Asztalos Lajos

 

Tragédia galego fordításával kapcsolatban

a galego nyelvről, a galegókról

 

 

      Andor Csaba barátom, ismerve Spanyolországgal, s ezen belül a basz­kokkal kapcsolatos, immár jó ideje tartó érdeklődésémet, föl­ve­tet­te, fordítsam le baszkra Madách Imre főművét, Az ember tragédiá­ját. Ajánlata meglepett, mert bár már évek óta foglalkoztat a baszk nyelv eredete, a magyarral való nem rokonsága, hanem bizonyos ha­son­lósága, távolról sem ismerem annyira, hogy e mű fordítását leg­alább megkísérelhessem. Annál is inkább, mert e nyelv alaposabb meg­ismeréséhez kétszeri – igaz, rövid – baszkföldi látogatásom sem volt elegendő. Mi sem volt természetesebb tehát, mint az, hogy az aján­latot elvetettem. Mivel azonban a galegót viszonylag tűrhetően el­sa­játítottam, hirtelen ötlettel fölajánlottam, hogy erre lefordítanám a Tragédiát. Lehet, hogy ez az ötlet valójában nem is volt olyan hir­te­len. Mégpedig azért nem, mert másokhoz hasonlóan magam is arra a felismerésre jutottam, hogy nyelvünk, egy hasonlattal élve, olyan, akár egy, a csillagászok által fekete lyuknak nevezett, láthatatlan csil­lag, amelyet hatalmas tömegvonzása miatt a fény sem tud el­hagy­ni. Mint minden hasonlat, ez sem tökéletes, mégis van benne valami. Ne­vezetesen azért, mert miközben gyakorlatilag minden, a világ leg­tá­volabbi zugában kiadott irodalmi művet is lefordítunk magyarra, a ma­gyar irodalom világszerte alig ismert vagy éppenséggel teljesen is­meretlen. Hogy ez az egyoldalú, meglehetősen áldatlan helyzet va­la­melyest is változzék, már sokan nem kis erőfeszítést tettek. Ennek kö­szönhetően a Tragédia az egyik legtöbb nyelven ismert magyar re­mek­mű. De még mindig több európai nyelven kiadatlan. Ezek szá­mát szándékszik most csökkenteni az eljövendő galego nyelvű vál­to­zat.

     Minthogy mifelénk ez a nyelv nem a legismertebbek közé tar­to­zik, talán nem lesz érdektelen néhány szót szólni arról, mi egy­általán a galego, kik és hol élnek a galegók, akik ezt beszélik.

     A Spanyolország északnyugati sarkában, Portugáliától északra fek­vő tartomány neve Galicia. E név olvastán minden bizonnyal so­kan elcsodálkoznak: ilyen nevű tartomány nyugaton? Hiszen apáink, nagy- vagy dédapáink Galíciája, ahol az első világháború véres üt­kö­ze­teiben – Przemyslnél, Kolomeánál vagy másutt – megsebesültek, el­es­tek, fogságba kerültek, tőlünk északkeletre van. Nos, csodál­ko­zá­sunk ellenére, földrészünk nyugati végén egy majdnem azonos nevű tar­tomány létezik. De csak majdnem azonos, mert ezt rövid i-vel ír­juk. Természetesen a két név eredete is különböző. Ami nem csoda, ha a két tartomány földrajzi helyzetére gondolunk. Az Északkeleti-Kár­pátok előterében fekvő óorosz, egy ideig lengyel, ma elsősorban uk­rán Galícia a magyar történelemben is nemegyszer szereplő egy­ko­ri Lodoméria, másképp Halics vagy Gácsország székhelyéről, a Dnyesz­ter-menti Halics – az óorosz h g-vé alakulása nyomán a ké­sőb­bi Galics – városáról kapta a nevét, a spanyolországi Galicia vi­szont az ott élt ókori, valószínűleg kelta népesség nevéből való.

     Sztrabón és Ptolemaiosz kallaikoi (kiejtése [kalléki]), a rómaiak cal­lć­ci [kalléci] nevű népet említenek az Ibériai-félsziget észak­nyu­ga­ti sarkában. E népnév később gallćci, a tartomány neve pedig előbb Callćcia, azután Gallćcia, Galćcia, végül Galicia, portugálul Ga­liza lett. A kallaikoi névről nem lehet tudni pontosan, hogy ez egyet­len, az itt lakó törzsek közül kiemelkedő, vezető szerepet játszó nép vagy törzs neve, vagy pedig az itt lakó valamennyi törzs, nép gyűj­tőneve volt. Mindenesetre magából a névből is arra lehet követ­kez­tetni, hogy akkoriban kelták is éltek errefelé. Ennél többet azon­ban a történelemtudomány nem tud.

