Bene Kálmán

Az ember tragédiája felépítése

Az ember tragédiájáról köztudott, hogy mind concepcióban, mind compositioban¹ igen jeles mű, s éppen ezért már igen sokan próbálták fel- és kifejteni ennek a zseniális építménynek az összetevőit, az értelmezők többsége foglalkozik a mű kompozíciójával² sőt, önálló tanulmányok is születtek a mű szerkezetéről, illetve szerkezeteiről.³ Bizonyára tanulságos lenne ezek ismertetése, szembesítése, de a Madách-irodalmat jól ismerő szimpózium-közönségnek valószínűleg nem sok újat tudnék mondani. Ehelyett előadásomban kissé földhözragadtan közelítem meg a témát, megpróbálom Madách művének külső szerkezetét bemutatni. Méghozzá úgy, hogy a költő által 15 színre tagolt drámai költeményt megkísérlem további elemeire bontani: a drámai költemény műfajnak megfelelően két irányból vizsgálva a művet: a dráma felől mint színek, jelenetek összességét, a költemény, azaz a líra oldaláról pedig mint lírai versekből, versciklusokból összeálló virtuális verseskötetet.

Ha a Tragédia drámai felépítését nézzük, a színekről, összefüggéseikről szinte már mindent leírtak. Ismert a keret- és álomszínek, az álom az álomban fogalma, a történelmi múlt, jelen és az utópisztikus jövő képeinek megfelelő színek tekintetében is teljes a közmegegyezés, s minden Madáchcsal alaposan foglalkozó diák hallott már a tézis–antitézis–szintézis triádáiról. Nem találkoztam viszont még a kisebb drámai építőkockák, a színekben elkülöníthető (a szerző által el nem különített) jelenetek pontos meghatározásával. Ezért első lépésként a jelenetekre bontást végeztem el. Egy jelenetben a színpadon tartózkodó szereplők azonosak. Új szereplő színrelépésével egy új jelenet kezdődik. Nem tekintem viszont új jelenetnek, ha egy epizódszereplő a jelenet közben távozik a színről, mert ebben az esetben túlzottan felapróznánk a művet. A jelenetek beosztását elvégezve⁴ 72 jelenetet sikerült elkülönítenem, az első mellékletben ezeket sorra pontosan közlöm, megjelölve a jelenet egyéni és csoportos szereplőit. A jelenetek táblázatának elkészítése több érdekes kérdést vetett fel, s néhány új megközelítési szempontot is adhat a Tragédiával foglalkozóknak. Ezek a következők:

– a dráma szereplőinek csoportosítása, száma,

– a jelenetek hosszúsága, arányai, a terjedelem kérdései,

– a színek, jelenetek alapján egy új szerkezeti modell bemutatása.

Már Madách is megszámolta műve szereplőit, s elkülönítette egyéni és csoportos szereplőkre ismert vázlatlapján.⁵ Mivel a jelenetek elhatárolásának az alapja is a benne fellépő szereplők változása, magam is elvégeztem ezt a műveletet. Madách nyomán a néma és megszólaló szereplőket is külön számoltam, s így ez összevethető volt Madách kimutatásával. A költő nem számolta külön Ádám, Éva és Lucifer reinkarnációit az álomszínekben – holott ezek a „jelmezek” többé-kevésbé új szereplőt is jelezhetnek, gondoljunk különösen Éva sokszínű jellemére, vagy az Ádám által az álomban átélt történelmi alakoknak a keretszínek mitológikus hőseitől eltérő vonásaira. A 26 álomfigura (felsorolásukat ld. az 1. sz. melléklet végén!) tehát, bizonyos szempontból, hozzászámolható a Tragédia szereplőgárdájához. Az álomszínekben nem egységesen 3–3 korabeli jelmezről, szerepről van szó: a sokat hangoztatott párizsi két Éva mellett kettő van Londonban is, hiszen a szín végén a paradicsomi Éva magasodik fel. Ádám és Lucifer is az „örök” Ádám és Lucifer néhol, így nincs a kor jelmezében a londoni Towerben, az űrjelenetben és a jégvidéken.

Egyéb eltérések is vannak: ha elfogadjuk Madách nyomán, hogy a differenciálatlan nagy csoport (pl. a londoni nép) mellett ugyanabban a színben kisebb csoportok is (pl. rendőrök, zenészek Londonban stb.) külön-különvehetők, akkor néhány csoporttal ki kell egészítenünk a madáchi listát. Szerintem felsorolandó még itt az athéni polgárok, a konstantinápolyi polgárok, a londoni kar, a londoni polgárok – ugyanakkor nem találok utalást a Madách vázlatlapján szereplő kéjhölgyek csoportjára. (A szövegben csak egy kéjhölgy van, s a római szín szereplői is egyéni arccal bíró, „nevesített” kurtizánok.) Tehát négy csoporttal több szerepel az én kimutatásomban, Madáchnál viszont van egy többletcsoport. Ugyanez érvényes a néma egyéni szereplőkre is. Madáchnál ilyen kettő van: a halál nemtője és a második anya a falanszterből – holott szigorúan véve hat, bizonyos értelemben nyolc ilyen szereplő mutatható ki a Tragédiában: A halál nemtője, Sergiolus gladiátora, Catulus gladiátora, egy másik anya a falanszterben, Éva gyermeke és a másik anya gyermeke a falanszterben. A két vitatható: a múmia és a pestises halott, akiknek dramaturgiai szerepe ugyan megkérdőjelezhetetlen, tényleges szereplő volta már inkább. A legnagyobb csoportban, a megszólaló egyéni szereplők esetében is van eltérés, 85 név megegyezik, ám a jelenetek beosztásába hárommal több szereplőt vettem fel. A londoni színben van egy TÖMEGBŐL szereplő-megnevezés is, ez az ismeretlen egyéni megszólaló, hiszen a tömegek szószólóit (1., 2. mesterlegény, 1., 2., 3., 4. tanuló stb.) Madách is egyéni szereplőknek számítja. (A párizsi NÉPTÖMEG szereplőmegnevezés viszont csoportot jelent.) A londoni sírjelenetben sírverset mond a TANULÓ és a MUNKÁS is, nincs jelezve, hogy valamelyik számmal jelölt előző megszólaló szállna itt sírba. Felfogható tehát úgy is, hogy a tanulók és munkások közül egy újabb szereplő lépett elő. (Apró érdekesség: az ELITÉLT a sírjelenetig néma szereplő, itt viszont elmondja a maga sírversét.)

Összegezve tehát a jelenetek lebontása alapján szerintem Madách vázlatlapjának összegezése, a 125 szereplő helyett 132 (ha a fent ismertetett vitatható eseteket is beszámítom: 137) szereplője van a Tragédiának, melyhez még a három főhős átváltozásai 26 nevet tehetnének hozzá.

A jelenetek belső felépítése igen sokféle. Ilyenek pl.

– a hosszú, statikus jelenetek, mint az első szín egyetlen jelenetének tablója, amely szinte megismétlődik a zárószín 3. jelenetében,

– az álomszínekben a szinte akciómentes, tisztán filozófiai kommentárok, dialógusok az egyes színek elején vagy végén (ilyen többek közt az első egyiptomi, az utolsó konstantinápolyi és az első londoni jelenet),

– a drámai cselekvést is tartalmazó tömegjelenetek, mint Bizánc máglyára kísért eretnekeinek fellépése (7. szín 4.), vagy Danton szónoklata a párizsi nép előtt (9. szín 1.),

– vagy a szintén akciót tartalmazó kisebb „kamarajelenetek”, mint a londoni szín mozaikjai, forgószínpadszerűen, szinte egy filmvágó tehetségével összemontírozott képsorok.

