Asztalos Lajos

 

Az ember tragédiája románul

 

 

A Tragédia román változatát erdélyi román költõ, Octavian Goga for­dí­totta. Jól beszélt magyarul, ami a XIX. század végén, a XX. ele­jén, ami­kor Erdély Magyarországhoz tartozott, az erdélyi románság, kü­lö­nö­sen az értelmiség körében, nem volt rendkívüli. Középiskoláit a nagy­­szebeni magyar és a brassói román gimnáziumban, bölcsészeti ta­nul­mányait a budapesti egyetemen végezte. Ez is megszokott volt az idõ tájt. Egyetemi hallgató éveiben egyik alapítója volt a Budapesten kiadott Luceafãrul [‘esthajnalcsillag’] címû folyóiratnak. 1907 és 1914 között a Þara noastrã [‘a mi országunk’] címû lapot szerkesztette, s politikusként jelentõs szerepet játszott a román Nemzeti Pártban. Ma­gyar­el­lenes, szélsõségesen nacionalista hírlapi cikkei miatt két hónapi börtönre ítélték. A büntetést a szegedi Csillagbörtönben töltötte. 1914-ben Romániában, Bukarestben telepedett le. 1916-ban, amikor Ro­mánia im­már antant-szövetségesként megtámadta Magyarországot, katonának jelentkezett. 1918-ban a román Nemzeti Tanács tagjaként részt vett a párizsi béketárgyalásokon. 1919-ben a román kormány mû­velõdési mi­nisztere, 1920-ban államminiszter, 1926-ban belügyminiszter, 1938 ele­jén az elsõ szélsõjobboldali román kormány miniszterelnöke.

                Politikai nézetei ellenére, irodalmi munkásságában nagy magyar köl­tõk mûveinek románra fordítása is helyt kapott. Így Petõfi és Ady több versét tolmácsolta. E tevékenységének kiemelkedõ része Madách Tragédiájának román változata.

                Ady barátja volt. Börtönbõl való szabadulása után is Ady ta­lál­ko­zott vele, de az I. világháború idején vitába szállt Goga nacionalista né­ze­teivel. Ennek ellenére Goga tisztelte Adyt. Halála után özvegyétõl meg­vásárolta a csucsai Boncza-kastélyt.

                Már nagyszebeni diákként elhatározta, hogy lefordítja a Tragédiát. Húsz éves volt, amikor 1901-ben budapesti egyetemistaként munkához lá­tott. 1903-ban és 1904-ben, majd 1907-ben és 1908-ban részleteket kö­zölt az említett budapesti román lapban. Itt megemlíthetjük, hogy
ugyan­e folyóirat 1903. június 16-i száma közölte, Nelly Cornea már le is fordította a Tragédiát és átadta a bukaresti Nemzeti Színháznak. Sajnos, e fordításról többet nem tudunk, valószínûleg elveszett.

                Goga lassan haladt a fordítással. Kisebb-nagyobb szünetekkel évtizedekig dolgozott rajta. A húszas évek végén, azzal az elképzeléssel, hogy egy rövidített, a magyarhoz hasonló változatot készít, meg­sze­rez­te a magyar szöveg dramaturgiai változatát. Ebbõl arra következtethetünk, hogy a drámát minél elõbb színpadra szándékozott juttatni. Végül azon­ban lefordította a teljes szöveget, s ezt 1934-ben Tragedia omului cím­mel meg is jelentette. Ehhez írt elõszavából kiderül, hogy Madách mûvét a múlt század egyik legkiemelkedõbb világirodalmi alkotásának tekintette.

                Fordításában arra törekedett, hogy az eredeti szerkezetét, alakját teljes mértékben visszaadja. Ez többé-kevésbé sikerült is. Madáchnál a so­ronkénti szótagok száma nem szabályos, helyenként a tizenegy szó­ta­gos sorok tíz szótagosokkal, másutt a tíz szótagosok azonos szó­tag­szá­múakkal váltakoznak. Goga fordításában helyenként a tíz szótagosok is tizenegy szótagosokká lettek, másutt Madáchhoz hasonlóan a tizenegyesek a tízesekkel váltakoznak. Minthogy a román nyelv teljesen más, mint a magyar, természetszerûleg a rímek is mások. Az alak minél hûbb követése azonban arra az engedményre késztette Gogát, hogy a so­rok számát hellyel-közzel gyarapítsa. Ily módon változata az ere­de­ti­nél valamelyest hosszabbra sikeredett, de nem olyan hosszúra, mint pél­dául a francia.

                Fordítására a régies nyelvezet mellett a román költõi nyelv jellemzõ. Vagyis az, hogy az értelmiségiek által beszélt, elsõsorban francia átvételekkel újra latinosított irodalmi nyelvvel ellentétben, a költõi nyelv megõrizte a szláv szavakkal tele régi román, s egyben a népi nyelv vonásait.

                Más változatokhoz hasonlóan Goga nem veszi figyelembe Madách gon­dolatjeleit. Pedig ennek a rövid szünetet jelzõ írásjelnek megvan a maga szerepe.

