Madácsy Piroska

Madách a Széphalomban

(1927-1944)

A Széphalom c. folyóirat 1927-ben, Szegeden indul Zolnai Béla szer­kesz­tésében. "Az irodalmat nem csupán a maga elszigeteltségében és ön­célú formaságában vizsgálja, hanem igyekszik az irodalmi tünetek mö­gött mélyebb értelmet - az emberiség, a nemzet világnézeti, gon­do­lati változásainak emanációját - keresni." - írja maga Zolnai a fo­lyó­irat ars poeticájáról.1 Zolnai levelezése Kazinczy mércéjű és lép­té­kű. Nem véletlenül választja a Széphalom címet folyóirata számára. S bár Szegedről nézi a világot, mások szószólója is akar lenni. De az eu­ró­paiság szellemét nem az utánzásban, hanem a közös érték felle­lé­sé­ben keresi.2 A Széphalom iskolateremtő irodalmi műhellyé válik,3 írói nem­zetközi csapatból kerülnek ki,4 a folyóirat komparatista szellemű, fő­leg Zolnai tudományos elképzeléseit követi. Témáik: a nemzeti iro­dal­mak találkozásai, egy-egy nagyobb európai szellemi mozgalom pár­huzamos elemzései. Nem csupán egyes elemeket, motívumokat vet­nek össze, hanem később sokszor a filológiai alapozást vegyítik a szel­lemtörténettel, az idées littéraires-rel, amely a stílusok össze­ha­son­lító vizsgálata a világ- és magyar irodalomban. Vizsgálják az írók sze­mélyiségét, az írót és korát: a befogadó élménye jelen van a mű meg­alkotásában. Nem a hatás-kutatás, hanem a párhuzamok, össze­füg­gések feltárása volt céljuk. 1928-ban a Széphalom első évfolyamát mél­tató kritikák mind hangsúlyozzák a folyóirat bátorságát, pár­tat­lan­sá­gát, messzetekintő, magas színvonalú tudományos és irodalmi té­ma­vá­lasztását (Hankiss János, Mészöly Gedeon, Szabó Lász­ló stb.).5

                Így, ennek az irodalomszemléletnek köszönhetően a Széphalom ér­dek­lődési köre elsősorban magyar, ugyanakkor interkulturális. A ta­nul­mányok érintik pl. a francia irodalmat, de sokat beszélnek a ma­gyar kultúra helyzetéről Európában. A folyóirat különböző rovatainak cím­szavai bizonyítják a Széphalom sokszínűségét: Alföld-Felső-Ma­gyar­ország; Erdély; Visszhang; Eszmetöredékek stb. Fontos híd­sze­re­pet tölt be a Széphalom Magyarország és a határon túli magyar iro­dal­mak között. S gyakran veti fel a legújabb irodalomelméleti, iro­da­lom­tör­téneti problémákat, irodalmi vitákba kapcsolódik be (Ady-vita, vita Proust körül), vagy bemutatja a külföldi intelligencia újdonságait, pl. Paul Van Tieghem új világirodalomtörténetét. A Széphalom a ma­gyar­ság önmagára eszmélését kívánja előmozdítani: "Filozófiai elmélyülés és idealizmus; európai kultúra és a magyar régiség életrekeltése, mo­dern szellemiség és hagyománykeresés…, Ó és új magyarság szin­té­zi­se…"6 Így jelennek meg klasszikusok és modernek az irodalmi mű­hely­ben, együtt. De a klasszikusok mindig modern értelmezésben, mint Madách is.

