Madách és a szabadkőművesség

A szabadkőművesség gyökerei a messzi ókorba nyúlnak vissza. A pla­tó­ni és pitagoraszi filozófia, az eleuziszi és más misztériumok, az Izisz- és Ozirisz-kultusz nyomai megtalálhatók benne, de többek kö­zött a druida papok és kereszteslovagok hagyományai is továbbélnek a szabadkőművességben. Számos egyéb vonás is tükröződik még ben­ne. Mindenesetre egyik alapvető jellemzője a szabadkőművességnek a fi­lozofikusság. A római korporációk, majd a közvetlen elődjüknek te­kin­tett középkori templomépítő céhekből is akkor alakult szervezetté, ami­kor a kétkezi munkától elszakadva szellemi tevékenység fog­lal­koz­tatta a kőműveseket, az úgynevezett „elfogadott” kőműveseket (accepted masons).

      A szabadkőművesség a 18. században alakult szervezetté Ang­li­á­ban. Ekkor alakították meg 1717. június 24-én Londonban Anglia Nagy­páholyát. A feltörekvő polgárság mozgalmaként a gazdasági té­ren elért helyzetüket kívánták biztosítani a társadalomban is. A hely­ze­tükből adódóan lelkes támogatóra, sőt zászlóvivőre talált bennük az em­beri egyenlőség eszméje, a születési előjogok elleni harc, a sza­bad­ság gondolata és a testvériség. Az 1738-ban készített, összeállítójáról „an­dersoni” alkotmánynak nevezett szokásgyűjtemény kimondja, hogy minden páholytag egyenlő fajra, nemzetiségre, bőre színére, va­gyo­nára, vallására és minden másra való tekintet nélkül. A tagok szá­má­ra kötelező a Legfelsőbb Lénybe vetett hit, de a vallása bármilyen le­het kinek-kinek. Megtisztelő kötelessége a tagoknak a haza szol­gá­la­ta. Szabad, jóhírű férfiak gyülekezete a szabadkőművesség, rab­szol­gá­kat és nőket kizár a soraiból. A mozgalom hamar, még a 18. század so­rán elterjedt egész Európában, majd Amerikában, az angol gyar­ma­to­kon, Franciaországban, Európa más országaiban és az egész vi­lá­gon. A páholy tagjai fejedelmek, tudósok, a kor jelesei lettek.

      Magyarországon elsőként Brassóban alakult páholy, „A Három Osz­lophoz” címen. Ezt megelőzően csak külföldi páholyokba, első sor­ban Bécsben és Prágában léphettek a magyar szabadkőművesek. A Fel­vidékre északról, Csehországból és főként Lengyelországból ér­ke­zett a szabadkőművesség már a XVIII. században. A költő nagyapja, Ma­dách Sándor is szabadkőműves volt. Fontos feladatot látott el, a Mar­ti­novics-per védőügyvédeként.

      A költő diákévei során találkozott a szabadkőművesség eszméivel. Az olvasmányai között is számos szabadkőműves szerző volt: Kölcsey Fe­renc, Victor Hugo, Eugene Sue – kedvence a Párizs rejtelmei című mű­ve – alkotásai. Victor Hugo lett költői példaképe.

      Könyvtárának jegyzékét fia, Madách Aladár állította össze. Az 1015 tétel között az utolsó ötvenet „Freymauer könyvek” címen je­gyez­te be. A többi mű között is számos szabadkőműves szerző, sőt sza­badkőműves tárgyú mű található. A jegyzék feldolgozását sza­bad­kő­művesi szempontból külön tanulmányban végzem el.

