonát bécsi fényes termében találjuk, egy estélyen, melyre az előkelő világgal a császár is megjelen. – Ilona tudja, hogy „neve Bécs ajkain forog, hogy becsületére otthon keresztet róttak, s ő ártatlanul eldobott neve dijában még semmit se nyert”. Ma tesz végső próbát, Józsefet arra birni, hogy az ország jogait adja vissza, s csakis ez áron hódolna meg a császár szerelmének: ez azonban tiz év művét, s szerinte milliók üdvét, javát nem áldozza fel szerelmének, s hogy e gyöngeség meg ne lepje többé szivét, Ilonát a vendégek előtt eltaszítja és megbélyegzi.”

A társasági intrikák, a szalonok világa Madách korai drámájának, a Csak tréfának legfontosabb cselekményelemei és helyszínei – ilyen tartalmú jelenetekkel is találkozhatunk tehát Madách drámáiban. Remekel a darab írója a drámai helyzet megteremtésében, s ez a 3. felvonás az érdekfeszítő, izgalmas, tömör, nyelvében hatásos társalgási színmű eszményének a legkiválóbb megvalósítása. A megalázott, eltaszított, becsületében kikezdett szerelmes nő alakja is ismerős a Csak tréfából (Bianka), de a szerelmi csalódás és a hazafias célok meghiúsulása láttán magányba, zárdába vonuló Erzsébet királylány (Csák) alakja is eszünkbe juthat éppúgy, mint a konzervatív erkölcsi értékeket, királyhűséget a szerelemnél, az életben maradásnál is többre becsülő márkinő–Éva figurája. A dráma 2. változata ismét egy szereplővel és egy jelenettel megtoldja a pályaművet: Szász fellépteti Szécsy Ilona bátyját, aki felháborodottan számon kéri nővérén, hogy Bécsben a császár szeretőjének tartják. A megaláztatást szótlanul viseli Ilona – s csak ismételhetjük magunkat: a mozzanat felesleges, a jelenet gyengébb színvonalú a pályamű jeleneteinél. A későbbiekben az átdolgozás ismét hazafiasabb akar lenni az eredetinél: abban a nagy tirádában, amikor felpanaszolja a magyarság sérelmeit, Szász egyértelműen a nemesség szószólójává teszi a hősnőt.

Ismét Bérczyt idézzük: „A 4-ik felvonásban József – ki szerző gyanítása szerint – Hórát az oláh lázadás iránt bizta volna meg, Rosenbergtől megtudja, hogy Szécsy Ilona Zaránd megyébe vonult, megdöbben, s nehogy a szeretett nő az oláhok dühének áldozatául essék, titkárát, Günthert, kiről tudja, hogy Ilonát szintén szerette, védirattal küldi utána. Günther épp akkor érkezik, midőn Hóra már megrohanta Ilona lakát, s társával verseng, kié legyen a lány? A császár védiratát Hóra koholtnak állitva, széttépi, s Ilonát ölelni akarva, az a tüszőből kirántott késsel önmagát döfi át, bár előbb teljes resignatioval mérget vett. Günther halált kiván: Hóra halálra küldi őt.”

A negyedik felvonás szinte megegyezik a két műben, az átírás csupán egy romantikusan későn érkező felmentő csapattal bővül: Szécsy Péter még találkozik haldokló nővérével és természetesen megbocsát, megtudván Ilona ártatlanságát. Bérczy ismertetője itt kissé hézagosabb a kívánatosnál: az említett Günther titkár a császár tábornagya, Lascy lányának, Eliznek vőlegénye. Eliz, a jóságos, ártatlan áldozat a 3. felvonásban tudja meg: Günther már nem őt szereti, s ezért zárdába vonul. A bécsi lány, akit apja, vőlegénye és a császár mindig Eliznek szólít, Güntherrel folytatott párbeszédében váratlanul, többször Erzsikédnek, Erzsikéjének nevezi magát. Mintha Fráter Erzsébet leveleinek zárlatát olvasnánk… És az ilyen, kisebb-nagyobb életrajzi vonatkozások, „véletlen” egybeesések feltűnően megszaporodnak a darabban: Szécsy Ilona Zaránd megyébe vonul vissza a megalázó elutasítás után – Madách első kötetében, a Lant-virágokban a szerző álneve a Zaránd; a szabadságharc bukása idején Madách Máriát és férjét, Balogh Károlyt oláh útonállók koncolják fel kegyetlenül, miképp Szécsy Ilonát Hóra martalócai. A végső megoldásként, becsülete megvédéséért még öngyilkosságra is képes, önfeláldozó nő Madách drámáinak gyakori figurája, a Commodus Virginiáját, a Nápolyi Endre Sanchiáját, A Férfi és nő Deianeiráját, vagy a párizsi márkinőt is idesorolhatjuk. De gyakori a Madách-drámákban a durva erőszak vagy a szerelmi ostrom miatt kettétört pályájú, fizikailag vagy csak szellemileg megsemmisülő nőalak is: a Csák végnapjai Zách Klárájának a halál, Erzsébet királylányának a zárda, a Mózes Máriájának az őrült prófétaasszony-sors lesz az osztályrésze.

„Az 5-ik felvonásban – folytatja Bérczy – József beteg és megtört. Egyenként látja tervei meghiusultát, s lelkét ezenkivül a Szécsy Ilona utáni bánat nyomja. Kaunitz jő, és jelenti, hogy kilenc magyar megyében megtagadva a hódolat, s nyílt lázadással szegülnek a császári rendeletek ellen. – József szivéhez kap, s ájultan esik székébe hátra, majd magához tér, s a Kaunitz által bejelentett magyar küldöttség szószólóját fogadni kész, de előbb meghagyja titkárainak egy irat készitését, melyben visszahuz mindent, mit tiz év alatt tett, tavaszra pedig koronázást s az alkotmányra esküt igér. – Ghymes gróf, a szószóló, jő, beszél, József felel, átadja az iratot, s nemsokára kimerülten meghal.”

Így zárul a mű meséje Bérczy jelentésében. A Szász-kézirat, a 2. változat egy ritka ügyetlen rövid színnel toldja csak meg az egészet: egy felsőmagyarországi megyében a császár rendeleteit szabotáló, majd nyíltan megtagadó nemesek fecsegését, „kuruckodását” abból a néhány sorból növesztette a szerző, melyet korábban a császár vetett szemére egy audiencián a panaszt tevő Ghymes grófnak.

A József császár a Mózeshez hasonlóan epikus dráma, a címszereplő jelleme is Mózesre emlékeztet: kérlelhetetlen elszántsága, konoksága, célratörése, „erőszakos népboldogítása” Mózes jellemét idézi. Csakhogy József császár nem egy nép vezére, hanem egy birodalomé, József–Mózes maga lett a „fáraó”, s törekvései kudarcra ítéltettek, bukása tragikus hőshöz méltó. A Madách-irodalom egyik gyakran felbukkanó megállapítása,26 hogy a Mózes-dráma „elítél mindennemű kiegyezési hajlandóságot, visszautasítja a nemzeti függetlenség és polgári szabadság mindennemű megcsorbítását. A mű nem egyszerűen allegorikus formában írt magyar hazafias dráma, hanem a nemzeti függetlenség elvének védelmezése mindenféle megalkuvással szemben. Nagy eszmei értéke, hogy döntő fontosságú történelmi időben rendkívüli elszántságra, bátorságra, a nemzeti és szabadságeszmények iránti rendíthetetlen hűségre és mindenféle ingadozással való szembefordulásra neveli a nemzetet, olyan erővel, mint egyetlen irodalmi mű sem ebben az időszakban.” Horváth Károly gondolatsorát folytatva: ezt a korban aktuális mondanivalót, ily szuggesztivitással csak a József császár ismételhette volna meg – ha a szűkkörű bíráló bizottságokon kívül egy nagyobb olvasó- vagy színházi közönség is ismerte volna.