– Nagyon érdekes, szintén a filmek megosztott helyszínű, párhuzamosan játszódó jeleneteire emlékeztet az athéni és az első prágai színben a férj és a feleség külön szféráinak egymásra rímelése. Az előbbiben Lúcia és Kimon áldozata a szentélyben és a Miltiádész elleni összesküvés az agórán váltakozik, míg az utóbbiban a Kepler a csillagásztoronyban mereng sorsáról, feleségéről, mialatt Borbála a kertben az udvaronccal flörtöl.

A 72 jelenet átlagos sorhosszúsága 57,5 sor. 15 száz sort meghaladó nagyobb jelenet mellett 6 nyúlfarknyi, tízsorosnál rövidebb jelenet van csupán. Igen érdekes a színek és a benne szereplő jelenetek arányos megoszlása: a 4 keretszínben, a mítoszok korában, az eposzok és szent könyvek világában, e fogalmakhoz illeszkedve, vannak a hosszabb jelenetek, összesen kilenc. A 11 álomszín közül az első három, ókori szín 15, már tehát átlagban rövidebb jelenetből áll. A ködbevesző múlt meséi, a görög dráma kora ez. A következő 4–4 színben már 24–24 jelenet van, elvileg tehát még rövidebbek a jelenetek, szinte jelezvén a gyorsuló időt. A középkor és újkor négy színe a hősmondáktól a romantikus regényekig s a német filozófiáig, a megismerhető, átélhető történelmi múlttól a jelenig terjedő időszak bemutatása. Az utolsó négy álomszínben a kapitalista madáchi jelentől az utópisztikus jövőbe jutunk el, a realizmustól az avantgarde-on át a művészet, sőt, az ember haldoklásáig. Érdekes módon a két utolsó álomszínben ismét közeledni látszunk a mítikus világhoz:
az űrjelenet már-már a keretszínek biblikus helyszíneihez közelít, a jégvidék a harmadik szín párja, szinte negatív lenyomata. Ennek alapján a következő szerkezeti modellt állítottam fel:

Keretszínek (mítoszok, az idők kezdete):

4 szín (1, 2, 3. és 15.), 9 jelenet

Álomszínek: Az ókor (mesék szintje, a régmúlt):

3 szín (4–6.), 15 jelenet

Középkor és újkor (mondák és a valóság szintje, a múltból a jelenbe)

4 szín (7–10.) 24 jelenet

Madách kora és a jövő (a valóság és az utópia szintje, a jelenből a jövőbe)

4 szín (11–14.) 24 jelenet

———————————————

15 szín 72 jelenet

Egyetlen megjegyzést szeretnék még hozzáfűzni a külső drámai szerkezet itt vázolt modelljéhez: a jelenetek beosztása utólagos, sem a szerző, sem a drámai első szövegkritikusai nem gondoltak ezzel. Lehet, hogy valaki az egészet túl konstruáltnak, az egyes határok megvonását önkényesnek, esetleg tévesnek tartja. Mégis, azt hiszem, érdekes következtetések vonhatók le az itt vázolt modellből még azon túl is, amit magam jeleztem. Örülnék, ha elgondolásomat továbbfejlesztenék, esetleg, ha kell, javítanák mások is.

Ha a drámai külső szerkezet tekintetében színházi dramaturgok már végeztek esetleg ehhez hasonló beosztást, elnézést kérek, ha úgy tűnt, hogy feltaláltam ismét a spanyolviaszt. A műfajmegjelölés második felének, a költeménynek külső szerkezetét, a Tragédiának, mint lírai alkotásnak a felépítését viszont, azt hiszem, nem sokan vizsgálták még úgy, ahogyan most ezt Önöknek megkísérlem felvázolni.

A drámai felépítésnél a helyszínek, szereplők számbavétele, a kialakítható jelenetek elhatárolása a fontos – a költeményben az érzelmeket, gondolatokat megjelenítő költői szöveg. Ezért első lépésként kitöröltem a drámából a szereplők neveit, a helyszínjelzéseket, szerzői utasításokat – s mint egyetlen hosszú verset olvastam el a Tragédiát. (A tiszta szöveget a szimpózium hallgatóinak rendelkezésére bocsátom. A 2. sz. melléklet, terjedelmi okok miatt csak egy rövid mintát tartalmaz ebből.) Nagyon nagy élmény volt így végigolvasni Madách művét.

Később azt gondoltam, próbáljuk meg a szövegben elkülöníteni a cselekményt előrevivő dialógusokat a tisztán költői, lírai kommentároktól, képektől.
Vastag betűvel jelöltem azokat a sorokat, mondatokat, amelyek érzésem szerint inkább a lírához állnak közel, s elkülönítettem a „drámát” a „költeménytől”. (Persze, ez az elkülönítés csakis szubjektív lehet, hiszen a két elem keveredik egymással. Mégis, többé-kevésbé meghatározható, hogy az egyes mondatokban, egységekben a líra, vagy a dráma dominál.) Az így kapott kettéválasztott szöveg érdekessége, hogy a Tragédia kimondott közel 23 ezer szavából (a teljes szókincs, szereplőnevekkel, szerzői utasításokkal valamivel meghaladja a 26 ezret) mintegy 12 ezer, tehát a szöveg nagyobbik fele sorolható a lírai elemhez.

Amikor a „leválasztott” szöveget, mint egyetlen nagy bölcseleti költeményt olvastam el, még inkább igazat adtam azoknak az irodalomkritikusoknak, akik Madáchot a magyar irodalom legnagyobb költői közé sorolják, a Tragédia lírai jellege folytán. (Ezt a szöveget is mellékeltem, a szimpózium hallgatóinak betekintésre rendelkezésre bocsátom. A 3. sz. melléklet egy rövid mintát tartalmaz ebből a szövegből.)

Tovább játszva a lehetőségekkel azt a felfedezést tettem, hogy miképp a színekből jelenetek bonthatók ki, a lírai szövegmasszából kerek önálló versek alakíthatóak ki: himnuszok, dalok, ódák, elégiák, epigrammák, ars poetica és persze főként gondolati költemények. Mi lenne ha, Madách drámájának szövegét költeményekké, lírai ciklusokká szerveznénk – vetődött fel bennem a kérdés. Nem szentségtörés-e ez az átalakítás? Némi habozás után úgy döntöttem, hogy a Tragédia már annyi értelmezést, színpadi-, film-, operafeldolgozást, szállóigékre redukálást, még Madách-szimpóziumokat is átélt és túlélt, hogy az én ötletem sem árthat meg néki. Úgy gondolom: én is játszhatok, forgathatom, még fel is forgathatom ezt a szöveget.

Így jött létre a Tragédia lírai kötetté alakítása, s azt hiszem, nem volt hiábavaló a játék. A műfajok mentén lírai ciklusokká szervezett Madách-verseket szándékomban áll kiadni, némi csiszolás és átgondolás után. A Tragédiából „kibontott” 172 különböző műfajú vers (+50 egysoros) minden sorát, minden szavát Madách Imre írta le – s mégis azt remélem: sokan a felfedezés örömével olvassák majd ezeket a csodálatos verseket, melyeket költeményekké, műfaji ciklusokba szabdaltam és rendeztem. A cikluscímek lírai műfajokra utalnak, a versek elé zárójelbe tett címek az én olvasmánynaplómnak, műértelmezésemnek dokumentumai. S ez a címadás is játék, a zárójelbe-tétel jelzi: az összeállító korántsem tartja címeit, témamegjelöléseit Madách szövegével azonos értékűnek.

A Tragédia másik külső felépítménye tehát ez lenne: szabályos, zárt költeményekké rendezhető lírai ciklusok, a Tragédia dalai című elképzelt verseskötet.

