Jegyzetek

 

1.     Nemcsak kedvelem a történelmet, hanem egyetemi diplomám sze­rint történelem szakos középiskolai tanár is vagyok (1980-ban vé­geztem a szegedi JATE BTK-án; azóta valamilyen formában ben­ne élek az oktatási rendszerben: tanítottam általános isko­lá­ban, szakközépiskolában, egyetemen és gimnáziumban). Ugyan­ak­kor a történelem tudományos kutatásának és ábrázolásának prob­lémája is érdekel, amelyet a Két csengetés között Egy iro­dal­már kísérletei (Szeged, 2001. kézirat) című ta­nul­mány­kö­te­tem­hez mellékelt bibliográfia is – szakirodalmi és szépirodalmi mű­vek – bizonyíthat. Vissza a szöveghez

2.     Itt Dr. Léderer Emma: A történettudomány tárgya, módszere, a se­­géd és rokontudományok elemei. Bp., 1966 és Dr. Czakó Kál­mán: A történetírás fejlődése. Bp., 1985 munkáira utalok – tu­do­má­nyos minősítésük nélkül. A történelemtanítás módszertanához, il­letve a történettudomány értelmezéséhez és részletezéséhez kap­csolódó munkák fölsorolását most mellőzöm. Vissza a szöveghez

3.     Hogy a kérdés mennyire időszerű, mutatja, hogy a Holmi friss, 2001/9-es számában Gábor György közölt egy e tárgykörhöz is il­leszkedő tanulmányt, Kinek a történelme? címmel. Vissza a szöveghez

4.     S. W. Hawking: Az idő rövid története. Bp., 2001. (A téma fon­tos­ságát mutatja, hogy ez már az ötödik kiadás.) Vissza a szöveghez

5.     Szeretném jelezni [megjelenési időrendi sorrendben] azokat a je­le­sebb, magyar nyelven hozzáférhető műveket, amelyek gon­do­la­taimat inspirálták: A. J. Toynbee: Válogatott tanulmányok. Bp., 1971.; A. J. Gurevics: Időképzetek a középkori Európában. In. Történelem és filozófia. Új törekvések a szovjet filozófiai ku­ta­tásokban. Vál.: Huszár Tibor. Bp., 1974; F. Braudel: A ci­vi­li­zációk története: A múlt magyarázza a jelent. In. Tör­té­ne­lem­el­mé­leti és módszertani tanulmányok. zerk.: Glatz Ferenc. Bp., 1977; R. G. Collingwood: A történelem eszméje. Bp., 1987; O. Speng­ler: A nyugat alkonya. A világtörténelem morfológiájának kör­vonalai I–II. Bp., 1994; F. Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember. Bp., 1994; D. R. Hofstadter: Gödel, Escher,
Bach. Egybefont Gondolatok Birodalma. Metaforikus fúga tu­dat­ra és gépekre, Lewis Carroll szellemében. Bp., 1998. Vissza a szöveghez

6.     Ismét F. Braudel szellemes esszéjére utalok: A civilizációk tör­té­nete: A múlt magyarázza a jelent. In. Történelemelméleti és mód­szertani tanulmányok. Szerk.: Glatz Ferenc Bp., 1977. Vissza a szöveghez

7.     Nagyjából hasonló problémát oldott meg Th. S. Kuhn: A tu­do­má­nyos forradalmak szerkezete című sikerkönyvében (Bp., 1984), csak ott a tudománytörténet és a tudományos világ fej­lő­dé­se volt a vizsgálódás tárgya. Vissza a szöveghez

8.     A 19. század második felében jelent meg a magyar iro­da­lom­tör­té­net-írás szerzőinek munkáiban (később a történetírásban, majd a 20. századi szóhasználatban is) a „pesszimista történelem­fel­fo­gás”, a „történelmi pesszimizmus” kifejezés, amelyet a magyar tör­ténelemben sajnos gyakori hanyatló, problémás korszakokat áb­rázoló művekre és szerzőikre aggattak címkeként (például Vö­rös­martyra vagy Madáchra). Állítom, hogy ezen zavaros je­len­té­sű szókapcsolat (filozófiai és logikai önellentmondás) föltűnése an­nak következménye és eredménye, hogy a későbbiekben be­mu­tatott körkörös vagy ciklikus történelemkép annyira háttérbe szo­rult és elhalványult, hogy még a tudósok számára is elveszett ere­deti jelentése. A történelem akár mint fogalom, akár mint jel­ző, eleve föltételez változást; annak iránya és/vagy mérhetősége össze­kapcsolhatatlan a „pesszimizmus” szó jelentésével. Vissza a szöveghez