Tehát drámánkból is kiolvasható a hűség 48/49 szelleméhez, s a bíráló bizottság azon három tagja, akik elutasították27 díjazását, bírálatuk bevezetőjében épp a politikai áthallások miatti elutasítás vádját szeretnék kikerülni. Ezért hangsúlyozzák, hogy a bírálók többsége tisztán aesthetikai szempontból indúlt ki, s ezért bizonygatják, hogy nem vizsgálták: vajjon József korát, mely oly közel van napjainkhoz, alakíthatni-e jobbra-balra elég szabadsággal s igy eléggé költőileg; vajjon e kort illetőleg használhatja-e a költő azt az előjogot, mely a régibb korszakokra nézve mindig megilleti, tudniillik oly tényeket is teljes szabadsággal fölvenni költeményébe, melyeket a történelem még nem hozott tisztába; vajjon e mű szerzője minden látszólagos objectivitása mellett nem foglal-e némi subjectiv álláspontot, mely nem engedi, hogy rajza csak általában véve is összhangozzék a történelmi igazság szellemével? A mai olvasónak erre az a gyanúja támad, hogy talán nagyon is kényelmetlen lehetett a dráma üzenete az irodalmi Deák-párt olyan prominens személyiségeinek, mint Kemény, Gyulai vagy Pompéry János. Talán éppen ezért és éppen ők fogalmazták meg kifogásaikat olyan keményen, a valóságos hibákat felnagyítva, a dráma erényeit csak tessék-lássék elismerve, hogy a József császár ne kerüljön napvilágra…

De térjünk vissza a Bérczy-féle jelentés pozitív oldalára. A tragikum mibenlétét a két főszereplő jelleméből vezeti le Bérczy. A dráma értékét talán legjobban ez a jellemzés foglalja össze, idézzük ismét tehát: „Mind a kettő (ti. Ilona és József) lelkében megvan a küzdés, Ilonáéban a női becsűlet, József iránti szerelme és a hazaszeretet közt, ez utóbbi győz; ő – bár hű marad – odadobja hírnevét s a végső kisérletnél megbukva, épen az, kit hőn szeret, taszítja el és gyalázza meg, becsületét feláldozva a hon ügyében semmit sem nyert; erkölcsi halálát a kedves kéz okozta, s habár most be is látja, hogy a nő kötelességei közt a becsület megóvásánál nincs előbbvaló, hű marad szerelméhez, de mindezt, mind a honért hozott áldozatát megsemmisültnek látván, nem akar menekülni a halál elől, melyet közvetve bár, s nem szándékosan, ismét szerelme tárgya küld reá.

József lelkében is folyik tragikai küzdelem – folytatja Bérczy –: szerelme és a kötelesség közt, melyet ő hite szerint népei boldogitására vezető cél elérhetése végett magának kitűzött. Ez utóbbi győz; politikai meggyőződésének feláldozza szerelmét, s hogy a gyöngeség – mint nevezi – többé meg ne lepje, meggyalázza és elűzi magától szerelme tárgyát. E seb folyton sajog szivében, égeti, gyötri a tudat, hogy e nő erkölcsi megsemmisültét, s később halálát ő okozta, egyéni érzelemvilága tátongó űr, melyet politikai kitüzött céljának áhitott eredményével igyekszik betölteni; de ezen eredmény semmivé kezd oszlani, a beteg test és lélek küzd az áradattal, s az eljátszott élet utolsó percében kénytelen belátni, hogy minden, amiért egyéni hajlamait, lángoló szenvedélyét, boldogságát feláldozta, meghiusult, s ő végre is kénytelen az engedményre, melyet, ha egykor Ilona kérelmére megad, boldog lehetett volna.”

Érdekes összehasonlítani a pályamű és a Szász-kézirat helyesírását. Mind a kiadott Szász-drámák, mind a két József császár-kézirat, mind Madách drámai szövegei gyakran élnek a magánhangzók időtartamának rövidítésével vagy nyújtásával, különösen, ha a verselés úgy kívánja. Gyakori az -ít képző rövidülése, az -ul, -ül megnyúlása. De csak Szász Heródes-drámájában és az ő József császár-kéziratában, a 2. változatban találkozhattam a ma meghökkentő rövid kün, fen, len, ben szóalakokkal, ez sem Madáchnál, sem a pályaműben így nem szerepelt. Az aposztrófok módfeletti kedvelése Madách írásaiban is gyakori, de úgy tűnik, a József császár kézirata gyakrabban tesz ki aposztrófot, mint a Madách-művekben azt megszoktuk. Ugyanakkor ebből a jelből a József császárnál rövidebb szövegű Heródesben több, mint kétszer annyi (93 a 43-mal szemben) található, mint a pályaműben.

Ha a három dráma szerzői utasításait vetjük össze, egyértelmű, hogy a Heródes írójának másak az elképzelései a drámaírásról és a színházról, mint a Tragédia szerzőjének. A szerzői utasítások mennyisége meghaladja kicsit a Tragédia ilyen jellegű szókincsét, holott a Heródes egész szókincse alig több a Tragédia felénél. A József császár-drámák utasításai sem egészen arányosak a Tragédiával, annak közel 80%-át teszik ki mennyiségben. A félre, fenn, magában és a gúnnyal utasítások esetében viszont a József császár és a Tragédia szerzőjének azonossága tűnik lehetségesnek. A csak a közönség által hallható, félre kiszólások aránya a következő: a József császárban 11-szer, a Tragédiában 14-szer, a Heródesben 22-szer találkozunk e formával.

Az eddigiek alapján elmondhatjuk, hogy különösen a pályamű esetében nagy kísértést érezhetünk azt Madách Imre művének látni – és hajlamosak lehetünk Szász szerzőségét kétségbe vonni. Mindez azonban csak statisztikai valószínűség, bizonyosságot csak a kézirat, vagy Madách vagy Szász iratai között a drámára való közvetlen utalás nyújthatna. Gyanús jelek vannak Madáchnál is, egy, a Mózes után írandó nagyobb dráma megírásának szándékáról tudunk. Nagy Ivánhoz írt levelében28 1861. dec. 23-án 1843-as Férfi és nő c. drámája kéziratának visszaszerzését kéri az Akadémiától, s az egykori bírálatot is szeretné megkapni. „Most hasonló tárgy terve foglalkoztat” – írja, s a tervbe vett műről a Horváth–Kerényi féle Madách Imre válogatott műveiben a következő jegyzetet29 olvashatjuk: „Minden bizonnyal a Tündérálom című drámai költemény ötlete, amelyből csak a tervezet és egy rövid töredék készült el 1864-ben (MÖM I: 1053–1064).” Véleményem szerint a Férfi és nő témájához a József császár tárgya még jobban hozzáköthető – lehetséges, hogy más drámára célzott Madách. Az adott időszakból meglehetősen kevés maradt fenn levelezéséből, ám két Szász Károlyhoz írt levél30 is tanúsítja: Madách tervez színre lépni egy nagyobb művel. 1863. febr. 1-én kelt levelében írja: „egy, most sajtó alá csiszolni kezdett művemet is annak idején nyakadra szándékozom küldeni baráti ítéletedet s tanácsodat kikérendő.” Szász örömmel nyugtázza válaszában az új munka elküldésének ígéretét, s ezen felbátorodva március 18-i levelében Madách ismét készülő új művéről ír: „Szíves ígéretedre nézve szavadon foglak, s mihelyt elkészülök most munkában lévő művemmel, rád rontok minden szerénység nélkül, hogy én is igénybe vegyem azon becses időnek egy részét, mellyel te oly bámulatosan tudsz gazdálkodni, hogy mindennek jut belőle.” (A levélben említett „munkában lévő” mű semmiképpen sem lehetett a Tündérálom, mivel annak pár lapos töredéke több mint fél évvel később, 1864-ben keletkezett.) A kép itt elszakad – sem Szász válaszáról, sem arról, hogy elküldött volna valamilyen nagyobb kéziratot Madách, nincs tudomásunk. Talán inkább a Karácsonyi-pályázatra adta be ismét művét? És miután a három elutasító bíráló ezt írta: „A »Gróf Karácsonyi-jutalom« nem rendeli a jutalom kiadását a viszonylag legjobb műnek, sőt egyenesen megkivánja, hogy a jutalmazandó mű önbecsileg is színi, drámai és formai tekintetben kitűnő mű legyen. Ez igényeknek »József császár« minden dicséretes tulajdonai mellett sem felel meg:” – az is elképzelhető, hogy a Mózes-bírálatra, vagy Arany Csák-bírálatára is érzékenyen reagáló, művét tűzbe vetni kívánó költő,31 aki 1864 áprilisában már nagybeteg, nem kívánta felfedni, hogy ismét csak egy félsikert ért el a drámapályázaton.