      Egyetemi társai között is nem egy később a szabadkőművesek kö­zé lépett, köztük gróf Andrássy Gyula, a későbbi miniszterelnök. A nem­zeti érzés, felfogás, mely a kort jellemezte, így Madáchot is – ugyan­csak szabadkőműves jellegzetesség. Ezek az akkori diákok a sza­badelvűséget és a haladást az iskolapadokban megtanulták. Az egye­temen franciás szellem uralkodott. A diákokat megérintette a fran­cia forradalom, szóbeszéd tárgya lett a felvilágosodás eszme­rend­sze­re. Olvasták, népszerűsítették, vitatták a forradalmat előkészítő sza­badkőművesek műveit, Voltaire-ét, Rousseau-ét, Diderot-ét és a több­iekét.

      Madách Sréter János alispán mellett joggyakornok. Sréter fel­vi­lá­go­sult, a visszásságokat élénken bíráló egyéniség volt, akinek csa­lád­já­ban Sréter Adolf szabadkőműves, a losonci „Phőnix” páholy tagja. Ter­mészetesen ilyen irányban kellett Madáchra hatnia. Utódának Frá­ter Pálnak a családjában is volt szabadkőműves, Fráter Zsigmond és György személyében. Fráter Pál unokahúga lett később Madách fe­lesége.

      A szabadkőműves Schedius Lajos és Szemere Pál is résztvevője an­nak a bizottságnak, amelyben a Kisfaludy Társaság pályadíjáról dön­töttek. Ebben Madách Művészeti értekezés című műve nem nyert dí­jat. Ámde pályamunkájában már megfogalmazódtak a szabad­kő­mű­ves gondolatok. Jeligéje is ilyen, a szabadkőműves Kölcseytől vett idé­zet: „A nemzeti költészetnek a nemzet kebelében lehet és kell szárny­ra kelni.” (1842. nov. 16.) A drámaíró feladata népszerűsíteni az erőszak s hanyagság által elnyomott elveket, írja a pályázó. A fel­vi­lágosodás elveire utal: „A nemzet múltát jelenével összekötővé lel­ke­sítő történetet hozni föl a honfi elébe.” Az örök küzdelmet áb­rá­zol­ni, melyet a sorssal vív az ember. Minden művészet célja, hogy tárgya a „szép és nagyszerű eseményét érvényesítse”, a „szép és nagyszerű iránt tisztelet töltse el” az írót, mintha csak a szabadkőművesek har­ma­dik alapelvét, a „Szépséget” nevezné nevén. Ugyanebben az évben kap­ta az ifjú Madách a feladatot, hogy Nógrád megye közigazgatási hely­zetéről készítsen beszámolót. Lelkiismeretes tárgyilagossággal lep­lezi le a megyei élet visszásságait, a javítani akarás elszántságával, sza­badkőművesi elhivatottsággal. A reformokat nem készíti el az erre meg­alakított bizottság, a pereket elhúzzák a gazdag alperesek ér­de­ké­ben, a börtönök helyzete egészségtelen, a sikkasztások, pontatlan pénz­tárvezetések napirenden vannak.

      Lónyaynak írt levelében örömének ad hangot azért, hogy a köz­te­her­viselés kimondásában neki is része volt. Mi ez, ha nem a sza­bad­kő­műves egyenlőség gondolatának kifejeződése? Éppen ezért a tet­té­ért a magukat liberálisoknak valló csoport akarja megakadályozni Ma­dách kinevezését. Madách a megyegyűlésen is a szabadelvű ja­vas­la­tok mellett tör lándzsát. Esküdtszék, népképviselet bevezetését ja­vall­ja 1848. márciusa előtt. A halálbüntetés eltörlése mellett érvel, ja­va­solja a szabadkereskedelmet, a reverzális eltörlését a házasság­kö­tés­kor.

      1859-ben A civilizátorban az emberi egyenlőség eszméjét fejti ki, a nemzetiségek egyenlőségében. A testvériséget élteti. Összefogást hir­det a zsarnok lerázására. A természettudományok iránt érzett ér­dek­lődése is a szabadkőművesség vonása. Pozitivizmusa hatott rá.

