Előszó

 

 

Fráter Erzsébet nem tartozik azok közé a személyek közé, akikkel kapcsolatban évente meg lehetne rendezni egy tanácskozást; túlzottan kevés az, amit róla tudunk, s a levéltári kutatásoktól sem várható sok új információ vele kapcsolatban. Inkább a már meglévő ismeretek új szempontú feldolgozására nyílik lehetőség. Sokáig kérdéses volt, lehet-e, érdemes-e egyáltalán egy külön ülésszakon foglalkozni vele?

                Az ilyen kételyek eloszlatásához nemcsak az szükséges, hogy legyen néhány elszánt kutató, aki vállalja, hogy előadást tart a témáról. Legalább ilyen fontos az is, hogy legyenek, akik a körülmények megteremtésével komoly ösztönzést adnak a kutatóknak. Nagyvárad megyéspüspöke, Tempfli József 1996. október 4-én, a IV. Madách Szimpóziumon Nagyváradot ajánlotta az I. Fráter Erzsébet Szimpózium helyszínéül.

                Az előkészítő munka során gyorsan kiderült: ha lesz szimpózium, akkor lesznek előadások, lesz hallgatóság is. Közben megjelent egy-két híradás a magyarországi sajtóban a közelgő rendezvényről: előbb a Népszava március 24-i számában, majd az Új Magyarország május 13-i számában e sorok írójával készült interjúból értesülhettek az érdeklődők a közelgő tanácskozásról, végül közvetlenül a rendezvény előtt T. Pataki László az Új Magyarországban adott hírt róla.

                A résztvevők első csoportja június 27-én pénteken este érkezett Nagyváradra, a Kanonoksoron lévő Püspöki Hivatalba, a vacsorát azonban a református egyház által működtetett közösségi házban fogyasztották el, s ugyanott került sor másnap az előadásokra is.

                Június 28-án szombaton délelőtt városnézéssel kezdődött a program. Ennek során a résztvevők megtekintették az ún. Fogtövi-házat, Fráter Erzsébet utolsó nagyváradi lakhelyét, ahol a hagyomány szerint 1862. november elején utoljára találkozott Madách Imrével. Városnézés közben a csoport eljutott a Barátok Templomába is, ahol Fráter Erzsébet sírjánál koszorút helyezett el. A templommal átellenben ma is a közkórház található: az az ispotály, ahol 1875. november 17-én a költő hitvese elhunyt. Végül a délelőtti városnézés során a résztvevők eljutottak a püspöki palotába és a bazilikába, ahol több kiállítást, valamint a város védőszentjének, Szent Lászlónak a hermáját tekintették meg.

                A szimpózium előadásai délután 3 órakor kezdődtek. Addigra minden résztvevő szerencsésen megérkezett, s a helybeliek közül is jó néhányan eljöttek a tanácskozásra. Ha a résztvevőket név szerint nem is, a településeket talán érdemes felsorolni, ahonnan a szimpózium résztvevői érkeztek: Balassagyarmat, Budapest, Csáb, Csécse, Gyula, Kolozsvár, Nagyvárad, Nyíregyháza, Salgótarján, Szarvas, Százhalombatta. Vendéglátónkon kívül azonban legalább egy résztvevőt név szerint is illő megemlítenünk: Szabó Józsefet, aki a Nagyváradi Állami Színház 1974-es Tragédia-előadásának a rendezője volt, s akinek produkciója olyannyira elnyerte névrokonának, Szabó József püspöknek – a máig legnagyobb Madách-gyűjtemény alapítójának – a tetszését, hogy nagyváradi tartózkodását jócskán meghosszabbította. Mint ahogy meg kell említenünk azt is, hogy a Fráter család ma élő tagjai közül többen részt vettek a szimpóziumon, ahol előbb Csikász István versben üdvözölte házigazdánkat, majd Tempfli József megnyitója és Andor Csaba üdvözlő szavai után az előadások következtek.

                Az előadásokat egy irodalmi összeállítás követte. Előbb Patakiné Kerner Edit és Csikász István részleteket adtak elő Az ember tragédiájából, majd T. Pataki László Lidércláng c. monodrámája következett Patakiné Kerner Edit előadásában, amelyet a közönség kitartó tapsa követett.

                Vasárnap délelőtt a résztvevők Cséhtelekre látogattak, hogy megtekintsék azt az épületet, ahová előbb 1845 februárjában, majd néhány héttel később, márciusban utazott Madách, hogy aztán március 13-án megtartsák az eljegyzést. Az egykori Fráter kúriában (s a későbbi tulajdonos által 1914-ben építtetett kastélyban) ma az öregek otthona található.