Az adott időszakból (1863–64) ismert Szász-levelek, továbbá a Szász Károlyhoz írt levelek32 nem utalnak félszóval sem a drámapályázatra, annál több szó van bennük a költő 1863 végi–1864 eleji leterheltségéről: elmélyülten dolgozik Shakespeare-fordításain, ezért is késik pl. a Csengery Budapesti Szemléjébe ígért Két éposz c. tanulmányával.33 Vajon miért nem szól a pályázatról, amelyen ugyan nem nyert, de kudarcnak semmiképp sem nevezhető?

Fel kell tennünk a kérdést: a bírálók nem ismerték volna fel a szerzőt stílusáról, nyelvéről?34 A drámapályázatok incognitoját sokan nem tartották szerencsés megoldásnak, hiszen mint Vajda János35 írta egy cikkében a jeligés incognitos biráskodás csak is ámitásnak nevezhető, miután az ismert irókat, ha nem egyébről, nyelvük, előadásuk, szellemük után azonnal fölismerik az avatott birák egy-két jelenet elolvasása után. Nos, az újságírók a bírálati jelentés 60 idézett sora után gyanakodni kezdtek Madách, majd később Szász szerzőségére. Az „avatott” bírák ennyire botfülűek lettek volna? Hiszen mind Szász, mind Madách műveinek ismerteknek kellett volna lenni előttük (Szász írásainak még inkább). Ha tudják, ki a szerző, akkor sem adják meg a jutalmat, akkor, amikor a beküldött mű tényleg kiemelkedett a többi közül? Lehet ilyen tökéletes, megtévesztően madáchos epigon Szász Károly? És miért, milyen célból dolgozta át, bővítette ki a pályaművet, ha mégsem adta közre? Érdemes lenne ezután tovább kutatni a kor újságjaiban, a levéltárakban…

Jegyzetek

1. Szász Károly: Az ember tragédiája. Szépirodalmi Figyelő 1862. február–április, 15–22. sz. Új kiadása: Győr, 1889. Vissza a szöveghez

2. Lásd Madách Imre levelét Szász Károlyhoz 1862. szept. 12-én – ebben Szász megjelent bírálatának két kifogásolt helyéről ír, s egyúttal kéri a részletesebb szövegkritikát –, valamint Szász levelét Madách Imréhez 1862. okt. 6-áról, amelyhez mellékeli a kért részletes szövegkritikát (Jegyzetek Az ember tragédiája nyelvezetére címmel). In. Horváth Károly–Kerényi Ferenc (szerk.): Madách Imre válogatott művei. Bp., 1989. 391. l., ill. 397. l.

3. Arany János levele Szász Károlynak, 1862. jan. 13. In. Arany János leveleskönyve. Sajtó alá rendezte: Sáfrán Györgyi. Bp., 1982. 519. l.

4. Arany János: Egy üdvözlő szó. Szépirodalmi Figyelő 1862. 24. sz.

5. Erdélyi János: Az ember tragédiája. Magyarország 1862. aug. 28.–szept. 2.

6. Szontagh Pál ilyen irányú közreműködéséről ld. többek közt Horváth Károly: Madách Imre c. monográfiáját. (Gondolat, Bp., 1984. 159. l.) Az ember tragédiája CD-lemezén feldolgoztam a Tragédia szövegváltozatait. A kéziraton Madách Imre többnyire vakarással, átírással 374 sorban javított. Ezeknek a javításoknak egy része Szontagh Pál javaslatára keletkezhetett. Ebből az átírt, kivakart szöveg eredetije, az első megfogalmazás olvashatatlan volt részben, vagy egészben 122 sorban. Madách összesen 23 sort úgy szúrt be a már elkészült szövegbe, ezek egy része is keletkezhetett azután, hogy megismertette barátjával a művet.

7. Arany János szöveggondozói működését kimerítően elemzi és értékeli a szakirodalom, legpontosabb képet erről azonban változatlanul a kéziratból (fakszimile kiadásban is) és a tárggyal kapcsolatos Arany–Madách levelezésből nyerhető Vissza a szöveghez.

8. Madách Imre Erdélyi Jánosnak írt levelét Alsósztregován 1862. szept. 13-án keltezték. In. Horváth Károly–Kerényi Ferenc (szerk.): Madách Imre válogatott művei. Bp., 1989. 393. l.

9. Ez az egyetlen visszajavítás Szász Károly kifogásának köszönhető: az 1493. sorban Arany a meztellábas helyett pőre lábast javasolt, majd pusztalábast írt be az 1. kiadásba. Arany költői megoldását valószínűleg homályosnak vélte Szász, s a köznyelvi mezitlábas jelzőt írja be javaslatába. Madách a maga archaikusan hangzó eredeti megoldásához (meztelábas=meztelen lábas) tér vissza 1863-ban.

10. Az 1862. szept. 12-ei levélben írja Madách: […] bizosítlak, hogy kritikádból tanultam, s óhajtom, hogy ezt más művemen megismerd. Csak két helyed vonatkozik egyes kifejezésekre. Egyik: „Fiad bűnben, trón bíborán fogamzott.” Másik: „Ha nagy lelkedre, amint hívod azt” é. ú. t. Ezek meg lesznek változtatva, a másodiknál vonatkozás van más homályos helyekre is. Az író a legnehezebben kutatja ki a homályos helyet, mert ő legjobban érti, mit akart írni. Ha nem restelled, s nagy bajoddal nem esik, nagyon kérlek jelöld ki a hasonló homályos helyeket, hogy javíthassam […]

11. Szász Károly: Az ember tragédiája. Győr, 1889. 54. l.

12. Szász Károly, i. m. 11–26. l.

13. Horváth Károly: Madách Imre. Bp., Gondolat, 1984. 229. l.

14. A korabeli kritika Tragédia-elemzéseinek egyik utolsó, értő összefoglalása Horváth Károly poszthumusz tanulmánykötetében jelent meg, mint utolsó fejezet. (Az ember tragédiája mint a romantikus emberiségköltemény teljes megvalósulása. In. A romantika értékrendszere. Balassi Kiadó, Bp., 1997. 281–306. l.)

15. Koszorú 1864. ápr. 3. 14. sz. 334–335. l.

16. Fővárosi Lapok 1864. ápr. 7. 77. sz.

17. Magyar Sajtó 1864. ápr. 8. 80. sz. és Fővárosi Lapok 1864. ápr. 11. 82. sz. Vissza a szöveghez

18. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái 1–14. 1891– 1914. – 13. k. 427–437. l.; Beöthy Zsolt: A magyar irodalom története. 1893–95 – A magyar líra a forradalom után c. fejezetben, 480. l., Szász Károly drámatörténetében nem szerepel a cím, Novák Sándor: Szász Károly élete és művei c. tanulmányában (Mezőtúr, 1904) pedig mint elveszett dráma szerepel.

19. Pesti Napló 1867. ápr. 2. 76. sz. Tárca: Jelentés az 1864. évi Karácsonyi-pályázat eredményéről. Ugyanez: MTA 1864. évi jegyzőkönyvei, Tizenkettedik (összes) ülés. 1864. márczius 31-én. Kubinyi Ágoston tiszt. tag elnöklete alatt. 92) szám. – 58– 73. l.

20. MTA Kézirattár RUI 4 36/311. sz.

21. A kiadási szándékról 1866-ban, feleségéhez írt leveléből (1866. febr. 15., megtalálható a Nagykőrösi Arany János Múzeumban, 79.2.45. lelt. sz. alatt) értesültem, a Heródessel együtt lemásoltatta a drámát. (A nagykőrösi múzeum birtokában van Szász Károly 1069 db (!), 1863–1899 között írt levele feleségéhez, Bibó Antóniához.) Ugyancsak e levelezésből (79. 2.77.) tudható meg, hogy Szász a József császárból jeleneteket szándékozik felolvasni a Kisfaludy Társaság ülésén. A Fővárosi Lapok 1866. ápr. 27-ei száma tudósít arról, hogy Szász szándéka a Kisfaludy Társaság gondozásában együtt kiadni a Heródest és a József császárt, s a lap jún. 2-i száma pedig arról, hogy Szász Károly a társaság máj. 23-ai ülésén két nagy jelenést föl is olvasott: Egyikben József császár, Kaunitz és a magyar urak szerepelnek, másikban Széchi Ilona és Hóra, a lázadó oláh vezér. Ennyi az egész hír, s a Budapesti Szemle Kisfaludy Társaságról szóló beszámolójában is csak egy mondatot szentel az eseménynek Gyulai Pál (1866. XIX. füzet, 232. l.). Talán ez a visszhangtalanság lehetett az oka, hogy a kiadott két színmű egyike nem a József császár, hanem A lelenc (Flóra) c. vígjáték lett, az a dráma, amely a Heródes mellett szintén színre került 1866-ban.

