Bene Kálmán
Az első szárnycsapások – avagy a Commodus-kísérlet
Egy még nem egészen 16 éves pesti joghallgató a Pesti Magyar Színházban az 1062 fizető néző egyikeként 1838. dec. 10-én Dumas Caligulájának előadását megtekintve1 arra az elhatározásra juthatott, hogy a benne feszülő drámaírói ambícióknak első megvalósításául egy római zsarnokot formál meg. Szorgalmasan áttanulmányozta hát Gibbonnak a római birodalomról szóló történelmi históriáját,2 s papírra vetette tragédiáját Marcus Aurelius elfajzott fiáról, Commodusról.
Először ötleteit, elgondolásait írta apró papírfecnikre, valami sajátos (szigorúan megítélve gyakran hibás, sőt magyartalan) mondatokban. Ha azonban más szemmel nézzük: szellemes, a későbbi írót megelőlegezően találó, aforisztikus mondatok ezek, a madáchi „dialektikus” gondolkodás lenyomatai. Miképp a papírszeletek egyikén található címadó mondat…3
A vázlatokat a jellemek megtervezésével kezdte az ifjú költő. A címszereplőről pl. így írt: Bűn által jő trónra, kéjmámorba akarja magát mártani, de már semmi nem ingerli, a csók hideg, a kacajok gyérek. A rossz tett örök nyitja lelkének. Éltét szereti, haláltól fél.4 Íme, a Tragédia írójánál oly sokszor megdicsért tömör, ellentéteket felvonultató, hatásos mondatalkotás, a madáchi szállóige-termő és -teremtő stílus forrása. Már ezeken vázlatlapokon (s a jellemek megtervezése után sorakozó cselekmény-töredékekben is) számos hasonlóan figyelemre méltó mondattal találkozunk, köztük néhány olyannal is, melyek semmilyen formában nem kerültek be a dráma szövegébe. Pedig csak emelte volna dráma merész nyelvi megformálását, ha felhasználta volna a következő mondatokat:
Ki népek sírhalmiból készíte lépcsőt fényegéhez.
Az út fülétől szívéhez benőtt.
Csak egy órai éltet, valami cselt vagy véletlent, Isten!
Mi gondunk, hogy hernyóból lett a lepke, kevésbé szép azért?
Ti olyannak teszitek a szerelmet, mint szükség-végzés, pedig az élv.
Asszony rény.
Az utolsóként idézett azonosító mondat is tanúsítja, hogy a szinte még gyermek Madách Kölcsey eszméinek és nyelvének5 bűvkörében él. A rény mellett gyanúsan sokszor tűnik fel a korai drámákban a szű (szív), a korány (hajnal), vagy olyan más, a reformkori romantikus líra archaizáló szókincsét idéző szóalakok, mint a fogansznak, üld (üldöz), búsg (búsong), könyrűl (könyörül), őreb, geréb (gróf), üdő, ólta stb.
A szókincs tehát reformkori romantikus költőink nyelvét idézi, utánozza, persze, nagyon is zsengén, kamaszos ügyetlenséggel. (De azért az oroszlánkörmök is látszanak már itt-ott…) A mondatalkotás, a túlméretezett, fellengző tirádák is ilyesmit sugallnak: erőteljes tagmondatok, hatásos romantikus költői képek villannak ki a végtelen hosszú körmondatok monoton, unalmas áradatából. Egy jellegzetes példa, amelyet maga Madách is kihúzott később a szövegből:6 Egy kígyó mardossa a páncélos keblet is, s e kígyót megölni, gyönge még a por. Kopasz falak környeznek és körönkben csak a nyomor vigyorgja szent imánkat, és szűnkbe mégis az égnek üdve van, holott ezernyi fény virraszta termet, melyben a purpur vérrel festetett, a kajánság zord réme dühöng, s ürömpohárrá változtatja az istenek ambrosiájokat.
