Krizsán László
Madách második negyvennyolca
Az 1861-es esztendő a remény és az újrakezdés lehetőségének ígéretével köszöntött a levert forradalom és szabadságharc sokat szenvedett nemzedékére.
A bizakodás és a küzdés ideje érkezett el!
Reménykeltően alakult Európa politikai, hatalmi átrendeződése, és a függetlenségi törekvéseket táplálták a belső elégedetlenségi mozgalmak is.
A külső kényszer, amely a Habsburg császárságot addigi, Magyarországgal szembeni önkényének enyhítésére kényszerítette, a kibontakozó olasz egység és a hozzá fűződő új szövetségi viszony volt. Szardinia királya Viktor Emánuel III. Napoleonnal szövetkezve, 1859-ben megtámadta Ausztriát. A solferinoi csatatéren az osztrák seregek vereséget szenvedtek és Ausztria kénytelen volt lemondani Viktor Emánuel javára a gazdag Lombardiáról. A Habsburg birodalom más itáliai birtokait pedig Garibaldi fenyegette, akinek a seregében küzdő Magyar Légió katonái tudatosan kapcsolták össze az olasz egység megteremtéséért folytatott harcot a magyar függetlenség ügyével. Még nótában is kifejezték a közös harc eszményét:
Szennyes az én ingem,
szennyes a gatyám is!
Majd hoz Kossuth tisztát,
Türr Pista meg puskát,
Éljen Garibaldi!
A Magyarországgal szemben folytatott addigi osztrák politika enyhítését követelték azok a belső események és politikai megnyilvánulások is, amelyek gyakran óriási tömegeket aktivizáltak és állítottak politikai célok szolgálatába.
A katonai vereség és a belső elégedetlenség által kialakult veszedelmes helyzet enyhítésére az előállott kormányzati válság következményeinek elhárítása érdekében az uralkodó korlátozott autonómia engedélyezése felé hajlott. 1860. október 19-én Ferenc József, Rechberg miniszterelnök és Szécsen Antal megtárgyalták és elfogadták azokat az elveket és intézkedéseket, amelyek alapjául szolgáltak a Habsburg-birodalom új közjogi viszonyainak, amelyek a másnap, 1860. október 20-án kibocsátott úgynevezett Októberi Diplomában öltöttek alakot.
Az Októberi Diploma elsősorban a kormányzási módszerek megváltoztatásával kívánta az elégedetlenséget semlegesíteni. Megszüntette a belügyi, a vallás- és közoktatásügyi és igazságügyi minisztériumokat és visszaállítani rendelte el a magyar és erdélyi udvari kancelláriákat.
Magyar kancellárrá báró Vay Miklóst nevezte ki az uralkodó. A megyei önkormányzat visszaállítását a császár már 1860. április 19-i leiratában megígérte, az Októberi Diploma pedig, ennek megfelelően, intézkedett a régi megyehatárok érvényesítéséről.
A magyar arisztokráciának címzett gesztusként, az 1848 előtti alkotmányos állapotok érvényesítésére az 1848 előtti hatóságokat állította vissza a Diploma, mely intézkedések a magyar ókonzervatívok körében kedvező visszhangra találtak.
Ám csupán ezt a társadalmi réteget elégítették ki az Októberi Diploma rendelkezései. A nemzet túlnyomó többsége, ideértve a magyar nemességet is, elutasította a birodalom válságát elhárítani hivatott „reformokat”.
A nép az 1848-as, sokan az 1849-es törvényeket követelték. Az 1860. december 17-én megtartott esztergomi értekezlet is az 1848-as törvényeket fogadta el irányadóul.
A közhangulattal szemben a bécsi udvar adminisztratív úton próbálta pozícióit megtartani, sőt megerősíteni. E törekvés fejeződött ki a Februári Pátens 1861. február 26-án manifesztált szövegében.
Ez a közjogi okirat látszólag a magyar érdekeknek kedvező változásokat ígért, mivel 85 magyar képviselőt engedett be a Birodalmi Tanácsba, viszont a Birodalmi Tanács átvenni igyekezett az országgyűlés szerepét. Ezért az autonómiát nem növelte, hanem korlátozta ezen osztrák többségű és befolyású szervezet.