Befejezésül engedjék meg, hogy közzétegyek itt néhányat (ciklusonként egy-egyet) ezekből a régi-új Madách versekből.

A Himnuszok, zsoltárok ciklusból:

(A Tűz himnusza)

S ki állna ellent a csábnak, midőn

Szikrázva, bőgve a vadult elem,

A láng ezer nyelvével vesz körül,

Elérni kíván, hogy megsemmisítsen:

S ott állni bátran, szítani tovább,

Jól tudva, hogy hatalmunkban vagyon. –

Nem ismered te a tűznek varázsát,

Ki csak fazék alatt isméred azt.

…holnap újra szítom a tüzet.

A Kórusok, dalok ciklusból:

(A kéjhölgy dala)

Sárkányoktól is kivívták

Egykoron az aranyalmát –

Almák még most is teremnek,

A sárkányok rég kivesztek:

Bamba, aki nézi, nézi,

És letépni nem merészli. –

Az Epigrammák, gnómák ciklusból:

(Szülői büszkeség)

Nem messiás-é minden újszülött,

Fénylő csillag, mely feltűnt a családnak,

S csak későbben fejlik szokott pimasszá.

A Gondolati költészet, filozófiai disputák c. ciklusból:

(A törvények súlyáról)

Mi könnyü törvényt írni pamlagon –

Könnyű itélni a felűletesnek,

És mily nehéz, ki a szivet kutatja,

Méltányolván minden redőzetét.

Ily elvek mellett pör nem érne véget.

A rosszat, mert rossz, senki nem cselekszi,

Az ördög is jogcímeket idéz,

S magáét véli mindenik erősbnek.

A törvénytúdós széjjelvágja a

Kuszált csomót, minek fonalait

Ezer filantróp szét nem bontaná. –

A Szerelmi ódák és elégiák c. ciklusból:

(Az elveszett Éden siratása)

Legédesebb percünkbe is vegyül

Egy cseppje a mondhatlan fájdalomnak,

Talán sejtjük, hogy az ily perc – virág,

S így hervatag.

Ah, én is érzek illyest.

S kivált, ha még dalt hallok és zenét,

Nem hallgatom a szűkkorlátu szót,

De a hang árja ringat, mint hajó,

S úgy érzem, mintha álomban feküdném:

A rezge hangon messze múltba szállnék,

Hol napsugáros pálmafák alatt

Ártatlan voltam, játszi, gyermeteg,

Nagy és nemes volt lelkem hívatása.

Bocsáss meg, őrült álomnak varázsa

Mindez. – Csókollak ismét – ébredek.

El a zenével, tánccal, émelyít

Ez örökös édesség tengere,

Keserüet kivánna már szivem.

Boromba ürmöt és fulánkot a

Piros ajakra, vészt fejem fölé.

A Különfélék c. ciklusból:

(Ha elfogy a sajt)

Midőn az ember földén megjelent,

Jól béruházott éléskamra volt az:

Csak a kezét kellett kinyújtani,

Hogy készen szedje mindazt, ami kell.

Költött tehát meggondolatlanul,

Mint a sajtféreg, s édes mámorában

Ráért regényes hipotézisekben

Keresni ingert és költészetet.

De már nekünk, a legvégső falatnál,

Fukarkodnunk kell, általlátva rég,

Hogy elfogy a sajt, és éhen veszünk.

Végül tizenkettő az ötven Egysoros-ból:

Nem adhatok mást, csak mi lényegem.

Az ebnek is eb legfőbb ídeálja.

A tett halála az okoskodás. –

Arasznyi lét, mi sietésre int.

Nem az idő halad: mi változunk.

Az ördög is jogcímeket idéz.

Még a borsón is szépet álmodom.

Szerelem és küzdés nélkül mit ér a lét?

Mindég az állat első bennetek.

Nem, nem, hazudsz, az akarat szabad.

Hiszen minden perc nem vég s kezdet is?

Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!

1. sz. melléklet: A KÜLSŐ SZERKEZET

(színek, jelenetek)

1. szín. A mennyekben. Egyéni szereplő Csoport Megjegyzés

1. jelenet 1– 153. sor

Az Úr, Gábor, Mihály, Ráfael főangyal, Lucifer

Angyalok kara

A csillagok védszellemei –N

Dőlt: a szereplő először lép színre

2. szín. A paradicsomban. Egyéni szereplő Csoport Megjegyzés

1. jel. 154– 174. (21 sor)	Éva, Ádám, Az Úr szava		Normál: a szereplő már szerepelt másik jel.-ben
2. jel. 175– 341. (167 sor)	Ádám, Éva, Lucifer, Az Úr szava, Kerub	Égi kar	Égi kar = az angyalok kara

3. szín. Pálmafás vidék a paradicsomon kívül. E. sz. Csoport Megjegyzés

1. jel.: 342– 471. (129 sor)	Ádám, Éva, Lucifer
2. jel.: 472– 485. (15 sor)	Ádám, Éva, Lucifer, A Föld szelleme
3. jel.: 486– 555. (70 sor)	Ádám, Éva, Lucifer	Nimfák – N	N: néma szereplő(k)

4. szín. Egyiptomban. Egyéni szereplő Csoport Megjegyzés

1. jel.: 556– 600. (45 sor)	Ádám mint fáraó, Lucifer mint minisztere	Fáraó kisérete – N, rabszolgák – N, felügyelőik – N	Aláhúzott: Ádám, Éva és Lucifer szerepei az álom jelenetekben
2. jel. 601– 742. (142 sor)	Ádám mint fáraó, Lucifer mint minisztere, Rabszolga, Éva mint a rabszolga neje	Fáraó kisérete – N, rabszolgák – N, felügyelőik – N
3. jel. 743– 745. (3 sor)	Ádám mint fáraó, Éva mint a rabszolga neje –N	Fáraó kisérete – N, rabszolgák – N, felügyelőik – N
4. jel. 746– 816. (71 sor)	Ádám mint fáraó, Lucifer mint minisztere, Éva mint a rabszolga neje, Múmia – N	Fáraó kisérete – N	A múmia mint „szereplő” hiányzik M vázlatlapján.

5. szín. Athénben. Egyéni szereplő Csoport Megjegyzés

1. jel.: 817– 848. (32 sor)	Éva mint Lucia, Miltiádesz neje, Kimón	Éva szolgálói – N
2. jel.: 849– 882. (34 sor)	Első a népből, Második a népből, Harmadik a népből, Első demagóg, Második demagóg, A népből, Éva mint Lucia, Miltiádesz neje, Kimón	Éva szolgálói – N, athéni nép – N, athéni polgárok – N	A jelenet példája az egyéni és csoportos szereplők keveredésének. A tömegek szószólói nálunk egyéni szereplők.
3. jel.: 883– 894. (12 sor)	1. demagóg, Erosz, 2. demagóg, 1. a népből, 3. a népből, Első polgár, / 2. a népből – N, A népből – N, Éva mint Lucia, Milt. neje – N, Kimón – N	Khariszok, Éva szolgálói, / athéni nép – N, athéni polgárok – N
4. jel.: 895– 924. (30 sor)	Éva mint Lucia, Milt. neje, 2. a népből, Második polgár, A népből, 2. demagóg, Kriszposz, Therszitész, 1. dem., 1. a népből – N, 3. a népből – N, 1. polgár – N, Kimón – N	Éva szolgálói – N, athéni nép – N, athéni polgárok – N	Nehezen dönthető el, hogy Kriszposz és Thersz. nem azonos-é a népből előlépő szereplők valamelyikével. Mi új szereplőnek vesszük.
5. jel.: 925– 944. (20 sor)	Lucifer mint harcos, 1. demagóg, 2. dem., A népből, 1. a népből, Éva mint Lucia, Milt. neje, Kimón, / 2. a népből– N, 2. polgár– N, Kriszposz – N, Therszitész – N, 3. a népből – N, 1. polg. – N	Éva szolgálói – N, athéni nép – N, athéni polgárok – N
6. jel.: 945– 1077. (133 sor)	Lucifer mint harcos, A népből, Ádám mint Miltiádesz, Éva mint Lucia, Milt. neje, Kimón, 1. demagóg, 1. a népből, 1. polgár, 2. demagóg, 2. a népből – N, 3. a népből – N, 2. polgár – N, Kriszposz – N, Therszitész – N,	Miltiádesz fegyveresei – N, Éva szolgálói – N, athéni nép – N, athéni polgárok – N
7. jel.: 1078– 1086. (9 sor)	A halál nemtője – N, / Lucifer mint harcos, Ádám mint Miltiádesz, Éva mint Lucia, Milt. neje, / Kimón – N, Kriszposz – N, Therszitész – N, 1., 2., 3. a népből – N, 1., 2. dem. – N, 1., 2. polg. – N, A népből – N.	Éva szolgálói – N, athéni nép – N, athéni polgárok – N

