Árpás Károly–Varga Magdolna

Egy „Madách-vers” megközelítése –

Baka István: Tél Alsósztregován

Az immár hagyományossá váló Madách szimpóziumok sajátosságát az adja, hogy miközben az előadók és a hallgatók a Madáchról való tudás határait tágítják, jó alkalmat teremtve az önképző felnőtt társadalom József Attila-i és Bibó István-i értelemben vett gyülekezetének, ezzel egyidőben és egyszerre emlékezünk az elhunyt mesterre is. A Madách Irodalmi Társaság azonban nem helyettesítheti a magyarok és nem-magyarok kötelezettségeit, legfeljebb teret adhat a halhatatlan művészhez valamilyen módon kapcsolódó alkotásoknak, illetve inkább csak számon tarthatja ezeket. Ehhez a sajátos ünnepléshez tartoznak a Madách ihlette alkotások – valamint ezeknek az alkotásoknak az értelmezése.

Hogy az interpretáció interpretációja posztmodernnek minősül-e, vagy egy régi hagyomány fönnmaradásának… a vita helyett inkább értelmezésünket adjuk közre.

A választott alkotás szövege:

Baka István

Tél Alsósztregován

1

Ég kandallómban a fenyőhasáb,

Fény-árnyait, mint ingecskéjét Erzsi,

Felizgatott ujjak közül kiejti,

És megvillantja öle parazsát.

5 Elfordulok – e kísértésnek vége!

S hogy visszanézek újra, már sisak-

Rostélyon át koromszemű lovag

Les rám, s szivemre céloz dárdafénye.

Jeges-fehér bolygók s hülő veres Nap

10 Hevernek a biliárdasztalon, –

Elindítja-e még egy akarat vad

Lökése őket új pályájukon,

Vagy nem mozdulnak többé már soha?

Alszik a völgyben Alsósztregova.

2

15 Itt bent, a tompa, téglából rakott

Boltív – a menny silány paródiája –

Alatt havas mezők: papírlapok

Fagyán ropog a tollam, és a tájra

Krikszkrakszol róka-űzte nyúlnyomot:

20 Verssorokat – még menekül az eszme,

S ha végül felbukik, prédául esve,

Fröcskölnek, mint a vér, a mondatok.

Ki tudja: rézsut-fényü virradat

Vagy guillotin zuhan sovány nyakamra?

25 Fűrészpor issza be szavaimat.

Nyúl-marquis, róka-sans-culotte-fogakkal

Szaggattatom, – futnék, de nincs hova.

Alszik a télben Alsósztregova.

3

Hamvad, leroskad a fenyőhasáb,

30 Rám pillant szemrehányón és kiég.

Marad a langyos dunnaszürkeség, –

Elfojtja Fráter Erzsi sóhaját.

Sakktábla-padlón asztal és a székek –

Bevégezetlen játszma figurái;

35 Ma már az Úr és Lucifer se játszik, –

Feldöntöttek világosat, sötétet.

S akárha sakkban, bástyáim között

Toporgok én, király, – megütközött

Helyettem és elhullott a királynő.

40 Már csak az Űr és eszkimó-homály jő;

Napok: csontbolygók gördülnek tova.

És alszik, alszik Alsósztregova.

In. Tájkép fohásszal. Pécs, 1996. 285–286.

A mű keletkezéséről és szövegváltozatairól nem sokat tudunk. Annyit azonban igen, hogy a Palócföld nevű folyóirat 1993-as Madách-pályázatára készült a jeligével jegyzett költemény, 1993-ban. Sajnos, közelebbi időpontot megadni nem tudunk, csak a legkésőbbit: feltehetőleg a beadási határidő előtt fejezhette be a szerző (ez kevés a filológiai pontossághoz). A Palócföld 1994/1-es száma szerint a „Szeged Homousion” jeligével az 1993-as pályázaton 2. díjat ért el.

Az író felesége, Baka Tünde szóbeli közlése szerint a szerző csak többszöri tudakozódása után értesült arról, hogy a vers meg is jelent, de erről nincs dokumentum a hagyatékban. Erre a szövegváltozatok miatt lett volna szükség. A filológiai hiányosságot mentse, hogy a következő megjelenés szintén a szerző keze munkáját viseli magán: a November angyalához (Pécs, 1995) című kötetében hozzáférhető az utolsó válto-
zat (27–28.). Az „utolsó” nem tévedés: a Tájkép fohásszal című posztumusz kötetében semmi változással nem találkozunk. A halállal küzdő Baka alapos és pontos volt: a számítógépbe maga írta bele s ellenőrizte a kötettervezet minden egyes sorát. A továbbiakban a posztumusz kötetbeni közlést tekintjük véglegesnek, s mint ilyet, az értelmezés tárgyának.

