Jegyzetek

 

1.    Kerényi Károly: Mi a mitológia? Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1988. 9–12. Vissza a szöveghez

2.    Claude Lévi-Strauss: A mítoszok struktúrája. In: Struk­tu­ra­liz­mus. Elsõ kötet. Szerk.: Hankiss Elemér. Európa Könyvkiadó, Bp., 1971. 136–138.

        Vissza a szöveghez

3.    Az elsõ teremtéstörténet jahvista hagyományozottságú, fel­te­he­tõ­en i. e. 9. században akkor keletkezett, amikor Mózes népe (Júda és Izrael) még egységes királyságban tömörült. A második te­rem­tés­történet már az izraeli és judeai kettészakadás után, az izraeli észa­ki országrész i. e. 721 utáni bukása után keletkezett, amikor Iz­rael országának népét III. Tiglatpilezer asszír király fogságba hur­colta. A második teremtéstörténet így már jahvista-elohista ha­gyo­mányra épül. A déli országrész, Júda sem tartotta meg sokáig ön­állóságát, Jeruzsálem pusztulása után, i. e. 587-ben Ne­bu­kad­ne­zár babilóniai király vetette õket fogságba. Vissza a szöveghez

4.    A katolikus kereszténységben az eredendõ bûn tana Szent Ágos­ton­tól kezdõdõen hosszú dogmafejlõdésen és értelmezésen ment ke­resztül. A mai katolikus dogmatika szerint az elsõ emberpár bûn­be­esése egyben az eredeti és eredendõ bûn, „az áteredõ bûn ta­nát” is jelenti, azt, hogy az elsõ emberben mindnyájan vét­kez­tünk, s e bûn büntetése a halál. Krisztus megváltó áldozati halála és fel­tá­ma­dása az eredendõ „bûn-jelleg eltörlése”. Krisztus ke­reszt­ségének fel­vételével az ember felszabadul az eredeti bûntõl, bár ez nem je­len­ti azt, hogy személyes, egyéni életében elkövetett bû­neiért nem bün­tethetõ. V. ö.: Dr. Elõd István: Katolikus dog­ma­tika. Szent Ist­ván Társulat, Bp., 1983. 166. Vissza a szöveghez

5.    Paul Ricoeur: Az „Ádám-mítosz” és a történelem „esz­ka­to­ló­gi­kus” felfogása. In: A hermeneutika elmélete. Elsõ rész. Szerk.: Fa­biny Tibor. Szeged, 1987. 128–129. Vissza a szöveghez

6.    V. ö.: Karen Armstrong: Mohamed. Az iszlám nyugati szemmel. Eu­­rópa Könyvkiadó, Bp., 1998. 176–178. Vissza a szöveghez

7.    Természetesen a Tragédia Ádám-mítoszának madáchi át­ér­tel­me­zé­se sem függetleníthetõ el teljesen korának sajátos hatás- és ér­tel­mezéstörténeti horizontjától, így az addigi teológiai, dog­ma­ti­kai és irodalmi Ádám-átértelmezésektõl sem. Vissza a szöveghez

8.    Milyen kiadású, nyelvû és fordítású Bibliát, Biblia-értelmezéseket is­mert Madách Imre? Milyen dogmatikarendszer határozta meg val­lásos szemléletét? Milyen irodalmi mintát adhatott ehhez pél­dá­ul Milton? Ezekhez képest miképpen tér el egyéni mítosz-te­rem­té­se? E kérdésekre való válaszadás illetve a tágabb dog­ma­ti­ka­tör­té­ne­ti hátérre való utalás meghaladja lehetõségeimet és szán­dé­ko­mat. Vissza a szöveghez

9.    Például Milton Elveszett Paradicsomában Ádám hasonlóan az egész emberi nemet jelképezõ mitikus hõs. Milton Ádámnak és Évá­nak a bûnbeesés miatti lelkiismeretfurdalását hangsúlyozza. A vissza­nyert Paradicsomban, Krisztus – mint a második Ádám – tör­ténetében az eredendõ bûn krisztusi eltörlése áll középpontban. Mil­ton az Ádám-mítosz újszövetségi, teológiai értelmezését veszi ala­pul. Az Elveszett Paradicsomban Mihály fõangyal lá­to­má­so­kon keresztül mutatja meg az eredendõ bûn átöröklött kö­vet­kez­mé­nyeit az emberiség jövõjében, melynek hatására az õs­szü­lõk­ben az öngyilkosság gondolata felvetõdik. E két mozzanat, a jö­võ­belátás és az öngyilkosság alapján (is) rokonítható Madách Tra­gé­diájával. Vissza a szöveghez

