Bárdos József

Madách alkotó módszeréről

Madách munkamódszerét illetően ugyanaz a helyzet, mint sok más kér­déssel: valójában sokkal többet tudunk (tudhatnánk) a dologról, ha egy­más mellé tennénk ismereteink mozaikkockáit.

                Kerényi Ferenc a Tragédia megírásának menetét a kritikai ki­a­dás­ban megjelent tanulmányában a következőképpen írja le:

                A Tragédia alkotómódszerére és előanyagára vonatkozó is­me­re­te­in­ket a következőkben foglalhatjuk össze:

                - a drámai költemény írásakor Madách a nagyobb terjedelmű mű­vek­nél kialakított metódussal dolgozott: csoportosított feljegyzések + egyes részletek kidolgozása; a megírás után ezek megsemmisítése;

                - a készülő mű legfontosabb adatait, az arányok ellenőrzését ezút­tal is egy folyamatosan vezetett munkalapon végezte.

                Az ember tragédiája esetében tehát újabb dokumentumok fel­buk­ka­nására e részben nem számíthatunk. (Kerényi Ferenc, Jegyzetek a szinoptikus kritikai kiadáshoz, 651.)

                Valóban ennyi volna, amit Madách alkotómódszeréről tudhatunk? Úgy gondolom, nem. Csak elő kell vennünk Madách Imre Összes mű­ve­it, és némi lapozgatás után kezdjük érteni, hogyan is születtek a köl­tő drámái. Persze most sem árt az óvatosság: túl sok a megszokottá vált feltételezés ezzel kapcsolatban is.

                Semmi kétség afelől, hogy Madách cédulázó olvasó volt, s hogy a cé­duláin őrzött gondolatokból bőséggel válogatott, amikor egy-egy mű­vén (akár vers, akár dráma volt is az) dolgozott. Ha valami kér­dé­ses itt, akkor az, hogy ha Bérczi Károly több ezer céduláról beszélt, ak­kor mi miért csak néhány százat ismerünk. Vajon ő tévedett ek­ko­rát? Vagy a cédulák egy jó része ma még lappang valahol? Ez ma (még?) nem dönthető el.

                Kerényi Ferenc eztán már a részletek kidolgozását mint utolsó mun­kafázist említi. Ami a Tragédia esetében azt jelentené, hogy Ma­dách 1859. február 17-én elővette a céduláit, és alig több mint egy év alatt ezek felhasználásával megírta művét. Ha azonban megnézzük Ma­dách ránk maradt kéziratait, a megírás műveletének ennél sokkal össze­tettebb és sokkal hihetőbb módszere bontakozik ki előttünk.

                Mindenekelőtt tudjuk, hogy drámáit eltervezte. Ezen azt értem, hogy témát (esetleg hőst) választott, és ehhez elkezdett anyagot gyűj­te­ni. Drámái egyértelműen bizonyítják, hogy alapos és jelentős anyag­gyűj­tésről van szó. Ez kétféle dolgot jelenthetett. Egyfelől szám­ba­vet­te, mi az, ami már a témához valamilyen módon rendelkezésére áll. Pél­dául kiválogathatta (szétvághatta) a feljegyzés cédulákból a témára vo­natkozóakat, esetleg ezeket a mondatokat bejegyezte a drá­ma­fü­ze­té­be, kijelölhette, hogy mit lehet fölhasználni a már meglévő saját anya­gaiból (szeretném hangsúlyozni: Madách kőkemény újra­hasz­no­sí­tó). Másrészt tudatosan hozzáolvasott (erről a szakirodalom bő­ség­gel ír, nem akarok kitérni rá, de aki a Tragédiát ismeri, az tudja, akár Kep­lerről, akár Dantonról, akár Athénról vagy a falanszterről be­szé­lünk: Madách ismerte és használta a korszerű szak- és szépirodalmat).

                Erről tanúskodik az alábbi feljegyzésegyüttes: azon egy meg nem írt drámához (András és Borics) készített gondolatgyűjteményt lát­ha­tunk. Ami különösen érdekessé teszi, hogy Madách kijelölte, hogy fel akar hozzá használni gondolatokat más műveiből (vagy innen más mű­veihez?). Mindenesetre újrahasznosító megjegyzésekkel talál­koz­ha­tunk. Pl. Talán saját versének (A megváltóhoz) végét is be akarta va­lahogy (ő tudná, hogyan) illeszteni ebbe a darabba. Ilyen tervezet - köz­tudomású - egy sor darabjához készült.

