Varga Magdolna

 

Madách Betyárja

 

 FÜGGELÉK

A betyárok Magyarországon

 

A betyár szó jelentésének értelmezésétől és eredeztetésétől eltekintek; mint rabló, törvényen kívüli, üldözött személy a 19. században jelent meg a magyar közbeszédben. A kérdés egyik szakértője, Békés István1azt írja, hogy a francia háborúk katonai emberszükséglete teremtette meg a betyárfigura feltételeit. A újoncozás igazságtalanságai miatt, illetve a háborúból menekülő szökevények előtt egyedül a törvényen kívüli élet lehetősége maradt - s ha egy kicsit is tekintettel voltak az őket bújtató, ellátó szegénységre, akkor gyorsan megteremtődtek a népi legenda feltételei. A korabeli ponyvákból és törvényszéki iratokból kiderül, hogy a ma is ismerősen hangzó nevek - Majoros István,2 Angyal Bandi,3 Zöld Marci4 és/vagy Palatinszki Pista alias Becskereki5 - viselői 1816-ra már "befejezték pályafutásukat". Mégis, Vörösmartytól kezdve szépirodalmi ismertségre tettek szert.

       Az 1815-1848-ig tartó "hosszú béke" alatt a betyár-romantikát külföldi példát követve a hírlapi érdeklődés támasztotta fel. A "sztárolt" Sobri Jóska6 tetteinek többsége hírlapi kacsa volt, a külföldi recepció pedig kitaláláson és kontamináción alapult.7 A kényszerű törvényen kívüliség helyett a "jóléti bűnözés" lett az indok, amelyhez mázként kapcsolódott az irodalmi romantika alacsony színvonalú szöveg­mennyisége.8

                Az újabb "betyár-hullám" 1849-1867 között tetőzött. Egyrészt a Bach-rendszerrel, illetve a nagyhatalmi szerepében tetszelgő Habsburg-hadsereggel való szembenállás teremtette meg a feltételeit - ezekhez a bujdosó szabadságharcosokhoz, katonaszökevényekhez nagyon erős népi rokonszenv társult. Egyik emblematikus figurája Rózsa Sándor9 lett. A másik forrása az ötvenes-hatvanas évek fordulójának nyomora volt. A "jogállamiság" peremén a cenzúra csökkenésével megnőtt a hírlapi érdeklődés is: nemcsak ponyván, hanem már újságban is megjelentek a hatvanas évek elején a "trónkövetelők": a Patkótestvérek: János és István,10 Bogár Szabó Imre11 vagy Hajnal Sándor.12 (Az első két személy, Rózsa Sándorhoz hasonlóan, a népköltészetbe is átkerült.)

                Az 1867-es kiegyezés után a betyárok már csak bűnözés figurái lettek - amikor a kormány fellépett ellenük (Ráday Gedeon szegedi kormánybiztossága), akkor csak a vallatottak iránti szánalom miatt rokon­szenveztek velük.

                A betyárok a magyar irodalomba a ponyva segítségével "törtek" be. A piacon árult nyomtatványok mellett a régi rab-, illetve bujdosó- és katonaénekek hagyományára épülve megjelentek az újabb népdalokban is (utóbbiak esetében soknak még a szerzőjét is ismerjük). Divatossá a népiesség idején váltak: a 1840-es években a lázadás, a kitaszítottság, az üldözöttség jelképei is lehettek (amelyhez többnyire az "új férfieszmény" bemutatása is társult). Érdemes itt felidézni csak Petőfi Sándor "betyárköltészetét"!13

                A Bach-korszakban az irodalmi betyárfigura (főleg a cenzúra miatt - politikai jelentése!) háttérbe szorult, inkább a folklórban élt. A kiegyezés tájékától története bűnügyi történet lett. Hogy ezt publicisztikai különlegességként tálalták-e (Eötvös Károly), vagy valamiféle úri nosztalgiával (Krúdy Gyula), esetleg társadalmi kritikával vegyítve (Móricz Zsigmond), az már a szerző és közönsége viszonyának függvénye lett.

 

 

Madách költeménye: A betyár

 

A költemény (mint általában a többi Madách-vers) nincs datálva. A be­tyár-téma sem segít: épp úgy írhatta a negyvenes, mint az ötvenes évek­ben. Ha azonban összevetjük a példának is említhető Petőfi-ver­sek­kel, akkor érdekes különbségekre jöhetünk rá.