Mielőtt a mű szövegével kezdenénk foglalkozni, szeretnénk kitérni néhány jellemzőre. Az egyik ilyen a forma és a formai környezet. Baka verse szonett-triptichon: olyan három, tartalmilag szorosan egybekapcsolt petrarcai formájú vers, amely a középkori hármasoltárok (vagy akár az orosz ikonok) sajátosságait mutatja.

A tartalmi kapcsolatot olyan szövegszerkesztési fogások erősíthetik, mint amilyenek például a Pügmalión című versében olvashatóak – e ciklus harmadik, befejező darabja (290–291.) –, vagy a Kegyelmi záradékban (216–217.), a Trisztán sebe címűben (205–206.), de ilyen megoldással találkozunk a Fredman szonettjeiből című alkotásban (203–204.) meg az Aeneas és Didóban is (201–202.). Ezek az enjambement-ok nemcsak sorokat vagy versszakokat kötnek össze, hanem verseket is!

E hármas, triptichonos szerkezet jelenik meg továbbá az alábbi versekben: Carmen, Az Apokalipszis szakácskönyvéből, Vörösmarty-töredékek (oldalszámtól eltekintünk). A hármasság mint műkompozíciós elv annyira fontos volt Bakának, hogy a Kegyelmi záradék, illetve a Vörösmarty-töredékek inkább kipontozott, üres sorokat is tartalmaz, csakhogy az elvnek megfeleljen a mű.

A hármasság mellett fontos a versnek az elhelyezkedése is: Baka sokat adott a ciklusszerkezetre – erről másutt már beszéltünk. Az 1993-as közlés óta a kötetrendezés következtében a választott mű a Tél Alsósztregován ciklus első, címadó versének számít. A ciklus három epikus indíttatású kompozíciót fog össze: az 1994-ben született Carmen hármasverset és a szintén 1994-es, már idézett Pügmaliónt. Mindhárom versnek a férfi–nő viszony a témája. (A Carmen nemcsak a vers címe, fölfogható belső kis ciklusnak is, hiszen a szerző külön-külön, más címmel is közölte darabjait.)

A vers műfaja nem a formája (közoktatási tévhit, hogy a szonett műfaj lenne, ez csak és csakis forma; erősen kötött, mert verselési, rímelési, szótag- és sorszerinti kötöttségei mellett még tartalmi-szerkezeti szabályokat is be kell tartania a költőnek, ám mindezektől függetlenül csak forma a szonett). Úgy vélem, ha az arisztotelészi műfajelmélet követelményeit tekintjük, akkor elégiának olvassuk. Ezt támasztja alá, ha a Németh G. Béla-i verstipológiát vesszük alapul: érték- és időszembesítő verstípussal állunk szemben, amelybe egy kicsit a létösszegző is beszűrődik.

A vers értelmezésének első állomása a Martinkó András kérdéshez kapcsolódik: „értjük-e a költő szavát?” Nézzük át a szöveget az „értelmező szótári glosszák” szempontjából, ugyanakkor figyelve az evokációkra is!

1. sor: „kandallómban” – a Madách-kúria inkább a cserépkályhát részesítette előnyben. A kandalló szó – talán archaikus jellege miatt is inkább a prágai színt idézi (főleg, ha az egész vers hangulatát próbáljuk meghatározni).

2. s.: „ingecskéjét” nem is elsősorban a birtokos személyét juttatja eszünkbe, hanem a többi nőt – alap Illyés Gyula Puszták népében írt glosszái a cselédszeretőkről.

2. s.: „Erzsi” – nyilvánvalóan Fráter Erzsébetről van szó (Andor Csaba biográfiája a bizonyíték, hogy több Erzsi nevű nőismerőse nincs).

4. s.: „öle parazsát” a színasszociáció mellett a II. szín Éváját is idézi.

5. s.: „e kísértésnek” – a visszautalás egyben a 4. sorra való visszautalás is: ez a Paradicsomra utal. A 19. századi bibliaértelmezésekben ismert volt olyan felfogás is, amely az „ősbűn”-t a szexualitásban vélte felfedezni.

6–7. s.: a „sisakrostély” és a „lovag” említése a vidéki rangos kúriák páncélját idézi – ugyanakkor a tűzellenző rácsát is.

8. s.: „szivemre” alak helyesírásában (később több szóban is előfordul a magánhangzó-hosszúság megváltoztatása) 19. századi poetia litentia (szükség esetén a költő eltérhet az 1832-es Szabályzattól – ez persze „olcsó” megoldás” [Á.K.]) játékos jelenléte, ugyanakkor utalás Madách betegségére (második személyes kapcsolat).

9. sor egésze a Tragédia XII. és XIV. színét rendező korabeli asztrofizikai álláspontokat idézi – lásd entrópia-elv!