6. szín. Rómában. Egyéni szereplő Csoport Megjegyzés

1. jel.: 1087– 1144. (58 sor)	Catulus, Ádám mint Sergiolus, Lucifer mint Miló, Hippia, Éva mint Júlia, / Cluvia– N, Sergiolus gladiátora – N, Catulus gladiátora – N	gladiátorok – N, rabszolgák – N, fuvolások – N,	A két gladiátor mint „szereplő” hiányzik M vázlatlapjának összegzéséből.
2. jel.: 1145– 1262. (118 sor)	Catulus, Ádám mint Sergiolus, Lucifer mint Miló, Hippia, Éva mint Júlia, Cluvia	rabszolgák – N, fuvolások – N, táncosok – N
3. jel.: 1263– 1330. (68 sor)	Catulus, Ádám mint Sergiolus, Lucifer mint Miló, Hippia, Éva mint Júlia, Cluvia, Péter apostol, Egy pestises halott – N (?)	rabszolgák – N, temetési menet – N	A pestises halott mint „szereplő” hiányzik M vázlatlapjának összegzéséből.
4. jel.: 1331– 1382. (52 sor)	Ádám mint Sergiolus, Lucifer mint Miló, Éva mint Júlia	félvad csapatok (=barbárok) – N

7. szín. Konstantinápolyban. Egyéni szereplő Csoport Megjegyzés

1. jel.: 1383– 1398. (16 sor)	Első polgár, Második polgár, Ádám mint Tankréd, Lucifer mint fegyvernöke	Konstantinápolyi nép, K. polgárok – N, Kereszteslov.-ok – N
2. jel.: 1399– 1479. (81 sor)	Ádám mint Tankréd, Lucifer mint fegyvernöke	Kereszteslovagok – N,
3. jel.: 1480– 1489. (10 sor)	Ádám mint Tankréd, Lucifer mint fegyvernöke, Harmadik polgár, Negyedik polgár – 1. polgár – N, 2. polgár – N	Konstantinápolyi nép, Polgárok, Kereszteslovagok – N,	A polgárok közül többen szereplőjelöléssel meg is szólalnak.
4. jel.: 1490– 1594. (105 sor)	Ádám mint Tankréd, Lucifer mint fegyvernöke, Pátriárka, Agg eretnek, Egy barát, 1., 2., 3., 4. polgár – N	Konst. nép, Polgárok – N, Kereszteslovagok – N, Pátriárka kisérete– N, Katonák – N, Eretnekek, Barátok
5. jel.: 1595– 1662. (68 sor)	Ádám mint Tankréd, Lucifer mint fegyvernöke, Egy barát (a búcsúcédulás)	Barátok – N, Kereszteslovagok	Ez a barát nem azonos a 4. jel. barát szereplőjével.

7. szín. Konstantinápolyban. Egyéni szereplő Csoport Megjegyzés

6. jel.:1663– 1776. (114 sor)	Ádám mint Tankréd, Lucifer mint fegyvernöke, Éva mint Izóra, Heléne	Keresztes vitézek (martalócok) – N	Izóra üldözői szerintünk nem lehetnek azonosak Tankréd lovagjaival.
7. jel.: 1777– 1788. (12 sor)	Ádám mint Tankréd, Lucifer mint fegyvernöke
8. jel.: 1789– 1865. (77 sor)	Ádám mint Tankréd, Lucifer mint fegyvernöke, Éva mint Izóra, Heléne, Egy csontváz	Eretnekek kara, Barátok kara, Boszorkányok
9. jel.: 1866– 1896. (31 sor)	Ádám mint Tankréd, Lucifer mint fegyvernöke,

8. szín. Prágában. Egyéni szereplő Csoport Megjegyzés

1. jel.: 1897– 1998. (102 sor)	Első udvaronc, Második udvaronc, Lucifer mint Kepler famulusa, Rudolf császár, Ádám mint Kepler, Harmadik udvaronc, Negyedik udvaronc, Éva mint Borbála, Kepler neje.	Udvaroncok – N, Udvarhölgyek – N
2. jel.: 1999– 072. (74 sor)	Ádám mint Kepler, Éva mint Borbála, Kepler neje
3. jel.: 2073– 2076. (4 sor)	Ádám mint Kepler
4. jel.: 2077– 2140. (74 sor)	Ádám mint Kepler, Lucifer mint Kepler famulusa, Éva mint Borbála, Kepler neje, Harmadik udvaronc

9. szín. Párizsban. Egyéni szereplő Csoport Megjegyzés

1. jel.: 2141– 2200. (60 sor)	Ádám mint Danton, A tiszt, Lucifer mint bakó – N	Néptömeg (=Sans- culotte-ok), Újoncok
2. jel.: 2201– 2222. (22 sor)	Ádám mint Danton, Lucifer mint bakó – N	Néptömeg
3. jel.: 2223– 2254. (37 sor)	Ádám mint Danton, Egy sans-culotte, Márki, Éva mint márkinő, – Lucifer mint bakó – N	Nemzetőrök – N
4. jel.: 2255– 2326. (72 sor)	Ádám mint Danton, Éva mint márkinő, / Lucifer mint bakó – N	Nemzetőrök – N

9.szín. Párizs Egyéni szereplő Csoport Megjegyzés

5. jel.: 2327– 2335. (9 sor)

Ádám mint Danton, Éva mint márkinő, Egy sans-culotte – Lucifer mint bakó – N

Néptömeg,

Nemzetőrök – N

Valószínűleg azonos a 3. jelenet sans-c.-jével.

