Jegyzetek

 

1.     Andor Csaba: A siker éve: 1861. Madách élete Bp., 2000. és An­dor Csaba: Életrajz, bibliográfia, utószó. In. Madách Imre: Az ember tragédiája CD-ROM 1.0 változat            Szeged–Bp., 1998. Vissza a szöveghez

2.     Andor ír a fentebb idézett CD-ROM jegyzeteiben. Vissza a szöveghez

3.     MIÖM II. 741.o. A műről még ír Árpás Károly a VI. Madách Szimpózium lapjain (Balassagyarmat–Szügy, 1998.) A mű­ről még ír Árpás Károly a VI. Madách Szimpózium lapjain (Ba­las­sa­gyarmat–Szügy, 1998.) Vissza a szöveghez

4.     A Csak tréfa kompozíciója a felvonáscímekkel is megerősítve – lásd MIÖM I. 99–218. Vissza a szöveghez

5.     Lényegében ebből a feltételezésből vezeti le Bene Kálmán a „tra­gé­dia dalait” – lásd Madách Imre: A Tragédia dalai. Az ember tra­gédiája lírai ciklusokban. Összeállította, s a ciklusok, versek cí­meit kigondolta Bene Kálmán, Szeged, 2000. Vissza a szöveghez

6.     Ismét Árpás Károlyra hivatkozom. A Műfaji sajátosságok vizs­gá­la­ta Madách elbeszéléseiben (in. VII. Madách Szimpózium Ba­las­sagyarmat–Szügy, 1999) című cikkében bizonyította, hogy a kom­pozicionális szándék szinte minden művében meghatározó (ese­tenként az esztétikai hatást is gyöngítő) szerepet játszik.

         Vissza a szöveghez

7.     Az V. Madách Szimpózium előadásai közül több is foglalkozik szín­ház- és drámaelmélettel – támaszkodtam Árpás Károly Ma­dách és a színház című tanulmányára. Vissza a szöveghez

8.     Madách reményei. In VII. Madách Szimpózium Ba­las­sa­gyar­mat– Szügy, 1999. Vissza a szöveghez

9.     Madách Imre: Pereat – egy versértelmezési kísérlet. In. VIII. Ma­dách Szimpózium. Balassagyarmat–Szügy, 2000. Vissza a szöveghez

10.   Balzac az Emberi színjáték kiadásához írja előszavát 1842-ben, is­mertetve elképzeléseit, majd 1846-ban kisebb módosításokkal is­mét kiadta. (Balzac előszava az Emberi színjátékhoz. In. Em­be­ri színjáték I. Bp., 1962.) Nem tudom, Madách olvasta-e – fran­ci­á­ul mindenesetre jól olvasott. Vissza a szöveghez

11.   Jókai kompozicionális szándékairól tájékoztatnak Árpás Károly ide­vágó tanulmányai, lásd: Két csengetés között Egy iro­da­lom­ta­nár kísérletei (Szeged, 2001. kézirat) Vissza a szöveghez

12.   Keletkezési adatok Petőfi szerint sorrendben: Pest, 1845 [október 16–november 25. között], Pest, 1845 [október 16–november 25. kö­zött] és Szalkszentmárton, 1846 [január] – csak hogy össze­vet­hes­sük Madách életével és életélményeivel. Vissza a szöveghez

13.   Idézem a kérdéses sorokat: „Mindig igy volt e világi élet, / Egy­szer fázott, másszor lánggal égett;” (1. vsz.); „Odalett az emberek ve­tése.” (2. vsz.) [*1*]; „Kié volt ez elfojtott sohajtás, / Mi üvölt, sír e vad rohanatban, [*2*] / Ki dörömböl az ég boltozatján, / Mi zo­kog mint malom a pokolban, [*3*] / Hulló angyal, tört szív, őrült lélek, / Vert hadak vagy vakmerő remények?” (4. vsz.); „Mint­ha ujra hallanók a pusztán / A lázadt ember vad keserveit, [*4*] / Gyilkos testvér botja zuhanását, / S az első árvák sir­be­szé­de­it, [*5*] / A keselynek szárnya csattogását, / Prometheusz hal­ha­tatlan kínját.” (5. vsz.) [*6*]; „A vak csillag, ez a nyomoru föld / Hadd forogjon keserű levében, [*7*] / S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől / Tisztuljon meg a vihar hevében, / És hadd jöj­jön el Noé bárkája, / Mely egy uj világot zár magába.” (6. vsz.) [*8*]; „Lesz még egyszer ünnep a világon, / Majd ha el­fá­rad a vész haragja, / S a viszály elvérzik a csatákon,” (7.vsz.) [*9*] Vissza a szöveghez