      1860-ban készült el a Tragédia. Arany János szerepe igen fontos volt ebben. „Szabadság, kereszténység, tudomány, szabad verseny” – eze­ket az eszméket jelöli meg műve fő gondolataiként a szerző. – Ezek egyben a szabadkőművesség pillérei is. A mű egyes színei a szerző szán­déka szerint egyben a hős belső fejlődését is bemutatják. – Még egy szabadkőművesi vonás, a fejlődés. A Tragédia egésze sza­bad­kő­mű­vesi mű.

      Legszembeötlőbbek a formai jegyek, a hármas szám ismétlődése. Ádám, Éva, Lucifer hármasa, a Szentháromság, a három angyal, Gá­bor, Ráfael, Mihály. A három erény, az Eszme, az Erő, a Szépség di­cső­ítése. Az angyalok kara is három fogalmat dicsőít, az Erőt, a Tu­dást és a Gyönyört. – A szabadkőművesek három alapfogalma, a Böl­cses­ség, Erő, Szépség megfelel ezeknek. Ez a hármasság visszatér az egész mű során. A kezdő jelenet emlékeztet a páholy megnyitási szer­tar­tására. A Kepler-jelenetben a tanítvány így szól: „Felfogni mindent és élvezni jobban, uralkodván felsőbbség érzetével”. Kepler eluta­sítá­sa is hármas: „Uralmat kérsz, élvet és tudást!”

      Ádám az Űrben szomorú, hogy mi minden elmaradt mellőle. Lu­ci­fer még sorolja: „Először a báj vész el”. Lucifer, kinek bírálat a lé­nye­ge (1. szín). Értelme kacag, hol a szívek megrepednek. Ádám szel­leme a „nyugtalan erő”, nem hagyja pihenni (7. szín). Éva „Virág le­gyen, de szép – ez érdeme” (4. szín). A nő az eszmény, a meg­tes­te­sült költészet (4. szín). – Az isteni hármasság három részre szakad; így oszlik meg a három főhős között.

      A szabadkőműves Hegel dialektikája már a kezdő jelenetben jelen van. Lucifer részese a teremtésnek. Kikövetelte magának az almafát. Az első emberpár önként megy ki az Édenből. Ádámot az erő, Évát a jó­ság és a szépség irányítja, az őstermészetük. A „világ” jelentése a csa­lád és a tulajdon intézménye. Ezek fejlődnek majd hon és iparrá, „szü­lője minden nagynak és nemesnek és felfalója önnön gyer­me­ké­nek”. Ezek is szabadkőművesi gondolatok. Ellentétek jelennek meg a tör­ténelmi színekben is. Az egyiptomi színben a „mindenki egyért”, a gö­rög jelenetben az „egy mindenkiért” ellenpólusa. Péter apostol a ró­mai színben így nyilatkozik: „Új eszmét hoznak, a Testvériséget és az egyén­nek felszabadulását, melyek meg fogják rázni a világot.” – Akár sza­badkőművesi megállapítás is lehetne. Ádám így szól: „Ah érzem, ér­zem, mást is kér a lélek, mint dagadó párnákon renyhe kéjek, a szív vé­rének lassú elfolyása olyan kéj, melynek vajh mi lenne mása?” Pé­ter apostol így nyilatkozik: „Legyen hát célod Istennek dicsőség, ma­gad­nak munka. Az egyén szabad érvényre hozni mind, mi benne van, csak egy parancs kötvén le, a szeretet.” Kepler is az újról tesz em­lí­tést: „Az új világba, mely fejlődni fog, ha egy nagy ember eszméit meg­érti, s szabad szót ád a rejlő gondolatnak ledűlt romoknak át­ko­zott porán.” – Ádám a londoni színben is csalódik: „Közcél felé társ már most minden ember”, ilyen helyet keres. A történelmi jelenetek után következik a falanszter, ez a negatív utópia.