Magyarországon közben az országgyűlés összehívásának követelése a tömegóhajból a hivatalos közjogi viták központi kérdésévé rangosodott. Apponyi György országbíró az uralkodóhoz intézett előterjesztésében 1861. februárjának végén kifejtette, hogy az összehívandó országgyűlés feltehetően az 1848-as törvények és a felelős magyar minisztériumok felállítása mellett dönt, és bizonyosan állást kíván foglalni a magyar autonómia kérdésében is.
Ferenc József – Vay kancellár sugalmazására – 1861. április 6-án kelt leiratában a magyar minisztériumok kérdésében hajthatatlanul kitartott az összminisztériumok működése mellett és elutasította annak lehetőségét, hogy a „tisztán magyar ügyeket” kivonják a közös tárgyalásokból.
Az uralkodó és az udvar állásfoglalásaiból világossá vált, hogy késleltetni igyekeznek a magyar országgyűlés összehívását! Az országgyűlés hatáskörét, az „ősi magyar alkotmányra” való félrevezető hivatkozással a kor problémáiról elterelni igyekeznek.
Ilyen helyzetben a függetlenségi erők számára egyetlen hathatósnak ígérkező cselekvési terület maradt, a vármegye.
A megyei tisztikarok 1860 decemberétől szerveződtek – míg az országgyűlés legfelsőbb akaratból történő összehívására csak 1861. április 2-án került sor. A közbeeső időben, amely csaknem négy hónapot ölelt fel, a megyék vonták magukhoz az országgyűlés feladatait a haza függetlenségének minél teljesebb kierőszakolása érdekében.
Ennek a küzdelemnek vált egyik irányítójává Madách Imre. Még 1860. decemberének elején elvbarátainak egy bizalmas összejövetelén Madách hitet tett amellett a politikai irányelv mellett, hogy az ország közjogi helyzetének rendezése kizárólag 48-as alapon valósítható meg, és hogy e változásokban döntő szerep hárul a megyékre.
A megyék szerepének fontosságát a politikai életben Madách már korán felismerte és értékelte. Mindössze huszonkét esztendős volt, amikor „A megye politikai szerepéről” szóló írásában, 1845. január 13-án, az időleges politikai pozícióvesztésről ekként szólt: „...sikerüljön bár néhányszor a nemzet érdekével ellenkező többséget szerezni [...] én nem rettegek, mert a megerősült nemzet fogja tudni visszaszerezni saját érdekét.”
A „saját érdek visszaszerzésének” legfontosabb eszközéül Madách Imre – mint számos magyar politikus – a megyei önkormányzatokat ismerte el.
Nem nehéz e gondolkodásnak értelmét és praktikumát meglelnünk. Az országos kérdések – aminő például a felelős magyar minisztériumok és az országgyűlés ügye – az uralkodónál nyerhettek végső szentesítést vagy – többnyire – elutasítást. Ám a megyei igazgatás nem került az uralkodó elé, és ily módon többet érhetett el egy kisebb területi egységen belül, mint az országgyűlés. és az ország sok megyéből állt. Ha valamennyi vagy többségük a függetlenség iránt érzett elkötelezettséget, a megyék mozaikjából összeálló országban máris túlsúlyba kerültek és legális szerepkörhöz jutottak a függetlenségi erők, anélkül, hogy bármiféle országos közjogi elképzelést sértettek vagy befolyásoltak volna.
A politikai küzdelem e stílusának és formájának volt híve Madách Imre is. Ő és küzdőtársai, a megyében kívánták megvalósítani 1848 Magyarországát!
E cél szolgálatában már 1860 őszétől rendkívül aktív tevékenységet fejt ki. Az irodalomtörténészek közül többen – mint Szerb Antal is – úgy vélik, hogy Madách országgyűlési képviselővé történt megválasztása után tért vissza a politikai és irodalmi életbe.1
E tévedés abból ered, hogy az ekként vélekedőknek nem volt alkalmuk megismerkedni Madách Imre megyei keretek között végzett, de „országos” igényeket és reményeket kifejező politizálásával.
A nógrádi Megyebizottmány Választmányának tagjait – melynek sorában Madách Imre is helyet foglalt – az uralkodó és a Birodalmi Tanács akaratával szemben, az 1848. évi XVI. törvénycikk alapján választották meg.