10. s.: „biliárdasztalon” a személyes kötődés harmadik szála; tudunk az életrajzokból a biliárdasztalról.

11–12. s.: a „vad lökése” kifejezés a biliárdozás játékához kötődik – realitását nem értheti-élvezheti, aki nem játszott még ilyet. (Az utalás kevés ahhoz, hogy „európai” vagy „amerikai” jellegű biliárdban gondolkodjuk. Én az „amerikai”-ra szavaznék [vajon igazolja-e ezt a tényszerű lakberendezés?])

14., 28., 42. s.: „Alsósztregova” szerepeltetése a szerepvers lokalizálásához kell. (Érdemes elgondolkodni azon, hogy az oroszlánbarlangból kitekintő Madách „lefelé” tekintett-e kifelé. Úgy vélem, Baka soha nem járt a helyszínen, fényképről pedig ez a fizikai tér nem támasztható alá. Később visszatérünk még arra, hogy Alsósztregova Alsósztregova-e.)

15–16. s. összességében az „oroszlánbarlang” – negyedik személyes utalás.

17–19. s.: az írás, a kéziratlap jellegzetes sajátosságaira utal (részben az eddig született grafológiai elemzések, részben a mikrofilológiai munkák bizonyítják, hogy a Madách-kéziratok olvasása (és/vagy értelmezése) nem hálás feladat. (Ide kapcsolnám még a Tájkép fohásszal című vers részletét is: „… sorjáznak a havas vidék/ lapján a halovány szavak… //… // Talán te írod, Istenem, / a föld színére versedet?”)

19. s.: „krikszkrakszol” – a szó jelentése ismerős, de Baka esetében hapax legomenon (sőt, gyanítom előtte ezt az igét senki nem használta).

20. s.: az „eszme” jellegzetes reformkori szó, a Tragédiában is többször használja Madách, pl.: „Az eszme él, s a láng, mely fellobog,/ Világot késő századokra vet.” (1580–1581.)

21. s.: „prédául” – zsákmányként jelentésben; az archaikus szóval is a romantikus szerzőt (és olvasóit) „hívja elő”.

22. s.: a „vér” nem véletlenül a romantika kulcsszava, a nagy műben is hangsúlyos helyeken olvasható, pl.: „E vér közt úgy gyötör az egyedüllét.” (2269.)

23. s.: a „rézsut-fényü virradat” megfelelő ellenőrzési pont lehet a teremtett világ és a valóságos összevetéséhez: meg kell nézni az alsósztregovai kastély szobáinak fekvését Ş keleti-e. Egyébként a redőnyfény költői megfelelése a költői szóteremtés (=hapax legomenon)

24. s.: a „guillotin” francia szóalak használata nemcsak a francia forradalomra, pontosabban a jakobinus diktatúra nyaktilójára utal, hanem a reformkori fiatalság kettős francia műveltségére is: egyrészt az arisztokratikus műveltség jele volt „tudni” franciául, másrészt a forradalmi eszmék iránti érdeklődést is érzékeltette a szó (a IX. színről nem is szólva). Az ugyanitt szereplő „sovány nyakamra” ismét a személyességet emeli ki – a szerep átlényegíthetőségét támasztja alá.

26. sor francia szavai – marquis, …sans-culotte – az előbbieket egészíti ki.

27. s.: a „szaggattatom” archaikus szava a Károly-biblia hangulatát (Ószövetség) idézi.

31. s.: a „dunnaszürkeség” kiugratása nem véletlen: József Attila, Ady Endre, Krúdy Gyula szövegeit idézi – mégsem idegen a vers szövegétől.

32. s.: „Fráter Erzsi sóhaját” idézet nemcsak a személyes szálat erősíti meg, hanem a szerep időbeli behatárolását is segíti: minden bizonnyal 1854 után vagyunk.

33. s.: „Sakktábla-padlón” részben az intarziás parkettára utal, amely kiválthatta a sakktábla-asszociációt, részben pedig a sakkozási kedvre, ismeretre (ismét a személyesség erősítésére példa).

34. s.: „Bevégezetlen játszma” – ez már ön-evokáció! Baka több művében fölvázolja a maga manicheusi ihletésű transzcendencia-értelmezését: az Isten és az Ördög kettősségét, egyensúlyát. Ilyen művei például: Vasárnap délután, Isten a városban vagy a csodaszarvas pusztulása, Körvadászat stb.

35. s.: az „Úr” és „Lucifer” szerepeltetése az előbbiek mellett ismét a Tragédiára történő utalás. (Eldönthetetlen kérdés: tudott-e Baka arról, hogy Luczifer volt az első változat címe.)

