Andor Csaba

 

Madách a kékkõi várban*

 

 

1859. március 27-én báró Balassa Antal levelet írt Madách Imrének, amely­ben április 12-re a Nógrád megyei gazdasági egyesület megala­kí­tását elõ­készítõ tanácskozásra hívta õt otthonába, a kékkõi várba.1

     Mielõtt a gazdasági egyesületrõl s Madáchnak az abban betöltött sze­repérõl szólnék, elöljáróban báró Balassa Antalt mutatnám be Önök­nek, a Balassa család azon utolsó tagját, aki mai rendezvényünk hely­színét egykor birtokolta.

     Báró Balassa Sándor és Kiss Ilona egyetlen gyermeke 1822-ben szü­le­tett. A szülõk gyászjelentéseibõl azt is megtudhatjuk, hogy Balas­sa Sándor 1832-ben, 87 éves korában, Kiss Ilona pedig 1856-ban, 51 éves korában halt meg.2 Azt a meghökkentõ eredményt kapjuk tehát, hogy a gyermek születésekor az apa 77 éves, az anya 17 éves volt! Ez meg­lehetõsen nagy korkülönbségnek számított akkoriban is, nem cso­da tehát, ha egyeseknek kétségeik támadtak az apasággal kapcso­lat­ban.

     A kései gyermekáldásról szóló hír (sajnos nem tudjuk, milyen for­rá­sok nyomán s mennyire kiszínezve) eljutott Jókaihoz is, akinek állí­tó­lag ez adta az ötletet az Egy magyar nábob címû regényéhez.

     Önök most joggal kérdezhetik: ezek szerint a Kárpáthy Zoltán címû re­gény fõhõse maga Balassa Antal volna? Nos, ezt már nem állíthat­juk. Mikszáth sem állította ezt, jóllehet a Jókai Mór élete és korában ép­pen õ írta le, hogy az Egy magyar nábob „sztori”-jának ez volna a kul­csa.3 Nagy Iván, aki személyesen ismerte Balassa Antalt, el is ma­rasz­tal­ta Mikszáthot, tételesen kimutatva, hogy párhuzamok helyett inkább el­lentéteket találunk az élõ személy és a regényhõs között.4 Két kér­dést azonban voltaképpen megkerült Nagy Iván is. Az egyik: ha szi­go­rú párhuzam nincs is a regény és a valóság között, azért ki­in­du­lá­siöt­le­tetmégiscsakadhatottJókainakazeset.Amásik:haBalassaAn­tal nem is feleltethetõ meg Kárpáthy Zoltánnak, azért még az apa eset­­leg meg­feleltethetõ az Egy magyar nábob fõhõsének. Nagy Iván túl sok köz­vetlen információval aligha rendelkezhetett a kékkõi várúrról, hi­­szen nyolc éves volt, amikor Balassa Sándor meghalt. A Jókai-kuta­tás­­nak kell majd tisztáznia legalább azt a keveset, ami talán ennyi idõ el­­tel­tével is tisztázható: van-e dokumentálható nyoma annak, hogy Ba­las­sa Sándor apaságát jogilag is kétségbe vonták, vagy ez már Jókai írói fantáziájának terméke? Figyelembe véve a vagyon nagyságát s azt, hogy Balassa Sándornak Kiss Ilona már a harmadik felesége volt (az el­­sõ kettõtõl nem született vagy legalábbis nem maradt életben gyer­me­­ke), Nagy Iván vélekedésével ellentétben éppen az lenne a meg­le­põ, ha kiderülne, hogy mindazok, akik a tetemes vagyon lehetséges örö­kösei voltak, beletörõdtek abba, hogy az örökségtõl az utolsó pil­la­nat­ban elesnek.

     Balassa Antal, csakúgy mint Madách Imre, a pesti egyetemen ta­nult; Madách leveleibõl az is kiderül, hogy évfolyamtársak voltak. Egy má­sik évfolyamtárs, Lónyay Albert közlése nyomán azt is tudjuk, hogy Balassa is tagja volt a ,,nyolcak”-nak, annak a szûkebb baráti kör­­nek, amely a Mixtura c. kéziratos lapot írta. Ezzel együtt nem tu­dunk róla, hogy Madáchot szorosabb kapcsolat fûzte volna Balassához, egy levélbeli megjegyzése pedig egészen másfajta érzületrõl tanús­ko­dik. Ezt írta ugyanis egyik levelében édesanyjának: „Balassa a Meta­phy­sicából 3al utánam van Lónyay 11el. – Benitzky 12vel Boronkay 9el – A históriából Balassa köz scandalumra 1õ – Lónyay érdemelve 2ik.”5 

     Nem is tudunk róla, hogy a késõbbiekben, az egyetemi évek után ta­­lálkoztak volna, egészen a gazdasági egylet megalakulásáig.