                A Fráter-kúriáról soha nem tettek közzé sem fényképet, sem metszetet; az egyetlen szűkszavú leírást az odalátogató Mohácsi Jenő adta róla még 1940 körül, az a Mohácsi Jenő, aki Lidércke c. életrajzi regényében meglehetősen kedvezőtlen képet festett a halhatatlan hitvesről. Igaz, néhány évvel később, amikor erre a látogatására sor került, már megváltozott a véleménye. Fényképet azonban ő sem közölt az épületről, így aztán nem is volt olyan könnyű eldönteni, hogy a mai épület azonos-e azzal, amelyben a nagy esemény történt. Leírása nyomán azonban mégiscsak megállapítható volt az épületek azonossága. Igaz, mára a homlokzati részt sikerült szinte a felismerhetetlenségig átalakítani (az egykori tornác és bejárat helyét csak két befalazott oszlop jelzi), de azért semmi kétség: itt volt az eljegyzés, ez volt valaha a Fráter-kúria, még akkor is, ha a helybeliek erről semmit sem tudnak.

                A rendezvény utolsó eseménye a Nagyváradi Bazilikában tartott ünnepi szentmise volt, amelyet Tempfli József celebrált.

                A rendezvény előadásain sokféle megközelítési módról szó volt, tévedés volna azonban azt gondolni, hogy a témát olyan sok irányból sikerült körüljárni, hogy további elemzésekre nincs is szükség. Ennek illusztrálására két olyan szempontot említenék, amelyek a közelmúltban merültek fel, de amelyeknek mélyebb elemzésére eddig még nem került sor. Az egyik: miért és miként tett szert olyan különös jelentőségre a magyar kultúrában éppen ez a házassági konfliktus? Győrffy Miklós meglátása szerint ennek egyik fontos – de eddig nem elemzett – oka az lehetett, hogy a XIX. századi magyar irodalomtörténetben (ha eltekintünk Mikszáth „névleges” válásától) ez az egyetlen eset – legalábbis jelentős alkotóink körében –, amely válással végződött.

                A másik szempontot Petrányi Ilona vetette fel: miért is írt Fráter Erzsébet – közvetlenül a válás után – anyósának levelet? Végtére is nem tőle vált el, hanem Madách Imrétől! Minthogy pedig Madách Imrének ebben az időszakban nem írt levelet, ez azt jelenti, hogy a férjnek ekkor már nem volt beleszólási lehetősége közös sorsukba. De vajon miért nem? Lélektani értelemben vett önállótlanságról lenne szó? Azt jelentené ez, hogy Madách helyett minden igazán fontos kérdésben az édesanyja döntött? Valószínűleg nem, sőt, bizonyos jelek inkább arra vallanak (legfőképpen magának a házasságnak a ténye!), hogy éppen ellenkezőleg, fontos ügyekben nagyon is értett hozzá a költő, hogy édesanyjára nyomást gyakoroljon, kedvező döntését kikényszerítse. Lehet, hogy a megoldás itt is – mint néhány más életrajzi vonatkozásnál – egyszerűen az, hogy Madách – meggondolatlanul vagy sem, ezt most ne firtassuk – elkötelezte magát, ígéretet tett arra, hogy nem fogadja vissza Fráter Erzsébetet. Ha így volt, akkor még az is lehet, hogy ő maga mondta (üzente vagy sugallta) Fráter Erzsébetnek azt, hogy forduljon levélben az édesanyjához. Petrányi Ilona érdekes felvetése mindenképpen további elemzést érdemelne.

                A két példa alapján minden okunk megvan annak feltételezésére, hogy a II. Fráter Erzsébet Szimpóziumon is lesznek még érdekes előadások, új szempontú elemzések. Az elkövetkezendő három év elég hosszú időnek látszik ahhoz, hogy egyfelől az előadásokban felvetett, másfelől az imént jelzett kérdésekre a kutatók megkíséreljenek választ adni. Ami pedig a rendezvény körülményeit illeti: az a mindannyiunk számára emlékezetes vendégszeretet, amelyben Tempfli József a résztvevőket részesítette, egyúttal azt is szavatolja, hogy akik első alkalommal eljöttek, azok – ha körülményeik engedik – bizonyára eljönnek majd három év múlva is, mi több: élménybeszámolóik nyomán talán azok is eljönnek majd, akik ezúttal nem vállalkoztak az útra.

 

A. Cs.