Bajtai Mária
A Tragédia tanításáról - A Madách-emlékek és
-emlékhelyek motiváló hatásairól
A középiskolai tanítási gyakorlatban Madách Imre főművének, Az ember tragédiájának a tanítása rendkívül nehéz és bonyolult feladat. A zordon szépségű, "úgy koncepcióban, mint kompozícióban igen jeles mű", drámai költemény, "emberdráma" vagy emberiség dráma, az óriási költői alkotás, a "Lélek Műve az Emberiség Legendájában" komoly elő- és felkészülést kíván tanártól, diáktól egyaránt, s majd lezárást, összegzést is az értelmezési lehetőségekről, az értékítélet(ek)ről, hatás(ok)ról.
Teljes/átfogó vagy akár csak a mű feldolgozását/befogadását bemutató részletesebb módszertani leírás helyett egy, a "Tragédia" tanítását segítő/motiváló lehetőségről, munkaformáról szólnék. A munkaforma bármely szakasza igényli a diákok aktív részvételét is: a szerző és kora ismeretét (irodalom és történelem tankönyvi ismeretek), a mű ismeretét (szövegértés és olvasmányélmény), a szakirodalom áttekintését és válogatását (értelmezések és kritikák, tanulmányok részletei) könyvtári kutatói és jegyzetelői tevékenységgel, továbbá kiegészítő (tanórán kívüli) lehetőségek kihasználását is (fakultációs órák, szakkörök, olvasókörök, önképzőkörök). Nagyon fontos lenne, hogy a sajátos műfajú és képiségű, gondolatiságú, nyelvezetű művet (vagy legalább részleteit?!) a diákok a feldolgozás folyamatában lássák is, vagy meghallgathassák hang- vagy képfelvételek (lemez-, CD-, video-, DVD-felvételek) segítségével. Még fontosabb és hatásosabb lenne/lehetne, ha meg is nézhetnék épp ekkor színpadon, színházban is a Tragédiát a tanulók.
A mű befogadását és értelmezését jól segítheti, alkotójának életét, életkörülményeit, érzéseit, gondolatait, korát és kortársait, barátait is élményszerűbben megismerhetővé, hitelesebbé teheti egy-egy irodalmi kirándulás is a Madách-emlékek és -emlékhelyek nyomába/n. Ezek az irodalmi, motivációs kirándulások szervezhetők és előkészíthetők a tanítási folyamat különböző szakaszaira is akár (pl. nyitó/kezdő vagy záró/összegző/összefoglaló szakaszként, akár a tanulmányok folyamára is), de kötődhetnek irodalmi évfordulókhoz (Mikszáth-, Madách-, Balassi-emlékév/ek), vagy úgynevezett tájirodalmi vonatkozásokhoz (a nógrádi és/vagy felvidéki irodalom jeles alakjai). Az irodalmi nevelés szolgálatába állított, átgondolt "jól működő időszerűség", aktualizálás [ld. irodalmi évforduló(k)] újabb motivációs lehetőséget kínál(nak) a tanórai ismeretek elmélyítésére és összekapcsolására (irodalom, történelem, földrajz), a színesebb könyvtárhasználati munkára (útikönyvek, prospektusok, atlaszok - irodalomtörténeti és földrajzi, albumok, irodalmi képeskönyvek, versgyűjtemények), s olyan átfogóbb (előzményeket és folytatásokat adó, megláttató/érintő) vonatkozásokra is, melyek a magyar irodalom folyamatát/történetét is képesek tudatosítani (pl. Madách - Petőfi - Mikszáth - Szabó Lőrinc = Balassagyarmat; Madách - Arany = Csesztve; Mikszáth - Jókai - Szontagh Pál = Horpács; Madách - Balassi Bálint - Rimay János - Szenczi Molnár Albert = Alsósztregova).
Fontos motivációs lehetőség egy-egy célzott irodalmi kirándulás (Mikszáth, Madách vagy/és Balassi nyomában/földjére/szülőföldjére) a honismeretre és a hazaszeretetre, a "kicsiny haza … szívmeleggel" való bejárására, "szerelmes földrajzra", a Magyarországban való elmerülésre. Hogy is mondja Madách-Ádám a falanszter színben?:
"Egyet bánok csak: a haza fogalmát,
Megállott volna az tán, úgy hiszem,
Ez új rend közt is. Az emberkebel
Korlátot kíván, fél a végtelentől,
Belterjében veszt, hogyha szétterül.
Ragaszkodik a múlthoz és jövőhöz;"
De idézhetjük e gondolatok jegyében a kortársat, Eötvös Józsefet is, aki így írt: "A történet minden lapja arra tanít, hogy oly nép, mely nagy halottait tisztelni tudja, sohasem nélkülöz oly polgárokat sem, kik a tiszteletre érdemesek." Egy korszerű kultuszteremtés/alakítás és -formálás motivációja is lehet - akár a konkrét tanórai anyagfeldolgozástól is elszakítva - egy-egy irodalmi/történelmi kirándulás.