9.     Csupán néhány magyarul is hozzáférhető szerzőt és művet ne­ve­zek meg, utalásképpen: Krohn Gyula: A finnugor népek pogány is­tentisztelete. Bp., 1908; R. Graves: A görög mítoszok. Bp., 1970; C. Lévi-Strauss: Szomorú trópusok. Bp., 1973; J. J. Bachofen: A mítosz és az ősi társadalom. Bp., 1978; Láng Já­nos: A mitológia kezdetei. Bp., 1979; Szimonidész Lajos: A vi­lág vallásai. Bp., 1988; J. G. Frazer: Az Aranyág. Bp., 1993. [Tu­dom, hogy listám szegényes, ám csak jelzés.] Vissza a szöveghez

10.   Az ókorból több ilyen példát is hozhatunk: az asszír Sarrukin, az egyip­tomi Horemheb, a zsidó Mózes vagy a római Augustus. Hoz­hatnánk időben közelebbi példákat is, de náluk ez nem egy­ér­telmű önigazolás. Vissza a szöveghez

11.   Megjegyzem, hasonló folyamat játszódik le az irodalom, a mű­vé­szet kialakulásakor, amikor azok „átvállalják” a kultúra mint cso­port­tudat közvetítőjének szerepét. Erről még Árpás Károly: Iro­da­lom és kultúra. (Pályamű a Szegedi MTA Bizottságának, kéz­i­rat), Szeged, 2001. Vissza a szöveghez

12.   A görög-római filozófiai irányzatok közül azokat idézem konkrét meg­nevezés és részletező felsorolás nélkül, amelyek akár az ob­jek­tív idealizmus, akár a materializmus lételméleti alapján állva a tör­ténelemre, a politikára úgy tekintettek, hogy az itt meg­ra­gad­ha­tó közös emberi tevékenység sem a sorsnak, sem az isteneknek nincs alárendelve. Ezek a filozófusok adják az alapot ahhoz, hogy az időben gondolkodó történészek függetlenedjenek a val­lá­si determinációtól. Vissza a szöveghez

13.   Ismét csak utalni szeretnék az alábbi szerzők magyarul olvasható mun­káira: Hérodotosz: Történeti könyvei: A görög-perzsa há­bo­rú. Bp., 1892; Thuküdidész: A peloponészoszi háború. Bp., 1985; Arisztotelész: Az athéni állam. Bp., 1954; Xenophon: Kü­rosz nevelkedése, Anabázis. Bp., 1979; Titus Livius: A római nép története a város alapításától I–VI. Bp., 1982; Tacitus összes mű­vei I–II. Bp., 1980; Caius Suetonius Tranquillus: Caesarok éle­te. Bp., 1964; Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok I–II. Bp., 1978. Vissza a szöveghez

14.   A Bibliát az alábbi kiadásban használom: Biblia CD 5.0. Folio VIP Electronic Publishing Változat: 3.02-H3J. 1992–1993. Ar­ca­num Databases, 1997. Vissza a szöveghez

15.   A nevezetes Josephus Flavius majdnem kortárs történeti munkái (pl. A zsidó háború. Bp., 1964) mellett az alábbi összefoglalásra tá­maszkodtam: John Bright: Izráel története. Bp., 1983. Vissza a szöveghez

16.   Ismét csak jelzésszerűen említek három alkotást: Szent Ágos­ton: Isten városáról írt 22 könyve. Bp., 1942; [Boethius] Boe­tzi­us Anitzius Manlius Torkvatus Szeverinusnak 5 könyvei a fi­lo­so­fi­á­nak, vagyis böltseségnek vígasztalásáról. Ford.: Illei János, Kas­sa, 1766 és Aquinói Szent Tamás: Az uralkodók hatalma. 1265. [A jelzés azt jelenti, hogy a részletezésre kíváncsi olvasó er­refelé induljon; figyelmébe ajánlom a Szent István Kiadó Óke­resz­tény írók sorozatát.]