                Az első ilyen a kommunikációs hatás kérdése. A szövegben nem le­het utalást találni arra, hogy milyen célból készült: a nép ajkára (eset­leg népszínmű "slágerének"); a népies irályt követő sajtó­or­gá­num­nak és/vagy más kötetkiadványba; a népies irány (!) repre­zen­tán­sá­nak és/vagy programversének. De még csak ahhoz sem kapunk fo­gód­zót, hogy kiknek íródott. Szépíróknak "versenyműként"; ze­ne­szer­ző­nek szövegként, a darvadozó népnek, "szórakoztatásra" vagy fi­ók/mű­helymunka (esetleg későbbi műbe bedolgozandó).

                Hiába lapozzuk föl a jelképtárakat, a szimbólumgyűjteményeket vagy a korabeli politikai allegóriák rendező jelentésösszegzéseit; hasz­ta­lan keresünk analógiákat: a Madách-mű nem kínál különleges je­len­tést.

                Az "irodalomelméleti körüljárás" sem hozott eredményt. A ritmika egye­nesen lesújtó. A tizenkét szótagos négyütemű hangsúlyos ver­se­lés helyenként sántít:14 48 sorából 3 - 3 - 3 - 3-as tagolású 22 sor, a töb­bi a 4 - 2, 2 - 4, 1 - 5 és a 3 - 3 variációja, legtöbbször a 4-2-4-2 for­dul elő (ötször). A vers 172 üteméből szót vág ketté 14, két olyan sor van, amelyben kétszer is, ráadásul nehéz, összetett, szépirodalmi sza­vak vágattatnak ketté az ütemhatárokkal - körülményes lenne dal­la­mot találni hozzá. A félrímes sorok hangsúlyozottan műviek - az ál­ta­lam ismert négyütemű tizenkettes és négysoros versszakú nép­da­lok­ban nem találkoztam félrímes megoldással. (Ezek a rímek is gyengék - ahhoz képest, hogy Madáchnál találtam máskor hibátlan meg­ol­dá­so­kat15 is.)

                A stilisztikai vizsgálat statisztikai adatai mondhatni a semmit ha­tá­rol­ják körül. A szókincsvizsgálat megerősíti, hogy a szerzőnek szán­dé­ka sem volt a népköltés imitációja. Alakzatai egyszerűsége, gya­ko­ri­sága16 a hétköznapi szövegekkel egyező.17 A trópusok előfordulása je­lentéktelen, a költői képek18 sűrűsége 57/301, azaz 0,189 - ez az "ér­zékítés"-hez meglehetősen kevés.

                Figyelemre méltó, hogy a jelenetezésre érzékeny Madách e mű­vé­ben eltekint ettől az elbeszéléseiben, novelláiban alkalmazott meg­ol­dás­tól;19 s a kiváló képességű szónok is háttérbe vonul (pedig nem egy lí­rai alkotását akár szónoki beszédnek is felfoghatjuk20).

                Akkor sem jutunk közelebb, ha a szövegközpontú közelítéseket vá­lasztjuk. A tipológiai csoportokat vizsgálva azt tapasztaltam, hogy ha a legegyszerűbb tipológiai megszorításokat nézzük, akkor be kell lát­nunk, hogy nem tekinthető sem önmegszólító, sem érték- vagy idő­szem­besítő, sem pedig létösszegző versnek. Mivel nem ballada, el­te­kint­hetünk Németh G. Béla másik rendszerétől, a balladatípusoktól is. Nem alkalmazható rá a Baka István-verseknél kialakított vers­szer­ke­ze­ti típus21 sem.

                A poétikai megközelítés se hozott sok eredményt: Madách műve nem dal, nem jellemrajz, nem életkép; nem tekinthető elégiának, epi­gram­mának, panegirisznek vagy bukolikának; nem tájleíró költemény. Tör­ténetisége az elbeszélő költemény halmaza felé vonja, de nem il­leszt­hető be sem a mese, a rege, a monda műfajába. Mint említettem, bal­ladának sem tekinthető: hiányzik belőle az erkölcsi konfliktus, il­let­ve annak feloldása. Hasonlóképen kétes a románc is, a "re­gé­nyes­ség­re" ugyan utal, de a sztori kifejtése ehhez kevés - hiába sorolta ma­ga a szerző is az e néven nevezett ciklus darabjai közé! Ugyan­ak­kor az alkotás novellára emlékeztető epikus jegyeit kell megvizsgálni, ha állítani akarunk valamit.