Mindennél beszédesebben jellemzi e Választmány politikai hitvallását néhány név: Horváth Mihály, Klapka György, Kossuth Lajos, Pulszky Ferenc, Reményi Ede, Szontagh Pál és Türr István.2
1861. január 10-én a megyei Választmány tagjaiból összeállt a táblabírák testülete.3 A 83 tagból álló kollégium a kijelölt megyei törvénykezési napokra biztosította a bírákat. (Madách Imre, titkos szavazással, az 1861. február 18-i törvénynapra kapott megbízást.4)
„É Megyei választmány tegnapi napon tisztikarát megválasztva, é Megye kormányzatát közjogi, közigazgatási, törvénykezési alapon által veszi, híven és megtörhetetlenül ragaszkodván alkotmányos jogaihoz mind azt mi 1848 óta történt törvénytelennek jelenti ki s elvileg kimondja, hogy semmit sem ösmer el, mit ezen idő közben a volt önkényuralom kormánya rendelt. – Ennek folytán alkotmányosságából kifolyó elvek és jogok alapján a' belkormányzattal együtt a' tör-vénykezés terét is által veszi. Mi czélból Törvényszéki Táblabíráknak é következőket megválasztja:” (következik 83 név).
A megye új közigazgatási rendszerét az alábbi szempontok alapján dolgozta ki egy bizottság, melynek Madách Imre is tagja volt.
„A megye szervezésére következő teendők indítványoztattak:
1-ör A községek megnyugtatására tudassák azokkal a megyei kormány által vételét.
2-or A bírák és jegyzők új megválasztása, s ezek kijelölésének módja.
3-or Az 1848-ban olly jó hatásúnak bizonyult 5 tagú választmány megválasztása a községekben. –
4-er Az irományok által vételi módja.
5-ör Az adóviszonyok megállapítása.
6-or A közbátorság iránti részletek meghatározása.
7-er A község vagyon miképpeni biztosítása.”5
E bizottságnak rendkívül gyorsan, már a másnapi közgyűlésen előterjesztést kellett tennie a megyei közigazgatás új tartalmáról és rendszeréről.
Hasonlóan sürgős feladatot kellett elvégezniök a megye közönségéhez intézendő kiáltvány szerkesztőinek. A „Nógrád megye népeihez” intézett felhívás – melynek megszövegezésében Madách Imre jelentősen közreműködött – mindenki számára érthetően fejezte ki azt a történelmi változást, amely a megye új tisztikarának és lakosságának együttműködéséből képes lesz megteremteni a demokratikus átalakulást.
Ez az 1861. január 10-én kelt okmány is megerősíti fentebbi véleményünket, mely szerint az Októberi Diplomát követő időszakban, Nógrád és más megyék, átvállalták a felülről késleltetett országgyűlés feladatainak egy részét, határaikon és hatáskörükön belül.
Íme:
„Nógrád megye Népeihez. Mai napon a megye az 1848-ki — és amennyiben ezen most említett törvény által a' régiek megszüntetve nincsenek — törvényhatósági jogait által vevén; tudatja a néppel: hogy minden jogait önválasztotta tisztviselői által teljesítetvén, meghagyja minden osztálynak külömbség nélkül, hogy azoknak szigorú, de törvényes engedelmességgel tartozik, és ha netalán — mi fel nem tehető — bármelyik tisztviselő törvényes kötelességeit akar — mi tekintetben nem teljesítené, ismét szigorú kötelességévé teszi minden polgárnak, hogy panaszát a megye hatóságnak szabadon előterjeszthesse...”
Így:
„1. Kihirdeti újabban a megye bizottmánya, hogy minden ember legyen az herczeg, gróf, báró, nemes vagy mint azelőtt mondatott paraszt, minden hivatalra egyforma joggal bír, ha magát arra tanulás és tudományok által képessé tette.
2. A robotot, dézsmát és paptizedet — kivévén a szőllő dézsmát a' hol még megváltva nincs — a' törvény örök időkre eltörülvén, az többé visszaállíthatatlan, és azt a' megyei bizottmány a néppel minden időben megőrzendi. – Figyelmeztetnek ez alkalommal a' polgárok, hogy minden olly tartozások és jogok, melyek az 1848-ki törvények által megszüntetve nincsenek, jövőben is épségben maradnak; mert azok csak a' nép képviseleti országgyűlés által változtathatnak meg, minthogy a haza szabadsága csak a törvények hü és engedelmes megtartása által virulhat fel teljes erejében. —
3. Minden község — kivéve azokat, melyek már az 1848-ik évben is rendezett tanáccsal bírtak — magát az illető kerületi szolgabíró jelenléttében újra fogja rendezni, és így a' mostani elöljáróságok kivétel nélkül a' jegyzőket is oda értve, ezennel megszüntetnek.