                Az alábbiakban, az eredetivel egybevetve, néhány részletet mellékelünk a román változatból.         

 

                                                               Be van fejezve a nagy mû, igen.

                                                               A gép forog, az alkotó pihen.

(elsõ szín, 13–14. sor, Az Úr)

románul:

                                                               Da, s-a sfârºit mãreaþa-nfãptuire,

                                                               Se miºcã roata, meºterul adastã.

                                                               ‘igen, befejezõdött a nagyszerû megvalósítás,

                                                               a kerék mozog, a mester várakozik’.

 

                                                               Ah, sírjatok testvéri könnyeket,

                                                               Gyõz a hazugság – a föld elveszett. –

(második szín, 340–341. sor, Égi kar)

románul:

                                                               Muiaþi-vã de azi în lacrimi cântul,

                                                               A-nvins minciuna, s-a pierdut pãmântul.

                                                               ‘áztassátok mától könnyben a dalt,

                                                               gyõzött a hazugság, elveszett a föld’.

 

                                                               Mért él a pór? – a gúlához követ

                                                               Hord az erõsnek, s állítván utódot

                                                               Jármába, meghal. – Milljók egy miatt.

(negyedik szín, 630–632. sor, A rabszolga)

románul:

                                                               La ce bun traiul omului sãrac?

                                                               Sã care pietre-n braþ la piramidã,

                                                               Sã dea urmaº de jug viitorimii

                                                               ª-apoi sã moarã: mia pentru unul…

                                                               ‘mire jó a szegény ember élte?

                                                               hogy követ hordjon karjában a piramishoz,

                                                               hogy járom-utódot adjon a jövõnek

                                                               s azután meghaljon: ezer egyért’.

 

Három sor helyett itt négy.

 

                                                               Nem a kakas szavára kezd viradni,

                                                               De a kakas kiált, merthogy virad. –

(hetedik szín, 1631–1632. sor, Lucifer)

 

románul:

                                                               Doar nu zoreºte când cocoºul cântã,

                                                               Ci cântã el când zorile le vede.

                                                               ‘mert nem virrad, mikor a kakas dalol,

                                                               hanem dalol, mikor a hajnalt látja’.

 

                                                               Minõ csodás kevercse rossz s nemesnek

                                                               A nõ, méregbõl s mézbõl összeszûrve.

                                                               Mégis miért vonz? mert a jó sajátja,

                                                               Míg bûne a koré, mely szülte õt.

(nyolcadik szín, 2073–2076. sor, Ádám)

románul:

                                                                                                                             Ce amestec

                                                               Nebãnuit de miere ºi otravã…

                                                               De ce te-atrage? Binele e-al ei,

                                                               Pãcatul e al vremii ce-a nãscut-o.

                                                               ‘mily nem sejtett keveréke méznek s méregnek…

                                                               miért vonz téged [azaz az embert]? A jó az övé,

                                                               bûne a koré, mely szülte õt’.

 

                                                               Óh, hallom, hallom a jövõ dalát,

                                                               Megleltem a szót, azt a nagy talizmánt,

                                                               Mely a vén földet ifjúvá teszi.

(nyolcadik szín, 2138–2140. sor, Ádám)

románul:

                                                               Auzi! Cântarea vremii viitoare,

                                                               Iatã cuvântul, talismanul care

                                                               Va-ntineri pãmântul meu moºneag.

                                                               ‘halld! a jövõ idõ dalát,

                                                               íme a szó, a talizmán, mely

                                                               megfiatalítja agg földemet’.

 

                                                               Szép a magasból, mint a templomének,

                                                               Bármily rekedt hang, jajszó és sóhaj

                                                               Dallamba olvad össze, míg fölér. –

 

 

                                                               Így hallja azt az Isten is, azért

                                                               Hiszi, hogy jól csinálta e világot.

                                                               De odalent másképp hallanók,

                                                               Hol közbeszól a szív verése is.

(tizenegyedik szín, 2599–2605. sor, Lucifer)

románul:

                                                               Din înãlþime-i mândrã ºi asemeni

                                                               Unei cântãri de liturghie… Toate:

                                                               Suspin ºi vaier, glasuri rãguºite,

                                                               Pânã se urcã-n cântec, se topesc.

                                                               La Dumnezeu în chipul ãst ajunge,

                                                               De-aceea el e-ncredinþat cu totul

                                                               Cã-i fãrã greº alcãtuirea lui.

                                                               Dar jos se schimbã armonia, jos

                                                               O tulburã a inimii bãtaie.

                                                               ‘a magasból szép s hasonló

                                                               egy szertartásénekhez… minden:

                                                               sóhaj és jaj, rekedt hangok,

                                                               míg énekbe szállnak, összeolvadnak,

                                                               az Istenhez e képpen jutnak,

                                                               ezért teljességgel hiszi,

                                                               hogy alkotása hibátlan.

                                                               De lent változik az összhang, lent

                                                               megzavarja a szív verése’.

 

Ebbõl az is látható, hogyan lett az eredeti hét sorából kilenc.