 

 

Az epikus mű esélyei

 

Közelítsük meg a művet a kisepikai alkotás sajátosságai felől. Ér­de­mes foglalkozni a történet-kezelés dimenzióival. Ha megnézzük a szö­veg­ben az idő- és térkezelés megoldásait, akkor sajátos tagolást ka­punk:

 

I.:         egy statikus idő- és térsíkkal indít: 1. vsz.;

II.:        dinamikusra vált át a 2-3. vsz.-ban: a ló és a lovas bemutatása;

III.:       tagolások következnek - első állomás az akasztófa (4-5. vsz.), má­sodik állomás a helység (6. vsz.), harmadik állomás a viskó (7. vsz.);

IV.:       az ábrázolt jelen eseménye: a 8-9. vsz.;

V.:        újabb dinamikus váltás: 10-12. vsz., közben egy lírai mo­no­lóg­gal.

 

A sztori-vizsgálat ennél is érdekesebb eredményt mutat. A ha­gyo­má­nyos lineáris görbének az felelne meg, ha a tizenkét versszakos al­ko­tás­nak valahol a 10-11. versszakban lenne a tetőpontja, s a 12. a meg­ol­dása. Ehhez az elváráshoz képest furcsa, hogy a cselekményben kés­lel­tetett a megoldás. Hiszen, ha a virtuális világot vesszük, akkor a leg­nagyobb feszültség a "D"-hez kapcsolódik - ennek különleges je­len­tőségét az adja, hogy a költő szinte 20. századi fogással elhallgatja a tényleges történést; erre csak a lelki-fiziológiai (és kosztolányisan szűk­szavú!) reakciókból következtethetünk. A megoldásrész pedig meg­szakított: van egy tényleges elbeszélő rész és egy lírai monológ. Ez utóbbi is meg van szakítva a csattanóban elhelyezett aforizmával.

                Megint más lesz a kép, ha a személyekkel foglalkozunk. Az el­be­szé­lőn kívül csupán egyetlen tudatosnak formált élőlény van jelen: a "be­tyár". A hátasa ellentéte a halálmadár bagoly, az elhallgatott két sze­mély a szerető és a csábító. Az elhallgatás olyan tökéletes, hogy még csak adalék sincs arra, hogy mit cselekednek, kik is ők valójában. Ezt támasztja alá a narráció módja is.

                A korábbi, a hagyományos tagolásnak inkább megfelelő el­ren­de­zés helyett az "elmozdult" szerkezetet így lehetne egyszerűsíteni:

 

A:1 + B:<(2+3) + [(4-5) + 6 + 7]> + C: (8-9) + D: 10 + E: (11-[12])

 

A: bevezetés - statikus idő- és tér

B: konfliktus - kivetettség az emberi közösségből

C: kibontakozás - az elhallgatott látvány

D: késleltetés - mozgás

E: tetőpont és megoldás - megszólalás és aforizma

 

                Madách műve tehát úttörő ötlet alapján készült, amelyet két adott­ság torzított el: az egyik a verses forma, a másik a romantikától örö­költ csattanó-kényszer. Műve ettől függetlenül kitüntetett figyelmet ér­demelne, ha találnánk társait… (vagy találnánk kortársakat), de Ma­dách életében nincsenek.

                Egyébkén a morális csattanóról annyit, hogy talán ez lehetne az egyet­len nyom a keletkezés időpontjára. Ha az életrajzi eseményekkel vet­jük össze <bitó [?börtön] - indulás, esti érkezés, leskelődés, a szá­mon­kérés elmaradása>, akkor a megcsalatás élménye segíthetne. Eb­ben az esetben az ötvenes évek közepére lehetne tenni a megírás ide­jét. Sajnos, az ilyen "kibeszélés" feltételezése csak spekuláció.

 

A mű utóélete

 

Madách megnyilatkozásaiban és a hagyatékában nem találtam olyan nyo­mot, amelyből arra következtethetnék, hogy a kötettervig fog­lal­ko­zott volna a művel. Eddigi vizsgálataim nem támasztják alá, hogy a "Ma­dách-ciklusok" többségének volt-e valamiféle koncepciója - nincs semmi, ami alátámasztaná: miért is a KÖLTEMÉNYEK Első Rész 2. Románc és ballada részben szerepel.

                A 19. században a vers nincs jelen a befogadók tudatában. A szak­i­rodalom sem tartja említésre méltónak.