ANDRÁS ÉS BORICS

                Az ifju: Megmentém lelkemet. Vajh, ha ti vének így éreznétek magatokat, ily bün­tet­lenül s büszkén.

                Péter dacosan nem…

                Külföldiek megnőttek fészkünkben, mint a kakuk.

                Egy táborból a másikba nem viszik a hírt, önérdekökért a békét nem akarják.

                Ki nem kiált éljent, meghal.

                Nincs példa, hogy király lemondott.

                Nem tudok sírni, lemondjak-e második természetemről.

                Mi a nép? Egy buta állat, melyet néhány pártos vezet.

                Szóljanak mások ékesen, helyettem szól az ügy.

                Jobbágyom fog-e elhomályosítni engem, kivénült vén király?

                Ifju vagyok, itt kardom!

                Mért nem tudok mennydörögni, mert vagyok ily kicsiny?

                A főúr haragszik, hogy Andrást, kit ő ültetett trónra, nem vezetheti.

                Az emberek olyanok, mint a kutyák, elfutnak, egyikét, ha verik.

                Az ifjut biztatják, hogy szóljon s nem pártolják.

                András, mint számüzött birja a rokonszenvet is, s jó népcsábító is.

                Péter: A gyilkosok lelkiismérete: erszény.

                Egy udvaronc zavarkodik, hogy nagyobb rangot reményl midőn el nem éri, dühös.               Mindég hazafiságról szól s mindjárt inog, tüzes, hadaró.

- - - -

                Csák Mátéból az Omode ház fiainak jelenete.

                Miért rak bíbort ember a trónra? Takarja szégyenoszlopát.

                Ha kiszurjátok szemem, kevésbb gazságot látok. Megvertetek, óh, ily verést még el lehet türni.

                Fülembe öntsetek ólmot, kevés szépet hall az ember.

                A történet siker után itél, én lázadó leszek.

                Ha leszáll az isten, nem hiszem többé, hogy isten.

                                                                                                                                                                                            (Csák végnapjai)

                A magunk nemes érzéseit perszonifikáljuk a nőben, akit szeretünk.

                                                                                                                                                                                                                                                          (Herakles)

                De ezzel még nem ért a tervezés végére. A drámákat ugyanis meg is tervezte. Arról van szó, hogy elkészítette a kompozíciós tervet. Hány jelenetből fog állni egy felvonás, mi lesz ezek tartalma, hogyan épül fel a dráma. Ebből a szempontból nagyon beszédes az el nem ké­szült Verbőczi című drámájához készült jegyzetanyag. Ebben ugyanis fel­sorolja az öt felvonást, felsorakoztatja a felvonásonkénti négy je­le­ne­tet, de még nem állt össze a dolog, mert a legtöbb jelenethez egy szót se írt. Bár van már néhány, ahol eldöntötte, miről lesz szó, meg­ad­ta a helyszínt vagy a történés lényegét. Pl.: I. felvonás 1. jelenet: Zá­polyánál, vagy IV. felvonás 1. jelenet: A visszahatás, a kalandorok, Ver­bőczy száműzetik. Nemigen tudjuk megmondani, miről is szólt vol­na pontosan a darab, de Madách fejében bizonyosan létezett már egy ho­mályos terv, a húsz jelentből hétről írta fel, miről fog szólni. Hogy mennyire drámaíró volt: a felvonászáró jelenetek (a legutolsó ki­vételével) már megvannak.

                Ennek a tervezési folyamatnak majdnem végpontja talán az alábbi jegy­zetegyüttes. Ez is afféle vegyes jegyzet a drámához, de az elején ott áll egy félkész drámaterv: tizenkét színre tervezett dráma. Nagy­já­ból kirajzolja a kompozíciót, közepén a mitológiai kiruccanással (a Po­kolba). A szimmetriára utal a második és a tizenkettedik azonos hely­színe is (a költő otthon).

TÜNDÉRÁLOM

Drámai költemény

1864 jan. 2.

                Iső sz. Tündérország. Ilona unatkozik, a földre óhajt, hallja a költő hirét s hozzá ké­szül.

                IIik sz. A költő otthon. Apja, anyja szándéka a fiúval, ez készül ki a világba. Ilona meg­jelen, mint pórleány.