                Az 1930-as években egyre gyakrabban elemzik Madáchot a fo­lyó­i­rat-kötetekben. S ez talán nem véletlen, ez a szerkesztői koncepció Zol­nai nemzetközi kapcsolatainak erősödésével is egyre mélyebben vi­lágítja meg az európai irodalmi, szellemi áramlatokat, az össze­füg­gé­seket. Tudja, hogy a világirodalmi kánonba csak akkor kerülhetünk, ha klasszikusainkat Európa is felfedezi. De ehhez magunknak kell előbb újraértelmeznünk értékeinket. Korniss Gyula mondja a magyar kul­túra fejlődéséről: "Minden nemzetnek csak annyira van lét­jo­go­sult­sá­ga, amennyiben az emberiség kultúrjavait gyarapítja, védelmezi vagy továbbfejleszti". (III. Finn-ugor kongresszus, 1928.) A tör­té­net­fi­lozófiai távlatokat és összefüggéseket felvető Madách műveinek elem­zése feltétlenül beleillik ebbe a koncepcióba - hogyan asszi­mi­lál­tuk a nyugati műveltséget és gyarapítottuk az egész emberiség kul­tú­rá­ját. Az európai szellemi áramlatokat sem csupán befogadtuk, hanem új színekkel gazdagítottuk - írja Fogel Sándor.7 E gondolatok Kle­bels­berg Kunó nemzetelemző kultúrpolitikai programjához kap­cso­lód­nak, amely a magyar kultúra folytonosságát a részletek újra­é­pí­té­sé­ben látja. A "kultúrfölény" - erkölcsi fölényt jelent, mely a gon­dol­ko­dás-filozófiai műveltség segítségével visszaköveteli az emberi lélek szá­mára az abszolút értékeket, ezek nélkül sem az egyén, sem az egész emberiség életének semmi értelme nincs.8

                Zolnai 1930-ban részt vesz egy barcelonai konferencián, amelyet a Fé­dération Internationale des Unions Intellectuelles folyóirat szer­kesz­tősége rendez. Európai szövetség -európai kultúra, a magyar iro­da­lom helyzete az európai irodalomban, az európai gondolat, e fel­me­rü­lő kérdések foglalkoztatják Zolnait. "Menton, október, méla Cap Mar­tin - Ady Endre kalandozásainak útja -, és mialatt a vonat éj­sza­ká­ba kanyarog a havasok és a tenger között, arra gondolok, hogy ezer éve hajtja már a magyarságot valami ösztönös nosztalgia Nyugat felé, kard­dal vagy könyvvel…"9

                Európa és magyarság? Egyetemes kultúra vagy nyugati kultúra? A kul­túra vulgarizációja alulról fölfelé, vagy felülről lefelé történjen? Zol­nai leszögezi: "van azonban egy fontosabb vulgarizációs hatás is: a víz­szintes hatások, amik egyik néptől a másikhoz vezetnek. Ezen a té­ren azonban a kis nemzetek nagy hátrányban vannak a nagy nemzetek mö­gött. Kultúrájuk, irodalmuk, művészetük ismeretlen terület, és míg a nagy nemzetek középszerű tehetségei az egész világot meghódítják, a kis nemzetek lángelméit föl sem fedezik…"10

                E fájó kérdés megoldásához kapcsolja tehát szerkesztői men­ta­li­tá­sát a Széphalomban, s így közelítik meg munkatársaival Madáchot is: egye­temességében és egyediségében.

                A Madáchról szóló tanulmányok filozófikusak, modernek. Főleg 1930 és 1936 között jelennek meg, igen sok francia vonatkozást érint­ve és szélesítve a látókört: Madách és Lammenais, Madách és La­mar­ti­ne, Madách és Napóleon… vagy éppen bécsi nézőpontot közvetítve, hi­ányérzetet keltve. Előfordul persze, hogy csupán rész-problémákat vet­nek fel: mint egy-egy eszme nyelvi elemzése, vagy a szerzői uta­sí­tá­sokhoz kapcsolódó megjegyzések. De lényegében a Széphalomban vissza­térő témaként jelenik meg Madách, jelezve, hogy Zolnai szel­lem­történeti irodalomtolmácsolásában is újra és újra gondolkodásra kész­tető író és mű.

                A tanulmányokat olvasva az első és legfontosabb benyomásunk: min­denképpen bizonyítani akarják, Az ember tragédiája nem Faust-után­zás. (Mint ahogyan a Nyugat Madách-bemutatása is erre tö­re­ke­dett).

