Bevezetõ

A kapcsolatok nem az ENSZ-ben köttetnek. Hölgyeim és Uraim, tisz­telt kolleginák és kollégák, kedves vendégeink. Az iménti mondat ta­valy ilyenkor jutott eszembe, amikor dr. Vladimír Siváîek úr, a Kék­kõi Járási Múzeum igazgatója Alsósztregován felajánlotta az idei szim­pó­zi­um helyszínéül a Madách-kastélyt. S jóllehet a kastély fel­újí­tá­sa még nem fejezõdött be, most mégis lehetõségünk nyílik majd arra, hogy a rendezvény egyik ülésszakát Szlovákiában, a kékkői várban tartsuk.

     Régi felvidéki anyakönyvek tanulmányozása során mindig is az volt a benyomásom, hogy a társadalmi kapcsolatok szintje és erõssége (miként erre Ádám is utal a falanszter színben) for­dított arányban áll egy­mással, sõt, egy közelebbrõl nehezen meg­ha­tá­rozható s törté­nel­mi­leg változó szinten az utóbbi akár elõjelet is vált­hat. Aki már látott ilyen anyakönyveket, az tanúsíthatja: a házasságkö­té­sek­bõl, gyer­mek­ál­dásból arra lehet következtetni, hogy ala­csony szin­ten ha­gyo­má­nyo­san megvolt az a konszenzus, amelyrõl a „ma­gas po­litika” ala­kítói jobb esetben csak ábrándoztak, rosszabb esetben vi­szont a fel­szá­­mo­lá­sá­­ra törekedtek. Most bebizonyosodott, hogy a tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok­nak azon a közbülsõ szintjén is lehetséges az együttmû­ködés, amelyet a Madách Szim­pózium képvisel.

     Az elmúlt egy év örömteli és szomorú tapasztalatokkal is gazda­gí­tot­ta a szimpózium szervezõit. Az utóbbival kezdve: ismét bebizonyo­so­dott, hogy egy-két évvel korábban kellett volna megtartanunk el­sõ össze­jövetelünket. Tavaly Radó Györgytõl, idén Horváth Károlytól kel­­lett végsõ búcsút vennünk. Ha személyesen idõs koruk miatt nem is ve­­hettek részt a tanácskozásainkon, szakmailag annál inkább segítették a szimpóziumokat, amíg csak tehették; immár errõl a segítségrõl is le kell mon­danunk. Mint ahogy arról is, hogy sze­mé­lyes vitáiknak, ame­lyek szá­mos részterületen elõbbre vihették volna a Madách-kutatást, ta­­núi le­gyünk.

     Az I. Madách Szimpózium kötetét sem adhattuk át Horváth Károlynak, társaságunk tiszteletbeli alelnökének, jóllehet a nyomtatás még az
 

Õ életében megkezdõdött. Az idei év még egy tragédiát tartogatott:
szep­tember 4-én elhunyt Leblancné Kelemen Mária. Vele a jelenlévõk kö­zül is többen találkozhattak az I. Madách Szimpóziumon, s tavaly csu­pán egy spanyolországi utazás akadályozta meg õt abban, hogy is­mét velünk legyen. Júniusban, a füredi szívkórházban találkoztam vele utoljára, s ott adtam át neki társaságunk elsõ kiadványát is.

     „Habent sua fata libellei.” Nos, ennek a köny­vnek is megvolt a ma­ga sorsa: a teljes nyomdai elõkészítéstõl szá­mít­va másfél évig kellett vár­nunk a megjelenésére. Az I. Madách Szim­pózium bevezetõjében azt mondtam: „Az ötletet egyébként az adta a Madách Szim­pó­zi­um­hoz, hogy mindig is szívesen vettem volna részt egy ilyen kon­fe­ren­ci­án. Aztán egyszer felébredt bennem a gyanú: le­het, hogy úgy halok meg, hogy soha nem voltam ilyen tanács­ko­zá­son. Egy ilyen gondolat után csak két dolgot lehet tenni: tovább áb­rán­doz­ni arról, hogy milyen szép is volna egy Madách Szimpózium, vagy csi­nálni egyet.” Nos, pon­tosan ugyanez állt a könyv megjelentetésére is. Lehetett volna még vár­ni, ki tudja meddig arra, hogy egy kiadó fantáziát lásson a meg­je­len­tetésében. Vagy lemondva errõl az elegáns meg­oldásról, különbözõ nyom­dai árajánlatokat kérni, majd véget nem érõ – s tapasztalatom sze­rint egyenesen kilátástalan – gyûjtésbe kez­de­ni, amelynek az ered­mé­nye – ismét csak az I. Madách Szimpóziumon em­lített hasonlattal él­ve – aligha lehetett volna más, mint az eleai Zé­nón aporiájában Akhil­leusz próbálkozása: mire megszereztük volna a szük­séges támo­ga­tást, addigra éppen a duplájára nõtt volna a nyomdai költ­ség. Tavaly õsszel egy gyors extrapoláció azt az eredményt adta, hogy ilyen mó­don semmi esélyünk sincs; az egyetlen dolog, amit a könyv meg­je­len­te­tése érdekében eredményesen tehetünk: keresni az al­kalmat, s amint ked­vezõ lehetõség kínálkozik, odaállni a nyom­da­gép mellé.