                IIIik sz. Hivatalszoba, bál, IV. Az összeesküvésnek rejtőzni kell.

                Vik sz. Pokol. VI. Herkules, VII. Sámson, VIII. Mária.

                IXik sz. Forradalom, győzelem, csömör.

                X. Bukás.

                XII. Szinház.

                XII. A költő otthon.

                Tündérálom.

                A hideg világfi kritizálja a szinészeket, hogy dühöngnek - mosolygva kell meg­hal­ni.

                Világszép asszonya: ne dicsekedjél - eltünt.

                Világbiró király, mi lesz utánam, hogy áll meg a világ.

                Öreg fiú, fiatal anya a másvilágon.

                Szerencsés légy, hogy megúnd a világot.

                Disznóképű herceg, egy csepp könyű esett rá, s elváltozott.

                A tündérkorona elvesz s lesz belőle lány - addig kacagott a szerelmen.

                Az apa, ki fia törekvéseinek mindég ellene volt, később belátja fia igazát; hogy meg­csalatott, melléje áll, de már késő - mond a fiú.

                Igaz, a Tragédia tervezete nem maradt ránk, de ez nem jelenti azt, hogy ilyen vázlat nem létezhetett volna. Ellenkezőleg: nagyon is va­ló­szí­nűtlen, hogy egy akkora kompozíciót (és olyan tökéleteset, hiszen Arany is éppen ezt emelte ki már első olvasás után) terv, vázlat nélkül al­kotott volna meg. A későbbi Tündérálom tervezete azért érdekes, mert abból nem született meg a mű, tehát érintetlenül maradhatott ránk. S azért is figyelemre méltó, mert ott is láthatóan egy a Tra­gé­di­á­é­ra emlékeztető kompozíció körvonalai figyelhetők meg Ez a terv ezen kívül azért is izgalmas, mert - sejthetően - Madách több korábbi tö­redékét, illetve elvetett drámai próbálkozásának valamely részét akar­ta beilleszteni ebbe a kompozícióba. (Talán nem tévedek, ha úgy gon­dolom, hogy az ilyen színek, mint például A költő otthon vagy a Her­kules korábbi drámákra - Jó név s erény illetve Férfi és nő - utal­nak. Ez utóbbi feltételezést meg is erősíti a Nagy Ivánnak írt levél 63 de­cemberében, amelyben Madách a Férfi és nő lemásolását kéri, sür­ge­ti, mert, mint írja, hasonló témán dolgozik: 64. január szerepel a Tün­dérálom tervezetén.) Azaz talán ugyanúgy akart eljárni, ahogyan a Má­ria királynő egy jelenetével tette a Tragédia esetében: hogy egy­sze­rűen áttette az új szövegkörnyezetbe a már megírt jelenetet.

                Ez a vázlatkészítés tekinthető egy dráma megírása második fá­zi­sá­nak. Mint látható, megvannak a színek, megvan (legalább fejben és nagy­jából) a kompozíció, valamint néhány alak, jellem, néhány oda­ve­tett jellegzetes mondat is (esetleg néhány ideillesztett cédula?): ez vol­na a kiindulás.

                A harmadik és negyedik fázis is megőrződött szerencsénkre, még­pedig a Jó név s erény kéziratán. Ennek a kéziratnak, amely egy be­fe­je­zetlen dráma első másfél felvonását őrzi, a harmadik lapja rectóján az első jelenet vázlatát találjuk. Ez a harmadik fázis (1. kép).