Juhász László cikkei egy csokrot alkotnak ebben a témában.11 Sze­rinte Madách esetében nem német, hanem francia hatásról van szó, il­letve a romantikus szemléletmódok találkozásáról. Lammenais fi­lo­zó­fiája és Lamartine misztikus emberiség-sors álmai vannak jelen a Tra­gédiában.12      Már Kármán Mór ír erről (Budapesti Szemle 124. kötet): Lam­me­nais: Esquisse d'une philosophie c. munkája hatással volt a Tragédia el­ső részére. Juhász László szerint Lammenais 3 könyve jöhet szá­mí­tás­ba: "Paroles d'un croyant" (Megvan Madách könyvei közt Börne for­dításában Worte des Glaubens címen) "Le Pays et le Gou­ver­ne­ment" et "Livre du Peuple".

                A tanulmányíró több idézettel próbál bizonyítani:

                Lammenais látnoki stílusban kritizálja a fennálló viszonyokat, s jó­sol­ja, hamarosan minden megváltozik, mert minden összeomlik. Ezzel azo­nos Madáchnál: Péter apostol beszéde.

                                                               "Nem érzed-é, hogy az ég büntetése

                                                               Nehezedik rád." (1286-1287)

                                                               "Szétbomlik a rend, senki sem parancsol

                                                               S szót nem fogad. A rablás, gyilkolás

                                                               Emelt fővel jár a békés lakók közt,

                                                               Utána a halvány gond, rémület

                                                               S égből, földről se részvét, sem segély. (1290-1294)

                Vagy a londoni szín részletei pl. a halálraítélt munkás bűnbeesése.

                                                               Velőt fagyasztó látvány, mit kisértsz?

                                                               Ki mondja itt meg, melyik bűnösebb,

                                                               Avagy csupán a társaság, talán…?

                                                               Hol ez rohad, buján tanyáz a bűn.

A társadalom hibás tehát a bűnözés terjedéséért! Lammenais és Ma­dách is elítéli a különböző társadalmi osztályok közötti egyen­lőt­len­sé­get, pl. a falanszter jelenet két sorában:13

                               Tudós:    Ez a szegénynek rabszolgája volt.

                               Ádám:     Mint a szegény meg ökre gazdagoknak (3274-3276)

Természetesen tudjuk, Madách a szociális problémák iránt érzékeny - Lam­menais is, így nem lehet közvetlen hatásról beszélni, de a Lam­me­nais könyvek olvasmányélményei jelen lehetnek. A szabad szel­le­mű Lammenais - mint tiltott és veszélyes ideák terjesztője, ta­gad­ha­tat­la­nul nagy hatással volt a reformkori fiatal írókra. Annak ellenére, hogy rendőri hajsza indul a Paroles d'un croyant című mű olvasói, sőt em­lítői ellen, és egészen 1848-ig Lammenaisről szólni tilos, (a Le Mon­de számait, melyet Lammenais George Sanddal együtt szer­kesz­tett, pl. elkobozzák). 1834-től kezdődően mégis több reformkori fo­lyó­irat cikkében olvashatunk Lammenaisről, természetesen inkább sá­tá­ni mivoltáról.14 Elítélik eszméit: a társadalom minden értéke ellen meg­hirdetett háborút, az Isten nevében elrendelt, uralkodó ha­tal­mak­kal szembeni ellenszegülést. E mű "lángoló jel" Európa egén, nem cso­da hát, hogy a Paroles-t, minél inkább tiltják, annál inkább ol­vas­sák. Bizonyára Madách is, aki könyvtárában őrzi e tiltott könyveket és a forradalom bukása után újraértelmezi, tagadja a nemzetköziség és test­vériség, vagy a forradalom eszméjét.

                A másik francia romantikus Lamartine, aki jelen lehetett Madách gon­dolatvilágában.15 A szerző hosszan sorolja, kik foglalkoztak a fran­cia irodalom Tragédiára gyakorolt hatásával (első Szász Károly: Az ember tragédiájáról,16 Victor Hugo: La légende des siècles, majd Er­délyi János, Lukács Móric, stb. s végül Pais Dezső: Madách és La­mar­tine17). Juhász László ez utóbbi tanulmányt akarja kiegészíteni, ill. pontosítani: filológiai és szellemtörténeti módszerrel, először idé­ze­tekkel bizonyít, majd szellemi áramlatok és gondolkodásmódok ta­lál­kozásáról ír.