     Mint ahogyan Balassa Antal politikai ambícióiról sem tudunk. Meg­jelenése a megyei gazdasági egylet élén, ill. azt megelõzõen az or­szá­gos gazdasági egyesületben, elõzmény nélkülinek látszik.

     Balassa mint gazdasági „szakember” magánemberként megbukott. Az egykor mesés vagyonból Nagy Iván szerint az intézõk, gazdatisztek jócs­kán kivették a részüket, míg végül Balassa Antal teljesen tönkre ment, s hitelezõi elõl Svájcba menekült. Egy svájci faluban, Coppet­ben halt meg 1877-ben.

     És most térjünk vissza a gazdasági egyesülethez! Mûködésérõl meg­lehetõsen keveset tudunk, s azt a keveset, ami a levéltári anyagból meg­állapítható, Maruzs Mónika tette közzé.6 Madách szerepére csu­pán a tanulmány táblázataiból következtethetünk: eszerint 1860–61-ben má­sodik, 1862-ben elsõ alelnöke volt az egyesületnek. Szerencsé­re a korabeli saj­tóban is elõfordul Madách neve az egylettel össze­füg­gés­ben, emel­lett levelei között – Balassa már említett levelén túl – to­váb­biakat ta­lá­lunk, amelyek az egyesületben betöltött szerepére en­ged­nek kö­vet­kez­tet­ni.

     Mindeddig nem tudtunk semmit arról, hogy miként reagált Madách Im­re az invitálásra. Nyilván válaszolt (levélben, élõszóban, esetleg köz­vetítõ útján) a meghívásra, az illendõségen túl késõbbi aktivitása is emel­lett szól, bár errõl nincsenek adataink. Radó György még azt is meg­kérdõjelezte, hogy sor került volna a kékkõi megbeszélésre, s az 1859. augusztus 11-i dátum alatt arról számol be, hogy „Az eredetileg IV. 12-én Kékkõre tervezett alakuló ülést [...] négy hónappal késõbb Szé­csényben tartották meg.”7 Sajnos ezúttal apró, bár nem elhanyagol­ha­tó fogalmi csúsztatásról van szó. Az alakuló ülés ugyanis valóban Szé­csényben volt augusztus 11-én, ám Balassa levelében az alakuló ülést elõkészítõ tanácskozásról van szó.

     Nos, a legújabb kutatások igazolták, hogy az elõkészítõ ülésre a jel­zett idõpontban és helyen sor került, s azon Madách Imre is résztvett, vagy­is 1859. április 12-én több meghívottal együtt õ is itt volt a kékkõi vár­­ban. Az esetrõl ugyanis beszámolt a Gazdasági Lapok, név szerint meg­­említve a költõt: „Jegyzõkönyve a nógrádmegyei gazdasági egye­sü­let alakítására fensõbb engedelemmel m. báró Balassa Antal úr által össze­hívott, s 1859-dik évi aprilis 12-kén Kékkõn tartott tanácskoz­mány­nak, melyen jelen voltak: m. báró Balassa Antal mint elnök, Ad­ler Károly, Bérczy Lajos, Blaskovics Pál, Feisztl József, Fliegel Ágos­ton, gr. Forgách József, Frenyó Sámuel, Frideczky Lajos, Horváth Elek, Huszár Károly, Huszár István, Jankovich Vincze, Kapy Ede, Kiss Antal, Kiss József, Kovács László, Lányi Sámuel, Lehóczky, Ma­dács Imre, Meles Vincze, Mészáros Imre, Mocsáry Lajos, Munkay Já­nos, Perinkó Antal, Sántha Mihály, Sillye Jakab, Sebastiany József, Sré­ter Horácz, Szentgály József, Szilassy Miklós, Tomka Sándor, Török Sándor, Veres Pál urak, és Kacskovics Lajos mint tanácskozmányi jegy­zõ.”8 Az újságcikkben még egy helyen szerepel Madách neve. Be­vá­lasztották ugyanis abba az ideiglenes bizottmányba, amelynek fel­ada­ta az alapszabály tervezetének kidolgozása volt.