4. Minden nemű adót, mit az országgyűlés, a' régi szokás szerint, hadiadónak mondott, minden honpolgár egyformán birtok aránylag fog viselni; s minthogy csak az Országgyűlés által kivetett adót szabad a'megye bizottmányának törvényessen behajtani; a' volt német tisztviselőség által kivetett bár minemű, törvényeinkben nem ismert adó behajtásába a' megye soha sem fog bocsájtkozni; és mint ez által az ország szüksége hátramaradást szenvedne, a' megye bizottmánya a' tegnapi üléséből az 1848-ik évi alapon a' népképviseleti országgyűlésnek Pestre azonnal teendő egybehívatását, — hogy ezen a' bajon is segítve legyen — megsürgette. —
5. A Megye szükségeire azonban a' régi törvény és gyakorlat szerint fizetést rendelni kötelessége és joga lévén, — egy ily házi adót fél évre a' mai üléséből elrendelt, melyet minden honpolgár pontosan fizetni köteles.
Ezek azok, miket a' Megyei bizottmány előre is kihirdetni szoros kötelességének tartott, kérve áldást Istentől, hogy tarcsa meg közöttünk az egyetértést, melyet ő megadand, ha törvényeinkhez híven ragaszkodunk és azoknak engedelmeskedünk.”6
A Megyebizottmánynak az országgyűlést helyettesítő szerepét és jellegét különösen kihangsúlyozza az adók kivetéséről és kezeléséről szóló rendelkezés. Adót ugyanis csak az országgyűlés állapíthatott meg.
És hogy a megye területén élő nemzetiségek saját nyelvükön értelmezhessék a változásokat, melyek lakóhelyük életében bekövetkeztek, a Bizottmány elrendelte „ezen kiáltmánynak német és tót nyelveni lefordítását.”7
A 48-as ihletésű nógrádi Megyebizottmány a nemzetiségek anyanyelvének törvényes használatáért, íme: többet tett, mint amit ma, a trianoni határokon kívül élő és alapszerződésekkel „védett” magyarság kaphat a nyelvhasználat terén!
Az új megyei tisztikar egyik legsürgősebb feladata volt a megalakulás napjaiban, hogy megmentse és biztonságba helyezze az önkényuralom éveiben keletkezett iratanyagot. A nemzet gyötrelmeinek és megaláztatásának e hiteles dokumentumait Madách Imre meglepő szakmai hozzáértésről tanúskodó alapossággal a gácsi járás főszolgabírói hivatalánál vette át, a Megyebizottmány 1861. február 10-i végzése alapján, az alábbi módon:
„Minden pénzt és vagyont értékelő iromány külön egy jegyzőkönyv mellett. —
A' büntető rendtartást illető irományok külön szinte jegyzőkönyv mellett. —
Végre minden egyébb administratív iratok külön. —”8
Újabb megbízásként Madách Imrét felkérték a megyei költségvetés elkészítésében való közreműködésre,9 majd a következő közgyűlésen, január 12-én, az 1848-as törvények alapján megejtendő képviselőválasztás rendező bizottságába, delegálták, a losonci választókerületben.10
A közmunkaerő összeírását, a közmunkák és az építendő utak kijelölését Madách Imrének február második felében kellett elvégeznie, mert „tavasz nyiltával az országutak építéséhez hozzáfogni kellend”.11 Miként a képviselőválasztás ügyében, ez alkalommal is a losonci járás volt Madách illetékességi területe.
Az intézkedések és gyakorlati tennivalók mellett – amelyek ugyancsak egy radikális átalakulás érdekében történtek – 1861 tavaszán a nógrádi Választmány ismét fontos elvi politikai nyilatkozatot fogalmazott meg és tett közzé.
Tiltakozást jelentett be az Október Diploma és az úgynevezett Februári Pátens törvénytelennek nyilvánított rendelkezései ellen.
A testület – Madách Imre tevékeny közreműködésével – felfedi a bécsi udvar manővereit, amely a Birodalmi Tanácsban próbálta megfojtani a magyar törvényhozás önállóságát! A nyilatkozat ismét és nagy nyomatékkal terelte rá a figyelmet az önálló, független magyar országgyűlés összehívására.