                Már Pais is két feltevést akar bizonyítani: a Jocelyn előszava és a Chute d'un ange két Avertissement-ja hatással voltak Madách alap­esz­méjére, valamint művének szerkezetére - Lamartine gondolatai fel­ismerhetők. Megjegyzendő, maga Zolnai is így nyilatkozik Ma­dách­ról: "Azt, amiről csak álmodott a francia romantika; megrajzolni az emberiség történetét egy széleskörű költeményben, Madách tör­té­nel­mi tablói megvalósították" - Madáchot a legnagyobb magyar fi­lo­zó­fus költőnek tartja.18

                Juhász László még fokozza ennek az elképzelésnek a helyességét. La­martine is az emberi szellem történetét akarta megírni. Vajon a Gond­viselés által kijelölt úton hogyan halad az emberiség a tö­ké­le­te­sü­lés felé, miközben az ember csupán egyetlen kicsiny porszem a nagy mindenségben, és a hős oldalán mindig ott van a nő? Lamartine ter­vezetét Madách megvalósítja. (A Jocelyne alapvető gondolata Ma­dách­nál is megvan: 524-531. sor.

                                                               Csak azt ne hidd, hogy e sár-testbe van

                                                               Szorítva az ember egyénisége…)

De az összehasonlító párhuzamok inkább a Madách és Lamartine köz­ti lelki rokonság, lírai magatartás megnyilvánulásai.19

                A fiatal Madách, éppen úgy, mint barátja, Bérczy Károly, jól is­mer­te Lamartine lírai verseit, pl. a Le lac címűt. Mint ahogyan a fran­cia romantikusok is Lamartine költészetét ihlető-forrásul szomjazták! Ko­rai lírai verseikben felfedezhető bizonyos Lamartine rajongás, a ro­man­tikus hitvallás erősödése. Legfőbb témáik Lamartine-hoz ha­son­ló­an a lét problémái, természet-rajongás, szabadság, szerelem, stb. Ma­dách költeményei ugyanakkor az emberiség, a világtörténelem alap­konf­liktusait vetik fel, és bennük a Tragédia gondolati, érzelmi elő­tör­té­netére ismerünk.20 És felfedezhetjük soraiban Lammenais tanítását is: a társadalmi igazságtalanság szemlélete eltávolítja a hagyományos hit­rendszertől21 keresi az eredeti kereszténység által hirdetett egyet­ér­tést és szabadságot. Így teljes a lírai és drámai életmű, a gondolatiság csí­rái kezdettől jelen vannak. A kérdés még az, s máig vitatott, mennyire tudott franciául Madách? E kérdés Petőfivel kapcsolatban is gyak­ran felmerül. De bizonyítható, a magyar romantikusok francia nyelv­tudása elegendő volt ahhoz, hogy olvassák és értsék a francia iro­dalmi műveket, a filozófiai és politikai gondolkodókat. Juhász L. a Ma­dách könyvtárában fellelhető 115 francia nyelvű könyvre utal, va­la­mint a Vegyes Jegyzetek című Nemzeti Múzeumban található kéz­i­rat­ra, ahol többek között Descartes, Montesquieu és Michelet gon­do­la­tainak fordítása található Madách tollából. Madách levelei is ér­dek­fe­szítőek, pl. Madách Szontágh Pálnak írt 1843. okt. 31. levelében Sue: Mystères de Paris-ját dicséri lelkesen vagy az 1864. febr. 17-én írt francia nyelvű levél, amelyet a talán első, de soha fel nem lelt fran­cia Tragédia-fordítás kapcsán ír Monsieur Ludovic Rigoudaud-nak. Ez a levél azonban nem elküldött, mert az újságíró közben Pestről el­tá­vozott, címét nem hagyta hátra. Végül, de nem utolsó sorban, ki­e­mel­hetjük még Madách George Sand tanulmányát a Léliáról.