     Ami mármost a szécsényi alakuló ülést illeti, annak eseményei né­hány éve már ismertek voltak a Madách-kutatók elõtt; Radó György ugyan­is felhívta a figyel­met arra, hogy a Falusi Gazda beszámolt az ülés­rõl. Eszerint Madách Im­rét beválasztották az egyesület ideiglenes vá­lasztmányába.9 Ugyan­csak a Falusi Gazda értesülése szerint be­vá­lasz­tották õt abba a kül­dött­ség­be is, amely 1860. augusztus 20-án Bu­dán, a Szent István napi kör­me­netben képviselte volna az egyesületet, de hogy a körmenetben va­ló­ban résztvett-e, azt már nem tudjuk. Az ala­kuló ülést több mint egy év­vel követte az alakuló közgyûlés, 1860. no­vember 5-én Szé­csény­ben. Ezen nemcsak jelen volt, de beszédet is mon­dott Madách Imre, sõt, állítólag szlovákul is el akarta mondani a be­szédét. Emellett az egye­sület egyik alelnökének választották meg õt.10     

     A jelek szerint tehát – legalábbis az elsõ idõszakban – igen aktívan részt­vett Madách a gazdasági egyesület munkájában. Ebben többek kö­zött az is szerepet játszhatott, hogy másfajta politikai aktivitásra éppen eb­ben az idõszakban még nem nyílt lehetõsége. [Nógrádban is – mi­ként az ország más vármegyéiben – csak 1860 õszén, az Októberi Dip­lo­ma után élénkült meg újólag a jelzõk nélküli politikai élet; addig a kul­túrpolitika (pl. Kazinczy ünnepség), a gazdaságpolitika (pl. gaz­da­sá­gi egyesületek) adtak lehetõséget egyfajta politikai aktivitásra.]

     A Nógrád megyei egyesület vezetését, amennyire ez megállapít­ha­tó, jószándékú, ám kellõ hozzáértéssel nem minden esetben rendelkezõ sze­mélyek alkották. Hiszen nemcsak Balassa volt rossz gazdálkodó, ha­nem pl. Madách Imre is. Nem is egészen érthetõ, miért éppen õt in­vi­tálta Balassa, miért nem a testvérét, a jó gazdálkodó hírében álló Ma­dách Károlyt? Ennek csak az lehet a magyarázata – s ez egyúttal né­miképp rávilágít arra is, miért nem váltotta be az egyesület a hozzá fû­zött nagy reményeket –, hogy elõbbit jól ismerte, utóbbit nem vagy alig ismerte az egylet alapítója. Vagyis az egyesületben való részvételt
nem annyira a szakmai hozzáértés, mint inkább az általános társadalmi ak­tivitás határozta meg.

     Ám minden esetlegessége és gyarlósága ellenére a maga korában fon­tos szerepet játszott az a társadalmi szervezet, amely itt, Kékkõn szer­vezõdött, s amelynek tagjai, ha gazdasági téren nem is értek el lát­vá­nyos eredményt, a késõbbiekben a megye és az ország politikai éle­té­ben annál nagyobb sikerrel szerepeltek. Az utolsó kékkõi várúrnak, báró Balassa Antalnak pedig egyetlen említésre méltó cselekedete volt a gazdasági egylet megalakítása. Látszólag mi sem egyszerûbb: egy fel­vidéki várúr meghívja néhány ismerõsét az otthonába, s meg­ala­kít­ják a gazdasági egyesületet. Az eseményeknek ez a beállítása azonban, túl azon, hogy méltánytalan, nem is felel meg a valóságnak.

     Elõször is azért nem, mert – mint arra az idézett szövegrész is utalt – „fensõbb engedelemre” volt szükség az egyesület megalakításához. Bá­­ró Balassa Antalnak nem csupán az engedélyt sikerült kieszközöl­nie, de azt is, hogy a nógrád megyei gazdasági egyesület önálló szer­ve­zet legyen. Míg a többi megyei gazdasági egyesület általában az Or­szá­­gos Gazdasági Egyesület tagszervezete, ha úgy tetszik „leány­vál­la­la­­ta” volt, addig a nógrádi az országos szervezettõl független egye­sü­let­­ként mûködött.