6. jel.: 2336– 2363. (28 sor)

Ádám mint Danton, Éva mint „felgerjedt pórnő” (forradalmárnő), – Lucifer mint bakó – N

Néptömeg – N,

Nemzetőrök – N,

7. jel.: 2364– 2390. (27 sor)

Ádám mint Danton, Saint-Just, Robespierre, – Éva mint „felgerjedt pórnő” (forradalmárnő) – N, Lucifer mint bakó – N

Néptömeg,

Nemzetőrök – N

Konvent-tagok – N

10. szín. Prágában. Egyéni szereplő Csoport Megjegyzés

1. jel.: 2391– 2407. (17 sor)	Ádám mint Kepler, Lucifer mint Kepler famulusa
2. jel.: 2408– 2433. (26 sor)	Éva mint Borbála, Kepler neje, [Harmadik] udvaronc	A Tragédia-szövegek nem jelölik, de a 3. udv.-ról van szó!
3. jel.: 2434– 2453. (20 sor)	Ádám mint Kepler, Lucifer mint Kepler famulusa
4. jel.: 2454– 2573. (120 sor)	Ádám mint Kepler, Tanítvány, Lucifer mint Kepler famulusa

11. szín. Londonban. Egyéni szereplő Csoport Megjegyzés

1. jel.: 2574– 2662. (89 sor)	Ádám, Lucifer	Kar	Az „álomutazók” itt még nem a kor figurái.
2. jel.: 2663– 2703. (71 sor)	Ádám mint munkás, Lucifer mint munkás, Bábjátékos	A londoni néptömeg – N	A londoni vásár tömege azonosítható a karral is, de logikusabb külön csoportként.
3. jel.: 2704– 2716. (13 sor)	Ádám mint munkás, Lucifer mint munkás, Kisleány, Egy anya, Egy ékszerárus	A londoni néptömeg – N
4. jel.: 2717– 22724. (8 sor)	Ádám mint munkás, Lucifer mint munkás, Első polgárlány, Második polgárlány	A londoni néptömeg – N, ~ polgárok – N

11. szín. Londonban. Egyéni szereplő Csoport Megjegyzés

5. jel.: 2725– 2757. (33 sor)	Ádám mint munkás, Lucifer mint munkás, Korcsmáros, Első munkás, Második munkás, Harmadik munkás	A londoni néptömeg – N, Londoni polgárok – N, Katonák – N, Munkások – N
6. jel.: 2758– 2805. (48 sor)	Ádám mint munkás, Lucifer mint munkás, Első koldus, Második koldus, Katona, Első mesterlegény, Második mesterlegény, Kéjhölgy, Zenész	A londoni néptömeg – N, Londoni polgárok – N, Katonák – N, Munkások – N Zenészek – N
7. jel.: 2806– 2876. (71 sor)	Ádám mint munkás, Lucifer mint munkás, Éva mint polgárlány, Egy árus, Másik árus, Az ifjú (Arthúr), Éva anyja, Cigányasszony	A londoni néptömeg – N, + ld. fenn!
8. jel.: 2877– 2888. (12 sor)	Ádám mint munkás, Lucifer mint munkás	A londoni néptömeg – N, + ld. fenn!
9. jel.: 2889– 2911. (23 sor)	Ádám mint munkás, Lucifer mint munkás, Első tanuló, Második tanuló, Harmadik tanuló, Negyedik tanuló	A londoni népt. – N, + ld. fenn!
10. jel.: 2912–2955. (44 sor)	Ádám mint munkás, Lucifer mint munkás, Első gyáros, Második gyáros, Cigányassz.	A londoni néptömeg – N, + ld. fenn!
11. jel.: 2956–2991. (36 sor)	Ádám mint munkás, Lucifer mint munkás, Nyegle, A tömegből	A londoni néptömeg – N, + ld. fenn!	A tömegből megszólaló hangot egyéni szereplőnek tekintjük.
12. jel.: 2992–3031. (40 sor)	Ádám mint munkás, Lucifer mint munkás, Éva mint polgárlány, Éva anyja, Cigányasszony	A londoni néptömeg – N, + ld. fenn!
13. jel.: 3032–3053. (22 sor)	Ádám mint munkás, Lucifer mint munkás, Éva mint polgárlány, Első munkás Elitélt – N	A londoni néptömeg – N, + ld. fenn!
14. jel.: 3054–3093. (40 sor)	Ádám mint munkás, Lucifer mint munkás, Éva mint polgárlány, Lovel, 1. munkás, 3. munkás	A londoni néptömeg – N, + ld. fenn!

11. szín. Londonban. Egyéni szereplő Csoport Megjegyzés

15. jel.: 3094–3097. (4 sor)

Lucifer mint munkás, Cigányasszony, Ádám mint munkás – N, Éva mint polgárlány – N

Londoni népt.– N, Rendőrök – N + ld. fenn!

16. jel.: 3098–3122. (25 sor)

Ádám, Lucifer

17. jel.: 3123–3165. (43 sor)

Ádám, Lucifer, Bábjátékos, Korcsmáros, Kisleány, Cigányasszony, Lovel, Munkás, Tanuló, Katona, Kéjhölgy, Elitélt, Nyegle, Éva mint polgárlány, Éva (az Édenből)

Kar

A munkás és a tanuló esetében nincs meghatározva, hányadik – új szereplőnek vehetők. Éva itt is kettős szerepben van!

12. szín. Egy falanszterben. Egyéni szereplő Csoport Megjegyzés

1. jel.: 3166– 3211. (46 sor)	Ádám, Lucifer
2. jel.: 3212– 3483. (272 sor)	Ádám mint falanszteri tudósjelölt, Lucifer mint falanszteri tudósjelölt, Tudós, A Föld szelleméne hangja
3. jel.: 3484– 3610. (127 sor)	Ádám mint falanszteri tudósjelölt, Lucifer mint falanszteri tudósjelölt, Tudós, Aggastyán, Luther, Cassius, Plátó, Michelangelo, Éva mint falanszteri anya, Egy másik anya – N, Éva gyermeke – N, A másik anya gyermeke – N	A falanszter lakói – N	Éva és a másik anya gyermeke mint „szereplők” hiányzanak M vázlatlapjának összegzéséből.

13. szín. Az űr. Egyéni szereplő Csoport Megjegyzés

1. jel.: 3611– 3760. (150 sor)

Ádám, Lucifer, A Föld szelleme

14. szín. Jégvidék. Egyéni szereplő Csoport Megjegyzés

1. jel.: 37613813. (53 sor)	Ádám, Lucifer
2. jel.: 3814– 3922. (109 sor)	Ádám, Lucifer, Egy eszkimó

14. szín. Jégvidék. Egyéni szereplő Csoport Megjegyzés

3. jel.: 3923– 3939. (17 sor)

Ádám, Lucifer, Az eszkimó, Éva mint az eszkimó neje

15. szín. A paradicsomon kívül.

1. jel.: 3940– 4005. (66 sor)	Ádám, Lucifer
2. jel.: 4006– 4039. (34 sor)	Ádám, Éva, Lucifer
3. jel.: 4040– 4141. (102 sor)	Ádám, Éva, Lucifer, Az Úr	Angyalok kara

Szereplők összegzése

A főszereplők szerepei az álomszínekben

4. Ádám mint fáraó, Lucifer mint minisztere, Éva mint a rabszolga neje 3

5. Éva mint Lucia, Miltiádesz neje, Lucifer mint harcos, Ádám mint Miltiádesz 3

6. Ádám mint Sergiolus, Lucifer mint Miló, Éva mint Júlia 3

7. Ádám mint Tankréd, Lucifer mint fegyvernöke, Éva mint Izóra 3

8. Lucifer mint Kepler famulusa, Ádám mint Kepler, Éva mint Borbála, Kepler neje 3

9. Ádám mint Danton, Lucifer mint bakó (néma), Éva mint márkinő, Éva mint „felgerjedt pórnő” 4

11. Ádám mint munkás, Lucifer mint munkás, Éva mint polgárlány 3

12. Ádám mint falanszteri tudósjelölt, Lucifer mint f. tudósjelölt, Éva mint falanszteri anya 3

14. Éva mint az eszkimó neje 1

össz.: 26

2. sz melléklet

A Tragédia mint egyetlen

hosszú lírai költemény (részlet)

DRÁMAI KÖLTEMÉNY

(csak a kimondott szöveg)

Drámai szöveg – dialógus, akció

Lírai szöveg – karének, betétdal és betétvers (pl. sírvers), szerelmi líra, gondolati líra (Ádám és Éva párbeszédeiből, ill. a filozófiai, bölcseleti disputák)

Dicsőség a magasban Istenünknek,

Dicsérje őt a föld és a nagy ég,

Ki egy szavával híva létre mindent,

S pillantásától függ ismét a vég.