                És a konklúzió - a francia romantikusok, mint Sand vagy Hugo, Sue vagy Lamartine, nem az utánzás vagy a közvetlen hatás szintjén van­nak jelen a Tragédiában. De jelen van a romantikusok műfaj-te­rem­tő szándéka, az emberiség-költemények megalkotása. Jelen van az a romantikus felfogás, hogy "az ember a végtelennek a meg­nyil­vá­nu­lá­sa a véges létben, a személyes lírai kitörések, a nő eszményítése és le­alacsonyítása, és főleg: a tárgy, az emberiség történetének egy cik­li­kus munkában való földolgozása"22

                Romantikus mű tehát a Tragédia és az egyetemes romantikus szel­le­mi atmoszféra része, nem a Faust vagy más mű utánzata. Juhász Lász­ló tanulmányai összefoglalóan és elmélyítve megjelennek az Étu­des Françaises sorozatban is, francia nyelven23 Eckhardt Sándor az Egye­temes Philológiai Közlöny 1931-es évfolyamában jelzi: nagyon fon­tos, hogy a szegedi egyetem francia intézetében készült alkotások fran­cia nyelven is publikáltak, és így bekapcsolódnak a francia nyelvű iro­dalomtörténetbe.

                Juhász Lászlót felháborítja, hogy a Tragédiát sokan fél­re­ér­tel­me­zik, és a fordítások félreérthetőek. Ezzel kapcsolatban R. F. Arnold, a bé­csi egyetem ismert tanárának Az ember tragédiájáról írt nyi­lat­ko­za­tát bírálja24 Arnold, a már ismételt beállítást ragozza: Madách műve nem egyéb, mint a Faust unalmas könyvdráma alakjában megírt kó­pi­á­ja. Később változtatott véleményén, a mű nem unalmas, hanem ér­tel­met­len számára, mert nem tud magyarul. Azután mégis rámutat a pá­rat­lan dimenziókra, és arra, hogy a mű inkább filozófiai költemény, mint dráma. De mélyebben nem elemez, s tovább is egyoldalú marad be­fogadása. Milyen sajnálatos ez a beállítás - szögezi le Juhász Lász­ló -, s ezen csak mi magyar írók, kritikusok változtathatunk. Köl­csö­nö­sen kell feltárnunk egymás ismeretlen kulturális és irodalmi ér­té­keit.

                A fentebb említett Lamartine-ra vonatkozó tanulmánynak van egy ér­dekes és mulatságos visszajelzése, melyet maga Zolnai glosszáz meg a Széphalomban Madách és Napóleon címmel25 Igaz, hogy Ju­hász ezt írta: "Hugo bálványának, Napoleonnak még a neve sem for­dul elő a Tragédiában"? Tolnai Vilmos ezt tagadja, és levelet ír, Az em­ber tragédiája XI., 3896-3897. sorát idézi:

                                                               "Mi lesz Napoleon, ha büsz­ke útját

                                                               Nem egy nép vére egyenlíti ki?"

Zolnai köszöni a megjegyzést, szerinte ez még jobban bizonyítja Ma­dách francia romantikához való kapcsolódását. De, "A kérdéssel kap­cso­latban felvethetjük a kérdést: miért nincs a magyar klasszi­ku­sok­nak indexszel ellátott kiadása?" S e dilemma ma is aktuális.

                A további Madáchra vonatkozó tanulmányok ismeretlenebb kri­ti­ku­soktól kevésbé érintett problémákról szólnak, igazi filológusi cse­me­gék.

                Hogyan változott a szavak jelentése az elmúlt 100-200 év alatt, egy­értelműen lehet-e jelentéstanilag elemezni XIX. századi szö­ve­ge­ket? Tudjuk, Zolnai stiliszta is, ezért szívesen közli Házy Albert "esz­me­töredékét", Kétség és remény címmel. E fogalmak je­len­tés­vál­to­zá­sai, látszólagos ellentmondásai összirodalmi szinten is érdekesek, de Ma­dáchnál csak szövegközi helyzetben értelmezhetők.

                Tragédia I. Lucifer:

                                                               "Te anyagot szültél - én tért nyerék,

                                                               Az élet mellett ott van a halál,

                                                               A boldogságnál a lehangolás,

                                                               A fénynél árnyék, kétség és remény.

                                                               Ott állok, látod, hol te, mindenütt,

                                                               S ki így ösmérlek, még hódoljak-e?" (127-133.)

