Balga László–Andor Csaba

Egy Madách-vers címzettje és kőirata

Madách alkalmi verseinek címzettjeit nem minden esetben ismerjük. Né­ha ugyan a címben szereplő keresztnév elegendő ahhoz, hogy el­dönt­sük, kihez is szólt a vers (pl. az Emléklapokra ciklusban ilyen vers a Mária, Lujza, Amália stb.), máskor a címzettnél meglévő vers­va­riáns segít a kérdés eldöntésénél (az Egy nevelőhöz korai változata meg­található volt Veres Pálné emlékkönyvében), ismét máskor a vers ko­rai és kései változatának az egybevetése adja a kulcsot a kérdés el­dön­téséhez (ez a helyzet a Nógrádi képcsarnok legtöbb darabjával). Szép számmal vannak azonban olyan alkalmi versek is, amelyeknél nem tudjuk, ki lehetett a címzett.

                Ilyen vers, pontosabban verspár volt eddig a D. l. M. Grnő sírjára és a Sírjánál ugyanannak. Az a körülmény, hogy nem tudtuk: kihez szól­nak a versek, egyszersmind azok datálását is lehetetlenné tette, mi­vel Madách verskéziratain, néhány kivételtől eltekintve, általában nem találunk keltezést. De lássuk előbb magukat a verseket, éspedig úgy, ahogyan Madách kéziratában fennmaradtak! (OSzK Fol. Hung. 1397. 70. fólió.)

24 D. l .M. Grnő sírjára

                                                                              Mindíg mások javára fáradál,

                                                                              Mindíg csak másoknak kedvéért éltél,

                                                                              Ha megkivántad már a' pihenést

                                                                              Meg kell nyugodnunk, hogy sirodba tértél.

                                                                              De aki már ugy el kényeztetél,

                                                                              Ez első búnál mellyet most okoztál

                                                                              Bár tudjuk sírod néked mennyet ad,

                                                                              Te is el nézed, hogy szemünkben könny áll.

25 Sírjánál ugyanannak

                                                                              Szeretted egykor e csendes helyet,

                                                                              Melly pusztaság vólt, mostan kert gyanánt áll,

                                                                              Szeretted gyermekid, s körűlötted

                                                                              Kigyúlt megannyi békés házi oltár.

                                                                              Most árnyában virágos fáidnak

                                                                              Hamvaid édesebben pihentetnek,

                                                                              Emléket meg magadnak alkotál

                                                                               Hálás szivében kedves gyermekeknek.

                                                                              ’S még sírodon napfény és árnyék reng,

                                                                              Gyümölcsfa áll, virágot hord a szellet,

                                                                              Mig köztünk szeretet s egység lakik,

                                                                              Nálunk mulat, s viraszt felettünk lelked.

                A családnév feloldása persze ebben az esetben nem jelentett gon­dot: nyil­ván­va­ló­an valamelyik de la Motte grófnőről van szó, mint aho­gyan az is többé-kevésbé vi­lágos volt, hogy hol is kell keresnünk a szó­ban forgó sírt. Madách sógornőjének, Madách Károlyné Csernyus Em­mának az édesanyja, Csernyus Emánuelné de la Mot­te Izabella kö­zeli rokonai között, s ilyenformán Csernyus Emma lakókör­nye­ze­té­ben, vagyis Szalatnyán. Itt azonban meg kell állnunk egy pillanatra. Sza­latnya ne­vű település ugyanis valaha jó néhány volt nemcsak az or­szágban, de még Nógrád megyében is; arról a Pusztaszalatnyáról azon­ban, amelyről esetünkben szó van, sem Fényes Elek művében (Ma­gyarország geographiai szótára I–IV. Pest, 1851), sem más köz­hasz­nú földrajzkönyvekben nem olvashatunk. A megye hely­ség­név­tá­rá­ban azonban (Cs. Sebestyén Kálmán–Szvircsek Ferenc: Nógrád me­gye tör­ténelmi helységnévtára. Salgótarján, 1989) Nógrád­szent­pé­ter­hez tartozó te­le­pü­lés­ként megtalálható. Igaz, az említett kiadvány több más Szalatnya nevű helyet is­mer, ezek egyike történetesen éppen Cseszt­véhez tartozik. Mivel azonban Madách Ká­roly és Csernyus Em­ma esküvőjére a felsőzellői templomban került sor, s mivel az es­kü­vő részleteit az anyósnak, Majthényi Annának unokájához, Huszár An­­ná­hoz írt levele alapján ismerjük, ezért azt mondhatjuk: semmi két­ség sem férhet hoz­zá, hogy a Nógrádszentpéterhez tartozó Pusz­ta­sza­latnyáról van szó.