14.   „Majd eljön a hajfodrász, a tavasz, / S az agg föld tán ven­dég­ha­jat veszen, / Virágok bársonyába öltözik. / Üvegszemén a fagy föl­engedend, / S illattal elkendőzött arcain / Jókedvet és ifjuságot ha­zud: / Kérdjétek akkor ezt a vén kacért, / Hová tevé bol­dog­ta­lan fiait?” Vissza a szöveghez

15.   „»Hogy míg nyomorra milliók születnek, / Néhány ezernek jutna üdv a földön, / Ha istenésszel, angyal érzelemmel / Használni tud­nák éltök napjait.« / Miért e lom? hogy mint juh a gyepen / Le­geljünk rajta? s léha tudománytól / Zabáltan elhenyéljük a na­pot? / Az isten napját! nemzet életét! […] / A könyvek által a vi­lág elébb? / Ment, hogy minél dicsőbbek népei, / Salakjok annál bor­zasztóbb legyen, / S a rongyos ember bőszült kebele / Dög­vészt sohajtson a hír nemzetére. [*1*] […] Az el nem ismert ér­dem hősei, / Kiket – midőn már elhunytak s midőn / Ingyen te­het­te – csúfos háladattal / Kezdett imádni a galád világ, / Nép­bol­do­gító eszmék vértanúi / Ők mind e többi rongykereskedővel, / Ez únt fejek – s e megkorhadt szivekkel, / Rosz szenvedélyek ok­ta­tóival / Ők mind együtt – a jók a rosz miatt – / Egy máglya üsz­kén elhamvadjanak? [*2*] / Oh nem, nem! amit mondtam, fáj­da­lom volt, / Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma, / Oly fényes el­mék a sár fiait / A sűlyedéstől meg nem mentheték! / Hogy még alig bír a föld egy zugot, / Egy kis virányt a puszta homokon / Hol legkelendőbb név az emberé, / Hol a teremtés ősi jogai / E név­hez »ember!« advák örökűl – / Kivéve aki feketén született, / Mert azt baromnak tartják e dicsők / S az isten képét szíjjal os­to­roz­zák. / És mégis – mégis fáradozni kell. [*3*] / Egy újabb szel­lem kezd felküzdeni, / Egy új irány tör át a lelkeken: / A nyers fa­jokba tisztább érzeményt / S gyümölcsözőbb eszméket oltani, / Hogy végre egymást szívben átkarolják, / S uralkodjék igazság, sze­retet. / Hogy a legalsó pór is kunyhajában / Mondhassa bizton: nem vagyok magam! / Testvérim vannak, számos milliók; / Én vé­dem őket, ők megvédnek engem. / Nem félek tőled, sors, bár­mit akarsz. / Ez az, miért csüggedni nem szabad. [*4*] / Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit / Agyunk az ihlett órákban teremt. / S ha összehordtunk minden kis követ, / Építsük egy újabb kor Bá­belét, / Míg oly magas lesz, mint a csillagok. / S ha majd be­néz­tünk a menny ajtaján, / Kihallhatók az angyalok zenéjét, / És föl­di vérünk minden csepjei / Magas gyönyörnek lángjától he­vül­tek, [*5*] / Menjünk szét mint a régi nemzetek, / És kezdjünk új­ra tűrni és tanulni.” [*6*] Vissza a szöveghez