 

                                                               A cél, megszûnte a dicsõ csatának,

                                                               A cél halál, az élet küzdelem,

                                                               S az ember célja e küzdés maga.

(tizenharmadik szín, 3724–3726. sor, Ádám)

románul:

                                                                                                              Ce-i þinta împlinitã?

                                                               Sfârºit de luptã, moarte este þinta,

                                                               Dar veºnicã întrecere e viaþa

 

 

 

                                                               ªi însãºi lupta-i þinta omenirii…

                                                               ‘mi a megvalósult cél?

                                                               Harc vége, halál a cél,

                                                               De örök verseny az élet,

                                                               S a harc az emberiség célja’.

 

                                                               Ha nagy Hunyad nem méltó nép körében

                                                               Jõ a világra, hogyha szerecsen

                                                               Sátornak árnya reszket bölcsején:

                                                               Mi lesz elsõ hõsébõl a keresztnek?

(tizennegyedik szín, 3888–3891. sor, Lucifer)

románul:

                                                               Huniade doar, de nu venea pe lume

                                                               În þara lui, ºi dacã-ntâmplãtor

                                                               Umilã umbrã-n ºatra unui negru

                                                               Îi tremura pe leagãn: ce era,

                                                               Ce s-alegea eroul mare-al crucii?

                                                               ‘Hunyadi, ha nem jön világra

                                                               az õ hazájában, s ha véletlenül

                                                               szerény árnya egy néger sátrának

                                                               remeg a bölcsején: mi lesz,

                                                               mivé lett volna a kereszt nagy hõse?’

 

                Négy sorból öt. Ami Hunyadi nevét illeti, ezt Goga azért írta ro­má­no­san Huniadenak, mert a román történelem a nagy törökverõt románnak tekinti. Ez, mondhatnók, nem újdonság, hiszen a magyar történelemtudomány egyes mûvelõi is román származásúnak tartják õt. Annál meg­lepõbb viszont az, hogy csupán egyes föltevések szerinti, de teljességgel nem bizonyítható román származását a román történészek bizonyítottnak tartják és az ebben a hitben nevelt közvélemény is meg van gyõ­zõdve Hunyadi románságáról, és eszerint õ teljességgel, mi több, ki­zárólag a román történelem része. Annyira, hogy kígyót, békát ki­ál­ta­nak, ha ne adj isten valaki azt meri mondani, hogy márpedig Hunyadi a ma­gyar történelemhez tartozik. Jellemzõ az is, hogy utólag, amirõl Goga már nem tud, a nevét tovább románosították és mintegy negyven éveIan­cu de Hunedoarának nevezik [‘hunyadvári Jankó’]. Jellemzõ továbbá, hogy a vajdahunyadi várban berendezett múzeum rendezõi közül senki nem veszi észre a Hunyadi bemutatott aláírása – Ioannes de Hunyad – és a magyarázó szöveg közti különbséget – Iancu de Hu­ne­do­ara aláírása. Utólag az évtizedekkel elõtt élt történészek munkájában is átírják Hunyadi nevét: Nicolae Iorga a század elején Ioan de Hunyadnak írta, ezt a nyolcvanas években egy „gondos kéz” Iancu de Hunedoarának javította.

 

                                                               Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!

(tizenötödik szín, 4141. sor, Az Úr.)

románul:

                                                               Omule, zis-am, luptã-te ºi crede!

                                                               ‘Ember, mondtam, küzdj és higgy!’

 

                A fordítás 1940-ben, 1964-ben, 1972-ben és 1978-ban is megjelent. Utó­életéhez tartozik, hogy ennek ellenére mind a mai napig nem került szín­padra. Elsõ ízben 1921-ben a bukaresti Nemzeti Színház szándékozott bemutatni. Ekkor Goga még nem fejezte be fordítását. Lehet, hogy ez volt az oka az elõadás elmaradásának, de talán politikai okok miatt ma­radt el. Goga 1923-ban, majd 1930-ban kilátásba helyezte a bemutatót. 1924-ben ismét benne volt a bukaresti Nemzeti Színház mûsortervében. 1935 tavaszán, a fordítás elkészülte után úgy tûnt, mégis lesz belõle valami. Goga 1937 végén miniszterelnök lett, de a Tragédia ek­kor sem került színre. 1939 júniusában, több mint egy évvel Goga ha­lá­la után a Brassói Lapok közölte, hogy a kolozsvári román színház Ja­no­vics Jenõ rendezésében november 25-én mutatja be. Majdnem harminc év telt el, amikor 1968-ban a nagybányai román társulat szándékozott elõ­adni. Ugyanez a színház 1973-ban a neves kolozsvári rendezõ, Rappaport Ottó közremûködésével tûzte mûsorára. 1983-ban a marosvásárhelyi Nemzeti Színház román tagozata készült a bemutatóra. Legutóbb folyó év augusztusában a marosvásárhelyi színház igazgatója közölte, hogy jövõ márciusban magyar és román nyelven adják elõ Ma­dách hal­ha­tatlan mûvét. A román bemutatóra a magyar és a román ál­lam­fõt is meg­hívják. Hírek szerint a próbák 2001 januárjában kezdõdnek.