10.  Valószínûsíthetõ, hogy létezett egy jahvista hagyomány, melyet kb. i. e. 9. században foglaltak írásba Judeában, és egy elohista ha­gyomány, amely késõbb északon, Izraelben keletkezett. A két ha­gyomány illetve ennek nyomán az Ószövetségbe beolvadt rész on­nan kapta nevét, hogy Isten neve Jahve-ként (magyarra fordítva Úr­ként) vagy Elohimként fordul elõ (magyarul Istenként). Az észa­ki ország összeomlása, kb. i. e. 721 után a két különbözõ ha­gyo­mányt egybefoglalták, ezekben az ószövetségi részekben Isten ne­ve Jahve Elohimként (magyarra fordítva Úristenként) szerepel. In: Az Ószövetség könyvei. In: Biblia. Ószövetségi és Újszövetségi Szent­írás. Szent István Társulat, Bp., 1982. 12. Vissza a szöveghez

11.  Teremtés. Jegyzetek. In: Biblia. Ószövetségi és Újszövetségi Szent­írás. Szent István Társulat, Bp., 1982. 60. Vissza a szöveghez

12.  „Isten megteremtette az embert, saját képmására teremtette õt, fér­finak és nõnek teremtette õket. Isten megáldotta õket, Isten
szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, mely él és mozog. Azután ezt mond­ta Isten: Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész föl­dön, amely magot terem, és minden fát, mely magot rejtõ gyü­möl­csöt érlel, hogy táplálékotok legyen.” (Ter 1, 27–28–29). Vissza a szöveghez

13.  Paul Ricoeurt szerint „ezáltal lesz az ember a gonosz kezdetévé, azon a teremtésen belül, amelynek abszolút kezdete viszont az is­ten teremtõ aktusa.” In: Paul Ricoeur: Az „Ádám-mítosz” és a tör­ténelem „eszkatológikus” felfogása. In: A hermeneutika el­mé­le­te. Elsõ rész. Szerk.: Fabiny Tibor. Szeged, 1987. 124. Vissza a szöveghez

14.  „De a jó és rossz tudásának fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz” (Ter 2, 17). Vissza a szöveghez

15.  Paul Ricoeur: Az „Ádám-mítosz” és a történelem „esz­ka­to­ló­gi­kus” felfogása. In: A hermeneutika elmélete. Elsõ rész. Szerk.: Fabiny Tibor. Szeged, 1987. 123.

        Vissza a szöveghez

16.  Az õsszülõk bûnbeesésének következménye, hogy minden ember bû­nös. V. ö.: Ter 6, 5; Ter 8, 21; 1 Kir 8, 46; Jób 4, 17; Jób 25, 4; Préd 7, 20; Péld 20, 9; Iz 64, 5; Jer 30, 15; Dán 9, 5–6–7; Sir 25, 24; Bölcs 2, 23–24; stb. Vissza a szöveghez

17.  Madách Imre Úrnak nevezi Istent. A hagyománynak megfelelõen ez a héber Jahve elnevezés magyar fordítása, Károli Gáspár óta. Mint említettem, az elsõ teremtéstörténet Istene Elohim, a má­so­dik­ban Úristen neve Jahve Elohim. Madách tehát teljesen eltér a név­adást illetõen az elsõ két teremtéstörténettõl.

       Vissza a szöveghez

18.  Az elsõ szín égi jelenetének kezdete Goethe Faustjára emlékeztet annyi­ban, hogy mindkét helyen az angyalok kara és három illetve négy fõangyal zengi a dicshimnuszt az isteni teremtés tö­ké­le­tes­sé­gé­rõl. In: Horváth Károly: Madách Imre. 1823–1864. Mikszáth Kiadó, Horpács, 1999. 143.