22. Szász Károly: Két szinmű. Pest, 1867. I. HERÓDES, II. A LELENCZ. Kiadta a Kisfaludy-Társaság.

23. Az ember tragédiája, a Heródes és a József császár szövegéből kivágva a tulajdonneveket s a szereplők megnevezését, a további szókincset ábécé-sorrendbe rendeztem. Amikor ugyanaz a szóalak többször szerepel, a szó után indexben az előfordulások száma áll. Végül a három dráma szókincsét egy táblázatba egyesítettem, a József császár szavait félkövérrel, a Heródesét dőlt betűvel, a Tragédiáét normállal szedve. Egy minta a táblázat elejéről:

a 1436 a 677 Á2 a 603 abba' abban3 abban6 Abban7 ablakánál Ablakba' ablakhoz ablaknál ablaknál ablakok ablakomba' ablakomból ablakon ablakon ablakon ablakot2 ábránd ábránd ábrándból ábrándért ábrándja ábrándkép ábrándképeit Ábrándnak ábrándos3 ábrándot ábrándozik3 ábrándozni ábrándultam ábrándvilág ácsorog2 stb.

Íme, egy-két összegező adat: míg a Tragédia szókincsének 6,06%-a, a József császár szókincsének 7,15%-a az összehasonlításra alkalmatlan, mert leginkább egyedi, az adott műre jellemző szereplő-megnevezés, tulajdonnév, vagy idegen szó – addig a Heródesben ez az arány 10,68%. Azoknak a közneveknek, összehasonlításra alkalmas „hétköznapi” szavaknak az aránya, amelyek csak egy-egy adott drámában voltak meg: József császár 3,85%, Tragédia 5,54%, Heródes 5,32%. Mivel a József császár teljes szókincse a Tragédia szókincsének 62,74%-a, a Heródesé pedig 55,25%-a, az azonos arányú szócsoportok, szócsaládok (mint pl. az ad, ád, adat, adó, adós, adózik csoportja) a József császár esetében a kétharmadot közelítik meg, a Heródes esetében valamivel a felénél több szó kell egy-egy szócsoportba, hogy a szavak felhasználásának gyakoriságát tekintve statisztikailag valószínűsítsük vagy kizárjuk a szerzők azonosságát. A József császárban és a Tragédiában – kissé önkényesen – 1116 olyan szócsoportot formáltunk, amelyekben 14882 (az egész szókincs 89%-a), illetve 23716 (a szókincs 88,4%-a) bizonyult azonosnak a másik dráma szavaival. A Heródesben csak 892 szócsoportban szerepeltek ezek közül szavak, s a 12058 „azonos” szó a Heródes szókincsének 84,1%-a. Az ilyen szóstatisztika persze meglehetősen nagy szóródást mutathat, alig találhatunk olyan „arányos” szócsoportot, mint pl. az egy névelő/számnév esetében: a Tragédia 216, a József 147, a Heródes 115 egy szóalakját. Ugyanakkor a „szóródással” már nem magyarázható eltérések figyelhetőek meg a Heródesben a két másik művel szemben. Vannak olyan szócsoportok, melyekben a témával, tartalommal összefüggésben válik aránytalanná az egyes drámákban előforduló szavak mennyisége, mint a császár (J: 83, ET: 3) vagy az eszme (J: 5, ET: 54), de több adat inkább azt igazolja: Szász nem írhatta a József császárt, Madách viszont igen.

24. A motivikus egyezéseket elsősorban a Tragédiában és a József császárban egyaránt előforduló kulcsszavak szövegkörnyezetének összevetésével választottam ki – ez az eljárás nem járt sikerrel a Heródes esetében, mert az azonos szavak ellenére általában nagyon eltérő tartalmú, stílusú, felépítésű szövegrészletekre bukkantam. Tehát míg Madách és a József császár szerzőjének nyelve, gondolkodása nagyon-nagyon hasonló, a Heródes-dráma e tekintetben élesen elüt a másik kettőtől. Már a dráma bemutatóját (1866. jan. 11., Nemzeti Színház) értékelő kritikákban is észlelik ezt, a Pesti Hírnök 1866. jan. 12-i sz.-ban olvashatjuk pl.: A dictio is nagyon köznapi, minden emelkedettség nélküli, egyes felfogások (mint egy fületlen aggastyán szerepeltetése, kinek aztán szemébe mondják: „Te fületlen agg!”) – kevés színpadi érzékre mutatnak. A tanulmányban előforduló motivikus egyezések példasorából álljon itt 9 jellegzetes szóegyezés, köztük 3 olyan is, melyek mellé a Heródes szövegéből is lehet példát idézni. (Az adott motívum igen gyakran nem is található meg a Heródesben, s ahol megtalálható, ott sem érezzük igazán rokonstílusúnak. A Heródes fellelhető motívumait a táblázat alatt közöljü k.)

Vissza a szöveghez

József császár Az embertragédiája

(pályamű) (vagy Mózes, Tündérálom)

avult	ámbár felséged se lesz Elég erős, mindazt avult romok Gyanánt halomba döntögatni Megértik, hogy dicső Jövőt teremték, néma múltjokat Áldozva csak s avult jogcímek árán A nagysághoz veszek jogot nekik.	Óh, jő-e kor, mely e rideg közönyt Leolvasztandja, s mely új tetterővel Szemébe néz az elavult lomoknak, Biróul lép fel, büntet és emel, Hagyd el tehát avult eszményidet, Mit áldozol száműzött isteneknek?
barom	Országainkban nem leend tovább Barom gyanánt a munkás nép. A nép, a jobbágy: mint barom; melyen Ha rest, ha fáradt, vagy nem bírja már A bús igát: segít az ösztöke!	De elmúlt a kor, dölfös egyesek, Hogy a népet barom gyanánt vezessék. Hát hogyha, Mózes! – a halálra szánt Nép nem hagyandja, mint buta barom, Hogy mészárszékre hurcolják?
siket	Rosenberg, egy kérdést se! Egy Hangot se! Légy vak, néma és siket	Űzz el magadtól, vagy taníts, miként kell Siketté lennem
dudva	A sok dudva közt A cédrus is ledőljön?	Eretnekek fölött kell itélnem, / Kik mérget szórva dudvaként tenyésznek,
angyal ördög	Talán az isten még nem adta ki Itéletét, másíthatatlanul, Láng-angyalának. Tán lehet menekvés! Óh, hagyj el engem! Veszni hagyj! minél Jobb vagy te: én annál roszabb vagyok, Mikor te angyal: ördög akkor én,	Minő csodás hasonlat! – aki az Angyalt ismerte, s látta azután, Hogy elbukott, az látott tán hasonlót. Istennek tetszik, mert az ég felé hajd, S ördögnek kedves, mert kétségbe ejt majd.
eszme	Név szerént Császár, valóban puszta báb! ezer Eszmétől égő fővel, terveim Bősz táborával! Minő szív! Mily nemes kedély! S minő rideg, hol eszme s akarat Vezérli tetteit	Csatára szálltam szent eszmék után, S találtam átkot hitvány felfogásban, Az eszmék erősbek A rossz anyagnál. Ezt ledöntheti Erőszak, az örökre élni fog,. S fejlődni látom szent eszméimet,
nagy– kicsiny	Magasra tör, míg elfelejti, hogy Nagysága lenn van, önmagában. Így Nagy is, – kicsiny is.	– Minden nagy gondolatnak, Hiába, ily kicsínyes a bukása. – –
kedély	Minő szív! Mily nemes kedély! S minő rideg, hol eszme s akarat Vezérli tetteit! Miről Van szó? Egy kellemes hír? Azt szabad! Az gyógyszerül lesz a beteg kedélynek	Hogy a hideg számító értelem Megírigylendi a gyermekkedélyt. Ki érti ezt a rejtélyes kedélyt? Borbála! hisz te így nem is szeretsz. Valóban e megtörhetetlen Gyermekkedély csak emberé lehet. –
mo- solyg	Miért / E rémes eszmék? Ily szép viador Mosolygva öl, mosolygva vérzik el. Tanulj megint mosolygni; – egy mosoly Virága többet ér a szenvedély Egész tüzénél	Kivánom ismerjen fel s tudja azt, Ki küld reá vészt és mosolyg tavaszt. (Tündérálom) Körültem minden úgy él, úgy mosolyg, Mint elhagyám, míg szívem megtörött.