Ez a nyilatkozat a legforradalmibb, a legeltökéltebb kiállás 1848 ügye és annak folytatása mellett. A megye irányító testülete hazaárulónak bélyegezte kiáltványában mindazokat, akik bármilyen módon elősegítik a Birodalmi Tanács működését.
A megye e forradalmi nyilatkozatát „a haza összes törvényhatóságaival közölte.”
A nyilatkozat méltó Nógrád megye 48-as hagyományaihoz és Madách azon felhívásához, melyben 1849. június 6-án szólította fegyverbe szülőföldje népét a beözönlő oroszokkal szemben.12
A történelmi jelentőségű manifesztum:
„Az 1860-ik évi octóber 20-ki diploma és az ezt megerősítő újólag kiadott s hírlap útján közzé tett 1861-ik évi február 26-ki manifestum érdemében, — kimondta e megye, — hogy e manifestumot, sem alakja, sem tartalmára nézve törvényesnek, és törvényszerűen kötelezőnek, sem el nem ismeri, sem el nem fogadja: nem pedig azért, mint ollyant mely felállít egy birodalmi alaptörvényt, egy birodalmi tanácsot, — melynek a magyar törvényhozási önálló függetlenséget alárendeli, — és ezzel az országnak önkormányzatát, s független öntörvényhozását meg semmisíti; — holott az 1790-ik 10-ik törvény szerint, Magyarország semmi más országok érdekének alárendelve nincs, hanem azoktól egészen önálló és független. —
Ezen alapon helyén látja e' megye nyilván kijelenteni, — hogy minden kivétel nélkül, legyenek azok országgyűlési képviselők, mágnások, országnagyok, megyei tisztviselők, vagy bár kik is, — egyszóval mindnyájokat — kik ákár a Magyar országgyűlésnek eddigi törvényhozói körét úgy mint az adó és katonaállítás kérdésében is, megrendíteni kívánnók, — akár netalán, a birodalmi tanács megalkotásában úgy, mint választók — vagy mint választottak, bár millyen formában, résztvennének, — közreműködnének, megjelennének, — mint ön hazájuk közjogi törvényeinek megsértőit, — honárulóknak tekinti: — mely végzés a haza összes törvényhatóságaival közöltetni rendeltetik.
Nehogy pedig valaki azt állíthassa, miként jelen végzésünk nem a Nógrád megyét képviselő bizottmány összes akaratának kifolyása, de azt csak egy a halgatag többséget intimidáló kisebbség hozta, ezennel megnyitók tanácskozási termünk ajtait, felszólítva ünnepélyesen mindenkit, hogy ki jelen végzésünkkel egyértelembe nincsen, az szabadon távozhassék, ki ellenben itt marad, az nemcsak itt maradásával végzésünkben való beleegyezését nyilvánítja, de azt saját nevének aláírásával is megerősíteni kész.
Miután pedig felszólításunkra senki sem találkozott, ki e megye tanácskozási termét elhagyta volna, a nevek aláírásához fogtunk, mi is úgy történt a mint következik:
Költ 1861-ik évi martius 12-en bgyarmathon tartatott bizottmányi közgyűlésünkben. Jegyzette főjegyző Révay Gusztáv mk.”13
Még ugyanezen a napon, 1861. március 12-én, a megye irányító testülete állást foglalt – ugyancsak Madách Imre tevőleges részvételével – az 1848–16. törvénycikk alapján újjászervezendő megyei hatóság és az 1848-as törvények alapján felállítandó minisztérium munkájának összehangolásáról.