        Vissza a szöveghez

19.  Horváth Károly: Madách Imre. 1823–1864. Mikszáth Kiadó, Hor­pács, 1999. 146. Vissza a szöveghez

20.  A Tragédia szövegére, soraira való utalásban Bene Kálmán fõ­szö­veg-gondozását veszem alapul. V. ö.: Madách Imre: Az em­ber tragédiája. I. Fõszöveg. Madách Irodalmi Társaság, Sze­ged– Bp., 1999. Vissza a szöveghez

21.  Mezei József: Madách. Az élet értelme. Magvetõ, Bp., 1977. 100. Vissza a szöveghez

22.  Horváth Károly: Madách Imre. 1823–1864. Mikszáth Kiadó, Hor­pács, 1999. 142. Vissza a szöveghez

23.  Aranyt idézi Horváth Károly. Horváth Károly: Madách Imre. 1823–1864. Mikszáth Kiadó, Horpács, 1999. 130. Vissza a szöveghez

24.  Korábbi tanulmányomban részletesen elemeztem e kérdéskört, itt csu­pán vázlatos összefoglalást adok. V. ö.: Máté Zsuzsanna: Ma­dách Luciferjének genealogikus kérdéskörérõl. In: VII. Madách Szim­pózium. Madách Irodalmi Társaság, Bp.–Balassagyarmat, 2000. 45–59. Vissza a szöveghez

25.  A Biblia szövegének értelmezéseire épülő különböző teológiai – az ágostoni, tomista, kálvinista – rendszerek is eltérően fo­gal­maz­ták meg ezt az eredetet, illetve a keresztény vallás különböző tör­té­neti korszakai és irányzatai is másképpen vélekedtek erről a kér­dés­ről. Természetesen – a teljesség igénye nélkül – mégis ér­de­mes egy mai olvasatban néhány konkrétumot felidézni arra vo­nat­ko­zóan, mi is az oka Lucifer illetve a Sátán léteztetettségét kör­be­ve­vő homályosságnak. Az okkereséshez – nem véletlenül – egy, a tör­téneti teológiai áramlatok nézeteit is egybevető, mai dog­ma­ti­kát, Dr. Előd István Katolikus dogmatikáját választottam:

        – Az angyalok teremtéséről, jókról és rosszakról egyaránt „sehol sem beszél a Szentírás, teremtettségüket is csak egy helyütt említi (Kol 1, 16). Általában úgy veszi az angyalokat, mint a vallási ha­gyo­mányból ismert lényeket, akik Isten gondviselő akaratának vég­rehajtói”.(14) (Megjegyzem: ma kétségbevonhatatlan ka­to­li­kus dogmatikai hittétel, hogy az angyalok, jók és rosszak egy­a­ránt, Isten teremtményei.) In: Dr. Előd István: Katolikus dog­ma­ti­ka. Szent István Társulat, Bp., 1983. 120.

        – „Az angyalok próbára tételérõl kifejezetten nincs szó a Szent­írás­ban, (…) sem a próba mikéntjérõl és tárgyáról. (…) Hittétel, hogy a gonosz szellemeket Isten jónak teremtette, de õk saját ma­ga­tartásuk következtében gonoszakká lettek. (…) Abból, hogy vét­kez­tek, logikusan következik, hogy próbának voltak alávetve, és nem állták meg a próbát. Miben állt a próba? Mikor volt? Mennyi­en vétkeztek? Nem találunk olyan adatokat a kinyilat­koz­ta­tás­ban, amelyekbõl következtetni tudnánk az ilyen kérdésekre ad­ha­tó válaszokra. Igen nagy valószínûséggel állíthatjuk, hogy bû­nük lényege a kevélység volt. A Szentírás ugyanis általános elv­ként vallja, hogy minden bûn kezdete a kevélység (Sir 10, 15; vö. Tó. 4, 13; 1 Tim 3, 6; Lk 10, 18). Erre enged következtetni, hogy a Je­lenések könyve szerint »Mihály és angyalai« taszították le a sá­tánt és angyalait; a Mikháel név pedig ezt jelenti: »Ki olyan mint Is­ten.« Ez úgy hangzik, mint egy példátlan arányú szellemi harc csa­takiáltása. Ide vehetõ még, hogy a kísértõ az õsszülõknek Is­ten­hez való hasonlatosságot ígért (Ter 3, 5), Jézust pedig arra akar­ta rávenni, hogy õt imádja (Mt 4, 9); sõt az is, hogy a világ vé­gén az antikrisztus Isten templomába ül, és úgy mutatja magát, mint­ha Isten volna (2 Tesz 2, 4). A szentatyák szívesen emlegetik, hogy az Isten elleni vétkek mélyén az a jelszó húzódik meg, amit Je­remiás vet szemére istentelen kortársainak: »Nem szolgálok!« (Jer 2,20) (…) Lehetséges, hogy a bukáskor az angyalok feje, a »ta­gadás õsi szelleme«, a sátán volt, akit »e világ fejedelme« né­ven emleget a Biblia (vö. Lk 4, 5–8), és akit a szentatyák Iz 14, 12 tí­pusos értelmezése alapján Lucifer-nek, hajnalcsillagnak ne­vez­nek.” In: Dr. Elõd István: Katolikus dogmatika. Szent István Tár­su­lat, Bp., 1983. 127–8. Vissza a szöveghez