Heródes

siket	Mit tegyek vele? / Még türjem ezt? (Zúgás a kiséret közt.) Siket disznó!
angyal	Ne mondd, hogy angyal; egy vakult leány – Isten bocsássa meg bünét. –
mosolyg	Hegyezzetek villámot, ontsatok Kénkőesőt, olvasszátok, melyért Ugyan sovárgott, a korona ércét Fejére csöppenkint: s mosolyghat!

25. MTA jegyzőkönyv 1864. 65. l., a pozitív értékelés az 59–65. l.

26. Horváth Károly, i. m. 260. l.

27. A birálók bizottsága b. Kemény Zsigmond tiszt. tag elnöklete alatt Jókai Mór, Gyulai Pál, Pompéry János és Bérczy Károly lev. tagokból állott, kik az utóbbit választották tudósítóul – így kezdődik a jegyzőkönyv. Hogy a három elutasító vélemény Kemény, Gyulai és Pompéry véleménye lehetett, csak saját feltételezésünk. Hogy a jelentéstévő Bérczy Károly értékítélete viszont a pozitív véleményt adó kisebbséghez tartozhatott, bizonyíthatja az akadémiai jegyzőkönyv utolsó, 93) pontja is: Csengery Antal r. tag indítványa folytán, utasító szabályul mondatott ki, hogy a bíráló bizottságok ezentúl azon tagot, akit jelentéstétellel megbíznak, mindenkor a többséget képező tagok közől válasszák.

28. Madách Imre Nagy Ivánnak, Alsósztregován, 1861. dec. 23-án. A kérés és az említés egy tervezett műről, melynek a Férfi és nővel közös eszméi lesznek, egy következő levélben újból megjelennek: Madách Imre Nagy Ivánnak, Alsósztregován, 1862. jan. 12-én. In. Horváth Károly–Kerényi Ferenc (szerk.): Madách Imre válogatott művei. Bp., 1989. 379–382. l. Vissza a szöveghez

29. Horváth Károly–Kerényi Ferenc (szerk.), i. m. 514. l. – Hogy Madách 1863-ban már dolgozhatott egy nagyobb drámai művön, azt a következő, szellemeskedő Hölgyfutár-hír is igazolhatja: Madách Imre hir szerint „Az ember comeodiája” cimü müvön dolgozik, mely az ember tragédiájának mintegy ellendarabja lesz. Ezután „az ember tragicomeodiája” következik, melyre a mai idő is elég példányt szolgáltat. (Hölgyfutár 1863. nov. 17. 60. sz.) A hír oly makacsul tartotta magát, hogy még a Koszorú nekrológjába is bekerült: Az egyszerre híressé lett költő ismét visszavonult falusi magányába: csak egy pár székfoglaló értekezést írt s nehány lyrai költeményt bocsátott közre a lapokban. De folyvást dolgozott egy nagy művön, a „Tündérálom” ciműn, melyet nehány pesti lap „Ember komédiájá”-nak nevezett el. Ezelőtt egy pár hónappal azt irta egyik barátjának, hogy ő is csak a lapokból tudja, hogy ily cimü művön dolgozik, az igaz, hogy ír valamit, de az nem az „Ember komédiája”. (Koszorú 1864. okt. 16., —U jelzéssel.) A nekrológíró a Tündérálom keletkezésével köti össze az értesülést – ám véleményünk szerint ez a nagy mű ugyanúgy lehetett más is.

30. A három levél olvasható: Horváth Károly–Kerényi Ferenc (szerk.), i. m. 401–404. l.

31. „Csák végnapjaira tett rövid megjegyzésedből azt olvasom ki, hogy biz abban nincs drámaiság. – Már ez drámában nem csekély baj ám. Nincs nagyobb kalamitás, mint egy középszerű mű felmaradása. Kérlek tehát, csak minél hamarabb tűzbe vele, azonban az autodafé után is szívesen veendem rá néhány észrevételedet, mert abból csak tanulhatok jövőre.” – Madách levele Arany Jánosnak 1861. nov. 2. Vagy: „Nem tartozom én azok közé, kik fülöket a kritika előtt bedugják. Az idei drámai pályázatban is Mózes-sel vettem részt, s oly teljesen meggyőzött a biráló bizottmány véleménye művem hibás alapjáról, mintha bármi idegen mű lenne.” – Madách levele Szász Károlyhoz 1862. szept. 12-én. Ez a formula jelenik meg a híres Erdélyi-bírálatra válaszoló, egy nappal később írt levélben is. In. Horváth Károly–Kerényi Ferenc (szerk.), i. m. 371., 392. és 393. l. Vissza a szöveghez

32. Egressy Gábor 1864. febr. 24-ei levelében nyugtázza, hogy megkapta Szásztól a Macbeth, a VIII. Henrik és a Téli rege fordítását. (A darabokat 1863 végén, a pályázat beadási határideje előtti időszakban fordította Szász Károly.) 1863-ban a Kisfaludy Társaság ülésén Egressy bírálta a korábban fordított II. Richárdot a színpadi nyelv szempontjából – e levelében a három új fordításról írja le kifogásait. (A levél megtalálható az OSZK Kézirattárában.) – Feleségéhez írt nagykőrösi leveleiben (ld. 21. sz. jegyzet!) gyakran számol be irodalmi munkáiról, találkozásairól, a Heródes c. drámáról pl. sokszor és sokat ír – a József császár c. drámát csak 1866-ban említi futólag. A pályázatról egy sort sem talált am.

33. Idézet Szász Károly Csengery Antalhoz írt 1864. ápr. 14-én keltezett leveléből: „Ha jól emlékszem, Januárra igértem volt neked, a Szemle számára Két éposz című tanulmányom második részét, mely Firdúszi nagy époszát tárgyalja. S April vége lett belőle! Sok ok munkált erre közzé. Novemberben, decemberben, januárban a Shakespeare-fordítások absorbeáltak egészen; aztán kedvetlen voltam valamihez kezdeni, arról is gondolkoztam, hogy ne írjak többé, legalább pár évig. De végre is éreztem, hogy a félben maradt tanúlmánnyal tartozom a Szemlének s az irodalomnak…” (A levél megtalálható az OSZK Kézirattárában.)

34. A jeligés pályaművek szerzőit Szász is felismerhetőnek véli, feleségének írt levelében (1867. jan. 17. – 79. 2. 124. sz.) az Erős szer hat c. vígjáték-pályázatáról írja: „Sem a bírálók, sem más eddigelé nem is sejti, hogy én is pályáztam a vígjátékra; ha csak a bírálók, olvasás után, meg nem ismerik művemet.”

35. Vajda János cikkét ld. a Vajda kritikai kiadás VII. k. 66–67. lapján. (Akadémiai Kiadó, Bp. 1979.)

Melléklet

Szász Károly közreműködése Az ember tragédiája

végső szövegének kialakulásában

Rövidítések

K kézirat. Fakszimile. Akadémiai K., Bp. 1973. Gondozta: Horváth Károly.

1861 Az ember tragédiája első kiadásának szövege. (Pest, kiadta a Kisfaludy Társaság, Emich Gusztáv, MDCCCLXI.)

1863 Az ember tragédiája második kiadásának szövege. (2., tetemesen jav. kiadás. Pest, Emich Gusztáv. MDCCCLXIII.)

M jav. Madách Imre javítása a kéziraton.

A jav. Arany János javítása.

A Arany megjegyzései 1861. okt. 21-i levelének mellékletén.

M M válasza Arany megjegyzéseire, 1861. nov. 2-ai leveléből.

Sz Szász Károly 1862. okt. 6-i leveléhez mellékelt megjegyzései alapján tett javítások.

