Bajtai Mária

 

A Tragédia tanításáról - A Madách-emlékek és

-emlékhelyek motiváló hatásairól

 

 

A középiskolai tanítási gyakorlatban Madách Imre főművének, Az em­ber tragédiájának a tanítása rendkívül nehéz és bonyolult feladat. A zor­don szépségű, "úgy koncepcióban, mint kompozícióban igen jeles mű", drámai költemény, "emberdráma" vagy emberiség dráma, az óri­á­si költői alkotás, a "Lélek Műve az Emberiség Legendájában" ko­moly elő- és felkészülést kíván tanártól, diáktól egyaránt, s majd le­zá­rást, összegzést is az értelmezési lehetőségekről, az értékítélet(ek)ről, ha­tás(ok)ról.

                Teljes/átfogó vagy akár csak a mű feldolgozását/befogadását be­mu­tató részletesebb módszertani leírás helyett egy, a "Tragédia" taní­tá­sát segítő/motiváló lehetőségről, munkaformáról szólnék. A mun­ka­for­ma bármely szakasza igényli a diákok aktív részvételét is: a szerző és kora ismeretét (irodalom és történelem tankönyvi ismeretek), a mű is­meretét (szövegértés és olvasmányélmény), a szakirodalom át­te­kin­té­sét és válogatását (értelmezések és kritikák, tanulmányok részletei) könyv­tári kutatói és jegyzetelői tevékenységgel, továbbá kiegészítő (tan­órán kívüli) lehetőségek kihasználását is (fakultációs órák, szak­kö­rök, olvasókörök, önképzőkörök). Nagyon fontos lenne, hogy a sa­já­tos műfajú és képiségű, gondolatiságú, nyelvezetű művet (vagy leg­a­lább részleteit?!) a diákok a feldolgozás folyamatában lássák is, vagy meg­hallgathassák hang- vagy képfelvételek (lemez-, CD-, video-, DVD-felvételek) segítségével. Még fontosabb és hatásosabb len­ne/le­het­ne, ha meg is nézhetnék épp ekkor színpadon, színházban is a Tra­gé­diát a tanulók.

                A mű befogadását és értelmezését jól segítheti, alkotójának életét, élet­körülményeit, érzéseit, gondolatait, korát és kortársait, barátait is él­ményszerűbben megismerhetővé, hitelesebbé teheti egy-egy iro­dal­mi kirándulás is a Madách-emlékek és -emlékhelyek nyomába/n. Ezek az irodalmi, motivációs kirándulások szervezhetők és előkészíthetők a ta­nítási folyamat különböző szakaszaira is akár (pl. nyitó/kezdő vagy zá­ró/összegző/összefoglaló szakaszként, akár a tanulmányok fo­lya­má­ra is), de kötődhetnek irodalmi évfordulókhoz (Mikszáth-, Madách-, Ba­lassi-emlékév/ek), vagy úgynevezett tájirodalmi vonatkozásokhoz (a nógrádi és/vagy felvidéki irodalom jeles alakjai). Az irodalmi ne­ve­lés szol­gálatába állított, átgondolt "jól működő időszerűség", ak­tu­a­li­zá­lás [ld. irodalmi évforduló(k)] újabb motivációs lehetőséget kí­nál­(nak) a tan­órai ismeretek elmélyítésére és összekapcsolására (irodalom, tör­té­ne­lem, földrajz), a színesebb könyvtárhasználati munkára (úti­köny­vek, prospektusok, atlaszok - irodalomtörténeti és földrajzi, albumok, iro­dalmi képeskönyvek, versgyűjtemények), s olyan átfogóbb (előz­mé­nyeket és folytatásokat adó, megláttató/érintő) vonatkozásokra is, me­lyek a magyar irodalom folyamatát/történetét is képesek tu­da­to­sí­ta­ni (pl. Madách - Petőfi - Mikszáth - Szabó Lőrinc = Ba­las­sa­gyar­mat; Madách - Arany = Csesztve; Mikszáth - Jókai - Szontagh Pál = Hor­pács; Madách - Balassi Bálint - Rimay János - Szenczi Molnár Al­bert = Alsósztregova).

