Réti Zoltán

Néhány kérdés a Madách-művek képi
megjelenítésével kapcsolatban*

„Mi a sugár, ha szín nem fogja fel?” (Madách: Az ember tragédiája)
„A színek a fény erős tettei és mély bánatai.” (Goethe)
Az ember tragédiája közel harmincötezer szavából mindössze közel húsz utal közvetlenül színekre (ha jól számoltam). Előfordulá­suk szá­ma:
sárga      –
piros       5
veres      3
vörös      1
barna     2
zöld        3
kék         1
A fehér háromszor, a szürke is háromszor szerepel, párszor a fekete. A szí­ne­ket jelölő szavak az egész szókészletnek durván ezerhétszázöt­ve­ned részét képezik.
Ezek után felmerülhet (fel is merült) az a kérdés, hogy lehet-e, sza­bad-e, helyes-e Madách Imre műveinek képzőművészeti meg­je­le­ní­té­seihez a színek segítségét igénybe venni?

      *Réti Zoltán előadásának rövid vázlata, melyet Madách Imre két művéhez készített ak­varelljeinek videokazetta-felvételeivel szemléltetett.
1. „…lelkem felfelé tör.” Réti Zoltán akvarelljei Madách Imre Az em­ber tragédiája cí­mű művéhez. Megjelent 1983-ban, Madách Imre szü­letésének 160. és Az ember tra­gé­di­á­ja színpadi bemutatójának 100. évfordulója alkalmából, Révai Nyomda, Bp., 1. kiadás. Szö­veg: Kerényi Ferenc. A má­­so­dik kiadás (kiegészített) 1987-ben jelent meg, melyhez még Pogány Ö. Gábor is írt elő­szót.
Az eredeti lapok tulajdonosa a Nógrád Megyei Múzeum.
2. Madách Imre: Mózes.
A sorozat Réti Zoltán tulajdona.

      Tudjuk, hogy egy fekete-fehér rajz mindent ki tud fejezni, min­dent el tud mondani. De nem lehet bűn színeket alkalmazni Madách mű­veinek esetében sem, mert szövegei szinte sugallják a színeket, an­nak ellenére, hogy konkrét színeket alig említ.
„A művészi egyszerűség bonyolult, s a művészi természetesség cu­da­rul mesterkélt és ravasz valami.” (Kosztolányi: ÁBÉCÉ)
„Egyszerűség, világosság még nem zárja ki a mélységet.” (Ko­dály)
„Az egyszerűség nagyon viszonylagos, ami egyeseknek egyszerű, má­soknak teljesen érthetetlen lehet…” (Bartók)
Sedlmayr az 1950-es években tanulmányában azt igyekszik bi­zo­nyí­tani, hogy a sok forradalom, a sok izmus nem biztos, hogy a mű­vé­sze­teket megújíthatja. Inkább az a veszély fenyegeti, hogy elem­ber­te­le­nedik, elérkezik az „újítások szomorú szenvedélye” (Schlegel).
„Az örök szépség… romjaira kitűzik az új szépség lobogóját.” (So­lohov) Az új szépség az érdekes.
Madách Imre már a múlt század közepén ugyanerre a kö­vet­kez­te­tés­re jut, 1862. április másodikán, a Kisfaludy Társaságban elmondott szék­foglaló beszédében.
Azt fejtegeti, hogy a szépnek „árván hagyott helyére” az érdekes, az ingerlő került.
Az ember tragédiája és a Mózes drámai költemények tehát olyan köl­temények, melyeknek súlyos, komoly mondanivalójuk van; de ugyan­akkor hatnak érzelmeinkre, s ha elfogadjuk a szinesztézia élet­ta­ni tapasztalatait, megjelenhetnek zenei és képzőművészeti ér­zé­ke­lé­sek is. A nagy fizikusok, matematikusok az ókortól napjainkig igye­kez­nek a színrendszerek és a hangrendszerek között összefüggést ki­mu­tatni. Newton hét alapszínre osztott szín-köre a zenei hangokhoz ha­sonlóan épül fel. A hangok és a színek harmóniája és disszo­nan­ci­á­ja a rezgések arányaiból keletkezik. Érdekes eljátszogatni olyan gon­do­latokkal, hogy a fő színek (sárga–vörös–kék) megfelelnek a zenei fő­hármasoknak (tonika–domináns–szubdomináns) és így tovább, a mel­lékszínek és a mellékhármasok is egymásnak. Természetesen az egész szinesztézia addig, amíg nem mérhető, teljesen szubjektív do­log, bő teret ad a szélhámosságnak. Viszont itt a magyarázata annak, hogy a művek olvasása közben nem­csak a tudatunk reagál, hanem egyéni adottságoknak megfelelően bel­ső hallásunk és belső színlátásunk is. De összeolvadhatnak han­gu­la­ti hasonlóság alapján más érzékterületekről származó érzetek is.
Az illusztráció: „Nyomtatott művet díszítő, ill. kiegészítő, szem­lél­tető (szövegközi) kép, ábra.” Mindenesetre olyan képről, ábráról van szó, amely magyarázza az írott szöveget, jellemző példával szem­lél­tet valamit. (Magyar értelmező kéziszótár.) De előfordulhat olyan eset is, amikor úgy születik meg egy kép, hogy az olvasóban meg­in­dul egy folyamat, és annak eredményeként elkészít egy olyan önálló mű­vet, melynek gyökere az adott szövegből táplálkozik. Esetünkben ez utóbbiról van szó.