T 1924 Az ember tragédiája első krit. szövegkiadása. Sajtó alá r. Tolnai Vilmos. 2., jav. és bővített kiadás. Budapest, 1924.

KF 1989 Madách Imre válogatott művei c. „kritikai igényű” kiadásának Tragédia-szövege. A szöveget gondozta, a jegyzeteket összeállította Kerényi Ferenc. – Bp. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1989.

sh sajtóhiba.

áth. áthúzva.

fsz főszövegünk (a Tragédia általunk gondozott szövege).

<Ádám> Ha a kéziratban a szerző áthúzott, vagy átírt szövege olvasható, a szavakat dőlt betűvel ékzárójelben közöljük.

<....> Az olvashatatlan áthúzást, átírást pontokkal jelöljük.

[ ] A szövegváltozatok gondozójának megjegyzése. [A szövegváltozatokat, variánsokat dőlt betűvel közöljük. Nem tüntetjük fel azon helyesírási javításokat, melyek nem változtattak a szövegen, és verstani értelemben is közömbösek.]

!!! Sorok, amelyeken Szász javaslata ellenére nem változtatott Madách.
ELSŐ SZÍN

1 K, 1861: istenemnek,

A: Ez em nagyon személyes, erőlteti a hangot: s a mérték miatt látszik betoldva lenni.

Sz: istenemnek helyett jobb volna: istenünknek: mert az angyalok kara énekli.

1863, T 1924: istenünknek,

fsz: Dicsőség a magasban Istenünknek,

10 K és 1861: béfejezve áll,

Sz: jobb volna: – már; a rímért.

1863-tól: béfejezve már,

fsz: Im, a teremtés béfejezve már,

17 Sz: világim szokatlan, jobb: világom.

[M nem változtatott.] !!!

49 K, 1861, 1863, T 1924: Jösz te,

Sz: jősz te helyett, jöszte!

K: Jösz te, kedves <,> ifj<ú> szellem <!>,

1861-től: Jösz te, kedves ifju szellem,

KF 1989: Jössz te,

[M nem változtatott.] !!!

149 K: <E>gy talpalatnyi föld nekem elég,

1861: S egy .... nekem elég,

Sz: nekem elég h. elég nekem.

1863, fsz: S egy talpalatnyi föld elég nekem.

MÁSODIK SZÍN

213 K, 1861: Melly a lankadt szűt védve béfogad<v>ja,

[M jav., áth.: előbb béfogadva, majd béfogadja.]

Sz: hogy az érzelem fogadja be a szivet, különösnek tetszik. Jobb volna tán a sor így: „Mely védve árnyalja a lankadt szivet” – ámbár anapesztusszal.

1863: Mely lankadástól óvja szivöket,

KF 1989: szívöket,

44 fsz: Mely lankadástól óvja szívöket,

232 Sz: nem világos a kifejezés; tán így lehetne fordítani: „Így, eszméletre szükséged se lesz!” vagy: „Eszmélned, így szükséged sem leend”.

[M nem változtatott.] !!!

244–

246 Sz.: habjai és medröknek – hogy talál a csillog és visszahull
– többes egyessel?

245 K, 1861: Egy percre csillog, aztán visszahull

1863: Egy percre felcsillogva visszahullnak

244–

246 fsz: S mint a pataknak egyes habjai,

Egy percre felcsillogva visszahullnak

Közös medröknek szürke mélyibe. –

270 K: A tagadás kisért. / <Óh Ember> vigyázz!

M jav., 1861: A vén tagadás kisért. / Ember, vigyázz!

A: „A vén tagadás kisért...” A metrum jajgat. Tagadás, lehetne – u – mert az első syllaba hangsulyos, de „a vén / taga / dás” (– – / – u /–) bajosabb. – De látom, nehéz igazítni, hogy meg ne rontsuk a precisiót. [Metrum: versmérték. Syllaba: szótag. Precisió: pontosság.]

Sz: A vén tagadás helyett jobb volna: a régi, vagy ha a mérték nem üt, az ős.

1863: Az ős tagadás

fsz: Az ős tagadás kisért.

HARMADIK SZÍN

365 K: most daco<lsz> a tiszta égnek,

A: dacolni valamivel. Inkább vesszen a rím.

A jav., 1861: dacot hánysz a tiszta égnek,

Sz: magyartalan is, nem is világos.

1863: fittyet hánysz a tiszta égnek,

fsz: Hiú báb, mostan fittyet hánysz az égnek,

372–

373 K, 1861: ha érdemes leszen

Fáradságára, csak munkám gyümölcse.

Sz: magyartalan s dísztelen.

1863: ha érdemes leszen

Terhére, csak fáradságom gyümölcse.

fsz: Hisz ez a lét, ha érdemes leszen

Terhére, csak fáradságom gyümölcse.

374 K: A kéjet, <mellyet>

A jav., 1861, 1863, T 1924: a mit

KF 1989: amit

Sz: „kéjet” nem megy.

M nem fogadta el a bírálatot.] !!!

379–

384 Sz: Telyességgel nem értem. Nyelvtanilag is nehéz, de azon mégis áttörök valahogy, logikailag homályosabb.

[M nem változtatott a 379–382. sorban.] !!!

383 K, 1861: S felküzdtem v<ó>lna lelkem erejével. [Az ékezet áth.]

M jav.: Megbirta volna azt saját erőm.

1863, T 1924: Megbirta

KF 1989: Megbírta

fsz: Megbírta volna azt saját erőm.

384 K, 1861: De nem menekvém

1863: S te nem mentél meg,

fsz: S te nem mentél meg a súlyos bilincstől,

441 Sz: „voltommal” szokatlan.

[M meghagyta.] !!!

451 K: Magamt<ó>l [Az ékezet áth.]

Sz: „gondviseletet” szokatlan.

[M változatlanul hagyta a sort.] !!!

483 Sz: Elrészletezve... stb. Ki? az ember vagy a föld szelleme? A vonatkozás előttem nem elég világos.

[M nem változtatott.] !!!

530 Sz: együttleges… bölcselmi műszó, nem költői irányhoz való.

[M nem változtatott.] !!!

46

NEGYEDIK SZÍN

600 K: <És> új<ból>

A jav.: Sőt újra

Sz: régi sikereddel, azaz: sikertelenűl, ezt így nem használják, vagy nem értik.

[M a változtatási javaslatot nem fogadta el.] !!!

621 K: <S így n>incs

M jav.: Nincsen

Sz: Nincsen más hátra, prózai fordulat.

[M nem változtatott.] !!!

629 K, 1861: a mint meglelél.

Sz: nem világos; így jobb volna: a mint rám találtál.

1863: amint föllelél.

fsz: Ha most halnál meg, amint föllelél.

657 K: <...... ..........>

M jav.: Vagy hivság<á>ra szánalmas

[M a K-ban a két hosszabb szót vakarás után átírta, az eredetit
nem tudtuk elolvasni.]

M jav.: Vagy hivságunkra

Sz: Törekvésünkre ....mosoly: érthetetlen így; tán ezt teszi: törekvésünk izgatottságára gúny e nyugalom, vagy annak (törekv.) hiú voltára szánalmas mosoly az....?

[M nem változtatott.] !!!

678 Sz: Mulatni h. mulattatni értendő.

[M nem fogadta el a javaslatot.] !!!

710 K, A-sor: <Mutatná, hogy fel kell őt menteni.>

B-sor, M jav.: Mert minden ember úralomra vágyik,

C-sor, A jav.: <ú>ralomra vágy, [M kéziratában a 700. sortól a 725. sorig három szövegváltozat különíthető el markánsan. Van egy A-változat, az ősszöveg, többnyire vastagon áthúzva, egy B-változat, M javítása, s a külön lapra írt A jav., a C-változat.]

fsz: Mert minden ember uralomra vágy,

[Az ékezet áth. A jó jambus kedvéért vissza lehetne állítani a

ÖTÖDIK SZÍN

850 K: Mint hogy ha

1861: Mint hogyha

Sz: mint hogyha igen dísztelen, mintha helyett (csaknem mindenütt, hol e szó előfordul, így van.)

1863: Hírt, mintha sergünk

fsz: Hírt, mintha sergünk ellent sem találna.

947–

948 Sz: örökké szép alatt nem tudom, Évát érti-e vagy a templomot?

[M nem változtatott.] !!!