A túlbeszélt dialógusok nem is kissé fellengzős mondat-zuhatagaiból tehát egy-egy szép romantikus költői kép, vagy egy madáchos, aforisztikus megfogalmazás emelkedik ki. A harmadik értékes mozzanat e nyelvben a legváratlanabb szituácókban hirtelen felvillanó irónia. Olyan jelenetekre gondolok, mint amikor a hízelgő udvaroncok (Micilius és Nigricius) egymással versengve, már-már abszurd módon kiszolgálják a császár szeszélyeit. Vagy olyanra, mint az őrült Lucius és a magát őrültnek tettető Pertinax párbeszéde a gladiátorviadal előtt:
PERTINAX Jó napot, te felfordított villa, mit jársz itt, hol nincsen sült számodra az emberek között?
LUCIUS Hogy érted azt? Ha marhahúst akarnék felszúrni, nem kellene messze mennem! De hát, te jóllakott filozófus, te világ csodája, te szélzsák, ki úgy adod vissza a kínt, mint füledbe fúják, mit keressz itt e sok ember között, hol oly büdösen párolg a pestis. Ezek a mozzanatok, köztük kitüntetetten az irónia teszik az első drámát különösen érdekessé.7
A jellemformálásról a drámában nagyon sok rosszat (és lényegesen kevesebb jót) lehet elmondani. A szélsőségesen romantikus sémák és panelek (pl. csak a testvérek viszonyát nézve: a végtelenül jó és végtelenül gonosz testvér, Maternus és Cleander; a másik helyett magát minden áron feláldozni akaró öccs, Maximus; Commodus két ellentétes jellemű nővére: a bátor szavú „honleány” Fadilla és a császár zsarnoki természetét ambícióiban túlszárnyaló aljas, gonosz Lucilla) bizony inkább a kor leggyengébb romantikus színpadi műveinek színvonalát képviselik, mintsem a mintaként idézett Vörösmarty, Schiller vagy akár az idősebb Dumas műveinek nívóját. (Az említett szerzőkre maga Madách hivatkozik a dráma kéziratán, illetve a vázlatlapokon.8) A hősök nagy része emellett szélsőségesen romantikusan egysíkú: Lucilla, Cleander vagy Commodus emberfelettien gonosz, Virginia emberfelettien tiszta, Maternus csupa lángoló szabadságszeretet, az elérhetetlen nő iránti égi szerelme, az őt rabszolgaként nevelő apa iránti a megbocsátása egy rajongó, idealista ifjú lelkében élhetett csupán.
Mégis, van néhány pozitív vonása is az első drámakísérlet jellemformálásának. Közismert, így itt csak utalunk rá, hogy a dráma több madáchi jellemképlet csíráját tartalmazza. Az Ádám-elődök ősformája Maternus, akit a tömegek elárulnak és elhagynak. Mikor a lázadó nép megbocsát a „bűnbánó” császárnak és elhagyja vezérét, az átkot mond: Gyáva nép, megvetlek, átkozott! Szégyen fejedre. Te igának születél, igába görbede fejed, midőn láttad először a napvilágot; én véled többé semmit sem akarok. Elhagyva állok, híveim sehol. A Miltiades-párhuzamot kiemeli több, a drámát értékelő-értelmező munka.9 S ilyen alapképletek a női hősök közt is fellehetőek: így pl. az angyali ártatlanságú Virginia, Izóra őse, a kéjnőként is az egykori „édeni” nőből sokat megőrző, belül tiszta római Éva (Júlia) alakjának első megformálását Marciában lelhetjük meg, s még folytatható lenne a sor.