Nézzük meg a képeket!

Madách Imre
Nem vén, de bölcs. Fiatal, de gyötrődő, gondolkodó, szen­ve­dő. Mono­króm, visszafogott szürkében tartva.

A csesztvei nagy fa
Őszi hangulat, a fa alatt beszélgetők.

I/2.
A mű kapcsolódik a Bibliához. A palócok szőkeségéből kéklik az Úr jó­ságos tekintete.

II/3.
„Ah, élni, élni: mily édes, mi szép!”
A szerzői utasításból és a mű szövegéből egyaránt sugárzik a fény (gló­ria), mely nem színtelen, hanem izzón szétterülő. Szépség és bé­kes­ség árad a jelenetből; szelíd állatok között két boldog ember: az el­ső pár. Nem oroszlánok és tigrisek, hanem a mi környezetünk szelíd ál­latai. A fa is ismerős. A kígyó csupán dekoráció, jelzi, hogy még­sem Csesztvén vagyunk.

II/4.
Üde, friss almák között áll egy fiatal nő, „az édenkertnek egy késő su­gá­ra”, akinek nem lehet ellenállni, finom alakja visszaveri a pa­ra­di­cso­mi színeket. Itt mondja Ádám: „Mi a sugár, ha szín nem fogja fel?”

II/5.
Itt egy érdekes dolog történik. Az Úr nem zavarja ki Ádámot a Para­di­csomból, mint a Bibliában („…kiűzte az Úristen az Éden kert­jé­ből…”), hanem amikor ettek a tiltott fa gyümölcséből, tudók lettek mint az Isten. De amikor elindultak a másik fa felé, a halhatatlanság fá­ja felé, útjukat állta egy Cherub, és az Úr megszólalt: „Ádám, Ádám! elhagytál engemet, / Elhagylak én is, lásd, mit érsz ma­gad­ban”. Ádám megindul kifelé, őt követi Éva: „El innen, hölgyem, bár­ho­vá – el, el! / Idegen már s kietlen ez a hely.”
Úgy tűnik, Ádám talán úgy gondolja, másutt jobb lesz, ön­szán­tá­ból távozik. (Hubay Miklósnál is olvasható ilyen magyarázat.) Itt al­ka­lom nyílott a lángpallos festői megjelenítésére.

III/6.
Az Édenen kívüli táj nem messze távoli pálmafás vidék, hanem itt­ho­ni, palóchoni kerítés, szalmakunyhóval. Egyszerű nógrádi táj-színek.

IV/7.
A megközelíthetetlen hatalom és a tömegek vergődő jaja. A szokásos pi­ramis helyett (piramisszerűen) Lucifer áll a háttérben. A képet a dé­li, sivatagi-sárga világítja meg. Lucifer arca okos, cinikus.

V/8.
Az uralkodó szín a görög tájat jelzi: fehér és kék. Azt a feszült pil­la­na­tot ábrázolja, amikor Lucia még nem tudja, mi az igazság. Kö­zöt­tük van a fegyver:
„Ah, Miltiádész, mért is jössz, ha nőd
Sem bír örülni jöttödön.”

VI/9.
Ez egy kaotikus, szinte piszokkal megfestett kép. A hatalom, a gaz­dag­ság részesei tobzódnak a szemérmetlen orgiákban (ma a gát­lás­ta­lan szexben). Nem veszik észre, hogy ha ez tovább folytatódik, a pusz­tulás, a halál tönkreteheti az egész emberiséget.
A felelőtlen mámor és a megdöbbentő halál ellentéte.