37–39. sorok részben Baka, részben Madách sakk-tudására utalnak – meglehetősen homályosan. Ha arra gondolunk, hogy „én, király”, akkor lehet, hogy az elűzött feleség lenne a „királynő”. Csakhogy ez nem egyértelmű: a korbeli szóhasználatban e királynő lehetne akár Magyarország (lásd a Patrona Hungariae megszemélyesült alakja), akár a Szabadság is (lásd Vajda Péter verse – Szabához –, vagy a kortárs képzőművészek allegorikus ábrázolásai). A „bástyáim közt” ráadásul a kastély építészeti kialakítására is utal.

40. s.: az „Űr” és az „eszkimó-homály” egyértelműen az ismert Tragédia-színekre utalnak. (Föltételezhető, hogy a versbéli Madách fejében ezek terve már készen áll, csak a végleges lejegyzés hiányzik – ismét kérdés, hogy Baka mennyit tudott a Tragédia keletkezéséről és Madách életének mikrofilológiai adatairól.)

41. s.: A „Napok: csontbolygók” Vörösmartyt asszociálja (s Baka István Vörösmarty-verseit – erről bővebben a tanulmánykötetben).

Aki szeret bíbelődni az akusztikai hatásokat hordozó stíluselemekkel, az majd igazolni fogja állításomat: a 197 szóalakot (2 – 63 – 67 – 65) fölöslegesen vizsgáltuk a magánhangzó–mássalhangzó, a zöngés– zöngétlen, a magas–mély, a hosszú–rövid, a „hangzós” és „kevésbé hangzós” minőségek egymáshoz való viszonyítása alapján. A Baka-vers nem itt hordozza stílusértékeit. A zeneiségre egyébként nagyon is adó Baka kivételesen nem az akusztikai hatással dolgozik. A verselési, rímelési kötelezettségeit is háttérbe helyezi, noha a költő erre mindig sokat adott (lásd nyilatkozatai); de hát itt nem a ritmika hordja a jelentést (igaz, Madách sem volt az a kiemelkedő verselő).

Még figyelmezni lehetne arra, hogy a 197 szón belül milyen a névszók és igék aránya – de aki figyelmesen végigolvassa ismét a verset, annak be kell látnia, hogy a nominális stílushoz rendelt „statikusság” sem az elégikusságot, sem az egyéb járulékos jelentéseket nem hordozza, nem magyarázza. (Kicsit iskolásnak tűnhet a megközelítés, de az ismeretlen megismeréséhez a legbiztonságosabb út a bevált módszerek kipróbálása.)

Úgy gondoljuk, hogy a kései Baka-vers értelmezéséhez a stilisztikai többletjelentést leginkább hordozó költői képeket és alakzatokat kell
megvizsgálnunk! Baka költészetének meghatározó sajátossága a költői képek meghatározó szerepe.

Vegyük sorra ezeket:

1., 2. s.: egytagú metafora („Fény-árnyait” Ş a parázs)

2., 2. s.: hasonlat („mint…”)

3., 2. s.: faj-nem felcserélésén alapuló szinekdoché („ingecskéjét”)

4., 3. s.: rész-egész szinekdoché („felizgatott ujjak”)

5., 4. s.: megszemélyesítés („megvillantja”)

6., 4. s.: egytagú metafora („megvillantja”)

7., 4. s.: kéttagú metafora („öle parazsát”)

8., 2–4. s.: komplex költői kép (a „fény-árnyai”-val indul és a női ölre utalással ér véget)

9., 6–7. s.: egytagú metafora („sisakrostélyon át”)

10., 7. s.: egytagú metafora” („koromszemű lovag” Ş szén)

11., 8. s.: megszemélyesítés („les rám”)

12., 8. s.: metatézis („les rám” – tkp. én nézem)

13., 8. s.: rész-egész szinekdoché („szivemre”)

14., 8. s.: megszemélyesítés („céloz”)

15., 8. s.: egytagú metafora („dárdafénye” Ş tűzfény)

16., 8. s.: ok-okozati metonímia („dárdafénye”)

17., 6–8. s.: komplex költői kép: a lovag-képzet behozatala

18., 9. s.: kéttagú metafora („jeges-fehér”)

19., 9–10. s.: egytagú metafora („bolygók” Ş biliárdgolyó)

20., 9. s.: ok-okozati metonímia („hülö veres”)

21., 9. s.: egytagú metafora („veres” Ş véres szín)

22., 9–10. s.: egytagú metafora („nap” Ş biliárdgolyó)

23., 10. s.: megszemélyesítés („hevernek”)

24., 11. s.: rész-egész szinekdoché („akarat”)

25., 11. s.: ok-okozati metonímia („akarat”)

26., 11–12. s.: egytagú metafora („vad”)

27., 12. s.: egytagú metafora („pályájukon”)

28., 13. s.: megszemélyesítés („mozdulnak”)