         Vissza a szöveghez

17.   A történettudomány-történet szempontjából alapvetőnek ítélt for­rás­kritika és filológia mellett most csak azokat a műveket és szer­ző­ket említeném, akik a történelmi időről is mondtak ér­zé­kel­he­tőt. Ide sorolnám P. Ransanus: A magyarok történetének rövid fog­lalata. Bp., 1985; Rotterdami Erasmus: A keresztény fe­je­de­lem neveltetése. Bp., 1992 vagy N. Machiavelli: A fejedelem, Be­szélgetések Titus Livius első tíz könyvéről, A háború mű­vé­sze­te, Firenze története. In. Machiavelli művei I–II. Bp., 1978 kiad­vá­nyokat. Vissza a szöveghez

18.   G. Vico: Az új tudomány. Bp., 1963; Montesquieu: A rómaiak nagy­sága és hanyatlása. Bp., 1975; Voltaire: Esszé a nemzetek er­kölcseiről, szokásairól és szelleméről. 1753; Voltaire: A tör­té­nelem filozófiája. In. A francia felvilágosodás morálfilozófiája. Bp., 1975.; Voltaire válogatott filozófiai írásai. Bp., 1991; Hel­ve­tius: Az emberről. Értelmi képességéről és neveltetéséről. Bp., 1962; Holbach: A természet rendszere. Bp., 1954; J. G. Her­der: Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról. Bp., 1978; I. Kant: Egy világpolgár gondolatai az emberiség egyetemes tör­ténetéről. Bp., 1926. Vissza a szöveghez

19.   Ha végigtekintünk kezdetektől a 19. század közepéig érvényes tan­tervekig, akkor láthatjuk, hogy a mérnöki, a katonai és az or­vo­si képzés elől „emelték” csupán el az utolsó középiskolai osz­tály, az ún. filozófiai osztály teljesítésének kötelezettségét. Az egye­temi oktatás tanrendje, tanterve nem teljesen ismert, de nem vé­letlenül tekintették az egyetemisták, főiskolások a professzorok egy részét „vaskalaposnak”. Erre ugyan nincs adatom, de kétlem, hogy az Osztrák Császárság hivatalosan támogatta volna az új kor­eszméket. Vissza a szöveghez

20.   Egyik korai írásomban foglalkoztam Kölcsey olvasmányaival – lásd: Kölcsey Ferenc műveltsége. In. Két csengetés között. (Egy iro­dalomtanár kísérletei) Szeged, 2001. Vissza a szöveghez

21.   Kölcsey Ferenc kiadatlan írásai 1809–1911. (Kölcsey Ferenc és Kál­lay Ferenc műhelyének kézirataiból) Válogatta, a bevezető ta­nul­mányt írta és a jegyzeteket készítette Szauder József Bp., 1968. Szauder írja: „Több ezer lapra kiterjedő kivonatuk készült
1806-tól… a most kiadott iratokban is vannak utalások Kölcsey szá­mos más, tudtunkkal elpusztult jegyzőkönyvére.” Vissza a szöveghez

22.   Bár a kérdés nem tisztázott, úgy vélem, hogy ennek az újításnak rész­ben a kálvinista küldetéstudat és a kanti erkölcsfilozófia kö­ve­telményeinek szintetizálása volt az alapja. A kanti er­kölcs­fi­lo­zó­fia beépítése, amely a sztoikusokra is támaszkodva a közösség és a tett-felelősség viszonyában határozta meg a boldogságot mint az emberi élet célját ebben az idézetben összegződik: „Ki nem tett mindent, mit tennie kellett s lehetett vala, az boldog nem le­szen” (Parainesis…). A kálvinista kihívás pedig a „ki­vá­lasz­tott­ság-pró­bához” kapcsolható: újra és újra meg kell bizonyosodni, hogy a kegyelem birtokosa vagyok, azaz ismét és ismét tenni kell a közösségért, mert hátha épp ez a pillanat, a döntés, melyen a kö­zösség sorsa rajtam fordul meg. Vissza a szöveghez

23.   J.-J. Rousseau: Értekezések és filozófiai levelek. Bp., 1978. Vissza a szöveghez

24.   Két idevonatkozó művére utalok: G. W. F. Hegel: Előadások a vi­lágtörténet filozófiájáról. Bp., 1979 és Előadások a filozófia tör­ténetéből. Bp., 1958.