                A 20. században is alig foglalkoztak vele. A század elején egyedül Voi­novich Géza "Tollát olykor a negyvenes évek sentimentalismusa ve­zeti, mint A betyár rajzánál (kiadatlan), a ki kedvesében csalódva, átall élni oly világban "melyben a leány is ily törpe lélek".22 Úgy tűnt, a mű elavulva kihullik a nemzeti emlékezetből.

                Az 1970-es évektől viszont ismét előtérbe került a Madách-életmű. A Tragédia mellett újragondolták, újragondolják a teljes pályát. Egyre több kísérlettel találkozunk, amely a lírai életművet próbálja "be­mér­ni", értékelni. Értelmezésem ehhez kívánt adalékot adni.

 

  

Jegyzetek

 

1.    Békés István: Magyar ponyva pitaval A XVIII. század végétől a XX. század kezdetéig. Minerva, Bp., 1966.

2.    Majoros Istvánt 1809-ben végezték ki, élettörténete megjelent a pony­ván - Békés i. m. 34-35.

3.    Angyal Bandit 1805-ben akasztották fel; a ponyva nemcsak élet­tör­ténetét népszerűsítette, hanem a hozzá kapcsolódó dalt is - Bé­kés i. m. 35-41.

4.    Zöld Marci 1816-ban került bitóra; Angyal Bandihoz hasonlóan nem­csak élettörténete került ponyvára, hanem dala is - Békés i. m. 40-66.

5.     Pa­latinszki Pista vagy másképpen Becskereki 1816-ban került a tör­vény kezébe - Békés i. m. uo.

6.    Sobri Jóska, polgári nevén Papp József 1837-ben lett öngyilkos - Bé­kés i. m. 75-107.

7.   Sobriról és társairól (köztük a leghíresebb Milfajt Ferkó) nemcsak dal és ponyvatörténet készült, hanem regény, sőt dráma is - Bé­kés i. m. uo.

8.    Ehhez a hagyományhoz kapcsolódott vissza a napjainkban be­mu­ta­tott tévésorozat is (Sobri - rendezte Novák Emil, 2002. [in w3.tvfilm.hu - 2006.09.07.])

9.    Első elfogatása 1857-ben történt.

10.  Patkó (valójában Tóth) János és István 1862-ben került hó­hér­kéz­re - Békés i. m. 160-202.

11.  Bogár Szabó Imre 1860-as évek elején tevékenykedett - Békés i. m. 203-228.

12.  Hajnal Sándor 1863-ban Deák Ferenccel is "kapcsolatba került" - lásd: Az élő szobor. Deák Ferenc az adomák, anekdoták tükrében (Tör­ténetek Deák Ferencről) Szerkesztette: Árpás Károly - Ba­csa Ágnes, Baka Judit, Baksa Diána, Balogh Pálma, Domán Szon­ja, Fülöp Zsófia, Garamvölgyi Sára, Jónás Beáta, Kiss Eni­kő, Mára Petra, Stefán Gréta, Vas Szabina; előszó és jegy­ze­tek Árpás Károly. Bába és Társai Kiadó, Szeged, 2003. vo­nat­ko­zó részei.

13.  A Petőfi-összesből a következő művekre gondolok: Lopott ló 1843. 03.; Ki vagyok én, nem mondom meg… 1843. 05.; Hirös vá­ros az Afődön Kecskemét… 1844. 01-02.; Fürdik a holdvilág… 1844. 04.; A csaplárné a betyárt szerette… 1844. 04.; Hej, Bün­gözs­di Bandi… 1844. 06.; Gyors a madár, gyors a szélvész… 1845. 02-03.; Liliom Peti 1845. 06. 17.; Pusztai találkozás 1845. 10-11.; Szilaj Pista 1846. 04.; Zöld Marci 1847. 03.; Panyó Pan­ni 1847. 07.

14.  A költemény vizsgálatának eredménye:

        I.: 3 - 3 - 4! - 2 (felle-gek)/ 3! - 3 - 3 - 3 (ala-tta)/ 3 - 3 - 4! - 2 (körvo-nallal)/ 3 - 3 - 3 - 3

        II.: 3 - 3 - 3 - 3 / 3 - 3 - 3 - 3 / 3! - 3 - 3!! - 3 (né-ha), [pat-tanik]/ 3 - 3 - 3 - 3

        III.: 3 - 3 - 3 - 3 / 3 - 3 - 3 - 3 / 3 - 3 - 3 - 3 / 3! - 3 - 3!! - 3 (baljós-latú), [sze-me]