16.     Remény (Első kísérletek ciklus). Vissza a szöveghez

17.   Kénytelen vagyok a jegyzetapparátusban elhelyezni a mű rész­le­te­it, és ellátni a jelenet-jellel: „Sándor csillogó pályája, [*7*] / Nyúl­vadászat, őzfutás; / Etele dúló csordája [*9*] / Pat­kány­cso­port, foltdarázs; / Mátyás dicső csatázási, [*10*] / Napoleon hó­dí­tási, [*12*] / S waterlooi diadal: / Mind csak kakasviadal.... A vég, melyet Sokrat ére, [*4*] / Catonak kihulló vére, [*8*] / S Zrí­nyi Miklós szent pora [*11*] / Egy bohóság láncsora.... Plato s Aristoteles. [*6*] … Demosthén dörgő nyelvével [*5*] / Szit­ko­zódó halkufár; / Xenofon mézbeszédével [*3*] / Rokka közt me­sére vár; / Pindár égi szárnyalása [*1*] / Forró hideg da­do­gá­sa; / S Phidias amit farag, [*2*] / Berovátkolt kődarab.” 1823. feb­ruár-április (in Verstár ’98. A magyar líra klasszikusai. Fél­száz költő összes verse CD-ROM, Arkánum Bp., 1998.

         Vissza a szöveghez

18.   A MIÖM II. 171–175. szövegében öt jelenetet különíthetünk el a szer­ző nyomán, aki „*”-gal választotta el a tartalmi egységeket. Vissza a szöveghez

19.   A költeményben az alábbi jól felismerhető jeleneteket találtam: „…És kivántam trónt, országokat, / Fél világ uralt, míg más fe­lé­ben / Rettegék nevem s hatalmamat… [*1*] / / …s jött a tündér, / …Ujra kérdvén: »Boldog vagy-e már?« / »Nem, nem tűndér, amit én kerestem, / Megnyugvást, szűm mostan sem talál. // Mit hasz­nál e trón nekem s dicsőség, / Mily kéjt lel gyöngyében a csi­ga? / Benső boldogságomnak még jobban / Érzem a trónon mi sok hia. / Vagy bájosb-é vajha álmom? Óh nem! / Több gyönyört bi­rok-é el mint más? / Fellebbenti-é előttem a sír / És meny­or­szág titkát bűvarázs? // Vidd el trónodat, tündér s helyébe / Adj ne­kem mérhetlen tudományt; / … Tudományt adj, mely lelkét fel­fogja / A világnak, melyben ront, teremt. / A műhelyt mutasd meg, melyben készül, / Ami lent küzd, ami fénylik fent. [*2*] // S ím szemem előtt egy nagy koporsó / Tárul fel, benn rothadás nyü­zsög, / »Születés« áll írva rajt, s felette / E szó »szük­sé­ges­ség« menydörög. [*3*] // »Óh, e szót, e látványt hadd felednem, / Vagy többé földön nincs örömem!« / A nemtő érint bűvös ujjával / És a látvány elvesz elülem. // …tudomány, dicsőség / Bol­dog­ság­hoz földön nem vezet. / Egy van, egy van, nékünk üdvösséget / Itt lenn nyujtó s ez az élvezet. // Adj nekem lányt, szépet, mint ta­vasz reg, / Hőt mint nyár, csendest mint őszi est!« [*4*] / S ím a nemtő röpke fellegekben / Száz meg száz bájos alakot fest. // »Vá­lassz!« – úgymond. »Óh, hogyan válasszak, / A legszebbet szebb követi még; / Hogyha mind nem bírhatom, egy sem kell! / Mind­egyik mérhetlen veszteség.« // »Ember! mond a nemtő, e ké­peknek / Számolhatlan, végtelen sora; / Hogy birhatnád mind, gyar­ló kebellel, Mit a képzelet csak alkota?« [*5*] // »Adj hát egyet, s a többit tüntesd el!« / S ím karomba lánykát ölelek. / »Meg van hát nyugalmam, érzem, érzem, / Hála néked, nemtő sze­retek!« // »Kéjben – mond ő – nem lesz megnyugvásod. / A kéj­húrnak felzengő szava / Kell hogy szünjék; a kéj győzelem, mit / Sok balsors felett szűnk nyer vala. // Inger a kéj, epedés a cél­hoz. / Önbecsérzet és kiváncsiság / Hogyha mézben ful­do­kolsz nem édes, / S imelgő ha nem őrzi fullánk. // A lányszív meg­telhetik érzéssel, / Lányt az ég szeretni alkota, / Abban él, vi­rúl, abban hervad le, / Mint virággal lelke, illata. // Férfiszívben más érzések élnek, / Tetterő, küzdések vihara, / Ott a szerelem csak úgy mosolyg fel, / Mint vadonban a kis ibolya. // Megfáradt ke­délyed leszakasztja / S illatánál megfrissűl megint; / A világ le­her­vadt, sorsa bételt / És számodra messzebb pálya int. // Ott is lesz virágszál, mely enyhít, de / Még olyat nem alkotott az ég, / Mely örök friss, s illatával enyhít, / Valahányszor lelked szomja ég.« [*6*] // S a nemtőnek teljesült jóslata, / Vágyam elhalt, hal­vá­nyult a lány. / Ellökém s hozzám volt bilincselve, / Sírtam ép hogy őtet választám. // Vágytam a földet és vágytam könnyét, / Küz­désit, s ím a nemtő megszánt; / Ébredék otthon kicsiny szo­bám­ban / Boldogan, hogy álmom már nem bánt. // Érzém gyöngy­ből, hogyha nincs is tenger, / Gyöngyök minden ten­ger­ben vannak. / Úgy fogadjuk, amint adta a sors / És lehetünk itt is bol­dogak!” [*7*]