                Itt a jelenet nagyjából megvan már, megvannak a meg­szólalások, még ha a megszólaló szereplők szövege helyenként csak tartalmi kivonat formájában szerepel, illetve itt-ott szöveg helyett az előbbi fázis módjára csak a szereplő jellemére, magatartására ta­lá­lunk utalást. Ha elképzelünk egy ily módon kidolgozott jelenetet, azért már érezhetjük, bontakozik szemünk előtt a mű. (Lehet, hogy ez utóbb készült, és kivonat, de akkor is épp az általunk elképzelt célt szol­gálta volna: az átdolgozáshoz lett volna kiindulópont.)    A következő fázis még mindig a Jó név s erény kéziratán szem­lél­he­tő. A drámatöredék ugyanis nem csak ab­ban az értelemben töredék, hogy Madách a második felvonás má­so­dik színéig jutott csak el, illet­ve hogy az eddigi szövegen is alapos át­szer­kesztésre készült (a kéz­i­ra­ton látható, hogy fel akarta cserélni az el­ső és a második felvonást, ta­lán valamiféle in medias res drá­ma­kez­dés­sel akarta kevésbé epikussá for­málni a szöveget). Töredék abban az értelemben is, hogy még nin­csen készen benne a teljes szöveg. Az elő­ző fázisnál sokkal ki­dol­go­zot­tabb változattal van dolgunk, a rep­li­kák teljesek, egymással fe­le­sel­nek. A vázlatban ezt ol­vas­hat­juk: "Balázs: mint látom, jó pol­gár háza ki­rály és szent Gergely: fé­lénk, csendesíti Balázst, a ka­na­pé­ra nem en­ge­di ülni, mondja kérjen" A kidolgozásban teljes a szö­veg: "Balázs: Mint látom, jó pólgár és jó keresztény Család lakása: szent s királyi ké­pek. Gáspár: Csitt, csitt, Ba­lázsom! hogy ha hallanák, Hogy jó pol­gá­roknak nevezted őket, Fő­ú­ri gőgük ellened csatázna, Pe­dig kérők va­gyunk."

                A drámai szöveg már megállna a színpadon (amennyire egy ilyen ko­rai kísérlet esetében ez elképzelhető). Ugyanakkor Madách még nem fejezte be a szöveg megalkotását. A szövegben ugyanis ki­vo­nal­ká­zott sorok fölött ilyen olvasható: Balázs 1ő monológja vagy a szö­veg mel­lett kissé lejjebb, még ugyanezen az oldalon: Mohol ma­chi­ná­ci­ói szem előtt. Azaz Madách megírta a szöveg gerincét alkotó pár­be­szé­de­ket, de a nagyobb monológokra csak később akart sort keríteni. Ilyen ké­sőbb megírandó szakasz még több is van (pl. két vers a rossz nők­ről, vagy 2ik monológ).

                És csak ezután következhetett a drámaírásnak az a fázisa, az ötö­dik immár, amikor Madách a teljes szöveg megalkotásán dolgozott. Már megvolt a teljes mű szerkezete, a szöveg zöme, már össze­ren­de­ződ­tek a különböző nyelvi, illetve magasabb szintű jelentéshordozó rend­szerek (ezekről a Tragédia elemzői meg szoktak emlékezni). De so­sem merült még fel az a kérdés, hogy vajon hogyan is lehetett egy ilyen hatalmas kompozíciót és koncepciót egyszerre papírra vetni, ami­kor százféle dologra, százfelé kellett egyszerre figyelni. Most már lát­ható, hogy a titok a Madáchra jellemző többfázisú megírási módban van. Így készült el lassan előrehaladva a mű végleges piszkozata, a tel­jes kézirat, amelyen a szerző már igazából nem akart változtatni.

                Ha most a Tragédia kéziratára nézünk, nyilvánvalóvá válhat előt­tünk, hogy éppen ezt a fázist látjuk. Még mindig sok a javítás, a törlés, a kézirat még mindig az alkotó folyamat sűrűjébe vezet bennünket. De ez az a kézirat, amellyel már a baráti kör elé mert lépni. Ez az a szö­veg, amelyet már véglegesnek tekintett.

                De ez nem jelenti azt, hogy ezzel a Madách-drámák elkészülési fo­lya­matának a végére értünk volna. Hátra volt még egy lépés: a tisz­tá­zat elkészítése, illetve elkészíttetése. Miután minden pályázat idegen kéz­zel való másolatot kívánt, a tisztázatok elkészíttetésére keresni kel­lett valakit.

                Ám úgy tűnik, a Tragédia kéziratának ez a (talán idegen kézzel le­tisz­tázott végső) változata nem készült el. Talán Borsody Miklósnak kel­lett volna elkészítenie, ám ő 1861 tavaszán-nyarán, Madách pesti tar­tózkodása idején - úgy látszik - elhanyagolta ezt a kötelességét (is). Így történhetett, hogy amikor a költő hirtelen elhatározással ma­gá­val akarta vinni a Tragédiát, csak az utolsó előtti fázis, csak a pisz­ko­zat állt rendelkezésére.

                De ez már tovább, és máshová vezet bennünket. Elégedjünk itt meg egy ilyen apró bepillantással Madách műhelyébe.

 Vissza