        IV.: 4 - 2 - 3 - 3 / 4 - 2 - 4 - 2 (mere-dezve)/ 4 - 2 - 3 - 3 / 3 - 3 - 3 - 3

        V.: 4 - 2 - 3 - 3 / 4! - 2 - 4 - 2 (sarkan-tyúba)/ 4 - 2 - 3 - 3 / 3 - 3 - 4 - 2

        VI.: 3 - 3 - 3 - 3 / 3 - 3 - 4 - 2 / 3 - 3 - 2 - 4 / 4 - 2 - 3 - 3

        VII.: 3 - 3 - 3 - 3 / 4 - 2 - 4 - 2 / 4 - 2 - 4 - 2 / 4 - 2 - 3 - 3

        VIII.: 3 - 3 - 4! - 2 (moso-lyog)/ 3 - 3 - 3 - 3 / 3 - 3 - 3 - 3 / 3 - 3 - 3 - 3

        IX.: 3 - 3 - 3 - 3 / 3 - 3 - 3 - 3 / 3 - 3 - 3 - 3 / 3 - 3 - 4 - 2

        X.: 4! - 2 - 3 - 3 (fütyö-részve)/ 4 - 2 - 3 - 3 / 3 - 3 - 3 - 3 / 3 - 3 - 3 - 3

        XI.: 1 - 5 - 3 - 3 / 4 - 2 - 4! - 2 (haszonta-lan)/ 3 - 3 - 4! - 2 (mula-tok)/ 4! - 2 - 3 - 3 (örven-dezz)

        XII.: 3 - 3 - 3 - 3 / 3 - 3 - 4 - 2 / 4 - 2 - 3 - 3 / 3 - 3 - 4 - 2

15.  Varga Magdolna: Az utolsónak szánt költemény: Útravaló ver­se­im­mel. In XIII. Madách Szimpózium. Szeged-Budapest, 2006. 194-195. Itt a hímrímek/nőrímek váltakozása volt már-már parnasszista!

16.  Az alakzatok sűrűségi mutatója 78/301, azaz 0.259 - a ha­tá­sos­ság­hoz ez kevés. A figurák megoszlása a következő:

        Ismétlésen alapuló alakzatok: 23 (anafora: 1; ellentét: 6; epa­no­dosz: 1; gondolatritmus: 4; halmozás: 4; kicsinyítés: 1; rész­le­te­zés: 3; szóismétlés: 3)

        Cserén alapuló alakzatok: 25 (áthajlás: 4; inverzió: 14; köz­be­ve­tés: 7)

        Hiányon alapuló alakzatok: 26 (asyndeton: 17; ellipszis: 2; zeug­ma: 7)

        Pragmatikus alakzatok: 4 (megszólítás: 2; felkiáltás: 1; kérdés: 1)

17.  Sajnos, ezt az állítást nem tudom alátámasztani, mert a magyar sti­lisztikai statisztika adatainak többsége 20. századi szerzők szö­ve­geihez kapcsolódik. Feltevésem igazolásához a 19. század kö­ze­pének sajtónyelvét hozhatnám fel.

18.  A trópusok megoszlása a következő: ún. metaforikus költői ké­pek: 38 (egytagú metafora 22; kéttagú metafora 1; hasonlat 2, meg­személyesítés 13); ún. metonimikus költői képek: 19 (ok-oko­zati 4; térbeli 1; rész-egész szinekdoché 10; faj-nem föl­cse­ré­lé­sén alapuló szinekdoché 4); ún. összetett költői képet nem tud­tam azonosítani.

19.  Árpás Károly: Műfaji sajátosságok vizsgálata Madách el­be­szé­lé­se­iben. In VII. Madách Szimpózium. Balassagyarmat-Szügy, 1999., Budapest-Balassagyarmat, 2000.

20.  Árpás Károly: Egy keltezetlen harci dal (Madách Imre: Katona da­la). In XIII. Madách Szimpózium. Szeged - Csesztve - Ba­las­sa­gyarmat - Salgótarján. Szeged-Budapest, 2006.

21.  Árpás Károly: Egy verskompozíciós elvről. Kísérlet a vers­kom­po­zíciós verstípusok rendszerezésére. Szemiotikai Szövegtan 8. Szerk.: Petőfi S. János, Békési Imre, Vass László. Szeged, 1996.

22.  Voinovich Géza: Madách Imre és Az ember tragédiája. Franklin Tár­sulat, Bp., 1914. 99.

 

 

 Vissza