A jellemzés legértékesebb vonását azonban nem a későbbi Madách-drámák kamaszosan szertelen, ügyetlen megfogalmazású, dadogó előzményeiben látom. A Commodus jellemformálásának legértékesebb oldala az az egységes mag a dráma jellemeiben, amely vonás nagyon sok szereplőben többé-kevésbé fellelhető. Ez a közös mag a dráma hőseinek kétarcúsága. A Commodus a tettetés, az álszent alakoskodás, a félre szólások merész drámája. A zsarnok, aki ártatlan üldözött ifjúként lopja be magát a Quintilianus család házába (és szívébe), hogy azután trónra lépve elraboltassa az őt szűziesen szívébe záró Virginiát (aki bátyjának megvallja Hilár iránti érzelmeit – ám amikor Hilárról kiderül, hogy ő a tónra lépő császár: ellenáll). Commodus alakja a legkidolgozottabb s legsokoldalúbb példája ennek a Janus-arcúságnak. Kéjenc, zsarnoki hajlamait erősítő, hízelgő kegyenceinek és Lucilla nővérének bűnre biztató szavait örömmel hallgatja, de elfogadja az őt feddő, korholó, erkölcsös uralkodásra buzdító nővérének, Fadillának, s férjének, Arriusnak intéseit is. Gyáva (ld. viselkedését az ellene irányuló merényleteknél, vagy néplázadásoknál), kétszínű, aljas figura: Kegyenceit kiszolgáltatja a népharagnak, hogy maga megmeneküljön. Perennistől megtanulja a „módszert”, majd Perennist veti oda koncul a lázadóknak. A második felkeléskor már ismerve a teendőket, Cleandert, új kegyencét teszi meg bűnbaknak, miután eljátssza a megjavuló, bűnbánó uralkodót. S a császárhoz hasonlóan tettet, alakoskodik még a drámának számos fontos szereplője. Perennis, Pertinax, Cleander, Lucius, Lucilla és Marcia széles skáláját vonultatja fel az álszent alakoskodásnak. Még az angyali tisztaságú Virginia is így meséli el bátyjának „ártatlan” megismerkedését Hilárral (azaz Commodusszal):
…anyámmal Róma fényes utcáin jártam fel s alá, midőn hon jövet azon setétesb utca szegletén egy deli ifjú tekénte reánk, és mi reá, ő mozdulatlan állt, mint kőszobor, s reánk mereszté szüntelen szemit. Midőn a másik utca végzeten hátra tekénttem egész véletlenül, még ott kövülve állni láttam őt. Másnap ismét így történe, és nem tudom hogyan jött, én kétszer mentem arra aznap…
A darab talán leggyengébb láncszeme maga az eseménysor, a cselekmény. Túlzsúfolt, egymásra torlódó, zavaros jelenetek, sokszor az elemi logikát is nélkülöző fordulatok teszik nehézzé az első drámakísérlet olvasását és megértését. Maga az ifjú költő is látja ezt: a kéziratot számos helyen meghúzza, mondatokat, egész dialógusokat töröl, odaírja pl. a lapszélre: Egész hilár kimarad. (Ezt csak tervezte: a Rómát beiktatása előtt álruhában fürkésző szelíd „gall” ifjú jeleneteit megtartotta végül.) Még egész jeleneteket is kihúz: pl. a második felvonás földalatti keresztény-jelenetét.10
Nagy gondja lehetett az ifjú drámaírónak a történelmi forrásokból megismert nyersanyagot drámává gyúrnia. Commodus uralkodásának eseményeit, tényeit nem árt megismernünk a dráma olvasása előtt,11 s akkor láthatjuk: a történelmi forrás felhasználása, tömörítése néha egész ügyesen, néha katasztrofálisan gyengén sikerült. Túl sok szereplőnek akart arcot adni, így azonos funkciójú mozzanatok ismétlődnek: a két kegyenc (Perennis és Cleander) és a bukásuk meglehetősen hasonló, az őrületbe menekülő Lucius zavarosan felépített tettetéseit Pertinax ismétli, a császár ágyasa, Marcia lélekben olyan tiszta marad, mint a kísértésnek ellenálló Virginia. (Hogy ez teljesen hihetetlen és elképzelhetetlen, azzal nem nagyon törődik a szerző.) Arrius, Condianus és Claudius csak szavakban megnyilvánuló zsarnokellenessége, passzivitása is nagyon hasonló. Mint említettem, a keresztények is kissé funkciótlanok: nem érezni, hogy bármiféle megnyugvást, segítséget jelentenének a hozzájuk menekülő hősöknek.