                Nem szabad azonban szem elől tévesztenünk, hogy elsősorban nem a települést kell megtalálnunk, hanem a címzettet. Nagy Iván mű­ve ehhez sajnos alig ad fo­gód­zót. Az általa közölt családfa ugyanis (kiegészítve az ott nem szereplő Csernyus Emmával) így fest:

I. Ferenc Károly (alezredes, gróf lett 1760-ban)

                1. Károly (tábornok) †

                2. Ferenc (mérnökkari őrnagy) †

                3. Antal (1790 magyar indig.) † 1800. ápr. 6.

                = br. Vécsey Anna

                               a1. Károly (Gömör vármegye követe) † 1852

                               = gr. Szapáry Lujza

                                               b1. Mária

                                               = Gömöry András

                                               b2. Antal Károly (cs. k. val. b. t. tanács.) 1811–1857

                                               = gr. Almássy Izabella

                                                               c1. Róza 1835–?

                                                               = br. Skrebensky Ottó (kapit.)

                                                               c2. Toussaint (huszár főhadnagy) 1836–

                                                               c3 Artúr (császári apród) 1840–

                                               b3. Izabella

                                               = Csernyus Emánuel

                                                               c1 Emma

                                                               = Madách Károly

                                               b4. Lujza

                                               = Ragályi Miksa

                Amint látható, a hölgyek halálozási dátuma Nagy Ivánnál nem sze­­repel, s azt más nyomtatott forrásból sem sikerült meg­ál­la­pí­ta­nunk. Első közelítésben tehát nem volt más lehetőségünk, mint hogy fon­tolóra vegyük, kik azok, akik a leszármazási táblázat alapján egyál­talán szóba jöhetnek. A versek szövegéből kiindulva fel­té­te­lez­het­tük, hogy olyasvalakiről van szó, akit Madách személyesen is is­mert, s akinek gyermekei is éltek, így nemcsak Ferenc Károlynak a táb­lázatban egyébként sem szereplő feleségét, de gyermekeinek a há­zas­társait is kizárhattuk. Több mint valószínűtlen ugyanis, hogy az 1800-ban elhunyt Antalnak vagy valamelyik fivérének a feleségét Ma­dách személyesen ismerhette volna. Csernyus Emánuelné már csak azért sem jöhetett szóba, mert gyászjelentésének tanúsága szerint Ma­dách Imrét jócskán túlélte. Nem sok személy maradt tehát a táb­lá­zat­ban, aki egyáltalán számításba jöhetett. A kérdés eldöntéséhez elv­ben megvizsgálhattuk volna az OSzK aprónyomtatványait, köze­lebb­ről a gyászjelentéseket: grófnőről lévén szó, csaknem bizonyosra ve­het­jük, hogy legalább egy példánya fennmaradt. Mi azonban más utat vá­lasztottunk: a helyszín bejárását.