     A ma itt élő nép nevét magyarul két l-lel is írják, ez azonban a spa­nyolból átvett változat. Helyesebb a közvetlenül a galegóból szár­ma­zó egy l-es. Annál is inkább, mert e népnévnek nyelvünkben nincs olyan régi gyökere, amely kötelezővé tehetné a spanyolos alak hasz­ná­latát. Ráadásul a két l-lessel szemben (ennek kiejtése kissé gy-be haj­ló, erős j-vel [gajjego]), az egy l-es kiejtése [galego], a lehető leg­könnyebb.

     Galicia területe ma megközelítőleg 30 000 km². A római időkben en­nél legalább kétszer nagyobb volt, délen a Douróig , keleten ennek mel­lékfolyójáig, az Esláig (León) és a Sella folyóig (Asztúria) ter­jedt. Vagyis hozzátartozott a mai Észak-Portugália, az akkori Bra­ca­ra Augustával, a mai Braga elődjével és a mai León tartomány nyu­ga­ti része Asturica Augustával, a mai Astorgával egyetemben.

     A tartománynak ma mintegy három millió lakosa van, ennek több mint kilencven százaléka galego. Pontosan nem lehet tudni, ugyanis a spanyolországi statisztikai kimutatásokban a nemzetiség nem sze­re­pel, csak a szülőhelyet tüntetik föl. Ebből viszont arra kö­vet­kez­tet­he­tünk, hogy az esetleges bevándorlók második nemzedéke hi­va­tal­ból galego. A múlt század húszas éveiben, a jelenlegi tartományhatá­ro­kat úgy vonták meg, hogy lehetőleg minél nagyobb területet ka­nya­rít­sanak le a nem spanyol nyelvű tartományokból. Ennek kö­szön­he­tően több tízezer galego él a szomszédos Asztúria, León és Za­mo­ra Galiciával határos vidékén is.

     Fölmerül a kérdés, milyen nyelven beszélnek a galegók? Termé­sze­tesen galegóul. Jó, jó, de miféle nyelv ez egyáltalán?  Egy olyan új­latin, amelyet Franco idején egyes spanyolországi tankönyvek, a hi­vatalos véleményt tükrözve, a katalánnal együtt a kasztíliai egyik nyelv­járásává fokoztak le. Ami nyilvánvalóan nem igaz. Vannak nyel­vészek, akik azt állítják, hogy a portugál egyik tájszólása. Ez már közelebb áll az igazsághoz, de még mindig nem az. Ez, kis túl­zás­sal, olyan lenne, mintha azt mondanók, hogy a mai olaszországi egy­házi latin az olasz, az izlandi pedig a norvég tájszólása. Holott a la­tin, az izlandi az ősibb, az ősibb vonásokat megőrzött nyelv. Akár a galego. Ha azt mondanók, hogy a portugál a galego tájszólása, jó­val közelebb kerülnénk az igazsághoz, de még ez sem lenne az. Nem, mert a portugál a galegóval együtt, közös tőről, Galiciából va­ló.

     A két nyelv gyökere a római hódítás előtti időkben még azonos, sőt, az ezredfordulóig a két nyelv őse, a galego-portugál is azonos volt, s ez a XIII–XIV. században az ibériai trubadúrok kizárólagos nyel­ve lévén, az idő tájt vezető szerepet játszott a félsziget köl­té­sze­té­ben. Az egyetlen nyelv kettéválása Galicia kettéválásával kez­dő­dött. A Galiciából déli irányban, a mórok elleni előnyomulás során a Mi­ńo (portugálul Minho, az ń és az nh kiejtése egyaránt [ny]) és a Do­uro közti Dél-Galiciából és a Dourótól délre fekvő, visszafoglalt Észak-Luzitániából VI. Alfonz, Kasztília és León – s az ez utóbbihoz tar­tozó Galicia – királya 1093-ban grófságot hozott létre. Ennek neve a Douro torkolatának jobb partján fekvő Portus ('kikötő', ma Porto, Por­tugália második városa) és bal partján fekvő Cale (ez föltehetően ugyan­csak a callćci népnévből való, ma Vila Nova de Gaia) nevéből O condado portucalense ('a portucalei grófság') lett. Ez 1128-ban füg­getlenítette magát Kasztília–Leóntól, majd 1130-ban királysággá ala­kult. A két város nevéből az új állam neve Portucale, később Por­tu­gal, magyarul Portugália lett, amelynek lakói a portugálok. A Mi­ńó­tól északra azonban megmaradt a régi név, Galicia és a galego.

     A nyelv két ága közti különbséget tovább növelte egyrészt az, hogy a dél felé nyomuló most már portugálok a mór uralom alól fel­sza­badított, ugyancsak újlatin, de mégis különböző nyelvet beszélő lu­zitánokkal keveredtek, ezek nyelve pedig hatott a déli galegóra, az­az a portugálra. A XIII. század végén, a XIV. elején a latin helyett ez lett a portugál állam hivatalos nyelve, amelyik ma már eléggé eltér a ga­legótól. Portugália északi részén, az egykori Dél-Galiciában vi­szont ma is a galegóhoz közeli nyelvjárást beszélnek.