26.  V. ö.: Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás. Gondolat, Bp., 1984. 296. Vissza a szöveghez

27.  Lucifer érvelése a következõ bipolaritásokra épít: a teremtés elõtti is­teni eszme, a Valami, a lét, a létezés nélküli ürességnek isteni ér­zete már magának Lucifernek az eredendõ létét bizonyítja, így ma­ga az isteni teremtés szándéka, az isteni érzet sem jöhetett vol­na létre e „gát” , ezen „ûr”, e Semmi nélkül, melynek Lucifer „a ne­ve”. A teremtés szándéka, a világ létrejötte tehát már Lucifert fel­tételezi, és maga a Teremtés aktusa is, hiszen az isteni teremtés (is­teni) eszme, szellem és (az ördögi teret jelentõ) anyag ket­tõs­sé­gé­ben jött létre, magában hordozva a mindebbõl származó, egy­más­sal korrelációs viszonyban lévõ bipolaritásokat mint hó­do­lat–bírálat, teremtés–tagadás, gyõzelem–bukás, bukás–felkelés, élet–halál, boldogság–lehangolás, fény–árnyék, kétség–remény  Vissza a szöveghez

28.  A Madách-kutatásban már sokszor leírták és bizonyították, hogy a Tra­gédia Istene ellentmond a tételes, monoteista kereszténység dog­matikájának és Isten-felfogásának. V. ö.: Szegedy-Maszák Mi­hály: Történelemértelmezés és szerkezet Az ember tra­gé­di­á­já­ban. In: Madách-tanulmányok. Szerk.: Horváth Károly. Aka­dé­mi­ai, Bp., 1978. 138–9. és 141. Vissza a szöveghez

29.  „Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismeri a jót és rosszat. De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is ve­gyen, egyék és örökké éljen!” (Ter 3, 22.) Vissza a szöveghez

30.  Horváth Károly: Madách Imre. 1823–1864. Mikszáth Kiadó, Hor­pács, 1999. 146. Vissza a szöveghez

31.  Horváth Károly: Madách Imre. 1823–1864. Mikszáth Kiadó, Hor­pács, 1999. 121. Vissza a szöveghez

32.  A keresztény katolikus dogmatika áteredõ bûnének egyik „dog­ma­tikus döntését” ismerhetjük itt fel, ha a gyarlóság alatt az em­ber bûnösségét értjük. Azonban a dogmafejlõdésben – szemben a ma­dáchi levélrészlettel – az „öröklõdött” ádámi bûnösséget eltörli a nála erõsebb krisztusi megváltás és keresztség. A dogmatika sze­rint az ember ugyan így mentesül az eredendõ bûntõl, ám sze­mé­lyes (halálos vagy bocsánatos) bûnöket elkövethet, de nem erre pre­desztinált. A bûn teológiai értelemben: elfordulás Istentõl, az is­teni törvényektõl. In: Dr. Elõd István: Katolikus dogmatika. Szent István Társulat, Bp., 1983. 155–167.

        Vissza a szöveghez

33.  V. ö.: Claude Lévi-Strauss: A mítoszok struktúrája. In: Struk­tu­ra­lizmus. Elsõ kötet. Szerk.: Hankiss Elemér. Európa Könyv­ki­a­dó, Bp., 1971. 133–149.

        Vissza a szöveghez

34.  V. ö.: Weiss János: Mi a romantika? Jelenkor Kiadó, Pécs, 2000. 94–104. Vissza a szöveghez

35.  V. ö.: Martinkó András: Vörösmarty és Az ember tragédiája. In: Ma­dách-tanulmányok. Szerk.: Horváth Károly. Akadémiai, Bp., 1978. 185–215.

       Vissza a szöveghez

36.  V. ö.: Máté Zsuzsanna: A mûvészet hatásának hatalmáról. Elsõ rész – Árgus, 1999. 4. szám 65–73.; második, befejezõ rész – Ár­gus, 1999. 5. szám 42–48.

  Vissza a szöveghez