                Fontos motivációs lehetőség egy-egy célzott irodalmi kirándulás (Mik­száth, Madách vagy/és Balassi nyomában/földjére/szülőföldjére) a honismeretre és a hazaszeretetre, a "kicsiny haza … szívmeleggel" va­ló bejárására, "szerelmes földrajzra", a Magyarországban való el­me­rülésre. Hogy is mondja Madách-Ádám a falanszter színben?:

 

                                                               "Egyet bánok csak: a haza fogalmát,

                                                               Megállott volna az tán, úgy hiszem,

                                                               Ez új rend közt is. Az emberkebel

                                                               Korlátot kíván, fél a végtelentől,

                                                               Belterjében veszt, hogyha szétterül.

                                                               Ragaszkodik a múlthoz és jövőhöz;"

 

De idézhetjük e gondolatok jegyében a kortársat, Eötvös Józsefet is, aki így írt: "A történet minden lapja arra tanít, hogy oly nép, mely nagy ha­lot­tait tisztelni tudja, sohasem nélkülöz oly polgárokat sem, kik a tisz­te­let­re érdemesek." Egy korszerű kultuszteremtés/alakítás és -formálás mo­tivációja is lehet - akár a konkrét tanórai anyagfeldolgozástól is el­sza­kítva - egy-egy irodalmi/történelmi kirándulás.

                Madáchot és Tragédiáját tanítva - Alföldy Jenő szavait idézve - "…a jól működő időszerűség az esztétikai értékek egyik lehetséges vál­tozata" lehet az évforduló(k)hoz való kötődés, vagy maga az épp "ak­tuális" tanítási folyamat/befogadás. S a "Beszélő tájak" előszavából is idézhetjük meggyőzésül kollégá(k)nak, diák(jaik)nak Bóka László sza­vait: "Az irodalom, jóllehet a remekművek objektivitásában él, min­dig szubjektív találkozó is, egy nagy személyiséggel való köz­vet­len találkozás minden valamire való irodalmi mű. S az írók tárgyi kör­nye­zete, eleven léptük megőrzött nyoma ezt a találkozást meghittebbé, ben­sőségesebbé teheti."

                Az irodalmi emlékévekhez kapcsolódás Mikszáth - Ma­dách (1997), illetve Madách - Balassi (2004) kirándulásaink ilyen szub­jek­tív (motivációs) találkozások voltak az írók és költők táji és tár­gyi kör­nyezetével: Balassagyarmaton, Horpácson, Mohorán, Cseszt­vén, Al­sósztregován, Kékkőn és Zólyomban. A tankönyveken és kézi­köny­ve­ken (életrajzi és irodalmi lexikonok szócikkei), útikönyveken túl se­gí­tettek bennünket (tanárt és diákot egyaránt) a következő kötetek: "A ma­gyar irodalom képeskönyve"; "Beszélő tájak"; "Magyar irodalmi hely­nevek A-tól Z-ig"; "Magyar irodalmi helynevek - Helynévszótár és kronológia"; "Születtem…"-sorozat; a "Hol jártál iskolában?"; Ta­ná­ri kincsestár - Irodalom - Táj és irodalom-sorozat; valamint a "Hét év­század magyar versei"-kötetek, továbbá néhány érdekes, különleges össze­állítás, mint a "Két költő egy szerkéren" (Arany János és Ma­dách Imre nógrádi találkozása); "Az éjféli Madách" (Magyar írók Ma­dách­ról) és a "Madách homlokán túl - Versek a költőről és a Tra­gé­di­á­ról" címűek.

                A Madáchhoz (Csesztvére és Alsósztregovára) vezető utunk első ál­lomásánál, Balassagyarmaton Szabó Lőrinctől először a "Tü­csök­ze­ne" sorait idézhetjük, így:

 

                                                               "Balassagyarmat - óh hogy szeretem!

                                                               Legszebb ott volt fiatal életem,

                                                               Ott nem bántott talán még semmi se

                                                               (s ha bántott, rögtön gyógyult a sebe)…"

 

 

                S a nógrádi táj Ipoly körüli idilljeit az "Ipoly füzei" című verséből is érzékelhetjük:

 

                                                               "Ipoly füzei, karcsú, szép füzek,

                                                               s ti, öregek, roskadtak, görcsösek,

                                                               tele friss hajtásokkal, szeretem

                                                               nézni: sok forgó leveleteken,

                                                               mely kócos fürtökben a vízig ér,

                                                               hogy villózik egymásba zöld-fehér-

                                                               szürke fényetek."