29., 9–13. s.: allegória (biliárd – teremtés)

30., 9–13. s.: komplex költői kép is

31., 14. s.: megszemélyesítés („alszik”)

32., 14. s.: faj-nem fölcserélésén alapuló szinekdoché („völgyben”)

33., 14. s.: térbeli metonímia („Alsósztregova”)

34/1., 15. s.: egytagú metafora („tompa”)

35/2., 16. s.: kéttagú metafora („boltív… menny”)

36/3., 16. s.: egytagú metafora („silány”)

37/4., 16. s.: allegória (az egész „paródiája”)

38/5., 17. s.: kéttagú metafora („mezők … papírlapok”)

39/6., 18. s.: egytagú metafora („fagyán” Ş fehér és új)

40/7., 17–18. s.: metatézis („havas… fagyán”)

41/8., 18. s.: megszemélyesítés („ropog”)

42/9., 18. s.: egytagú metafora („ropog”)

43/10., 18. s.: rész-egész szinekdoché („tollam”)

44/11., 18. s.: ok-okozati metonímia („tollam”)

45/12., 18.s.: elhomályosult egytagú metafora („tollam” Ş madártoll Ş írószerszám)

46/13., 18. s.: egytagú vagy kéttagú metafora („tájra”)

47/14., 19. s.: megszemélyesítés („krikszkrakszol”)

48/15., 19. s.: egytagú metafora („krikszkrakszol”)

49/16., 19. s.: egytagú metafora („róka-űzte” – íráskép)

50/17., 19. s.: egytagú metafora („nyúlnyomot” – íráskép)

51/18., 19–20. s.: kéttagú metafora („nyúlnyomot: verssorokat”)

52/19., 19–20.s.: egyes szám–többes szám fölcserélésén alapuló szinekdoché („nyúlnyomot: verssorokat”)

53/20., 20. s.: megszemélyesítés („menekül”)

54/21., 20. s.: fej–nem fölcserélésén alapuló szinekdoché („eszme”)

55/22., 21. s.: megszemélyesítés („felbukik”)

56/23., 21. s.: hasonlat („prédául esve”)

57/24., 22. s.: megszemélyesítés („fröcskölnek”)

58/25., 22. s.: egytagú metafora („fröcskölnek”)

59/26., 22. s.: hasonlat („mint a vér”)

60/27., 16–22. s.: komplex költői kép

61/28., 23.s.: elhomályosult egytagú metafora („rézsut”)

62/29., 23. s.: egytagú metafora (rézsut-fényü”)

63/30., 24. s.: megszemélyesítés („zuhan”)

64/31., 24. s.: rész-egész szinekdoché („nyakamra”)

65/32., 25. s.: elhomályosult kéttagú metafora („fűrészpor”)

66/33., 25. s.: megszemélyesítés („issza be”)

67/34., 25. s.: rész-egész szinekdoché („szavaimat”)

68/35., 25. s.: ok–okozati metonímia („szavaimat”)

69/36., 22–25. s.: komplex költői kép

70/37., 26. s.: egytagú metafora („nyúl marquis”)

71/38., 26. s.: egytagú metafora („róka-sans-culotte-fogakkal”)

72/39., 26. s.: lánc-metafora („róka-sans-culotte-fogakkal”) – lásd Varga Magdolna dolgozata (in. u. ő.: A lánc-metafora nyomában [Gondolatok Baka István metaforáinak sajátosságairól]. Forrás 1996/5. és Adalékok a stilisztika tanításához: egy komplex kép költői vizsgálata. In. A szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Kollégium évkönyve 1897–1997. Szeged, 1997. 428–433.)

73/40., 27.s.: egytagú metafora („szaggattatom”)

74/41., 26–27. s.: komplex költői kép

75/42., 28. s.: megszemélyesítés („alszik”)

76/43., 28. s.: időbeli metonímia („télben”)

77/44., 28.s.: egytagú metafora („télben” Ş értsd az 1850-es évek elnyomása)

78/45., 28. s.: térbeli metonímia („Alsósztregova”)

79/1., 29. s.: egytagú metafora („hamvad”)

80/2., 29. s.: megszemélyesítés („leroskad”)

81/3., 30. s.: megszemélyesítés („pillant”)

82/4., 30. s.: egytagú metafora (lehetne hasonlat is: „szemrehányón”)

83/5., 30. s.: egytagú metafora (lehetne megszemélyesítés is)

84/6., 31. s.: megszemélyesítés („marad”)

85/7., 31. s.: szinesztézia („langyos dunnaszürkeség”)

86/8., 31. s.: kéttagú metafora („dunnaszürkeség”)

87/9., 31. s.: rész-egész szinekdoché („dunnaszürkeség”

88/10., 31. s.: faj–nem fölcserélésén alapuló szinekdoché („dunnaszürkeség” Ş egy életforma és életmód)