      Mint az egész Tragédiát, ezt a jelenetet is átszövik a filozofikus esz­mefuttatások. Már ez maga is szabadkőműves jellegzetesség. Min­den szereplő bölcselkedik, megszólalnak nyilvánvalóan szabad­kő­mű­ve­si nézetek is, de az ellentétjük is helyet kap többször.

      A jelenet színhelye a szabadkőművességre utaló. A nyílt, oszlopos csar­nok emlékeztet a szabadkőműves páholyok berendezésére. Munka fo­lyik benne, csakhogy mintegy a szabadkőművességgel szembenálló te­vékenység, annak ellentéte. – A szabadkőművesek ugyanis össze­jö­ve­teleiket munkának nevezik. A természettudomány itt nem az em­bert, a haladást szolgálja, vagy éppen dicséri, hanem valami rideg, em­bertől idegen elvet, józanságot. A szabadkőművesség ezzel szem­ben az alkotmány szerint valóban haladó intézmény.

      Mindjárt a jelenet elején visszatetsző Lucifer magasztalása, hogy „Nem kisszerű volt-é a hon fogalma, előítélet szülte egykor azt”. – Mint­ha éppen a szabadkőművességet gúnyolná, hiszen a sza­badkő­mű­vesek küzdöttek mindig az előítéletek ellen.

      „Most már az egész föld a széles haza”. – Ádám azonban azonnal ki­fejezi, hogy „Egyet bánok csak, a haza fogalmát”. – Sza­bad­kő­mű­ve­si gondolat. Meg is magyarázza szabadkőműveshez illő észokokkal ezt a nézetét:

                                                               Megállott volna az tán, úgy hiszem,

                                                               Ez új rend közt is. Az emberkebel

                                                               Korlátot kíván, fél a végtelentől,

                                                               Belterjében veszt, hogyha szétterül;

                                                               Ragaszkodik a múlthoz és jövőhöz;

                                                               Félek, nem lelkesűl a nagyvilágért,

                                                               Mint a szülők sírjáért lelkesült.

                                                               Ki a családért vérét ontaná,

                                                               Barátjaért legfeljebb könnye van. –

 A hatalom, a Falanszter urai azonban meg sem hallgatják Ádám fi­lozofálását, panaszát, bármennyire is logikus és jó emberismeretről ad számot. Az észre igyekszik hatni, hiszen a szabadkőművesség a pol­gárság, az ész uralmát hirdeti. Egyben a családról vallott em­ber­sé­ges nézetek is megfogalmazódnak Ádám szavaiban.

      Lucifer az ész uralmát gúnyosan Ádám eszményeként kéri szá­mon, vagyis a szabadkőművesség eszményeként.

                                                               Eszményedet, mint látom, elveted,

                                                               Előbb még, mintsem testesülhetett.

      Ebből a XII. színből menekül Ádám, ami itt található, az vissza­ta­szít­ja, attól viszolyog. Tehát a „nagyszerű” Falanszter U-alakú udvara el­lenszenves, annak ellenére, hogy természettudományi eszközök, va­gyis a haladást elvben szolgáló tárgyak láthatók benne. Ami már a szer­zői utasításból kitűnik.

      „Mindnyájan a Falanszterhez tartozók egyenlően vannak öltözve.” – Ez a szürkeség, jellegtelenség az, ami már rátekintésre teljesen el­lent­mond a szabadkőművességnek. Már ebből is kiderül, hogy az egyé­niséget nem becsülik, ellenkezőleg, igyekeznek eltüntetni, el­ta­pos­ni azt.

      Az egész jeleneten végigkísér ez a szürkeségre való hatalmi tö­rek­vés, ahogyan az egyes embereket csak számok jelzik. Az egyéniség sza­bad kibontakoztatása lehetetlenné vált a Falanszter körülményei kö­zött. Erre törekszenek is céltudatosan.

                                                               És a tökélyről az kezeskedik,

                                                               Hogy a munkás, ki ma csavart csinál,

                                                               Végső napjáig amellett marad.