Ő az erő, tudás, gyönyör egésze,

Részünk csak az árny, mellyet ránk vetett,

Imádjuk őt a végtelen kegyért, hogy

Fényében illy osztályrészt engedett.

Megtestesült az örökös nagy eszme,

Im, a teremtés béfejezve már,

S az Úr mindentől, mit lehelni enged,

Méltó adót szent zsámolyára vár.

Be van fejezve a nagy mű, igen.

A gép forog, az alkotó pihen.

Évmilliókig eljár tengelyén,

Mig egy kerékfogát ujítni kell.

Fel hát, világim véd-nemtői, fel,

Kezdjétek végtelen pályátokat.

Gyönyörködjem még egyszer bennetek,

Amint elzúgtok lábaim alatt.

Milyen büszke láng-golyó jő

Önfényében elbízottan,

S egy szerény csillagcsoportnak

Épp ő szolgál öntudatlan. –

Pislog e parányi csillag,

Azt hinnéd, egy gyönge lámpa,

S mégis millió teremtés

Mérhetetlen nagy világa. –

Két golyó küzd egymás ellen

Összehullni, szétsietni:

S e küzdés a nagyszerű fék,

Pályáján továbbvezetni. –

Mennydörögve zúg amaz le,

Távulnan rettegve nézed:

S kebelében milljó lény lel

Boldogságot, enyhe béket. –

Mily szerény ott – egykor majdan

Csillaga a szerelemnek,

Óvja őt meg ápoló kéz,

Vígaszúl a földi nemnek. –

Ott születendő világok,

Itt enyészők koporsója:

Intő szózat a hiúnak,

Csüggedőnek biztatója. –

Rendzavarva jő amott az

Üstökös rettentő képe:

S ím, az Úr szavát meghallva,

Rend lesz útja ferdesége. –

Jössz te, kedves ifju szellem,

Változó világgömböddel,

Aki gyászt és fénypalástot,

Zöld s fehér mezt váltogatsz fel.

A nagy ég áldása rajtad!

Csak előre csüggedetlen;

Kis határodon nagy eszmék

Fognak lenni küzdelemben.

S bár a szép s rút, a mosoly s könny,

Mint tavasz s tél, kört vesz rajta,

Fénye, árnya lészen együtt:

Az Úr kedve és haragja.

Ki a végetlen űrt kimérted,

Anyagot alkotván beléje,

Mely a nagyságot s messzeséget

Egyetlen szódra hozta létre:

Hozsána néked, Eszme!

Ki az örökké változandót,
S a változatlant egyesíted,

Végetlent és időt alkotva,

Egyéneket és nemzedéket:

Hozsána néked, Erő!

Ki boldogságot árjadoztatsz,

A testet öntudatra hozva,

És bölcseséged részesévé

Egész világot felavatva:

Hozsána néked, Jóság!

S te, Lúcifer, hallgatsz, önhitten állsz,

Dicséretemre nem találsz-e szót,

Vagy nem tetszik tán, amit alkoték?

S mi tessék rajta? Hogy nehány anyag

Más-más tulajdonokkal felruházva,

Miket előbb, hogysem nyilatkozának,

Nem is sejtettél bennök, úgy lehet,

Vagy, ha igen, másítni nincs erőd,

Nehány golyóba összevissza gyúrva,

Most vonzza, űzi és taszítja egymást,

Nehány féregben öntudatra kél,

Míg minden megtelt, míg minden kihűlt,

És megmarad a semleges salak. –

Az ember ezt, ha egykor ellesi,

Vegykonyhájában szintén megteszi. –

Te nagy konyhádba helyzéd embered,

S elnézed néki, hogy kontárkodik,

Kotyvaszt, s magát Istennek képzeli.

De hogyha elfecsérli s rontja majd

A főztet, akkor gyúlsz késő haragra.

Pedig mit vársz mást egy műkedvelőtől? –

Aztán mivégre az egész teremtés?

Dicsőségedre írtál költeményt,

Beléhelyezted egy rossz gépezetbe,

És meg nem únod véges végtelen,

Hogy az a nóta mindig úgy megyen.

Méltó-e illyen aggastyánhoz e

Játék, melyen csak gyermekszív hevülhet?

Hol sárba gyúrt kis szikra mímeli

Urát, de torzalak csak, képe nem;
Végzet, szabadság egymást üldözi,

S hiányzik az összhangzó értelem. –

Csak hódolat illet meg, nem birálat.

Nem adhatok mást, csak mi lényegem.

Dicsér eléggé e hitvány sereg,

És illik is, hogy ők dicsérjenek.

Te szülted őket, mint árnyát a fény,

De mindöröktől fogva élek én.

Hah, szemtelen! nem szült-e az anyag,

Hol volt köröd, hol volt erőd előbb?

Ezt tőled én is szintúgy kérdhetem.

Én végtelen időtől tervezem,

S már bennem élt, mi mostan létesült.

S nem érzéd-é eszméid közt az űrt,

Mely minden létnek gátjaul vala

S teremtni kényszerültél általa?

Lucifer volt e gátnak a neve,

Ki a tagadás ősi szelleme. –

Győztél felettem, mert az végzetem,

Hogy harcaimban bukjam szüntelen,

De új erővel felkeljek megint.

Te anyagot szültél, én tért nyerék,

Az élet mellett ott van a halál,

A boldogságnál a lehangolás,

A fénynél árnyék, kétség és remény. –

Ott állok, látod, hol te, mindenütt,

S ki így ösmérlek, még hódoljak-e?

Hah, pártos szellem! el előlem, el,

Megsemmíthetnélek, de nem teszem,

Száműzve minden szellemkapcsolatból

Küzdj a salak közt, gyűlölt, ídegen.

S rideg magányod fájó érzetében

Gyötörjön a végetlen gondolat:

Hogy hasztalan rázod porláncodat,

Csatád hiú, az Úrnak ellenében.

Nem úgy, ily könnyen nem löksz el magadtól,

Mint hitvány eszközt, mely felesleges lett. –

Együtt teremténk: osztályrészemet

Követelem. / Legyen, amint kivánod.

Tekints a földre, Éden fái közt

E két sudar fát a kellő középen

Megátkozom, aztán tiéd legyen.

Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy,

S egy talpalatnyi föld elég nekem,

Hol a tagadás lábát megveti,

Világodat meg fogja dönteni.

El Isten színétől, megátkozott,

Hozsán’ az Úrnak, ki törvényt hozott. –

Ah, élni, élni: melly édes, mi szép!

És úrnak lenni mindenek felett.

Érezni, hogy gondoskodnak felőlünk,

És mindezért csupán hálát rebegnünk

Ahhoz, ki nyújtja mind e kéjeket.

A függés, látom, életelv neked. –

Szomjúzom, Éva, nézd, mi csábosan

Néz e gyümölcs ránk. / Majd szakítok egyet.

Megállj, megállj, egész földet neked

Adám, csak e két fát kerüld, kerüld,

Más szellem óvja csábgyümölcseit,

S halállal hal meg, aki élvezi. –

Amott piroslik a szőlőgerezd,

Ott enyhe árnyék kínál nyúgalommal,

Ragyogó délnek tikkasztó hevében.

Csodás parancs, de úgy látszik, komoly.

Mért szebb e két fa, mint más; vagy miért

Épp ez tilalmas? / Hát mért kék az ég,

Miért zöld a liget – elég, hogy úgy van. –

Kövessük a szót, jőj utánam, Éva.

Hajolj keblemre, én meg majd legyezlek.