89/11., 32. s.: megszemélyesítés („elfojtja”)

90/12., 32. s.: egytagú metafora („elfojtja”)

91/13., 32. s.: rész-egész szinekdoché fölcserélése („sóhaját”)

92/14., 33.s.: kéttagú metafora („sakktábla-padlón)

93/15., 33–34. s.: kéttagú metafora („asztal és székek… figurái”)

94/16., 37. s.: hasonlat („akárha”)

95/17., 37. s.: egytagú metafora („bástyáim” -értelmezhetetlen: az új kastély tornyai vagy érveinek (és másokéinak) nehézségei

96/18., 38. s.: egytagú metafora („toporgok”)

97/19., 38. s.: kéttagú metafora („én, király’”)

98/20., 39. s.: egytagú metafora („elhullott”)

99/21., 39. s.: egytagú metafora („királynő” Ş figura [?], Fráter Erzsi [?] vagy az anya [?])

100/22., 40. s.: megszemélyesítés („jő”)

101/23., 40. s.: faj–nem fölcserélésén alapuló szinekdoché („Űr” az egész mű helyett)

102/24., 40. s.: faj–nem fölcserélésén alapuló szinekdoché („eszkimó-homály” az egész mű helyett)

103/25., 40. s.: egytagú metafora („eszkimó-homály”)

104/26., 41. s.: kéttagú metafora („Napok: csontbolygók”)

105/27., 41.s.: elhomályosult anyagbeli metonímia vagy egytagú metafora („…csontbolygók”)

106/28., 41. s.: egytagú metafora („napok” Ş időtartam és/vagy naprendszer-mag)

107/29., 41. s.: egytagú metafora („csontbolygók”)

108/30., 42. s.: megszemélyesítés („alszik”)

109/31., 42. s.: megszemélyesítés („alszik”)

110/32., 42. s.: térbeli metonímia („Alsósztregova”)

111/cím1.: időbeli metonímia („Tél”)

112/cím2.: térbeli metonímia („Alsósztregova”)

A terjedelmi korlátok, s hogy az ilyen összehasonlítás nem volt kitűzött célunk fölment bennünket az alól, hogy szókép-statisztikai vizsgálatokkal igazoljuk későbbi állításainkat. (Az összegyűjtött adatok alapján ez elvégezhető, s a tanulmánykötet megfelelő részeinél kellő hasonlítási alapot is találhatunk.) Azon mindenesetre érdemes elgondolkodni, hogy Baka István a 197 leírt szóalakhoz 112 (vagy több: lehet képzet-
tebb befogadó is!) megkülönböztethető költői képet rendelt. Mindezek mellett ajánlom a befogadók figyelmébe a versben található komplex képek újbóli elolvasását: egyszerre kapcsolódnak Madáchhoz és/vagy a Tragédiához.

Középiskolai tanulmányaink óta közhely, hogy a szóképek mellett az alakzatok hordozzák a stíluselemhez kapcsolható stílusértékek jelentős hányadát. Hogy legyen fogalmunk, e vers esetében mi a szerepe az alakzatoknak: „lajstromoztuk” azokat is!

1., 2. s.: közbevetés – csere

2., 2–3. s.: zeugma – kihagyás (a „kiejti” hozzárendelései)

3., 5. s.: felkiáltás

4., 6–7. s.: szótöréses enjambement

5., 7–8. s.: enjambement

6., 9. s.: halmozás – ismétlés

7., 9–10. s.: zeugma – kihagyás (a „hevernek” hozzárendelései)

8., 13. s.: kérdés

9/1., 15–16. s.: halmozás – ismétlés

10/2. 15–16. s.: enjambement

11/3., 16. s.: közbevetés – csere

12/4., 17–18. s.: enjambement

13/5., 18–19. s.: enjambement-nal kapcsol össze versszakot!

14/6., 19–20. s.: zeugma – kihagyás (a „krikszkrakszol” hozzárendelései)

15/7., 21–22. s.: inverzió – csere

16/8., 22. s.: közbevetés – csere

17/9., 23–24. s.: enjambement

18/10., 23–24. s.: zeugma – kihagyás (a „zuhan” hozzárendelései)

19/11., 23–24. s.: kérdés

20/12., 27.s.: közbevetés – csere

21/1., 29. s.: zeugma – kihagyás (a „fenyőhasáb” hozzárendelései)

22/2., 29. s.: halmozás – ismétlés

23/3., 29. s: részletezés – ismétlés

24/4., 30. s.: halmozás – ismétlés

25/5., 30. s.: zeugma – kihagyás (tkp. a „fenyőhasáb” hozzárendelései)