 

                A város régi vármegyeháza épületén emléktáblák, majd a szobrok Ba­lassi, Bérczy K., Petőfi, Madách, Mikszáth, Komjáthy J., Szabó Lő­rinc lábanyomára/ittlétére is emlékeztetnek, de ne feledjük Jobbágy Ká­rolyt sem, a közelmúlt költőjét, és szép versét, a "Madách" címűt! Íme e vers néhány sora:

 

                                                               "Göthös, tyúkmellű tekintetes úr,

                                                               szegény…

                                                                                                              - mondták -

                                                                                                                                                                            köhögés fojtogatja…"

                                                               és félreálltak, kalapjuk levéve

                                                               a parasztok, ha mellettük elzörgött

                                                               kopott kocsija Balassagyarmatra.

 

                                                               Mosolyára ki emlékszik? Bajúsza

                                                               e két varjúszárny mikor rándult széjjel?

                                                               "A sok könyv… - súgták - jobb ha térgyepelve

                                                               Betelünk szépen Isten kegyelmével…"

 

                                                               Nyomában - ki tudta?! szinte zúgott

                                                               Az emberiség sorsa.

 

                                                               […]

 

 

                                                               De csak ez volt, a sárba-, porba-fulladt,

                                                               s szívszakasztó, dombokkal teli Nógrád.

                                                               Papírra dőlt

                                                                                                                             - maga sem tudta, mint tesz -

                                                               leírt mindent, mit éltünk, s újraélünk,

                                                               egy szállni vágyó nemzet vízióját."

 

                A dombokkal teli Nógrád és a Palócföld, Mikszáth Palóciája ter­mé­szeti, földrajzi szépségeit megtapasztalva Mohora, Horpács, Cseszt­ve helységek felé haladva - Mikszáth - Jókai - Szontagh Pál és Ma­dách emlékeinek nyomában - nem hagyhatjuk említés nélkül az "Uta­zás Palócországban", az "Ebecki délutánok" és a "Szontagh Pál ku­tyái" című műveket, s majd "A jó palócok" részleteit.

                Az útiélmények a múzeumok anyagai révén egyre több eredeti re­lik­vi­ával is gyarapodnak: kéziratokkal; eredeti kiadásokkal; az író ked­venc tárgyaival: borospoharával, kávéscsészéjével, óraláncával; a csa­lá­di bútorokkal; arcképekkel. Az egykori lakóházak, pihenő- és bú­vó­he­lyek Horpácstól Csesztvén át Szklabonyáig szinte megtelnek élet­tel.

                Az Arany János látogatását is felidéző Csesztve kúriája az iga­zi/sa­ját otthont is jelentette Madáchnak. Így ír erről:

 

                                                               "Messze tőlem, dőre földi gondok,

                                                               E küszöbnek kívüle maradtok,

                                                               Szent e hely, kicsiny világom ez:

                                                               Messze tervek szomja, hír s aranynak,

                                                               Helyt bizonnyal ottan nem találnak,

                                                               Ahol üdvöt a jelen szerez."

 

                Néhány év itteni tartózkodás után pedig így búcsúzik Madách Cseszt­vétől:

 

                                                               "Most látom, mily erősen

                                                               Valál szívembe nőve:

                                                               Amint kiléptél onnan -

                                                               Utánad foly ki vére."

 

                A csesztvei kúria kiállítását megtekintve érzékletes képét kap­hat­juk a Madách család történetének, egy vidéki köznemesi élettérnek, Ma­dách életének, a Tragédia színpadi történetének és utóéletének, ha­tá­sának. Az épületet körülvevő, az egykori szépséget csak sejtető park­ban/ligetben Madáchot megidéző verseket olvashatunk; mi még lát­tuk a híres, hatalmas hársfát, s felolvastuk alatta Devecseri Gábor "Ma­dách hársa" című vallomását:

 

                                                               "Előttem ült. Szívében a világ,

                                                               az emberé, kibomlott: ágakat

                                                               növesztett, évezredeken átszaladt,

                                                               keresni gyötrött-magának szilárd

                                                               támasztékot, nyugalmat."