„1861 évi február 12-én tartott közgyűlésből 71 szám alatt az 1848—16. törvény értelmében újjászervezendő megye municipális önkormányzati jogainak az 1848: törvények alapján felállított ministériummal miképpen öszveegyeztetése feletti véleményadás végett kiküldött választmány folyó évi márczius 11-én Első Alispán, másod Alispán, Fráter Pál, Károlyi János, ifj. Sréter László, Ottlik Ákos, Sréter Horácz, Repeczky Ferencz, Horváth Elek, Prónay Elek, Hanzéli Ferencz, Hanzéli László, Szent Iványi Ferencz, Veres István, Huszár Károly, Bodnár István, Plachy Tamás, Thomka Sándor, Balogh Antal, Petyko Imre, Gr. Cebrián László, Pokorny Gusztáv, Frideczky Lajos, Szilassy Miklós, Madách Imre, Huszár István, Beniczky Gyula főszolgabírák, Korodinyi Lajos, Mauks Mátyás alszolgabírák, Farkas Károly főügyész, Steller Antal, Dedinszky Gyula alügyészek, Fay Ákos, Bory Károly esküdtek, főjegyző első és második aljegyző jelenlétében összeülvén
Véleményét következőkben terjeszti elő:
Kimondatni kívánja hogy az 1848: 3 törv. cikk értelmében múlhatatlanul felállítandó független magyar ministérium mellett az 1848:16 t. cz. értelmében szervezendő megyei önkormányzat ugyanazon törvények 3. t. cz. 26-ik pontja szerint, melly ekkép hangzik: »Az ország minden törvényes hatóságainak eddigi törvényes hatósága ezentúl is teljes épségben fentartandó — alakítassék —« Ezen vélemény pedig annak idejében a ministerelnök és képviselőház elnökével közöltessék.
Végzés. Ezen vélemény elfogadtatik, s annak idejében a ministerelnök és képviselőház elnökével közöltetni rendeltetik.”14
Az országgyűléssel és a felelős magyar minisztériumokkal való megyei koordinálás terve azonban túl korainak és megalapozatlanul optimistának bizonyult.
Az országgyűlést 1861. április 2-ra összehívták ugyan, és bár jelentős próbálkozások történtek itt az alkotmányos kormányzás irányában, a császár és az osztrák kormányszervek akaratából a magyar országgyűlést 1861. augusztus 22-én feloszlatták.
Az országgyűlés kérész élete és eredménytelensége reprezentálta, hogy 1860–61-ben alkotmányos, függetlenségi eredmények kizárólag a megyei törvényhatóságokban születtek.
De 1848 ezen méltó örököseinek is szűkre szabták működési lehetőségét. 1861 október 27-én mindennemű megyei gyűlést betiltottak. Ahol ennek ellenére megkísérelték folytatni a megyei kormányzást, ott fegyverrel lépett fel a hatalom.
Így történt Nógrádban is.
A Választmány üléstermében 1861. november 4-én megjelentek fegyveres erő képviselői és a jelenlevők távozását követelték. „Ellenkező esetben fegyveres erővel – ígérték – sikeresíteni a parancsolatot.”15
A törvényes megyei közgyűlés a fegyveres fenyegetésre a szózat „elzengésével” válaszolt és „eloszlott”.16
Így ért véget a nógrádi megyei Választmánynak olykor az országgyűlés feladatait is betölteni igyekvő csak egyesztendős küzdelme, s vele Madách Imre második 48-a.
1. „1861-ben országgyűlési képviselőnek választják, ettől kezdve ismét tevékenyen részt vesz a kor politikai és irodalmi életében, haláláig.” – Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet. Budapest, é. n. 388. l. vissza
2. Nógrád megye Levéltára (a továbbiakban: NmL). Nógrád megye Bizottmányi jegyzőkönyve, 1861. Az új megyei tisztikar (Választmány) megalakítására 1861. január 9-én került sor. vissza
3. NmL. Nógrád megye Bizottmányi jegyzőkönyve: 1861–11. vissza
4. U. a: 1861–101. vissza
5. U. a: 1861–12. vissza
6. U. a: 1861–19. vissza
7. U. o. vissza
8. NmL. Nógrád megye Bizottmányi jegyzőkönyve: 1861–23. Az önkényuralom alatt keletkezett hatósági iratoknak a gácsi járásban Madách Imre által eszközölt átvételének részletes ismertetését lásd: Krizsán László: Madách és a levéltári forrásanyag. Levéltári Közlemények XXXV. évf. 1. sz. 1964. 126–132. 1. vissza
9. NmL. Nógrád megye Bizottmányi jegyzőkönyve: 1861–27. vissza
10. U. a: 1861–33. vissza
11. U. a: 1861–86. vissza
12. Krizsán László: A politikus Madách. Dunatáj 1984. augusztus. VII. évf. 3. sz. 5–20. l. vissza
13. NmL. Nógrád megye Bizottmányi jegyzőkönyve: 1861–252. vissza
14. U. a: 1861–255. vissza
15. U. a: 1861–1828. vissza
16. U. o. vissza