Lehet-e az ellentétpároknál, a kétség és remény kifejezést a luciferi gon­dolkodásmódhoz sorolni? Holott sokan a reményt csupán Istenhez kap­csolják? Igen, ha a reményt felelőtlen optimizmusnak értelmezzük Ma­dách történet-bölcseleti rendszerében, ha az ember éppen a logikus kö­vetkezményeket veti el. A kétség viszont a gondolkodó emberhez mél­tó magatartás, hiszen az összes megismerhető lehetőséget szám­ba­ve­szi, amelyből erkölcsi cselekvések lehetségesek. Házy Albert Ma­dách életére és korára vonatkoztatja a felelőtlen reménykedésből fa­ka­dó tragédiákat.26"A remény nem ösztönző, hanem kábítószer" - idézi a filozófiai szentenciát. Nem tudom, egyetérthetünk-e ezzel? Hiszen mind­kettő előrevisz: a kétség is és a remény is… Igaz, a 19. sz. for­du­ló­ján a preromantikus vallomásköltészet legtöbbször kiábrándult a "re­ményből" - Földiekkel játszó égi tünemény, Istenségnek látszó csal­fa, vak Remény… (Csokonai).

                A másik tanulmány még különlegesebb: a mű szerepjátszása, és az alap­eszmék közötti összefüggéseket keresi.27 A "jelmezekre" való uta­sításokat maga Madách adja, mikor Ádám életkorát meghatározza, "fi­atal, erődús, élemedett" s egyre öregebbnek, az eszkimó színben "egé­szen megtört aggastyánnak" nevezi. De ezt az utasítást nem lehet a belső üzenet nélkül értelmezni. Ádám, a felsőbbrendű ember, a zseni is alá van vetve a Föld, az emberiség közös sorsának - az elmúlásnak. Van-e az egyéb jelmezes utasításokban az alapeszmére mutató ten­den­cia? - teszi fel a kérdést a cikkíró.

                Ádám "átváltozásai" felelnek erre: Napisten fia - hadvezér - főúr - lovag - tudós - antiszociális lény - majd a falanszterben aszociális torz alak, végül az eszkimó jelenetben a fáraói kép groteszk mása. Ger­hauser szerint, a történelmi jelmezek rendszert alkotnak, s jelzik: az emberiség a vezetésére hivatott zsenit fokozatosan kizárja sorsának in­tézéséből. Ez a vezére vesztett emberiség tragikuma, - a zseni fo­ko­za­tosan elveszti uralmát a gondjaira bízott emberiség felett: ez a rang­ja­vesztett zseni tragikuma. A kettő együtt a világ történelme28 Ger­ha­u­ser Madách értelmezése kétségkívül a XX. század "tragikus magyar sors" történelemszeméletét tükrözi, s előrevetíti vagy felidézi a vezér, a hatalom bukásának lehetőségét. Aprólékos elemzésével bizonyítani kí­vánja, hogy a részleteredmények is csak az egész megértését szol­gál­ják. Mint ahogyan ezek a miniatűr Madách elemzések is be­le­il­le­nek Zolnai és a Széphalom magasabb koncepciójába: magyarság és eu­rópaiság, klasszikus hagyományok és modernség a klebelsbergi kul­túrpolitika jegyében.