         Vissza a szöveghez

20.   A nő teremtetése olvasható MIÖM II. 188–191. Vissza a szöveghez

21.   A Szontágh Pálnak írt levél megtalálható a MIÖM II. 986–988. ol­dalán. Az episztolát egyébként Madách érdemesnek tartotta az át­dolgozásra. Költeményinek rendezésekor Egy szerelmes ba­rá­tom­hoz címmel vette fel a gyűjteményes kiadás tervezetébe (in MIÖM II. 368–369.) Vissza a szöveghez

22.   Madách „aforizma-érzékenységét” nem egy szállóigévé lett mon­dá­sa igazolja (a Madách-breviáriumokról nem is szólva). Az Egy őrült naplójából epigrammái inkább aforizmák, sőt lehetnek olyan mondatok, amelyek nem illettek bele az utolsó változatba. Vissza a szöveghez

23.   Lássunk néhány példát: „Nem vérezél-e Chaeroneánál / A meg­bu­kott szabadság védletében, / És Constantinnal nem küzdél-e ké­sőbb, / Világuralmát hogy megalapítsd? / Nem vesztél-é el hit­már­tír gyanánt, / S később a tudománynak fegyverével / Nem áll­tál-é a hitnek ellenében?” (Lucifer monológja a Tizenharmadik szín­ben – 3731–3737. sorok); „…Azt hiszed talán / Hogy Le­o­ní­dász meghal a szorosban, / Ha ahelyett, hogy barna levesével / Táp­lálkozik olyan köztársaságban / Melyek még pénze sincs, lu­cu­lussi / Villában issza édes mámorát / Kelet minden kéjének? Vagy talán / Brutus meghal, ha a szép Porciához / Hazasiet, s a harc izgalmait / Kiheveri egy jó ebéd után? / […] / Ha nagy Hu­nyad nem méltó nép körében / Jő a világra, ha szerecsen / Sá­tor­nak árnya reszket bölcsején: / Mi lesz első hőséből a keresztnek? / Vagy Luther, ha pápa lesz esetleg, / S Leó tanár egy német egye­temben: / Ki tudja, nem reformál-é emez, / S az sújtja átkát a me­részre? / Mi lesz Napóleon, ha büszke útját / Nem egy nép vé­re egyenlíti ki? / Elposhad tán egy bűzhödt laktanyában. –” (Lu­ci­fer monológja a Tizennegyedik színben – 3868–3877. és 3888– 3898. sorok); „Az ember sincs egyénileg lekötve, / De az egész nem hordja láncait; / A lelkesűlés, mint ár, elragad, / Ma egy tár­gyért, holnap másért megint. / A máglyának meglesznek mar­ta­lé­ki,/ meglesznek, akik gúnyolódni fognak. – / S ki lajstromozza majd a számokat, / Következetes voltán bámuland / A sorsnak, mely házasságot, halált, / Bűnt és erényt arányosan vezet, / Hitet, őrű­lést és öngyilkolást. –” (Lucifer monológja a Tizenötödik szín­ben – 3987–3997. sorok)

        Vissza a szöveghez

24.   Az episztola MIÖM II. 989-990. olvasható. Ezt is átdolgozta: P. barátomhoz címet kapta a tervezetben (MIÖM II. 370–371.). Az összevetést – akár az előzőnél – most sem végeztem el. Vissza a szöveghez

25.   Madách kedvelte az „ön-magyarázkodást” – számos példát is­me­rünk erre. Vissza a szöveghez