1085 K, 1861, KF 1989: ollyan

1863, T 1924: olyan

1086 K: Neked, amillyen <keserves> nekem v<ó>lt. – –

[Az ékezet áth.]

A: „Pedig nincs ollyan édes a szabadság

Neked, amillyen fájdalmas nekem volt.”} maradhat is.

M jav.: fájdalmas

1861, 1863, T 1924: a mílyen

KF 1989: amillyen

Sz: két végsor: Miért? nem értem.

[M nem reagált a bírálatra.] !!!

HATODIK SZÍN

1106 K, 1861: Vágyol gyönyört

A: gyönyörre vágysz. (Még jobb, ha nem ikes).

Sz: jobb volna gyönyörre vágyni.

1863: Gyönyörre vágysz

fsz: Gyönyörre vágysz s haszontalan csapongsz,

1159 K: Fejemről is le hullt <..........> már a fűzér. –

M jav., 1861: Fejemről is lehullt már a füzér.

Sz: Fejemről - a füzér - miért?

1863, fsz: Füzérem is lesiklott ládd fejemről. –

1164 K, 1861: S dicséretet sem bírok érdemelni. –

Sz: Azt – – érdemelni. Mi az? Nem értem.

1863, fsz: S csak egy jó szót sem bírok érdemelni. –

1210 Sz: Mi az a tar föld?

[M nem változtatott.] !!!

1365 K: Me<l>lyek

Sz: Olvasd: a mely, mert az új eszmére vonatkozik.

[M nem változtatott.] !!!

1367 K: Mint <a> dagad<t> párnákon renyhe kények;

A jav.: Mint dagadó

1861: kények Sz: értsd: kéjeket.

1863: kéjek;

fsz: Mint dagadó párnákon renyhe kéjek;

1369 K: <.... .... ...... .... .....> [A kivakart, olvashatatlan alapszöveget M átírta:] Ollyan kéj, mellynek vajh mi lenne mása? –

1861-től: Olyan kéj, melynek

Sz: Olyan... mása... – Miért?

[M nem változtatott.] !!!

HETEDIK SZÍN

1493 K: S e <meztellábas>

A: Nem megy. Lehetne pőre lábas...

A jav., 1861: puszta-lábas

Sz: Pusztalábas: mezitlábas?

1863: meztelábas [M visszajavítása, Sz nyomán.]

fsz: S e meztelábas ronda csőcselék,

NYOLCADIK SZÍN

1907 K: <De ......... ...>

M jav.: Bizon bizon [M átírta az eredetit, amelyből csak az első szót lehet pontosan megállapítani. T szerint a szöveg De félek hogy]

1861: Bizon bizon már szép időt melenget.

Sz: nem értem: mire vonatkozik.

1863-tól: Bizon bizon már jó régen melenget.

KF 1989: Bizon-bizon

fsz: Bizon-bizon már jó régen melenget

1920 K: Meglesz, <uram,> <amint> parancsolod

A jav., 1861: Meglesz, miként parancsolod, uram.

Sz: Jobban rendezve volna így: Meglesz uram, mikép parancsolod.

1863: Meglesz uram, a mint parancsolod.

KF 1989, fsz: Meglesz, uram, amint parancsolod.

1963 K: <Ha> hódol is a nőnek istenűl,

M jav.: Bár hódol...

Sz: istenűl hódol szokatlan, helytelen s nem is világos kifejezés azon értelemben, hogy a nőnek mint istennek hódol.

1863, fsz: Bár istenség gyanánt imádja a nőt.

KILENCEDIK SZÍN

2291 K, 1861: Tán azt sem tudta Caesar kedvese,

Sz: Tán azt... a világ – Nem értem.

[Sz megjegyzése a 2291–2292. sorra vonatkozott. Ennek nyomán javította M négysorosra a szöveget, ld. a fsz 2291–2294.sorát!]

1863, fsz: S Caesarnak, hogyha volt szerelmese,

2292 K, 1861: Hogy kedvesét isméri a világ. –

1863, fsz: Ez őt talán csupán úgy ismeré

2293–

2294 [E két sor csak 1863-tól ismert, M toldása Sz megjegyzése nyomán.]

fsz: Mint jó fiút, s nem volt sejtelme sem,

Hogy retteg tőle s megrendűl a föld. –

2322 K, 1861: megbékélt

Sz: jobb volna: kibékült.

1863, fsz: Ha síron túl kibékélt szellemed

TIZEDIK SZÍN

2413 K, 1861: Ha megfigyelnek,

Sz: Ha megfigyelnek... helyett észrevesznek kell.

1863, fsz: Ha észrevesznek, még botrányt okozsz.

2427–

2428 K, 1861: Gúnytárgyúl leendnénk / Igy venni a dolgot.

Sz: magyartalan, de nem is világos kifejezés.

1863: Gúnytárgyúl leszünk / Ily ünnepélyes színben nézve e Hétköznapos ügyet.

[Sz nyomán M egy sorral, a 2428-kal bővítette a szöveget.]

2499 K: <egész dolog.>

A jav., 1861: csín az egész.

1863-tól: csiny

Sz: így nem értem; megfordítva igen: „elbámulsz e komoly
dolgokon, midőn belátod, hogy az egész csak komődia.”

[M meghagyta a sort, Sz kifogása ellenére.] !!!

2504 K, 1861: Illy dőreséggel küzdünk szüntelen,

Sz [a 2504–2506. sorról]: ...oly erőltetett, hogy nem bírom világosan, a megértésig elemezni.

1863, T 1924: Ily dőreség áll látod szüntelen

KF 1989, fsz: Ily dőreség áll, látod, szüntelen

TIZENEGYEDIK SZÍN

2600 K: Akárminő rekedt hang, míg fölér.

Sz [2600–01. sorról]: nehéz így... máskép rendezni múlhatatlan, hogy érthető legyen. Tán így: „Magosban szépen zeng, mint templomének, / Bármily rekedt hang s jajszó olvad is / Belé, amíg fölér...”

1863-tól, fsz: Bármily rekedt hang, jajszó és sohaj

2601 K: Dallamba olvad össze, míg föl ér.

T 1924: fölér.

fsz: Dallamba olvad össze, míg fölér. –

2635 K: Mit följegyez, csak a múltnak dala.

1861: Mit feljegyez, csak a múltnak dala.

Sz: csak úgy értem, ha így cseréljük: a múltnak csak dala – tudniillik, a mi a múltban nem szép, nem dalszerű, az nem hallszik fel, az elvész.

1863, fsz: Mit feljegyez, a múltnak csak dala.

2703 K, 1861, 1863, T 1924, KF 1989: életúnt,

[fsz]: életunt,

[Helyesírási korszerűsítés. Ha a verselést nem módosítja, KF 1989 felfogásával szemben a mai helyesírású változatot vettük fel fsz- ünkbe. A jambus hosszú szótagja nemcsak hosszú magánhangzóval, de a szótagot záró két mássalhangzóval is létrejöhet. A sor utolsó szótagja pótlónyúlást kap, az ilyen esetekben is a mai helyesírású alak mellett döntöttünk. Ezek a korszerűsítések KF 1989 szövegéhez képest több mint 250 sorban jelentek meg.]

K: fel köteti

A jav.: fel kötteti

1861-től: felkötteti

Sz: felkötteti? – nem, hanem felköti.

[M nem változtatott a szövegen.] !!!

2714 K: Me<l>lyért az is már, aki föl idézi

1861: Melyért .. fölidézi

Sz: nem fölidézi, hanem fölhozza – „a ki fölhozá” –

1863, fsz: Melyért az is már, aki fölhozá,

2742 K: Én <nem teendek véle> semmi<t is,>

A jav., 1861: Én semmi rosszat nem teszek vele,

Sz: Mit akar a második munkás? – nem értem.

1863, fsz: Nem vétek néki, mellém ültetem,

2787 K: Mond, tetszik-é, amit húzasz, magadnak?

A jav.: Mondd,

Sz: húzasz, eufóniaellenes szabályosság.

[Eufónia (gör): jóhangzás, széphangzás. M a kifogás ellenére meghagyta a sort.] !!!

2905 K: Nagyobb s nemesb <színkör nyila.....>.

M jav.: <nyilatkozik>.

[Vakarás után a szó átírva. Ez a szövegvariáns T feltételezése.]