VII/10.
A képet a lángoló vörös tartja izzásban. A lángok az apostolok egyik vak­hitű, túlbuzgó utódjából áradnak felfelé, hogy elpusztítsák mind­a­zo­kat, akik hite egy parányit is eltér az övétől. A lángok karóba hú­zott máshitűeket pörkölnek, akik szintén vakhitűen abban hisznek, hogy érdemes egy „i” betűért meghalni. Ez az egyetlen betű ma is mil­liókat pusztít.

VIII/11.
Kepler, a nagy tudós fent ül kutató távcsöve mellett, elmerülve a csil­la­gos ég titkainak szemléletében. Csodás dolgokat lát, nem veszi ész­re, hogy közben Borbála másfelé megy. Kettőjük útja nem egyirányba ve­zet. Elítéljük Borbálát, de talán némi szánalmat is érzünk iránta, mert egyedül van. (Emancipáció?) A hideg-kék csillagoktól lépcsőn jö­vünk a meleg-cinóber Borbála világához.

IX/12.
„A felséges nép majd itél fölötted,
Előtte vádollak, honáruló…”
Hányszor hivatkoztak a népre, s mennyi ártatlan veszett el! A fé­lel­me­tes vörös világba lépcső vezet a sötét zöldből, feketéből.

X/13.
A türelmetlen, tiszta lelkű ifjú mindent akar tudni, hiszen lényegében sem­mit sem „fog fel”. S az öreg bölcs azt mondja:
„No, látod, én sem – s hidd el, senki más.
A bölcselet csupán költészete
Azoknak, mikről még nincsen fogalmunk. –”
A beszélgetés sejtelmes kék-sárga térben történik.

XI/14.
A tömeg felülről nézve egészen más, mint odalent, ahol „közbeszól a szív verése”. Az éj és az épület sötétjét (kék-barna) oldja a vásárosok tar­kasága.

XI/15.
Személyes élmény: Milyen érdekes, szép a Hyde park, az abban sétáló nők és férfiak. De ha közelebb kerülünk a szónokokat körülvevő tö­meg­hez, megérezzük a könyörtelen szenvedélyességet, gyűlöletet, má­so­kat eltipró erőszakot. A hangulatot umbrák és sziennák ér­zé­kel­te­tik.

XII/16.
Az ember sorsát nem lehet csak a tudomány alapján irányítani. Ennél a színnél nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy láttunk ret­tenetes táborokat, melyeket szintén a könyörtelen tudomány hozott lét­re: Rassenkunde, szöges drótok, táborok. A kép hangulata hideg kék-zöld, fáradt okkerek.

XIII/17.
Az ember meghódíthatja az egész csillagos eget, de mit ér az, ha nem tud­juk, mi a boldogság, a szerelem, a munka gyönyörűsége és gyöt­rel­me. Ádám olyan, mint egy bábu, ha elhagyjuk a földet, olyanok le­szünk, mint egy tehetetlen, élettelen fadarab. A háttér reménytelen ké­kes-szürke.

XIV/18.
A tudomány veszített, nem győzött végzetén. Ha nem vigyáz az em­ber, a pusztulás hamar bekövetkezik. Fáradt lilás-kékes szürkék kö­zött hatalmas vörös folt. Szentgyörgyi: Az őrült majom.

XIV. Címlap
Az ébredés utáni kétségbeesés. Minden nap így ébredünk. Edward Munch: A sikoly. A képet izgatott sárgák töltik be.

XV/19.
Ádám egy kis pont a kiugró sziklán a nagy mindenségben. A nap szin­te kétszeresen süt, a kis ember véget akar vetni jelentéktelen éle­té­nek. De mit számít az? Finom kékes-szürkéből izzik az indiai sárga nap­korong.

XV/20.
Éva közli Ádámmal, hogy anya lesz. Boldogan összeölelkeznek, és el­in­dulnak a tiszta, színes jövő felé. Ebben benne van az, hogy küzdeni fog­nak, hogy bízva-bíznak, s belecsodálkoznak ebbe a gyönyörű vi­lág­ba.
A nap áttöri a finom indiai sárga-kadmiumsárga felhők fátyolát a ma­ga izzó fehérségével. Helyenként megjelenik a távoli cöling-kék, kobalt- és ultramarin-kék ég. Ebbe a sejtelmességbe távolodik tőlünk az a szép ifjú pár, akikkel már a második színben találkoztunk.

      Kifutottunk az időből, a Mózessel esetleg egy másik alkalommal fog­lalkozunk.
Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy ez nem egy meg­szer­kesz­tett tanulmány, hanem a videóra felvett képek segítségével, szem­lél­tetésével megtartott szabad előadás vázlata.

Vissza