Mindezzel szemben csak dícsérendő, hogy a fiatal drámaíró megpróbál válogatni, kihagyni a Commodus-kor eseményekben gazdag időszakából: nem szereplő pl. a szintén császár ellen lázadó feleség, Crispina. Az ő figuráját jól olvasztotta eggyé a nővér, Lucilla alakjával. Szintén elismerésre méltó a szándék, hogy a történelmi nyersanyagot költői fikcióval is színesítse. Így lesz Maternus és Cleander a Commodust váltó császár, Pertinax két rabszolgasorban felnevelt, ellentétes jellemű fia, így lesz Commodus kedvelt ágyasából, a rabszolga származású Marciából az előkelő Claudius testvére. Hogy ezek a fiktív elemek csupán a kor romantikus drámáinak közhelyei, az nem róható fel egy 16 éves drámaírónak…
A cselekményhez hasonlóan nagyon-nagyon kezdő a szerkesztésben is a szerző: a „kompozíciójában igen jeles mű”-ig (Az ember tragédiája) még nagyon hosszú az út. Még a külső szerkezet is ezt igazolja. Halász Gábor az első kiadásban tévedésből ötfelvonásos tragédiát ír a címoldalra. A kézirat négy felvonást tartalmaz, de valószínűleg az első kiadásnak megfelelően, az öt részre bontás lett volna az egészséges: míg az első három felvonás összesen 8 jelenetből áll, s a dialógusokban 319 megszólalásból, addig a záró felvonás 5 jelenet és 220 (!) megszólalás. Tehát terjedelmében épp a befejezés a leghosszabb: a szöveg több, mint 40 százaléka. Ennél nagyobb hiba azonban a jelenetek közötti összefüggések, kapcsolatok hiánya: szinte követhetetlen, hogy ki, mikor, miért lép színre. Mennyivel áttekinthetőbb a másik ókori tárgyú Madách-dráma, a Mózes! Pedig ezt a drámát is elmarasztalták a korban epikussága, eposz-szerűsége miatt.12 A ma olvasója és színházi látogatója azonban már elfogadja drámának (különösen a nagy sikert aratott a Keresztury-féle átdolgozás13 után). A Commodus-nak nem nagyon van erre esélye, bár más okból…
A Commodus ugyanis talán Madách leginkább műfajt tévesztő darabja. A líra uralma Madách drámai szövegeiben mindenütt érzékelhető: nemcsak verses betétek formájában, hanem a szereplők dialógusainak tetemes részében is. A legjobban sikerült a lírát és a drámát egységes művé formálnia a Tragédiában14 – de ez a kettős természet a korábbi művek mindegyikében15 jelen van. Az első munkában nem túlteng, uralkodik a líra, még akkor is, ha a verses forma még itt elmarad. (Később se lesz döntő jelentőségű: amilyen nagy a lírikus Madách eszmei, hangulati, gondolati vonások tekintetében, olyan átlagos, néha pedig kifejezetten gyenge a versben.) Állításunkat igazolandó, íme két „prózavers” a Commodusból:
…mord testvérei azon rideg, bezárt keblű hősök,
borzadok, ha rájuk gondolok,
nekik istenek a rény, a rény, mondom,
ők dacolnak földi urokkal,
és nevetve, szilárdul megvetik bilincseit.
Én ismerem őket, és ilyes embereket nem szenvedhetek,
nem küzdöm vélek, nem, én félem őket.
Pirulok, rejtőzni kívánnék tekintetek előtt,
mert egy szó súgja szívemben,
hogy több a rény, mint puszta eszme,
s ha több, úgy ők nagy emberek, s korcs császárjok.
Vizsgáld az egész természetet,
és minden abban e törvényt súgja csak.