         Vissza a szöveghez

25.   Bár nem vezethetők le „egy az egyben”, de a hegeli felfogáshoz kap­csolhatók az alábbi szerzők történelemképe: Ch. Fourier: A négy mozgás és az általános rendeltetések elmélete. Bp., 1977; Ph. Buonarotti: Összeesküvés az egyenlőségért. Bp., 1987; K. Marx: Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből, Fr. Engels: A mun­kásosztály helyzete Angliában 1844, K. Marx–Fr. Engels: A német ideológia 1845-1846, Kommunista kiáltvány 1848, K. Marx: A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai 1857– 1858. Vissza a szöveghez

26.   Utópia alatt értem azt az elképzelt, idealizált, de ugyanakkor meg­valósíthatónak szánt-tekintett ideális társadalmat, amely ga­ran­tál­ja a gazdaság és társadalom optimális működését. A polgári utó­pia az ideális polgári gazdaság és társadalom kialakítását tekinti cél­nak. Néhány példaként említem az angoloknál Hobbes: Le­vi­a­thánját, Mandeville: A méhek meséjét, Locke, Bentham, Hu­me írásait; a franciáknál Rousseau: Társadalmi szerződését, Mon­tesquieu: A törvények szelleméről írott művét, Helvetius, Hol­bach, Condillac, Condorcet, Mably írásait. Vissza a szöveghez

27.   Nem feltétlenül időrendben, nemzetekre bontva az alábbi tör­té­né­szek munkáira hívom fel a figyelmet! (Mindenkor a magyar ki­a­dást adtam meg, amikor nem, azt ‘’ között írtam.) Franciák: Gui­zot: Az európai polgárosodás története. Pest, 1867; Guizot: Az an­gol forradalom története. Pest, 1886; L.-A. Thiers: ‘A francia for­radalom története.’ Paris, 1823–1827., L.-A. Thiers: ‘A kon­zu­látus és a császárság története.’ Paris, 1845-1862; A. de Tocque­ville: A demokrácia Amerikában. Bp., 1983; A. de Tocque­ville: A régi rend és a forradalom. Bp., 1994; Lamar­ti­ne: A girondiak története. Pest, 1865; J., Michelet: A francia for­radalom története. Bp., 1884–1885; Angolok: E. Gibbon: ‘A ró­mai birodalom hanyatlásának és bukásának története I–VI.’ 1776–1788; T. Carley: Hősökről, a hősök tiszteletéről és a hő­si­es­ségről a történelemben. Bp., 1900; T. Carley: A francia for­ra­dalom története. Bp., 1913; T. B. Macaulay: Anglia története II. Jakab trónra lépésétől I–VI. Bp., 1875–1877; J. S. Mill: A lo­gi­ka rendszere. Bp., 1877. Németek: L. von Ranke: ‘A román és ger­mán népek története 1494–1535. (Függelék: A kortárs tör­té­net­írók kritikája)’ Frankfurt a. O., 1824; L. von Ranke: A római pá­pák az utolsó négy században I–III. Bp., 1886–1889; L. von Ran­ke: A pápák története I–II. Bp., 1936. Vissza a szöveghez

28.   Eötvös József: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az ál­ladalomra. Lipcse. 1851–1854. Vissza a szöveghez

29.   Árpás Károly: „Egyet bánok csak: a haza fogalmát…” Gon­do­la­tok a politikus Madáchról. In. IV. Madách Szimpózium. Szer­kesz­tette: Andor Csaba. Balassagyarmat–Szügy–Alsósztregova, 1996. Vissza a szöveghez