     Másrészt a XV. században Galiciában, egy örökösödési háború­ban a kasztíliai-leóni trónért versengő két örökös közül a galego ne­mes­ség amellé állt, aki végül alulmaradt. A trónra jutó kegyetlen bosszút állt: száműzte, Kasztíliába telepítette a galego nemességet, vá­raikat, birtokaikat pedig kasztíliai nemeseknek adományozta. Ily mó­don valósággal lefejezte a galego népet, amelynek nyelve, vezető ré­teg nélkül, hamarosan kiszorult a közéletből, a galego írásbeliség pe­dig rövid idő alatt elsorvadt. A betelepedő új urak nyelve, a kasz­tí­li­ai pedig, az egyháznak is köszönhetően, rátelepedett Galiciára, s a la­tin után, a galego helyett, ez lett a tartomány hivatalos nyelve.

     A nép által beszélt nyelv így egyrészt megőrizte ősi vonásait, más­részt kasztíliai szavakat, kifejezéseket volt kénytelen átvenni. Egy hasonlattal élve, a portugál úgy viszonyul a galegóhoz, mint a ma­gyar a csángóhoz. A galegók, mint láttuk, a független portugál ál­lam határain kívül rekedtek, akár a csángók Magyarországon kívül. Nyel­vük ősibb vonásokat őrzött meg, mint a portugál – a magyarhoz vi­szonyítva a csángó is. A galego nemességet száműzték – csángó ne­messég soha nem létezett. A galego írásbeliség, a kezdeti idők után, évszázadokig szünetelt – a csángó úgyszintén. A galego, az utób­­bi másfél évtizedet leszámítva, soha nem volt hivatalos nyelv – a csán­gómagyar sem. A galego egy másik nyelv befolyása alá került – a csángó ugyanígy. Csakhogy míg a csángó esetében ez – a román – egy másik nyelvcsaládhoz tartozik, a galego esetében – a kasztíliai – kö­­zeli rokon.

     A Mińótól északra, a mai Galiciában beszélt galego, és a folyótól dél­re, a mai Portugáliában beszélt portugál tehát ma már két külön­ál­ló nyelv. Különbség közöttük az is, hogy a galego soha nem került köz­vetlen arab befolyás alá, így a portugáltól és a kasztíliaitól el­té­rő­en alig van benne arab eredetű szó, s ami van, az átvétel, elsősorban a kasztíliaiból. Aki portugálul tud, könnyebben megtanul galegóul, mint az, aki kasztíliai. Természetesen ez fordítva is érvényes. De aki csak az egyiket ismeri, a másik nyelven nem tud beszélni. Elsősor­ban a kiejtés különbözősége miatt, de a szókincs különbözősége mi­att sem.

     A nép nyelvének több évszázados hivatalos mellőzése, a Franco-ön­kényuralom idején, 1936 és 1975 között (Galiciában Francóék már 1936-ban, a polgárháború első évében felülkerekedtek, a hegyekben azonban még az 1950-es évek elején is tartott a fegyveres ellenállás) a közéletből, az oktatásból való teljes kitiltása után, az 1975 után tör­vényesített szabad nyelvhasználat, az 1982-ben létrejött galego tar­to­má­nyi önkormányzat ellenére is csak szívós munka eredményeként kez­di ismét elfoglalni az őt joggal megillető helyet. A nehézségekről ele­gendő annyi, hogy a múltbeli mostoha viszonyok miatt az egy­sé­ges irodalmi nyelv kidolgozására csupán az 1980-as évek elején ke­rül­hetett sor.

     A galego 1983 óta a Galego Önkormányzati Közösség, vagyis Ga­licia hivatalos nyelve. Természetesen a kasztíliaival együtt. De nem mindenki lelkesedik ma sem a galegóért. Az egyház maga­tar­tá­sa például ma sem egyértelmű. Ez talán annak a következménye, hogy a parancsuralom éveiben odaadóan támogatta a rendszert. Ma még mindig elsősorban a vidéki kispapok azok, akik galegóul pré­di­kál­nak, a főpapság szinte egy emberként csak spanyolul beszél. A mai törvények szellemében azonban a galegót előnyben részesítik az ok­ta­tás­ban, a  közigazgatásban, a tömegtájékoztatásban. A nyelvtör­vény előírása szerint például a galiciai földrajzi nevek egyetlen hi­va­ta­los változata csakis a galego. Az egész napos galego nyelvű rádió- és tévéműsor is hozzájárul a nyelv használatának terjedéséhez. A saj­tó­ban mind több a galego nyelvű kiadvány. Az utóbbi években egy na­pilap is megjelenik, a többi pedig rendszeresen közöl galego nyel­vű anyagot is.

     Végezetül talán nem lesz túlzás azt mondani, hogy az A traxedia do home 'az ember tragédiája' kettős haszonnal jár: egyrészt az első ma­gyar mű galego változata lesz, másrészt eggyel szaporítja az e nyel­ven megjelenő kötetek számát.

 

Vissza