     Szerencsére nem kellett sokáig várnunk; év elején egy régi kedves is­­merõsöm, dr. Nagy Sándor, a József Attila Tudományegyetem Pe­da­gó­­giai Tanszékének vezetõje felajánlotta: utazzunk Szegedre, s a tan­szék digitális gyorsnyomtatóján végezzük el a sokszorosítást. Most már majdnem minden adva volt, csupán néhány tízezer darab üres pa­pír­lapra lett volna szükségünk. Eleinte a honi papírgyárak megkörnyé­ke­­zésével kísérleteztünk, de rövidesen be kellett látnunk: a mai gaz­da­-
 

sá­gi helyzetben a papírgyárak nem lehetnek olyan nagyvonalúak, mint
az egyetemi tanszékek. A papírt tehát kénytelenek voltunk kis­ke­res­ke­del­­mi áron beszerezni. Az elõkészületeket, majd a Szegeden folyó mun­­kálatokat Tarjányi Eszter, Török János, Szerencsés György és Be­ne Kálmán segítették. Bene Kálmánnak köszönhetõen a Juhász Gyula Ta­nárképzõ Fõiskolán a kötés is hamarosan elkészült. Ekkorra azon­ban már összegyûlt némi támogatás, amely lehetõvé tette, hogy a pél­dá­nyok újrakötését egy profi kiadóra bízzuk. Végülis Láng Józsefnek és az Argumentum Kiadónak köszönhetõ az az okkersárga köntös, amely­ben július 11-én kiadványunk 340 példánya napvilágot látott.

     A könyv elsõ 16 példányát nyomban át is adtuk az Országos Szé­ché­nyi Könyvtárnak, amelynek ISBN Irodája – talán abban a re­mény­ben, hogy a „Madách Könyvtár – Új folyam”-ként indított sorozat a jö­võ­ben folytatódni fog – a közelmúltban egy ISSN sorozatszámmal is meg­ajándékozott bennünket. Nos, mi is szeretnénk remélni, hogy el­kö­vet­kezendõ korok könyvárveréseinek listáin a „Madách Könyvtár – Új fo­lyam 1.” specifikációt nem kell majd ezzel kiegészítenie a katalógus össze­állítójának: unicus.

     A II. Madách Szimpózium kötete több más kötettel együtt meg­je­le­nés elõtt áll. Tulajdonképpen mostantól kezdve – az energián, lel­ki­e­rõn túl – csupán papírt kell gyûjtenünk. Mindent meg is teszünk an­nak ér­­dekében, hogy a szükséges mennyiségû papír újra és újra ren­del­ke­zé­sünk­­re álljon. S ha valakinek minderrõl az 50-es évek hasonló ak­ciói jut­­nak az eszébe, akkor az asszociációját csak megerõsíthetjük. Ti­tok­ban azt reméljük persze, hogy jóval kisebb példányszámban ugyan, de ta­­lán maradandóbb információkkal tudnánk megtölteni a gyûj­tés ered­mé­­nyeként kapott lapokat, mint elõdeink.

     Hölgyeim és uraim! Idei rendezvényünket is több intézmény és vállalkozás támogatta. Köszönetet mondunk Szügy polgármesterének, Markó Antalnak és a Mûvelõdési Ház igazgatójának, Marczinkó Já­nos­nak, akik a rendezvény délelõtti ülésszakának megtartását ismét le­he­tõvé tették. Köszönjök Fábián Jánosnénak és a Fráter Erzsébet Kö­zép­iskolai Leánykollégiumnak, hogy immár harmadik éve otthont ad a Ma­dách Szimpóziumnak. Korábbi támogatóink többsége idén is ki­tar­tott a rendezvény mellett: így a Balassagyarmati Önkormányzat, a Ma-
 

dách Imre Városi Könyvtár és a Rákóczi Szövetség, továbbá munka­he­lyem, az Intell RB Rt. Idei rendezvényünk új támogatói: a Mûvelõdési és Közoktatási Minisz­té­ri­um, a Palóc Társaság, a General Consulting Rt. voltak. Pályázat út­ján is ko­­moly támogatáshoz jutottunk: az Or­szá­gos Játék Alap és a Nem­zeti Kul­turális Alap jelentõs mértékben hoz­zá­já­rultak idei ren­dez­vé­nyünk­höz. Hasznos tanácsaikkal személy szerint is sokat se­gí­tettek: Buj­dosó De­zsõ, Fehér György és Majdán Béla.

     Idén is voltak, akik másirányú elfoglaltságuk miatt nem jöhettek el. Tar­­­jányi Eszter Németországban van, Tordai Zádor pedig, aki már ta­valy is szeretett volna eljönni, Nápolyból írt levelének tanúsága szerint el­­törte a lábát. A Madách Szimpóziummal egyidõben Losoncon, majd Sal­­gótarjánban tartanak megemlékezést Kármán József halálának 200. év­­fordulója alkalmából: Pál József, Zsibói Béla, Praznovszky Mihály jó­­elõre jelezték, hogy csak az ottani rendezvény után számíthatunk rá­juk.

Vissza