 

                A szép vers szívre és észre is ható, múltat és közelmúltat (Ma­dách®Devecseri Gábor, Keresztury Dezső) összekapcsoló, a jelennek (ol­vasók, tisztelők) is példát/tartást adó sorait/állításait a hely és a té­nyek pontosításával egészítjük ki: Madách nem itt írta meg a Tra­gé­di­át (Csesztvén, a hárs alatt), hanem az "Ódon kastély mély magányá"-ban, Alsósztregován. Ide vezet irodalmi kirándulásunk végcélja, a me­sés halgulatú, felvidéki nógrádi tájon (a Balassák/Balassiak földjén), mely­ről "édes elégiai hajlammal" szól a "Dalforrás" és a bölcselő haj­la­mot is bizonyító "Nyári estén" című verseiben Madách.

                Így ír ez utóbbiban:

 

                                                               "A bérc lábánál messze rét terűl,

                                                               Kaszák pengése elhangzott felette;

                                                               Csak a patakcsa suttog halk zenét,

                                                               Ha tükörébe kis virág hajlik be.

 

                                                               […]

 

                                                               Szent egyszerűség, boldog kis világ

                                                               Hol együtt él még Isten, ember, állat -

                                                               Csak lépj be - akit ilyen rév fogad,

                                                               Ah, annak lelke nem, csak teste fárad."

                Juhász Gyula "Madách" és "Madách Sztregován" című verseinek fel­olvasása után belépünk a Madách-kastélyba, a Tragédia szü­le­té­sé­nek "oroszlánbarlangjá"-ba, az ősi házba, melyet a "Komor ősök ár­nyé­ka belengi…"; s mi is ki-kitekintünk az ablakon a dombokra, az egy­kor híresen szép, hatalmas angolpark megmaradt részeire. A kas­tély falain az ősök képeit, Madách rajzait, emlékeit szemlélve Szalay Ká­roly "Alsósztregován" című versének sorait idézhetjük/éljük át:

 

                                                               "Elmém nagy lelkeden mereng el

                                                                              S örökszép alkotásinál,

                                                               Rég porladó szellemkirály!

 

                                                               Ódon falával ős lakásod

                                                               Komor, miként nagy alkotásod,

                                                                              Mely földet éggel összeköt,…

                                                               […]

                                                               Bűvös világ titkába látok,…"

 

                A "Tragédia" alkotójával és a nagy mű keletkezésének helyével, han­gulatával való megható/megrázó és tanulságos, ismereteket adó és mo­tiváló találkozásunk, irodalmi kirándulásunk a sztregovai Madách-em­lékműnél/sírnál zárul Szalay Károly említett versének két utolsó vers­szakában leírtakat idézve:

 

                                                               "Hantod felett borongva állok,

                                                               Szellemkirály! Mély, síri álmod

                                                                              Minő csodás, bűvös lehet?

                                                               […]

                                                               Megnyugtat, hogy bár por levél,

                                                               De szellemed örökkön él!"

 

                A szédítő magasba törő - Madách/Ádám - emlékmű talapzatánál el­helyezzük a virágokat, koszorúkat és mécseseket, s lassan, mor­mol­va, majd egymással vetélkedve memoritereket és a "Tragédia" egy-egy híres sorát, gondolatát idézzük:

 

                                                               "Be van fejezve a nagy mű, igen.

                                                              

                                                               A gép forog, az alkotó pihen."

                                                              

                                                               "Küzdést kívánok, diszharmóniát."

                                                              

                                                               "Nem az idő halad, mi változunk,"

                                                              

                                                               "Zúg az élet tengerárja,

                                                              

                                                               Mindenik hab új világ,…"

                                                              

                                                               "Minden, mi él, egyenlő soká él,…"

                                                              

                                                               "Csak az a vég! - csak azt tudnám feledni!…"

                                                              

                                                               "Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!"

 

                                                                                                                              (…)

                                                                                                             

 

Vissza