Hah, nő! mi ez, nem hallék még hasonlót.

Miként ha ellenséges idegen

Erő tört volna rajtunk. / Reszketek.

Az égi zengzet is elhallgatott.

Itt kebleden, úgy tetszik, hallom azt még.

Én meg, ha ott fenn a dics elborul,

Itt lenn találom azt szemedben, Ádám.

Hol is lelhetném másutt kívüled,

Kit létre is csak hő vágyad hozott,

Mint – fényárjában a fejdelmi nap –

A mindenségben árván hogy ne álljon –

A víz szinére festi önmagát

S enyelg vele, örül, hogy társa van,

Nagylelküen felejtvén, hogy csupán

Saját tüzének halvány mása az,

Mely véle együtt semmivé borulna.

Ne szólj igy, Éva, meg ne szégyeníts.

Mi a hang, hogy ha nincs, ki értené?

Mi a sugár, ha szín nem fogja fel?

Mi volnék én, ha mint visszhang- s virágban,

Benned szebb létre nem feselne létem,

Melyben saját magam szerethetem?

E lágy enyelgést mért is hallgatom? –

Elfordulok, másképp oly szégyen ér még,

Hogy a hideg számító értelem

Megírigylendi a gyermekkedélyt.

Hallgasd csak, Ádám, óh, mondd, érted-é

E kis bohó szerelmes énekét?

Én a patak zugását hallgatám,

És azt találom, szintén így dalolt.

Minő csodás összhang ez, kedvesem,

E sokszerű szó és egy értelem. –

Mit késem ennyit? fel munkára, fel,

Megesküvém vesztökre, veszniök kell.

S kétkedve állok mégis újra meg,

Nem küzdök-é hiába a tudás,

A nagyravágyás csábos fegyverével

Őellenek, kik közt mint menhely áll,

Mely lankadástól óvja szívöket,

Emelve a bukót: az érzelem.

De mit töprengek. Az nyer, aki mer.

Mit álmélkodtok? / Óh, megállj, kecses hölgy!

Engedd egy percre, hogy csodáljalak.

E mintakép milljószor újuland meg.

Ádám, te félsz? / Tőled, hitvány alak?

Ez is jó ős a büszke férfinemnek.

Üdvöz légy, szellem-testvér! / Mondd, ki vagy?

Alulról jössz-e hozzánk, vagy felülről?

Amint tetszik, nálunk ez egyre megy.

Nem tudtam, hogy van ember még kivűlünk.

Hohó! nagyon sok van még, mit te nem tudsz,

S nem is fogsz tudni. Vagy a jámbor agg

Azért teremtett volna-é porondból,

Hogy a világot ossza meg veled?

Te őt dicséred, ő téged kitart,

Megmondja, végy ebből és félj amattól,

Óv és vezet, mint gyapjas állatot;

Hogy eszmélj, szükséged nem is lehet.

Hogy eszméljek? –S nem eszmélnék-e hát:

Nem érzem-é az áldó napsugárt,

A létezésnek édes örömét

És Istenemnek végtelen kegyét,

Ki engemet tőn e föld istenévé?

Ezt tartja tán az a kis féreg is,

Mely a gyümölcsöt eszi el előled,

Meg a sas, melly a kis madárra csap.

Avagy mi tesz nemesbbé tégedet?

Egy szikra az, mely bennetek dereng,

Egy végtelen erőnek mozzanása;

S mint a pataknak egyes habjai,

Egy percre felcsillogva visszahullnak

Közös medröknek szürke mélyibe. –

Igen, tán volna egy, a gondolat,

Mely öntudatlan szűdben dermedez,

Ez nagykorúvá tenne, önerődre

Bízván, hogy válassz jó és rossz között,

Hogy önmagad intézzed sorsodat,

S a gondviselettől felmentene.

De trágyaféregül tán jobb neked

Tenyészni kis körödnek lágy ölében,

S tudás nélkűl elfogyni életeddel. –

Nagy kényelem a megnyugvás hitünkben;

Nemes, de terhes, önlábunkon állni. –

3. sz melléklet:

A Tragédia mint lírai költemény (részlet)

(DRÁMAI) KÖLTEMÉNY

Lírai szöveg – karének, betétdal és betétvers (pl. sírvers), szerelmi líra, gondolati líra (Ádám és Éva párbeszédeiből, ill. a filozófiai, bölcseleti disputák)

Ez az enyém. A nagy világ helyett

E tér lesz otthonom. Birok vele,

Megvédem azt a kártevő vadaktól,

És kényszerítem nékem termeni.

Én meg lugost csinálok, éppen ollyat,

Mint az előbbi, s így körénk varázsolom

A vesztett Édent. / Vajh, mi nagy szavat

Mondottatok ki. A család s tulajdon

Lesz a világnak kettes mozgatója,

Melytől minden kéj s kín születni fog.

És e két eszme nő majd szüntelen,

Amíg belőle hon lesz és ipar,

Szülője minden nagynak és nemesnek,

És felfalója önnön gyermekének.

Rejtélyeket beszélsz. Igérted a

Tudást, az ösztön kéjéről lemondtam

Érette, hogy, bár küzdve, nagy legyek.

S mi az eredmény. / Hát nem érzed-e?

Érzem, hogy Isten amint elhagyott,

Üres kézzel taszítván a magányba,

Elhagytam én is. Önmagam levék

Enistenemmé, és amit kivívok,

Méltán enyém. Erőm ez, s büszkeségem.

Hiú báb, mostan fittyet hánysz az égnek,

Meglátjuk szíved, villámok ha égnek.

Nekem meg büszkeségem az csupán,

Hogy a világnak anyja én leszek.

Dicső eszmény, mit e nő szíve hord,

Megörökítni a bűnös nyomort.

Mit is köszönjek néki? puszta létem?

Hisz ez a lét, ha érdemes leszen

Terhére, csak fáradságom gyümölcse.

A kéjet, amit egy ital viz ád,

Szomjam hevével kell kiérdemelnem,

A csók mézének ára ott vagyon –

Amely nyomán jár – a lehangolásban.

De hogyha a hálának csatja mind

Le is hullt rólam, bár szabad levék

Alkotni sorsom és újból lerontni,

Tapogatózva, amit tervezék –

Ahhoz segélyed sem kellett talán,

Megbírta volna azt saját erőm.

S te nem mentél meg a súlyos bilincstől,

Mellyel testem por földéhez csatol.

Érzem, bár nem tudom nevét, mi az,

Talán egy hajszál – annál szégyenebb, –

Mi korlátozza büszke lelkemet.

Nézd, ugranám, és testem visszahull,

Szemem, fülem lemond szolgálatáról,

Ha a távolnak kémlem titkait;

S ha képzetem magasb körökbe von,

Az éhség kényszerít, hunyászkodottan

Leszállni ismét a tiprott anyaghoz.

Ezen kötél erősb, mint én vagyok.

Ah, úgy te gyönge szellem vagy igen,

Ha e láthatlan pókháló, e semmi,

Mit százezer lény észre sem veszen,

S hálója közt szabadság érzetével

Fickándozik, mit csak nehány kivált

Magasb szellem sejt, még dacol veled.

S csakis ez az, mi velem bír dacolni,

Mert szellem, mint én. Vagy tán azt hiszed,

Hogy, mert elrejtve munkál s zajtalan,

Nem is erős? – Ne hidd, homályban ül,

Mi egy világot rendít és teremt,

Mert látásától megszédülne a fej.

Csak ember műve csillog és zörög,

Melynek határa egy arasznyi lét.

Hagyd megtekintnem hát e működést

– Egy percre csak, keblem, tudod, erős –,

Mely rám befolyhat, aki enmagamban

Olyan különvált és egész vagyok.