A jav.: <szintér> szinkör nyiland előttünk

1861: Nagyobb s nemesb szinkör nyiland előttünk.

Sz: ...szeretném, ha kimaradna e két sor, mi az előzményekhez épen nem illik.

1863, fsz: Nemesebb küzdtért foglal majd el erélyünk.

[M meghagyta a sort Sz bírálata ellenére, de átfogalmazva.]

2928 K, T 1924, KF 1989: Segíts,

1861, 1863: Segits

Sz [a 2928–2929. sorhoz]: helyesebben így rendezve: Lucifer, erejét sem fecsérli ily semmiségre.

[M nem változtatott.] !!!

2988 K: bármellyik el kel<l> –

M jav., 1861, 1863, T 1924: bármellyik elkel –

KF 1989: elkel. –

Sz: nekem elkel – magyartalan.

[M nem változtatott.] !!!

3089 Sz: megfigyel helyett észrevesz kell.

[M nem változtatott.] !!!

TIZENKETTEDIK SZÍN

3206 K, T 1924, KF 1989: megsemmisűlnénk,

1861, 1863, [fsz]: megsemmisülnénk,

Sz: megsemmisülnénk – ezt itt nem értem.

[M nem reagált változtatással a kifogásra.] !!!

3237 K, 1861: teremti istenűl. –

Sz: istenűl: a művet teremti istenűl? vagy ő istenűl teremti a művet? Homályos.

1863, fsz: A művet ő teremti, mint egy isten. –

3306 K: bírjon

1861: birjon

Sz: nem birjon, hanem birja.

1863: birja

T 1924: bírjon

KF 1989, fsz: Büvös darabját bírja megszerezni,

3355 K: I<tt> e kard,

M jav., T 1924: Ime kard,

1861, 1863: Im e kard,

Sz: E kard... Előttem nem világos, mire céloz. Párbajra? vagy törvény pallosára? hogy aki ezzel öl, nem nézik gyilkosnak? Világosabbat kérek! [A 3355–3357. sorról.]

KF 1989, fsz: Használtatott, ki tudja? – Im, e kard,

3356 [Ez a sor nem szerepelt a K-ban és 1861-ben, M jav. Sz megjegyzése alapján.]

1863, fsz: Kizárólag csak embergyilkoló szer –

3357 K: Az nem v<ó>lt gyilkos, aki ezzel ölt. [Az ékezet áth.]

1861-től: Az nem volt gyilkos, aki ezzel ölt.

1863, fsz: És nem volt bűnös, aki ezzel ölt.

3426 K, 1861: Menten minden hatástól, szenvedéstől,

Sz. [a 3420–3427. sorról]: szép, kissé nehézkes; az egész gondolatot értem, minden részletét nem. Az a szörny: érzés is lesz, lény is; a „menten minden hatástól, szenvedéstől” azért nem világos, mert úgy van konstruálva a mondat, mintha az egyén jellege kívánná, hogy ment legyen, holott ellenkezőleg.

1863, fsz: Elzárva külhatástól, szenvedéstől,

A többi sorra – 3420–25 és 3427 – vonatkozó Szász-kritikát nem vette figyelembe Madách.] !!!

3466 K: Nagyon szűk és nagyon tág. – Hisz te ism<é>rsz,

[Az ékezet áth.]

Sz: hogy nagyon szűk, ezt értem; miért nagyon tág, csak sejtem. Tán azért, mert a tenyésző erő kisebb lombikban, pl. a sejtben vagy rostban szokott működni?..

[M nem változtatott.] !!!

3471 K, 1861, 1863, T 1924, KF 1989: Őrűlt

[fsz]: Őrült [Helyesírási korszerűsítés – magyarázatát ld. a 2703. sor jegyzeténél!]

Sz: ki miatt aggódik? nem értem. Ádám miatt? kivel beszél; vagy az üveg miatt hogy el ne pattanjon, a teljesülés határánál?

[M nem változtatott itt sem a szövegen.] !!!

3507 K, 1861: Rosz alkotása sem e hajlamot,

[A jav.: se kiegészítve sem-mé.]

Sz: Homályos. Mi a hiánytalan? A koponya? De hisz azt roszszúl alkotottnak mondja; a hajlam? de hisz azt mondja menthetetlennek.

1863, T 1924: Alakzata sem e rosz hajlamot,

KF 1989, fsz: rossz

[M nem változtatott.] !!!

3537 K, 1861: Oh mennyi ismerő

Sz: ismerő helyett legyen ismerős.

1863, T 1924: Oh mennyi ismerős

KF 1989, fsz: Óh, mennyi ismerős mindenfelé,

TIZENHARMADIK SZÍN

3642 K: Egyéb<b más hátra,> mint a mathesis – –

A jav., 1861: Egyéb számunkra, mint a mathesis – –

Sz: ha nagyság s erő elvész, hogy marad meg a mathesis?

1863, T 1924: Számunkra más, mint a rideg mathesis. – –

[M változtatott, de nem reagált Sz bírálatára e változtatással.]

KF 1989, fsz: matézis.– –

TIZENNEGYEDIK SZÍN

3763 K, 1861: fóka tesz zajt, vizbe

Sz: zajt tenni nem magyarul van.

1863-tól: ver zajt, vizbe

T 1924, KF 1989: vízbe

3789 [A K-ban és 1861-ben az itt kezdődő hat sor, a 3789-3794. so-
rok helyén négy másik sor áll. Az újjáírt 6 sor M jav. Szász Tragédia-bírálata nyomán.]

K, 1861: Ha nagy lelkedre, a mint hivod azt,

1863: Ah, ah, hiú ha vagy nagy szellemedre,

[M jav. Szász Károlynak írt 1862. szept. 12-ei levele nyomán.]

KF 1989: szellemedre –

fsz: szellemedre, – [A sorvégi vesszőt főszövegünk pótolta.]

3790 K, 1861: Hiú vagy, me<l>ly lüktette kebledet

1863-tól: A mint nevezni már, úgy kedveled

KF 1989: Amint

3791 K, 1861: Míg szíveredben ifj<ú> vér keringe [Az ékezet áth.]

1863-tól: Azon erőt, mely a vért lükteti,

3792 K, 1861: Halottas ágyadnál ne kérd hogy állj. –

1863, KF 1989: És ifjú keblet eszményért dagaszt:

T 1924: ifju

3793 [A sor a K-ban és 1861-ben még hiányzik.]

1863-tól: Ne kívánj állni végre mint tanú

3794 [A sor a K-ban és 1861-ben még hiányzik.]

1863-tól: Saját halotti ágyadnál. – Ez óra

3851 K: A jólakásé, míg

1861: A jóllakásé, mig

Sz: nem világos előttem, hogy miért, mennyiben?

1863: A jóllakotté, mig

T 1924, KF 1989, fsz: A jóllakotté, míg itt társadé

3897 K: egyenlíti ki<,>?

Sz: nem világos a kép. [M nem változtatott.] !!!

3901 K, 1861: De annál károsabb – s veszélyesebb még

Sz [a 3901–3905. sorról]: Ki az a mindkettő? A bárgyú, egy; ki a másik? A szellem? de hisz azt nem érzi a bárgyú. Ádám ezen egész mondókáját nem értem.

1863, fsz: De annál károsabb. – A babona

3902 K, 1861: Keblünkre mint a durva babona,

1863, fsz: Bárgyút vakít csak, aki úgysem érzi

3903 K, 1861: Mert túdósan számokkal öli meg

1863, fsz: A szellemet, mely köztünk hat, mozog;

3904 K, 1861: A szellemet, mit a bárgyú nem érez

1863, fsz: De testvérét felismerné a jobb, ha

3906 K, 1861: De mindkettő egyenlően nem ismer.

1863, fsz: Rideg tanod számokkal meg nem ölné. –

TIZENÖTÖDIK SZÍN

3952 K, 1861: Mutatni a nemlét

Sz: Homályos.

1863, fsz: Hogy lássuk a nemlét borzalmait? –

4033 K: Fiad bűnben, trón bíborán fogamzott.

1861: bünben, [T szerint Arany a K-ra írta ceruzával e sornál:
„Sejtem, de homályos.”]

1863, fsz: Fiad Édenben is bűnnel fogamzott.

[M jav. Szász Károlynak írt 1862. szept. 12-ei levele nyomán.]

Vissza