Madáchot és Tragédiáját tanítva - Alföldy Jenő szavait idézve - "…a jól működő időszerűség az esztétikai értékek egyik lehetséges változata" lehet az évforduló(k)hoz való kötődés, vagy maga az épp "aktuális" tanítási folyamat/befogadás. S a "Beszélő tájak" előszavából is idézhetjük meggyőzésül kollégá(k)nak, diák(jaik)nak Bóka László szavait: "Az irodalom, jóllehet a remekművek objektivitásában él, mindig szubjektív találkozó is, egy nagy személyiséggel való közvetlen találkozás minden valamire való irodalmi mű. S az írók tárgyi környezete, eleven léptük megőrzött nyoma ezt a találkozást meghittebbé, bensőségesebbé teheti."
Az irodalmi emlékévekhez kapcsolódás Mikszáth - Madách (1997), illetve Madách - Balassi (2004) kirándulásaink ilyen szubjektív (motivációs) találkozások voltak az írók és költők táji és tárgyi környezetével: Balassagyarmaton, Horpácson, Mohorán, Csesztvén, Alsósztregován, Kékkőn és Zólyomban. A tankönyveken és kézikönyveken (életrajzi és irodalmi lexikonok szócikkei), útikönyveken túl segítettek bennünket (tanárt és diákot egyaránt) a következő kötetek: "A magyar irodalom képeskönyve"; "Beszélő tájak"; "Magyar irodalmi helynevek A-tól Z-ig"; "Magyar irodalmi helynevek - Helynévszótár és kronológia"; "Születtem…"-sorozat; a "Hol jártál iskolában?"; Tanári kincsestár - Irodalom - Táj és irodalom-sorozat; valamint a "Hét évszázad magyar versei"-kötetek, továbbá néhány érdekes, különleges összeállítás, mint a "Két költő egy szerkéren" (Arany János és Madách Imre nógrádi találkozása); "Az éjféli Madách" (Magyar írók Madáchról) és a "Madách homlokán túl - Versek a költőről és a Tragédiáról" címűek.
A Madáchhoz (Csesztvére és Alsósztregovára) vezető utunk első állomásánál, Balassagyarmaton Szabó Lőrinctől először a "Tücsökzene" sorait idézhetjük, így:
"Balassagyarmat - óh hogy szeretem!
Legszebb ott volt fiatal életem,
Ott nem bántott talán még semmi se
(s ha bántott, rögtön gyógyult a sebe)…"
S a nógrádi táj Ipoly körüli idilljeit az "Ipoly füzei" című verséből is érzékelhetjük:
"Ipoly füzei, karcsú, szép füzek,
s ti, öregek, roskadtak, görcsösek,
tele friss hajtásokkal, szeretem
nézni: sok forgó leveleteken,
mely kócos fürtökben a vízig ér,
hogy villózik egymásba zöld-fehér-
szürke fényetek."
A város régi vármegyeháza épületén emléktáblák, majd a szobrok Balassi, Bérczy K., Petőfi, Madách, Mikszáth, Komjáthy J., Szabó Lőrinc lábanyomára/ittlétére is emlékeztetnek, de ne feledjük Jobbágy Károlyt sem, a közelmúlt költőjét, és szép versét, a "Madách" címűt! Íme e vers néhány sora:
"Göthös, tyúkmellű tekintetes úr,
szegény…
- mondták -
köhögés fojtogatja…"
és félreálltak, kalapjuk levéve
a parasztok, ha mellettük elzörgött
kopott kocsija Balassagyarmatra.
Mosolyára ki emlékszik? Bajúsza
e két varjúszárny mikor rándult széjjel?
"A sok könyv… - súgták - jobb ha térgyepelve
Betelünk szépen Isten kegyelmével…"
Nyomában - ki tudta?! szinte zúgott
Az emberiség sorsa.
[…]
De csak ez volt, a sárba-, porba-fulladt,
s szívszakasztó, dombokkal teli Nógrád.
Papírra dőlt
- maga sem tudta, mint tesz -
leírt mindent, mit éltünk, s újraélünk,
egy szállni vágyó nemzet vízióját."
A dombokkal teli Nógrád és a Palócföld, Mikszáth Palóciája természeti, földrajzi szépségeit megtapasztalva Mohora, Horpács, Csesztve helységek felé haladva - Mikszáth - Jókai - Szontagh Pál és Madách emlékeinek nyomában - nem hagyhatjuk említés nélkül az "Utazás Palócországban", az "Ebecki délutánok" és a "Szontagh Pál kutyái" című műveket, s majd "A jó palócok" részleteit.