                A „terepszemlére” 1996 júniusában került sor. A Pusztaszalatnyán lé­vő de la Motte-kúria akkor még állt, igaz, olyan rossz állapotban, hogy csak idő kérdése, mikor omlanak végleg össze a minden lakott te­lepüléstől távoli, mára lakatlan épület falai. Az omladozó kúria szom­szédságában csupán egy csaknem áthatolhatatlan sűrűségű er­dős-bozótos részt találtunk, ahová inkább csak azért kíséreltünk meg be­hatolni, hogy ne hagyjuk ki a legkisebb lehetőséget sem a talány meg­fejtésére. Szerencsénk volt: a bozótosban egy apró darabokra tört sír­követ találtunk, amelynek bizonyos részeiből a de la Motte csa­lád­név, más darabjaiból az Aloysia (Lujza) keresztnév, ismét más da­rab­ja­iból pedig a halálozás dátuma – 1854. október 5. – volt meg­ál­la­pít­ha­tó. A kutatás itt csaknem elakadt, ám a faluban való kérdezősködés so­rán kiderült: van valaki, aki nemcsak látta a sírkövet abban az idő­ben, amikor még állt, de le is fényképezte. A fotósnak, Ing. Jozef Jan­čo­vic nóg­rádszentpéteri származású újságíró menedzsernek, aki a kö­zel­múltban szü­lő­fa­lu­jában falumúzeumot alapított, külön köszönettel tar­tozunk, mivel az ő fényképe so­kat segített a talány megfejtésében,a kétségek eloszlatásában, végső soron abban, hogy bemutathassuk a má­ra tönkretett sírt. Amint a fényképről megállapítható (az ol­vas­ha­tó­ság érdekében egy számítógéppel retusált változatát közöljük), a sír fel­­i­ra­ta ez volt:

ÖZVEGY

GR.

DE LA MOTTE KÁROLYNŐ

SZ: GR. SZAPÁRY ALOYSIA

MEGHALT 1854. OCT: 5ÉN

ÉLETÉNEK 74K ÉVÉBEN.

MINDÉG MÁSOK JAVÁRA FÁRADÁL,

MINDÉG CSAK MÁSOKNAK KEDVÉÉRT ÉLTÉL,

HA MEGKIVÁNTAD MÁR A’ PIHENÉST,

MEG KELL NYUGODNUNK, HOGY SÍRODBA TÉRTÉL

DE A’ KI MÁR UGY EL KÉNYEZTETÉL

EZ ELSŐ BÚNÁL MELLYET MOST OKOZTÁL:

BÁR TUDJUK, SÍROD NÉKED MENYET ÁD

TE IS EL NÉZED, HOGY SZEMÜNKBEN KÖNNY

ÁLL.

                Semmi kétség tehát, hogy erről a sírról van szó Madáchnál is: a nyolc­soros vers azonos azzal, amely a kéziratai között is fennmaradt. A felfedezés két szempontból is izgalmas. Egyrészt azért, mert egy újabb Madách-vonatkozású tárgy került elő akkor, amikor ilyesmire már nemigen lehetett számítani. Másrészt azért, mert ez az egyetlen is­mert Madách sírfelirat, amelynek „eredetijét” végre sikerült meg­ta­lál­ni. Ezen az a körülmény sem változtat, hogy a jelen írás fo­gal­ma­zá­sakor még változatlanul széttört állapotban található Pusztasza­lat­nyán.

                De la Motte Károlyné egyébként – mint az a fenti családfából is meg­állapítható – Csernyus Emma nagyanyja volt, továbbá annak a de la Mot­te Rózának is, akihez Madách A galambok című versét ír­ta, va­la­mint az Emléklapokra ciklus Lamott R. címen fennmaradt da­rabját. Ma­dách Károly esküvője 1854. május 31-én volt, így tehát Ma­dách Im­re – aki az esküvőn tanúként vett részt – vagy akkor, vagy nem sok­kal korábban ismerhette meg a hölgyet, aki aztán néhány hó­nap múl­tán elhunyt, hajszál pontosan tíz évvel Madách előtt. S bár azt nem tudjuk, hogy a sírkő felállítására pontosan mikor került sor,
annyit azért megállapíthatunk, hogy ezek szerint a vers 1854. október 5-e után nem sokkal keletkezhetett.

                A sírkővel egy újabb Madách-ereklye birtokába jutottunk, amelyet – a szükséges restaurálási munkák elvégzése után – remélhetőleg jö­vő­re, Madách születésének 175. évfordulóján mindenki megtekinthet majd Csábon.

Vissza