     Másodszor: több próbálkozás is volt korábban a megyében hasonló egye­­sület alakítására, de egyik sem vezetett eredményre. Így pl. 1856-ban Török Sándor tett kísérletet egy losoncvidéki gazdasági egyesület meg­­alakítására, majd több Nógrád megyei birtokos a köztiszteletben ál­­ló Huszár Károlyt kérte fel gazdasági egyesület megalakítására.11 Ám egyedül Balassának sikerült megvalósítania az elképzeléseket, az ál­­tala alapított egyesület mûködött a legtovább.

     Végül Balassa teljesítményét akkor tudjuk igazán méltányolni, ha egy­­kori évfolyamtársával, a nála sokkal tehetségesebb Madách Im­ré­vel hasonlítjuk össze. Az összehasonlításból 1859-ben még egyértel­mû­en Balassa kerül ki gyõztesen, hiszen a harmadvonalbeli poéta vagy a megyei politikus teljesítménye nem állja ki az intellektuális össze­ha­son­lítás próbáját. (Más eredményt kapunk persze, ha a szellemi szfé­rá­tól eltekintünk, s tisztán etikai szempontokat mérlegelünk. Madáchnak a szabadságharcban játszott szerepe ebbõl a szempontból – de csakis eb­bõl a szempontból – jelentõs.) A költõ teljes joggal írta Éjféli gon­do­la­tok c. ver­sében:

                                                               Ah, de kínos érzés bánt egyszersmind engem,

                                                               Látva életemnek hogy felét leéltem,

                                                               S amit méltó lenne örökös betûkkel

                                                               Feljegyezni, eddig még semmit nem tettem.

 

                                                               És ki tudja: jõ-e még kor, hogy tehessek?

                                                               Óh hány Leonidás, hány Grachus megy sírba,

                                                               Senkitõl nem sejtve [...]

 

     Vajon kikre gondolhatott még, amikor ezeket a sorokat leírta? Nyil­ván nem Balassára; mint azt a szöveg sejtetni engedi, inkább „nagy ne­vek” jutottak eszébe. Ugyanakkor a kékkõi tanácskozáson még­iscsak fur­csán érezhette magát, s a versben megörökített gondolat bi­zonyára itt is eszébe jutott. Hiszen 36 éves fejjel azt kel­lett ta­pasz­tal­nia, hogy a ná­la sok­kal tehetségtelenebb egykori diák­társ valamit már „le­tett az asz­­tal­ra”, ezzel szemben õ még mindig csak ott tart, hogy két hó­nappal ko­ráb­ban, február 17-én újra belekezdett a nagy mû­be, amely, ha egy­szer vég­re elkészül vele, talán meg­alapoz­hat­ja majd hír­ne­vét. Igen, a Tr­agédiát író Madách, akirõl újságcikkek és nagy­mo­no­grá­fiák szerzõi egy­aránt elõszeretettel emlékeznek meg úgy, hogy mû­vét teljesen visz­sza­vonultan írta, éppen a Tragédia ránk maradt vál­to­za­tá­nak kelet­ke­zé­sekor, a lehetõségkhez mérten nagyon is aktívan részt vett a nógrádi köz­életben, és személyes megjelenésén túl tevékeny­sé­gé­vel is elõ­moz­dí­tani igyekezett a nógrádi gazdasági egyesület sikeres mû­ködését. 

 

Jegyzetek

 

1.                            HALÁSZ Gábor (szerk.): Madách Imre összes mûvei. Bp., 1942. II. k. 1124. l.  Vissza a szöveghez

2.                            OSzK Kisnyomtatványtára. XIX. századi gyászjelentések. (BA kez­­detûek.)

3.                            Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora I. (Mikszáth Kál­mán Összes Mûvei 18.) Bp., 1960., 196. l.

4.                            Nagy Iván: Egy nemzetség elvirágzása. Nógrádi Lapok 1898. 14. sz.

5.                            HALÁSZ Gábor, i. m. II. k., 911. l.

6.                            Maruzs Mónika: Adalékok a „Nógrád megyei gazdasági egye­sü­let” történetéhez. In. A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. Sal­gó­tarján, 1982.

7.                            Radó György: Madách Imre életrajzi krónika. Salgótarján, 1987., 232. l.

8.                            Gazdasági Lapok 1859. 17. sz. (április 28.) 268. l.

9.                            Falusi Gazda 1859. IX. 6. 281. l.

10.                          Radó György, i. m. 238. l. Vissza a szöveghez

11.                          Komlósy: A nógrádmegyei gazdasági egyesület. Gazdasági La­pok 1859. 295–296. l.