                De vajon lehetséges-e akaraterővel, a nagyobb tudás hatalmával, az ún. "kultúrfölénnyel" visszaszerezni elvesztett európai po­zí­ci­ón­kat? Ezt a kérdést Zolnai számtalanszor felteszi a Széphalomban meg­je­lenő eszme-futtatásaiban. S bizony sokszor érezzük, elveszítette már kez­deti lelkesedését, hitét a nemzetközi szellemi együttműködésben. Míg 1927 és 1932 között évenként 12 szám jelenik meg (igaz össze­vont számok is), 1933 után már nincs rendszeresség a publikálásban. En­nek oka elsősorban a támogatás hiánya, és a politikai háttér vál­to­zá­sa. Hisz Zolnai a szellemi függetlenség híve - de a 30-as évek má­so­dik felétől már nehéz annak maradnia. Mégis, a Széphalom, ha tö­re­dé­kesen is, még 1944-ig fennmarad (egy ideig Kolozsváron), és Zol­nai nem változtatja elveit. 1933-ban a Fédération Internationale des Uni­ons Intellectuelles - Szellemi Együttműködés Nemzetközi Szö­vet­sé­ge most Budapesten ülésezik, Zolnai részvételével.29De a Bar­ce­lo­nai kaland óta igen nagy a változás! A remény - elveszett. A tudósító el­ső keserűbb megjegyzése: az írók távolmaradása. Pedig a szellemi ve­zető szerep - mint Franciaországban - az írókat illetné, jogosan ná­lunk is. "Ha íróink egy kicsit európaibbak volnának, amilyenek voltak Bes­senyei, Kazinczy, Eötvös idejében" sóhajt fel Zolnai. A második meg­állapítása sokkal tragikusabb: érzékeli azt a súlyos atmoszférát, amely a kongresszus fölött lebeg… Mert az a generáció, amely a Fé­dé­rationt alapította, még hitt a közös szellemi haladásban, és nem is­mer­te a háborút. Nem gondolta, hogy a nacionalizmus újabb német ér­tel­mezése a fogalmak kavarodását hozza; egy chaotikus rapszódiát, amely­ben bolsevizmus, fasizmus és hitlerizmus néha meglepően ugyan­azt a melódiát fújja. A német felszólalók erőszakos prédikációi el­rettentik Zolnait, tudja már - és kérdezi is: Milyen szerepe lesz eb­ben a világban az intellektuális lelkek eszményi egyesülésének, amiről va­lamikor Romain Rolland ábrándozott, vagy a XVIII. század fi­lo­zó­fu­sai, Voltaire és Rousseau? Mindez sajnos utópia marad. Mi tudjuk már, hogy az maradt, igazi gyönyörű utópia.

                                                                                                              Madách30

                                                               Úgy látom, amint mélabús szemével

                                                               A táj felett tünődik réveteg,

                                                               Míg lelkén egyre nyomasztóbb az éjjel

                                                               És egyre inkább érzi, hogy beteg.

                                                               Úgy látom, őt… Vívódik önmagával.

                                                               Ádám kél lelkén örök-emberül.

                                                               Amint érzi: a tett egy sóhaján hal

                                                               El lelkünknek, ha vad mérgünk elül.

                                                               Úgy látom őt … Nem jő szemére álom.

                                                               Losoncon bál van. (Holnap hamvazó.)

                                                               És asszonya ma nélküle a bálon…

                                                               Úgy látom őt … Künn szél süvít a tájon

                                                               És álmokat szitál alá a hó,

                                                               Amint sóhajt: - "Én rémes árvaságom!"

                                                                                                                  Palasovszky Béla31

                                                                                                                 (Szentes.)

Jegyzetek

1.    Zolnai Béla: Irodalomtörténeti alapfogalmak. Széphalom, Sze­ged, 1930. 144. vissza

2.    V. ö. Juhász Géza: Európai irodalom és magyarság in: Izenet, 1934. május, Szeged. 37-43. vissza

3.    V. ö. Fried István: Regionalitás és közép-európaiság. A fiatal Ba­ró­ti Dezső irodalomszemléletéhez. Tiszatáj, 1997. márc. 112-113. vissza

4.    Pl.: Aldo Dami, Henri Grenet, Jean Carrère stb. vissza

5.    Sajtóvélemények a Széphalom első évfolyamáról, in Széphalom, 1928. 9-10. sz. Függelék. vissza

6.    Széphalom - mottó. 1927. jan. 1. Lásd részletesen: Madácsy Pi­ros­ka: Zolnai elemzések.  vissza

        "Tartsatok meg emlékezetetekben". Zolnai Béla születésének cen­te­náriumán. Juss, 1990. márc. 63-66.

        Zolnai Béla Szegeden. Csongrád Megyei Hírlap, 1990. márc. 10.

        A hallgatás a legnagyobb üldöztetés. (Zolnai Béla születésének cen­tenáriumán). Hitel, 1990. 10. sz. 22.

        Zolnai Béla és Szeged. A Dugonics Társaság Évkönyve, Szeged, 1998. 42-49.