      Ez a gépiesség, hogy mindig csak részfeladatokat láthat el, el­sat­nyít­ja az alkotásra termett embert. Ádám a szabadkőművesség je­gyé­ben kiált fel panaszosan:

                                                               Azért nincs élet, nincs egyéniség,

                                                               Mely mesterén túl járna, semmi műben. –

      Ámde Madách ebben a negatív utópiában is voltaképpen derűlátó. Az egyéniség minden megszorítás ellenére, fékezhetetlenül a felszínre tör. Luther túlfűti a kazánt, majd a megalázó büntetés ellenére más­nap ismét szítja a tüzet. Cassius sem kér bocsánatot szilajságáért, hi­á­ba gyógykezelik. Plátó gyermekes büntetése közben, a borsón tér­de­pel­ve is szépet álmodik. Michelangelo otthagyja a széklábfaragást, mert nem viselheti el a lelket, tehetséget ölő egyhangúságot. Ez a de­rű­látás azt fejezi ki, hogy az elnyomó hatalmon is győz az igazi te­het­ség. Tehát az egyéniség kitör a szürkeségből. A költő, Ádám sze­mé­lyé­ben megérti, együtt érez ezekkel a történelmi személyiségekkel, és han­got ad helytelenítésének, sőt szörnyülködik. Éva esetében köz­be­lép, meg akarja akadályozni az embertelen gépezet hidegen józan mű­kö­dését. A gépezet – az állam – azonban erősebb, elszakítja Évától gyer­mekét, és megtiltja Ádám és Éva házasságát.

      A szabadkőművesség emberbaráti jellege érződik az Ádám visel­ke­désében megmutatkozó együttérzésben. Cselekvő emberbarátság ez, hi­szen magát és Évát is veszélybe sodorva kel védelmére a gyer­me­ké­től megfosztott anyának, hogy hirtelen elhatározással feleségül vá­lassza magának. A legmelegebb emberség jelképe a család. Ettől ré­mül meg a Falanszter Tudósa.

                                                               Ez őrülés. – Sajátságos, valóban,

                                                               A múlt kisértetét feltűnni látni

                                                               Világos századunkban. – Honnan ez?

Ádám szerint:

                                                               Az édenkertnek egy késő sugára.

      Ami ellentmond a rideg józanságnak, a tökéletes szerve­zett­ség­nek, azt a Falanszter rendje a „múlt csökevényeként” lenézi, elu­ta­sít­ja, maradinak minősíti. Így válik kiállítási tárggyá a gőzmozdony, a ló és a kutya, más egyebek között. Ez az életidegen kép a szabad­kő­mű­vességnek mintegy ellentettje, hiszen éppen az emberség hiányzik be­lőle. Ezt Ádám kifejezésre is juttatja. Az emberség, az emberi szel­lem jelképeként jelenik meg Homérosz és Tacitus, a filozofikus sza­bad­kőművességet is jelképezve. A Falanszter vezetői érzik ennek ha­tal­mát, ezért is tiltják tőle a fiatalokat.

                                                               A méreg, mellyet rejt, nagyon veszélyes,

                                                               Azért nem is szabad olvasni másnak,

                                                               Csak aki hatvan évet meghaladt,

                                                               S a tudománynak szentelé magát.

      Voltaképpen igen derűlátó ez az intézkedés, hiszen elismeri a szel­lem hatalmát, ezért fél tőle.

      A Falanszter Tudósa a tudományt, az emberséget képviseli, ami­kor a fegyvereket érthetetlen tárgyaknak tekinti, de már amikor a mű­vé­szeteket hóbortos „mesének” ítéli, akkor az emberséget utasítja el, te­hát szabadkőművesség ellenessé válik. A földhöztapadtság elu­ta­sí­tá­sa, az azzal való szembenállás ugyancsak szabadkőművesi vonás. Eb­ben a mondatban a Tudós ismét szembekerül tehát a szabadkő­műves­ség­gel.