181

26/6., 32. s.: közbevetés – csere

27/7., 34. s.: közbevetés – csere

28/8., 35. s.: zeugma – kihagyás (a „játszik” hozzárendelései)

29/9., 36. s.: zeugma – kihagyás (a „feldöntöttek” hozzárendelései)

30/10., 35–36. s.: zeugma – kihagyás (az „Úr és Lucifer” hozzárendelései)

31/11., 36. s.: halmozás – ismétlés

32/12., 36. s.: közbevetés – csere

33/13., 37–38. s.: enjambement

34/14., 37–38. s.: inverzió – csere

35/15., 38–39. s.: enjambement

36/16., 38–39. s.: közbevetés – csere

37/17., 38–39. s.: zeugma – kihagyás (a „királynő” vonzatai)

38/18., 38–39. s.: halmozás – ismétlés

39/19., 40. s.: zeugma – kihagyás (a „jő” vonzatai)

40/20., 40. s.: halmozás – ismétlés

41/21.,41. s.: zeugma – kihagyás (a „gördülnek” vonzatai)

42/22., 41. s.: halmozás – ismétlés

43/23., 42. s.: szóismétlés – ismétlés

Lám, szemben a költői képek bőségével, a 197 szóhoz csak ennyi (43) alakzat társul. [Ennél többet találhatunk, de kevesebbet aligha.] Még ha nincs is pontos adat, akkor is belátható: nem is kell az „alakzat-erősségi” számításokat elvégeznünk! Anélkül is kiderül: a költő nem mozgósítani, befolyásolni akar, hanem a „képiesítéssel” a valamennyiünkben rejtőző Madách-élményt szeretné kibontani. [Természetesen a statisztikai stilisztika megfelelő műveletei elvégezhetőek itt is, sőt ezek viszonyításához is találhatunk adatokat a Baka-tanulmánykötet lapjain.]

Az eddigiek alapján könnyen érhet a vád: atomizáltuk, elidegenítettük a szöveget a befogadótól. Úgy gondoljuk, e kapaszkodási pontok rögzítésére szükség volt. Hogyan látjuk a lírai szöveget?

Tél Alsósztregován – olvasván a címet a művet lírai vallomásnak vélhetjük: naplóba lapozunk. (Baka szerepversei nem egyszer kapcsolódnak konkrét évszak táji megjelenítéséhez.) Nemcsak az evokációi és az E/1 igealakok miatt érezzük a lírai ént hitelesnek; az epikus háttér e
versben éppen úgy hozzátartozik a műértéshez, mint az Aeneas és Dido, a Fredman szonettjeiből és a Trisztán sebe című alkotásaiban.

Ez a hármasszonett fölfogható a Tragédia parafrázisának, az akadémiai értekezését író Madách szemszögéből (A nőről, különösen esztétikai szempontból, 1864). Ám a vers epikai, biográfiai szituációja inkább a Szontágh Pálnak írt, 1857. február 7-én kelt leveléhez köthető: már megvan „fejben” a nagy mű végső változata – s közben Fráter Erzsi hiányát érzi még az otthon és a táj rezdüléseiből. Férfi és nő, férj és feleség, házas-, ágyastárs és szellemi partner jelentésvilága feszül egymásnak a provinciális kúria belső terében, vívódva a zsenialitás és a dilettantizmus között. Baka-Madách még nem döntött semmiben, de a következmény már ismert: „…bástyáim között / Toporgok én, király, – megütközött/ helyettem és elhullott a királynő.”

A vers tárháza az önevokációknak is, melyeket a kutatók fejtenek majd föl a versszöveg szövetéből; jelzésszerűen említek kettőt: „Nyúl-marquis róka-sans-culotte-fogakkal / Szaggattatom, – futnék, de nincs hova.” (Háborús téli éjszaka, Körvadászat, Döbling) és „Sakktábla-padlón asztal és a székek – / Bevégezetlen játszma figurái;/ Ma már az Úr és Lucifer se játszik…” (Vasárnap délután, Isten a városban vagy a csodaszarvas pusztulása illetve Körvadászat).

Külön csemege a sajátos bakás kép: „róka-sans-culotte-fogakkal”, ez is egyike lesz a láncmetaforáknak. (E kép stilisztikai értelmezéséhez Varga Magdolna tanulmánya lehet támasz: Baka István stílus-sajátosságainak vizsgálata.) A láncmetaforák kevésszer fordultak elő az életműben: az első a Helsingőrben olvasható: „hal–ember–vérszaga”, a második a Döblingben: „Döbling–Magyarország–Pokol”, a negyedik láncmetaforája: „pitymallat–alkony–óborok!” a Háry János bordala harmadik versszakában.