        Zolnai Béla francia kapcsolataihoz. In: Tanári példaképeink vol­tak. Hommage à Grezsa Ferenc és Kiss Ferenc. Antológia Kiadó, 2003. 55-69. Szerk.: Madácsy Piroska és Bene Kálmán.

        "Szegedről nézni a világot…" Zolnai Béla és a Széphalom eu­ró­pai szellemisége. Szeged c. folyóirat 15. évfolyam 9. szám. 2003. szept., 124-130.

7.    Korniss Gyula tanulmányai. Eszmetöredékek, Széphalom, 1930. 5-6. sz. 139-142. vissza

8.    I. m. 142. vissza

9.    Zolnai Béla: Barcelonai kaland. Eszmetöredékek. Széphalom, 1930. 212-222. vissza

10.  I. m. 218. vissza

11.  Gr. Juhász László: Madách és Lammenais. Széphalom 1930. 3-4. sz. 89-92. vissza

12.  Juhász László: Madách és Lamartine. Széphalom 1931. 174-182vissza

13.  Juhász László utánanézett: Lammenais mind a négy könyve, (Szücsi József: Madách Imre könyvtára, Magyar Könyvszemle, 1915, mind a 4 munkát felsorolja), a Nemzeti Múzeum könyv­tá­rá­ban lévő Madách gyűjteményben is megtalálható.vissza

14.  Társalkodó 1834. 55. sz. 217-218.; Tudományos Gyűjtemény, 1841. V. kötet. 112.; Athenaeum, 1841. I. 26. sz. 416.; Athe­na­e­um, 1840. I. 712, 15., 106, 182., 236.

        Kazinczy Gábor fordításai Lammenais-től. Lásd részletesebben Ma­dácsy Piroska: Francia szellem a magyar reformkorban. JGYTFK, Szeged, 1992. 21-28. vissza

15.  Gr. Juhász László: Madách és Lamartine. Széphalom 1931. 174-182. vissza

16.  Szász Károly: Az ember tragédiájáról, in Szépirodalmi Figyelő, 1862. vissza

17.  Pais Dezső: Madách és Lamartine, in Egyetemes Philologiai Közlöny, 1919. vissza

18.  Béla Zolnai: La littérature hongroise. Extrait du livre, in Visages de la Hongrie, Bp. 1938. Les Presses Universitaires de Hongrie, 16. vissza

19.  I. m. 177. vissza

20.  Lásd részletesebben Madácsy Piroska: Madách Imre és Bérczy Károly, ItK 1984/2. 205-209., Madácsy Piroska: Újabb ada­lé­kok Bérczyről és Madáchról. VIII. Madách Szimpózium. Ba­las­sa­gyar­mat, 2000. vissza

21. V. ö.: Horváth Károly: Madách Imre. 15-26. Mikszáth Kiadó, Élet-Mű-Kalauz 2. 53.

22. I. m. Juhász László, 181.

23. Publiées par l'Institut Français de l'Université de Szeged. Un dis­cip­le du romantisme français. Madách et La Tragédie de l'hom­me. Par László Juhász, 1930.

24. R. F. Arnold Madáchról, Széphalom 1930. 14-15.

25. Zolnai Béla: Madách és Napóleon. In Széphalom 1931. 60.

26. Házy Albert: Kétség és remény. Jelentéstanulmány Madách Em­ber Tragédiájához. In: Széphalom 1936. 9. évf. 12-15.

27. Gerhauser Albert: A rangjavesztett zseni (Az ember tragédiája jel­mezei és alapeszméje). In Széphalom 1933. 35-37.

28. I. m. 36.

29. Zolnai Béla: Forradalom és szellemi együttműködés. In: Szép­ha­lom, Eszmetöredékek. 1933. 92-94.

30. Palasovszky Béla: Madách (vers). Széphalom 1928. 20.

31. Sátoraljaújhely, 1899. VII. 19.-Budapest, 1974. II. 18.) Jogi vég­zett­ség Pécsen, 1921. 1925-től Csongrád megyei aljegyző, fő­is­pá­ni titkár. 1944-től Budapesten ügyvéd. Versei és novellái Szen­te­sen és Budapesten jelentek meg. Kötetei: Őszi harmat után (Mind­szent, 1926), A szolga énekel (Szentes, 1927).

 Vissza