„Vagyok” – bolond szó. Voltál és leszesz.

Örök levés s enyészet minden élet.

De nézz körűl és láss szellem-szemekkel. –

Mi áradat buzog fel így körűlem

Magasba törve szakadatlanul

Hol kétfelé vál, s a földsarkokig

Vihar gyanánt rohan. / Az a melegség,

Mely életet visz a jegek honába.

Hát e két lángfolyam, mely zúgva fut

Mellettem el, hogy félek, elsodor,

És mégis érzem éltető hatását:

Mi az, mi az? elkábulok belé.

Ez a delej. / Alattam ing a föld.

Amit szilárdnak és alaktalannak

Tartottam eddig, forrongó anyag lőn,

Ellentállhatlan, melly alak után tör,

Életre küzd. Amarra mint jegec,

Emerre mint rügy. Óh, e zűr között

Hová lesz énem zárt egyénisége,

Mivé leszesz testem, melyben szilárd

Eszköz gyanánt oly dőrén megbizám

Nagy terveimben és nagy vágyaimban.

Te elkényeztetett gyermek, ki bajt

S gyönyört szerezsz számomra egyiránt,

Nehány marok porrá sülyedsz-e csak,

Míg többi lényed víz és tünde lég,

Mely még imént piroslott és örült,

S legott voltammal a felhőbe gőzölt.

Minden szavam, agyamban minden eszme

Lényemnek egy-egy részét költi el,

Elégek! – és a vészhozó tüzet

Talán rejtélyes szellem szítogatja,

Hogy melegedjék hamvadásomon. –

El e látással, mert megőrülök.

Ily harcban állni száz elem között

Az elhagyottság kínos érzetével,

Mi szörnyü, szörnyü! – Óh, miért lökém el

Magamtól azt a gondviseletet,

Mit ösztönöm sejtett, de nem becsült,

S tudásom óhajt – óh, de hasztalan.

Úgy-é, úgy-é, hasonlót érzek én is.

Ha majd te harcolsz a fenevadakkal,

Vagy én lankadva kertünk ápolom,

Körültekintek a széles világon,

És égen-földön nem lesz egy rokon,

Nem egy barát, ki biztasson vagy óvjon.

Nem így volt ám ez egykor, szebb időben.

Hiszen, ha oly kicsínyes lelketek,

Hogy fáztok ápoló gond s kéz ne’kűl,

S alárendeltség oly szükségetek:

Idézek én fel Istent számotokra,

Ki nyájasabb lesz, mint a zord öreg:

E földnek szellemét, ismérem őt

Az égi karból, szép szerény fiú. –

Jelenjél meg szellem,

Látod, nem bírsz velem,

Az ősi tagadás

Hív, hisz nem merne más.

Ki vagy te, rém – nem téged hívtalak,

A föld nemtője gyönge és szelíd.

Mit gyöngeül látál az égi karban,

Az önkörében végtelen, erős. –

Im, itt vagyok, mert a szellem szavának

Engednem kelle, ámde megjegyezd,

Hogy fölzaklatni s kormányozni más.

Ha felveszem saját képem, leroskadsz,

S eme két féreg itt megsemmisül.

Mondd hát, hogyan fér büszke közeledbe

Az ember, hogyha istenül fogad?

Elrészletezve vízben, fellegekben,

Ligetben, mindenütt, hová benéz

Erős vágyakkal és emelt kebellel.

Ah, nézd e kedves testvér-arcokat,

Nézd, nézd, mi bájosan köszöntenek,

Nincs többé elhagyottság, rengeteg,

A boldogság szállott közénk velek.

Ők adnak búnkban biztató szavat,

A kétkedésben jó tanácsokat.

Nem is kérhettek jobb helyütt tanácsot –

Kik, amint kértek, már határozátok –

Mint épp e kedves tünde alakoktól,

Kik úgy felelnek, mint kérdésetek szól:

A tiszta szívre mosolyogva néznek,

Ijesztő rémül a kétségbesőnek;

Ők kísérendnek végig száz alakban,

Százféleképpen átalváltozottan,

A fürkésző bölcsésznek üde árnya

S örökifjú sziveknek ideálja.

Mit ér, mit ér e játék csillogása,

Előttem mely foly, nem hatok belé. –

S nekem csak egy rejtéllyel több jutott. –

Könnyű neked beszélni tűrelemről,

Előtted egy öröklét van kitárva,

De én az élet fájából nem ettem,

Arasznyi lét, mi sietésre int.

Minden, mi él, az egyenlő soká él,

A százados fa s egynapos rovar.

Eszmél, örül, szeret és elbukik,

Midőn napszámát s vágyait betölté.

Nem az idő halad: mi változunk,

Egy század, egy nap szinte egyre megy.

Ne félj, betöltöd célodat te is,

Csak azt ne hidd, hogy e sártestbe van

Szorítva az ember egyénisége.

Látád a hangyát és a méherajt:

Ezer munkás jár dőrén össze-vissza

Vakon cselekszik, téved, elbukik,

De az egész, mint állandó egyén,

Együttleges szellemben él, cselekszik,

Kitűzött tervét bizton létesíti,

Mig eljön a vég, s az egész eláll. –

Portested is széthulland így, igaz,

De száz alakban újolag felélsz,

És nem kell újra semmit kezdened:

Ha vétkezél, fiadban bűnhödöl,

Köszvényedet őbenne folytatod,

Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz,

Évmilliókra lesz tulajdonod.

Ez visszapillantása az öregnek.

Tünékeny álom képei alatt;

De hogyha látjátok, mi dőre a cél,

Mi súlyos a harc, melybe útatok tér;

Hogy csüggedés ne érjen emiatt,

És a csatától meg ne fussatok:

Egére egy kicsiny sugárt adok,

Mely biztatand, hogy csalfa tűnemény

Egész látás – s e súgár a remény. –

Mért áldozod fel a nap kéjeit,

Az éjnek édes álomképeit,

És nem bizod gondját nagy terveidnek

A rabszolgára, akit az megillet,

Midőn már úgyis a széles világon

Minden dicsőség, úralom tiéd

S a kéj, mit ember elviselni bír. –

Száz tartomány bő kincse mond urának,

Neked nyit kelyhet illatos virága,

S édes gyümölcsöt csak neked növel.

Ezer hölgy keble sóhajtoz feléd:

A szőke szépség, lankadó szemével,

Finom, gyöngéd, mint játszi tünemény,

A barna lányka, lihegő ajakkal,

Égő szemében őrült szenvedéllyel –

Mind a tiéid. Sorsuk egy szeszélyed,

Mind érzi, hogy betölté hívatását,

Ha néhány perced fűszerezni tudta.

De itt e művel, mellyet alkotok,

Azt tartom, hogy megleltem az utat,

Mely a valódi nagysághoz vezet.

Művészetét a természet csodálja

S évezredekre hirdeti nevem.

Nincs földindúlás, nincs vész, mely ledöntse:

Erősebb lett az ember, mint az Isten.

Űrt érzek, mondhatatlan űrt.

vissza

Éva szolgálói – N

Konvent-tagok – N

Kar

Ze­nészek – N

Ádám mint munkás, Lucifer mint munkás, Éva mint polgárlány, Első munkás Elitélt – N

2. sz melléklet

A Tragédia mint egyetlen

hosszú lírai költemény (részlet)

Hozsán’ az Úrnak, ki törvényt hozott. –

Hallgasd csak, Ádám, óh, mondd, érted-é

3. sz melléklet:

A Tragédia mint lírai költemény (részlet)

Mit is köszönjek néki? puszta létem?

Az égi karból, szép szerény fiú. –

Zenészek – N