A kis féreg nem annyira tart-e jogot,
mennyire erejével tartni bír,
a férget a kis madár eszi meg,
s a kis madár mindent magáénak tekint, minél erősebb.
De jő a sas, előtte rab a kis madárka is.
Te vagy a sas, fölötted senki sincs, róvni tettedet,
tehetsz, mit tenni bírsz.
A dráma számos hasonló költői részletét, motívumát
megtalálhatjuk, szebb, tömörebb, intenzívebb stílusban a későbbi drámák,
köztük Az ember tragédiája sorai között.16 Ezért
is gondolom, hogy a darabok szövegével való hosszú foglalatoskodás után
egyetérthetünk azokkal a véleményekkel, amelyek azt állítják: a Commodus
több zsenge tollpróbánál. A prózában írt dráma egy zseniális kamasz,
Madách Emők17 merész
lírai víziója a szabadságról és a szerelemről, egy olyan dráma, melynek valós
értékeire csak egy mai alapos átdolgozás és annak nyomán egy invenciózus
színházi kísérlet világíthatna rá igazán.
Jegyzetek
1. A drámát és előadását Kamarás Béla: Madách Imre ifjúkori drámái és novellái c. munkája említi először. (Pécs 1941.) vissza a szöveghez
2. Edward Gibbon: History of the Decline and Fall of the Roman Empire. (A római birodalom hanyatlásának és bukásának története.) vissza a szöveghez
3. Ezt a talányosan erőteljes stílusú mondatot emeli ki Weöres Sándor különleges irodalomtörténete is (Három veréb hat szemmel. Antológia a magyar költészet rejtett értékeiről és furcsaságairól. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1977. 514.) vissza a szöveghez
4. A vázlatlapok mondatait teljes egészében közöljük a társaságunk által kiadott Madách összes művei I. kötetében, így itt és a továbbiakban is csak a mondanivalónk illusztrálásához legszükségesebb idézeteket közöljük jelen írásunkban. (Madách Imre: Zsengék. – Továbbiakban: MIZS. – M. I. művei, I. Drámák 1., Madách Irodalmi Társaság, Szeged 2004. A Commodus szövege: 17–93., jegyzetek: 95–136.) vissza a szöveghez
5. A rény kulcsfogalom Kölcsey Parainesisében, még ódát is ír Rény címmel. A Szemere Pál alkotta nyelvújítási szó nem került be a köznyelvbe, de az irodalomban sem túl sok költő emelte be szókincsébe. A kamasz Madách kivétel… vissza a szöveghez
6. Commodus-t, e kamaszkorban, 16 évesen írt császárdrámát tehát később átdolgozta Madách, s írói gyakorlatának megfelelően jeleneteket, hősöket, helyzeteket akart áttenni más darabjaiba. Az első jelenet elé ezt írta a kéziratra: Az első testvéri szeretetű párbeszéd Jolánba. Majd később: Lucius a könyelmű Rákócziba. (Az első valószínűleg a Csak tréfa első csírája lehet, hisz Jolán a dráma női főszereplője. A másik darab megmaradt ötletnek, tervnek.) vissza a szöveghez
7. A két részből a talpnyaló udvaroncok jelenete MIZS 86-87. l., a két őrült dialógusa a MIZS 66. lapon található. Ebben zord, komor műben az irónia mellett olykor még a humor és a derű is felcsillan. A kézirat utolsó lapjára pl. egy ironikus apróhirdetést firkantott a szerző. Íme: Hirdetés! urak szép látvány néznivaló lesz – keresztényeket tépendnek el tigrisek. vissza a szöveghez