      A díszítést „gyermekinek” véli.

                                                                                                                             A serlegen virág,

                                                               A széktámlán ábrándos arabeszk,

                                                               Emberkezek pazarlott műve mind.

                                               S üdítőbb-é a víz azon pohárból,

                                                               Kényelmesb-é e széken az ülés?

      Csak a testre gondol. A szabadkőművesség három vezérfogalma, a Böl­csesség, Erő és Szépség közül a harmadik képviseli a mű­vé­sze­te­ket, annak tisztelete a szabadkőművesség körében általános. Ádám úgy fejezi ki ezt a szabadkőművesi gondolatot, hogy „égi szár­ma­zá­sát” bizonyítja az ember, ha túljut a földi mindennapok látókörén.
      Szinte felidéződik az ember előtt az a korszak, amikor a kétkezi épí­tőmesterekből „elfogadott”, jelképes szabadkőművesek lettek.

      Érdekes, hogy Lucifer is megszólaltatja a szabadkőművesi vé­le­ke­dést.

                                                               Nagyon vénűl az ember, hogyha már

                                                               Lombikhoz tér, midőn organizál. —

                                                               De hogyha sikerülne is müved,

                                                               Mi szörny lesz az, mi szótlan gondolat,

                                                               Szerelmi érzés, melynek tárgya nincs,

                                                               Lény, mellyet a természet eltagad,

                                                               Melyhez nincs ellentét, nincsen rokon,

                                                               Ha nem korlátozandja az egyén.

                                                               S honnan veendi ennek jellegét,

                                                               Elzárva külhatástól, szenvedéstől,

                                                               Egy szűk üvegben kelve öntudatra?

      Vagyis az ember társas lény, testvéreket kíván, vágyódik utánuk. A testvériség is szabadkőművesi gondolat. Ebben a negatív utópiában az állam beavatkozása a magánéletbe olyan nagy mértékű, hogy a ma­gánélet teljesen eltűnik, elpusztul, elhal. Éppen az a világ, amely a sza­badkőművességben döntő szerepet játszik. A mindenható állam nem tűri meg az egyéniséget, azt, hogy valaki mást – akár jobbat is – tesz, mint amit a törvény előír.

      Nézzük, ki képviseli a jelenetben a szabadkőművességet! Már ma­ga a szerzői utasítás is szabadkőműves jelleget ad. Ádám, az ember – rend­szeresen a szabadkőművesség képviselője. Sajnálja a haza fo­gal­mát, annak elvesztését. A Tudóssal folytatott beszélgetésben az épí­tész­re utal, aki az egészet látja, és istenként teremt. Ez az utalás a sza­bad­kőművesekre érthető. Társadalombírálatában demokratikus, mint egy szabadkőműves: „Mint a szegény meg ökre gazdagoknak” – mond­ja.

      Meghatódik Homérosz és Agricola művein, elítéli, hogy a gyer­me­keket a dajkák a „magasb egyenletekről, a mértanról” tanítják, fáj­lal­ja a művészet, a szellem elmaradását, hiányolja az egyéniséget, an­nak szabad szárnyalásához a lehetőséget, hogy bebizonyítsa „égi szár­ma­zását”. Keresi a közös eszmét, együtt érez a történelmi hősökkel, párt­jukon áll, tehát támogatja az egyéniségeket. Emberséget gyakorol Évá­val.

      Érdekes, hogy hellyel-közzel Lucifer – az Ész megtestesítője, de egy­ben a tagadásé is – több esetben szabadkőművesi gondolatot kép­vi­sel. Úgy mutatja be Ádámnak a Falansztert, mint „Tanyája az új esz­mék emberének”. Tehát újat akarnak, vagyis haladónak kellene len­niök. A Tudóssal folytatott beszélgetés során Lucifer jegyzi meg, hogy szörnyű a szerelmi érzés, ha nincs tárgya, nincsenek rokonok, va­gyis Lucifer hiányolja az emberséget, a szabadkőművesség világát.