A három petrarcai szonett önálló egységként is olvasható, ám mindegyiket összefogja a szextettek zárósora: „…alszik… Alsósztregova”. A refrénszerű zárlat módosításai az adott versrészlet belső tartalmából következnek – de hogy miért „alszik”, az nem. Baka István az Ady-reminiszcenciával („alusznak a magyar tanyák” – A téli Magyarország) végzetszerű hallgatássá varázsolja az éjjel is virrasztó költő-előd csöndjét. Ha posztmodern, akkor annyiban, hogy igenis számít a befo-
gadó műveltségi, olvasottsági tudására – s ha ezért nem posztmodern, akkor ne is legyen az.

Madách Imrétől Don Josén át Baka Istvánig – mindig más a megszólaló lírai én alakja. A költő teremtette/felhasználta figurák alkalmat adnak arra, hogy a lét sajátos szempontjait fogalmazza meg a szerző, s a befogadó újra és újra más szemszögből vizsgálja a világot. Ahogy a Tragédia átsejlik a kúriai hangulaton, úgy jelenik meg egyre több Baka-utalás, hogy a kétféle teremtett világ összeérésével az ábrázolt két világ is összemosódjon, hiszen sorskérdései is egyek. Ezt az egymásba játszatást és mégis el-különülést szolgálják a formai, poétikai ötletek, megoldások is.

Érdemes elgondolkodni a jeligén is: „Szeged Homousion”. Baka magyar szakos tanárként tudatában volt a jelige-szavak konnotációs jelentésével! Bármennyire is berzenkedett Szegedtől, e versében fölvállalta „szegediségét” – ebbe valószínűleg a Juhász Gyula írta Madách-versek ismerete is beletartozik. A „Homousion” kifejezés részben a Konstancinápolyi színre utal, részben az egyháztörténetből jól ismert ariánus eretnekségre. Messzire vezetne az az összekapcsolási kísérlet, amely a jeligéből Baka István manicheiusi világképét próbálná igazolni – megjegyzem, volna is erre esély.

A Baka István-i szöveg értelmezése alkalmat ad arra, hogy az ún. „Madách-vers” jellegzetességeiről is beszéljünk. Úgy vélem, Szigeti Csabának igaza van a Bartók-versről írt tanulmányában: az ünnepi versek általában keveset árulnak el az ünnepeltről. Ha elolvassuk Praznovszky Mihály gyűjteményét (a Fráter Erzsi Szimpóziumra készülve szükséges is volt), akkor igazat adhatunk a különféle kultuszokat vizsgáló szerzőknek (Szigeti Csaba – Bartók Béla, Varga Magdolna – Szent Gellért, Árpás Károly – Fráter Erzsébet, Praznovszky Mihály – Szendrey Júlia stb.): hiba lenne esztétikai és irodalomtörténeti követelményeket állítani az alkalmi vers elfogadásával kapcsolatban.

Baka István Madách-verse, a Tél Alsósztregován akkor „működik” jól, ha arra késztet:

a) ismerkedjünk meg Madách Imre életrajzával (lásd Andor Csaba: A siker éve: 1861. Madách Imre élete)

b) olvassuk el Madách Imre életművét [lásd a Halász Gábor-féle összes mellett a CD-ROM-ot: Az ember tragédiája. Bp., 2000.]

c) ismerkedjünk meg Baka Istvánnal (Az idézett tanulmánykötet mellett Fried István és Füzi László tanulmánygyűjteményét ajánlhatjuk – Árnyak között mulandó árny. Szeged, 1999, Búcsú barátaimtól. Baka István emlékezete. Bp., 2000.)

d) olvassunk Baka István-műveket (lásd Tájkép fohásszal. Pécs, 1996.)

Baka Madácha egyedül van. Hiányzik neki a társ, a nő – érdekes, hogy sem Szontághot, sem az anyját nem veszi a kitalált szituációba a szerző. A bakai Madáchnak kétségei vannak önnön tehetségéről, nem tudja, képes lesz-e óriási ötletét annak megfelelő monumentális műbe önteni. Baka–Madách beteg, s nem tudja: kap-e a sorstól, Istentől lehetőséget befejezni elképzeléseinek megfelelően a művet. Mindettől – és mindentől – függetlenül Baka István=Madách Imre meg fogja írni Az ember tragédiáját, hiába „alszik… Alsósztregova.” (Ráadásul van egy köldökzsinórnyi valóságalap is: a vers „előképe” lehet A téli éj dicsérete című Zsuzsi-vers [Andor 2000.: 173.].)

És a mi Madáchunk? Vajon miért ismerünk rá a vers alanyára? Korábban összeszedtük azokat az életrajzmorzsákat, költői evokációkat, egyéni asszociációkat, amelyek számunkra, a költeményről beszélők számára bizonyítják, hogy Baka István verse „Madách-vers”. Ám a befogadóknak maguknak kell megbizonyosodni, Tamás módjára! Ez még hátra van.