8. Madách gyakran utal kéziratain világirodalmi mintáira. A legkorábbi darab kéziratán olvasható pl.: Caligula Messalinája, Carlos királynéja, Fieskó Verrina, Marót bán vége. Idősebb Dumas, Schiller, Vörösmarty. Az első hivatkozás Dumas darabját idézi, melyet a költő láthatott a színházban. A további utalások Schiller két darabjára vonatkoznak. (A Don Carlos mellett a Fiesco-ra! Itt a címszereplő Fiesco gróf az összeesküvés feje, míg az öreg Verrina összeesküvő republikánus.) vissza a szöveghez
9. Így pl. Horváth Károly alapvető monográfiája. (Madách Imre. Mikszáth Kiadó, Horpács, 1999. 16.) vissza a szöveghez
10. Ezt a katakomba-jelenetet a Halász Gábor-féle kiadás benn hagyta a dráma első kiadásában, holott a kéziratban nemcsak kihúzta a szerző, de a 3. felvonás elején, a másik keresztény jelenetnél oda is írta, utalva az előző áthúzásra: Keresztények kimaradnak. Nem tudtam kideríteni, mikor történhetett ez az átigazítási kísérlet, de mindenképp jelzi: Madách maga is kissé bele-erőltetettnek, a cselekményhez szervesen nem illeszkedőnek, feleslegesnek érezhette a keresztények szerepeltetését. vissza a szöveghez
11. Ezért tettünk kiadásunkba a jegyzetek közé A dráma történelmi hátteré-ről és szereplői-ről egy rövid összeállítást. (Ld. MIZS, 130–136.) vissza a szöveghez
12. Az 1862-ben a Karácsonyi drámai pályázatra beküldött mű ellen ez az epikusság volt az egyik fő bírálói kifogás. vissza a szöveghez
13. Csák végnapjai. Mózes. Újraformálta, illetve élő színpadra alkalmazta és utószóval ellátta Keresztury Dezső. Magvető, Bp. 1966. vissza a szöveghez
14. A Tragédia lírai természetéről magam is értekeztem (ld. Az ember tragédiája felépítése. In: VII. Madách Szimpózium, Bp.–Balassagyarmat, 2000. 13–44.), sőt, a nagy mű szövegéből kialakított versciklusokat is megjelentettem (Madách I.: A Tragédia dalai. Az ember tragédiája lírai ciklusokban. Átdolgozás, szerkesztés, összeállítás. Szeged, Bába Kiadó 2000. – 219 l.). vissza a szöveghez
15. A Csak tréfa új kiadását sajtó alá rendezve a dráma kéziratában meglepő felfedezést tettem: A költő itt nemcsak tömörített, amikor kihúzott a kéziratból: számos részletet azért „vágott ki”, hogy azok lírai költemények alapszövegévé váljanak. 56 ilyen részlet, vers kezdemény van a drámában, melyek kisebbik hányada későbbi Madách-versek első szövegváltozata, a többi akár új, eddig nem ismert Madách-költeménynek is felfogható. Még gyakran címeket is írt a szöveg mellé. Hogy mennyire egy sajátos lírai alkotó módszerről, „technikáról” van szó, ezt egy következő tanulmányomban fejteném ki. vissza a szöveghez
16. E „prózaversekhez” hasonló motívumok pl.:
Anyám, elrémitesz beszédeiddel.
Ne kívánj a sorssal dacolni, szent az,
Erősebb mint az ember, és a küzdés
Olyan fárasztó, hogy nem érdemes
Sebet cserélni.
(Mária királynő)
Dacolok véled, hasztalan ijesztesz,
Testem tiéd tán, lelkem az enyém,
A gondolat s igazság végtelen,
Előbb megvolt az, mint anyagvilágod.
(Az ember tragédiája)
Ezt tartja tán az a kis féreg is,
Mely a gyümölcsöt eszi el előled,
Meg a sas, melly a kis madárra csap.
Avagy mi tesz nemesbbé tégedet?
17. A Commodus kéziratán a vége feliratot a szerző aláírása előzi meg, a következő formában: Emők. (Madáchot a családban ifjú koráig Emők-nek becézték, az Imre német megfelelője, az Emerich alapján.) Abból, hogy ez a becenév került a kézirat végére, érdekes lélektani következtetéseket lehetne levonni. Ezt azonban meghagyjuk az olvasónak… vissza a szöveghez