      Még a Tudós is képvisel szabadkőműves gondolatokat néhány eset­ben. Az „arany”, vagyis az anyagi gazdagság megvetését, a szel­le­mi értékek fölényét hirdeti. A fegyver használatát nem ismeri, ért­he­tet­lennek tartja, hogy nem tekintik gyilkosnak, aki evvel ölt. Azzal di­csé­ri a Falanszter berendezését, hogy az ember nem szenved hiányt a Fa­lanszterben, és hogy testvériség él a Falanszter lakói között. Ez utób­bi szabadkőművesi gondolat.

      Az űrben repülve mondja ki Ádám a végkövetkeztetést:

                                                               A csillagok megettünk elmaradnak,

                                                               S nem látok célt, nem érzek akadályt.

                                                               Szerelem és küzdés nélkül mit ér

                                                               A lét.

                                                               […]

                                                               Óh, Lucifer! vezess földemre vissza,

                                                               Hol oly sokat csatáztam hasztalan,

                                                               Csatázzam újra, és boldog leszek. —

                                                               […]

                                                               A célt, tudom, még százszor el nem érem.

                                                               Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is?

                                                               A cél, megszűnte a dicső csatának,

                                                               A cél halál, az élet küzdelem,

                                                               S az ember célja e küzdés maga.
                A küzdés, a haladás szabadkőművesi jellegű fogalom. A zárósor is sza­badkőművesi: „ember: küzdj és bízva bízzál!”

      Madách főműve szabadkőművesi ihletésű, részleteiben is sza­bad­kő­művesi gondolatokat fogalmaz meg.

      A nagy drámaíró a magánéletében is szabadkőművesként, az el­vek embereként, emberségesen viselkedett, amikor – ugyan egészségi ál­lapota miatt nem vehetett részt a szabadságharcban, de segítette azt bu­kásában is. – Akárcsak a francia forradalom színben a testvérpár, akik egy vesztett, bukott eszméért adják életüket. – 1852 augusz­tu­sá­ban Kossuth titkárát, Rákóczy Jánost rejtegette, de lebuktatták, be­súg­ták. Rákóczy elmenekült, de rejtegetőjét, Madáchot letartóztatták.

      Pozsonyban négy hónapig, majd a pesti Újépületben 1853 elejétől má­jusig raboskodott. Pestet egészen augusztusig nem hagyhatja el. Csak így valósíthatja meg az életben is a szabadkőművesi elveket. Igé­nyessége, magas eszmeisége, filozofikus mélysége is szabadkő­mű­ve­si jellegű.

      Madách nem volt beavatott szabadkőműves, hanem úgynevezett „kö­tény nélküli” szabadkőműves. Ennek egyszerű a magyarázata. Ma­dách életében lakhelyének közelében nem működött sza­bad­kő­mű­ves páholy. A forradalmat és szabadságharcot követően csak 1861-ben alakult meg Pesten az első páholy. Akkoriban ezt nagyon ne­he­zen lehetett megközelíteni, igen messze volt Madáchtól. Csak évekkel ké­sőbb alakult újjá a losonci „Phőnix” páholy, 1878-ban. A pozsonyi és a kassai páholyok is csak a hetvenes években szerveződtek újjá.

      Így tehát Madách Imrét a magyar irodalom egyik legnagyobb kö­tény nélküli szabadkőműves alkotójaként tarthatjuk számon. Meg­be­csül­ték a szabadkőművesek is ekként. Páholyt neveztek el róla, a „Madách” páholyt. Egyike volt Madách eszméi követőjének. A pá­holy jelmondata a Tragédia zárósora: „ember: küzdj és bízva bízzál!”

      A „Madách” páholy története a későbbi előadásom tárgya lesz.

Vissza