Az útiélmények a múzeumok anyagai révén egyre több eredeti relikviával is gyarapodnak: kéziratokkal; eredeti kiadásokkal; az író kedvenc tárgyaival: borospoharával, kávéscsészéjével, óraláncával; a családi bútorokkal; arcképekkel. Az egykori lakóházak, pihenő- és búvóhelyek Horpácstól Csesztvén át Szklabonyáig szinte megtelnek élettel.
Az Arany János látogatását is felidéző Csesztve kúriája az igazi/saját otthont is jelentette Madáchnak. Így ír erről:
"Messze tőlem, dőre földi gondok,
E küszöbnek kívüle maradtok,
Szent e hely, kicsiny világom ez:
Messze tervek szomja, hír s aranynak,
Helyt bizonnyal ottan nem találnak,
Ahol üdvöt a jelen szerez."
Néhány év itteni tartózkodás után pedig így búcsúzik Madách Csesztvétől:
"Most látom, mily erősen
Valál szívembe nőve:
Amint kiléptél onnan -
Utánad foly ki vére."
A csesztvei kúria kiállítását megtekintve érzékletes képét kaphatjuk a Madách család történetének, egy vidéki köznemesi élettérnek, Madách életének, a Tragédia színpadi történetének és utóéletének, hatásának. Az épületet körülvevő, az egykori szépséget csak sejtető parkban/ligetben Madáchot megidéző verseket olvashatunk; mi még láttuk a híres, hatalmas hársfát, s felolvastuk alatta Devecseri Gábor "Madách hársa" című vallomását:
"Előttem ült. Szívében a világ,
az emberé, kibomlott: ágakat
növesztett, évezredeken átszaladt,
keresni gyötrött-magának szilárd
támasztékot, nyugalmat."
A szép vers szívre és észre is ható, múltat és közelmúltat (Madách®Devecseri Gábor, Keresztury Dezső) összekapcsoló, a jelennek (olvasók, tisztelők) is példát/tartást adó sorait/állításait a hely és a tények pontosításával egészítjük ki: Madách nem itt írta meg a Tragédiát (Csesztvén, a hárs alatt), hanem az "Ódon kastély mély magányá"-ban, Alsósztregován. Ide vezet irodalmi kirándulásunk végcélja, a mesés halgulatú, felvidéki nógrádi tájon (a Balassák/Balassiak földjén), melyről "édes elégiai hajlammal" szól a "Dalforrás" és a bölcselő hajlamot is bizonyító "Nyári estén" című verseiben Madách.
Így ír ez utóbbiban:
"A bérc lábánál messze rét terűl,
Kaszák pengése elhangzott felette;
Csak a patakcsa suttog halk zenét,
Ha tükörébe kis virág hajlik be.
[…]
Szent egyszerűség, boldog kis világ
Hol együtt él még Isten, ember, állat -
Csak lépj be - akit ilyen rév fogad,
Ah, annak lelke nem, csak teste fárad."
Juhász Gyula "Madách" és "Madách Sztregován" című verseinek felolvasása után belépünk a Madách-kastélyba, a Tragédia születésének "oroszlánbarlangjá"-ba, az ősi házba, melyet a "Komor ősök árnyéka belengi…"; s mi is ki-kitekintünk az ablakon a dombokra, az egykor híresen szép, hatalmas angolpark megmaradt részeire. A kastély falain az ősök képeit, Madách rajzait, emlékeit szemlélve Szalay Károly "Alsósztregován" című versének sorait idézhetjük/éljük át:
"Elmém nagy lelkeden mereng el
S örökszép alkotásinál,
Rég porladó szellemkirály!
Ódon falával ős lakásod
Komor, miként nagy alkotásod,
Mely földet éggel összeköt,…
[…]
Bűvös világ titkába látok,…"
A "Tragédia" alkotójával és a nagy mű keletkezésének helyével, hangulatával való megható/megrázó és tanulságos, ismereteket adó és motiváló találkozásunk, irodalmi kirándulásunk a sztregovai Madách-emlékműnél/sírnál zárul Szalay Károly említett versének két utolsó versszakában leírtakat idézve:
"Hantod felett borongva állok,
Szellemkirály! Mély, síri álmod
Minő csodás, bűvös lehet?
[…]
Megnyugtat, hogy bár por levél,
De szellemed örökkön él!"
A szédítő magasba törő - Madách/Ádám - emlékmű talapzatánál elhelyezzük a virágokat, koszorúkat és mécseseket, s lassan, mormolva, majd egymással vetélkedve memoritereket és a "Tragédia" egy-egy híres sorát, gondolatát idézzük:
"Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen."
"Küzdést kívánok, diszharmóniát."
"Nem az idő halad, mi változunk,"
"Zúg az élet tengerárja,
Mindenik hab új világ,…"
"Minden, mi él, egyenlő soká él,…"
"Csak az a vég! - csak azt tudnám feledni!…"
"Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!"
(…)