Krizsán László

Tallózás a Madách család levéltárában

Madách Imre életére, irodalmi és tudományos tevékenységére vonatkozó iratokat – nagyobb mennyiségben – két levéltár és két gyűjtemény őriz.

Nógrád vármegye levéltárában olyan szervesen képződött iratállagok tartalmaznak Madách-forrásokat, amelyek Madách Imre tisztviselői munkája, vagy alkalmi megyei megbízatásai során keletkeztek, illetve a megyei közigazgatásnak Madách Imrét mint megyei illetőségű személyt érintő ügyiratai.

A megyei levéltárban őrzött Madách-okmányok jelentős része forráskiadványokból ismeretes.

A Madách család levéltára¹ állandó megőrzés végett 1922-ben került a Magyar Országos Levéltárba. A családi levéltárat a XX. század elejéig a Madách család tagjai, majd a Magyar Nemzeti Múzeum őrizte. Az 1850-es évektől haláláig Madách Imre gondozta és kutatta ősei irathagyatékát. Már a családi őrizet idején kialakult egy olyan tárgyi elkülönülés az iratokban, amely személyekhez, birtoktestekhez, illetve családi vagy történelmi eseményekhez csoportosította az okmányokat. Némi módosítással ezt az irattári rendet vették át a közgyűjteményi őrzőhelyek is.

A Madách család levéltára az 1528-tól 1914-ig terjedő időszakot öleli fel. (Az 1526 előtt keletkezett okmányok külön gyűjteményben, a Q. 120. törzsszám alatt szerepelnek.) Az iratanyag 30 iratcsomót, 4,20 iratfolyómétert tesz ki.

A költő Madách Imre személyére és tevékenységére vonatkozó elkülönített iratanyag a 30. csomó 9–10., 12. tételeiben, továbbá a genealógiai, családtörténeti szakcsoportokban található.

A levéltárak mellett jelentős forrásanyagot őriznek a gyűjteményi iratlelőhelyek, így a győri Xántus János Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára.
Az akadémiai Kézirattár Madách Imre irodalmi és tudományos tevékenységének az Akadémiát és annak szerveit érintő „hivatalos” okmányokat őriz. Ezek sorában kiemelt forrásértékkel bírnak a Kisfaludy-Társaság jegyzőkönyvei, Madách Imrének a kor irodalmi életéhez és személyiségeihez fűződő kapcsolatait és a Madách család, valamint Madách Imre nevét viselő társasági szervezetek működését érintő dokumentumok.

A győri gyűjtemény anyagára jelen ismertetésünk nem terjeszkedik ki.

* * *

A jelenkori irodalomtörténet-írásban csakúgy, mint a történettudományi tanulmányokban jelentős mennyiséget képvisel az esszé-irodalom. E műfaj ilyen arányú térhódítását nem utolsó sorban az a körülmény is ösztönözte, hogy az esszé-írás divatossá vált, és összehasonlíthatatlanul tágabb teret nyitott a teremtő fantáziának, mint a szigorú, számokkal, tényekkel, okmányokkal körülhatárolt adatszerűség.

Az „esszésedés” a Madách-irodalomban szinte kezdettől nyomon követhető. Hatása alól a XX. század hetvenes éveitől örvendetesen újrainduló Madách-kutatók sem tudták kivonni magukat.

Sőt! Akkoriban a már szinte szokásból űzött szüntelen ideológia-keresés eseteként az aktuális napi politika szintjére süllyesztette vagy méltatlan, olykor eszmeileg is idegen gondolatokkal párosította Madách világnézetét.

Az irodalomtörténeti érdeklődés ilyen irányvétele következtében a Madách-irodalomban tetemesen megnövekedtek az elemző, magyarázó írások, ugyanakkor háttérbe szorultak a költő egyéniségére, jellemére, anyagi körülményeire és tudományos érdeklődésére vonatkozó kutatások. Ez a polarizáció a Madách-irodalom esetében jelentősen felülmúlja a szakirodalomnak más alkotók esetében észlelhető hasonló megoszlását. Az elemző tanulmányok – különösen a Tragédiára vonatkoztatva – sokkal kevesebbet mutatnak meg a költő gondolatvilágából, mint az esszéíró irodalmi-politikai elveiből.
A kutatások másik irányát a pozitivista adatfeltáró szemlélet határozza meg. E módszer és kutatási gyakorlat – mint utaltunk rá – mennyiségileg lényegesen elmarad az elemző, az alkotást magyarázó írásművektől, viszont általa új adatok és összefüggések feltárása remélhető!

A bevezetésben megjelölt levél- illetve kézirattári anyagnak már részleges áttekintése is számos irodalom- és tudománytörténeti újdonsággal, illetve korábbról származó feltételezések megerősítésével vagy cáfolatával szolgált. Természetes, hogy e terjedelmileg erősen korlátozott előadás keretében nincs módunk részletes felsorolásra, ezért csupán néhány olyan adatot említünk, amelyek Madách Imre irodalmi tevékenységéhez szolgáltatnak adatokat, avagy tudomány- és családtörténeti szempontból érdemelnek figyelmet.

Egy elveszett Madách-kézirat

A család levéltárának áttekintése során közvetett adatokat találhatunk Madách Imre irodalmi működésének egy olyan mozzanatára, amelyet mindmáig nem tart számon – azaz nem tud róla – az irodalomtudomány, noha ez az adat határozott vonalakkal járul hozzá Madách politikai, hazafias gondolkozásáról és művészi hitvallásáról rajzolható mozaikkép teljességéhez. Egy elveszett Madách-kéziratról szól a tudósítás. ² Egy Madách által írt drámáról, amely a magyar történelem egyik legviharosabb időszakában, a mohácsi csata után bekövetkezett válságos politikai és morális helyzetben szerepet vállaló Utyeszenich Györgyről, népszerűbb nevén Fráter Györgyről szólt.

A téma és a „szomorújáték” főhősének megválasztásában semmiféle ösztönzéssel nem bírt az a körülmény, hogy házassága folytán a költő is közel került a Fráter névhez, hiszen a „fráter” szó György barát esetében nem családi névként, hanem jelzői, melléknévi értelemben szerepel.

A drámát Madách a szabadságharc eltiprását követő hónapokban írta. Hogy elkészült-e vele, vagy letartóztatásakor, 1852-ben még dolgozott rajta, nem tudjuk. Munkája a letartóztatását megelőző időszakban előrehaladott állapotban lehetett, mivel egy későbbi utalást találunk arra, hogy a szomorújáték jeleneteit elkészültük után a költő rendre felolvasta barátainak.³

A dráma, valószínűleg a Madách letartóztatásakor végrehajtott házkutatás során, eltűnt. ⁴ Nyomát a számításba vehető császári igazságszolgáltatási, közigazgatási és rendőri intézmények iratai között mindeddig nem sikerült feltalálni.

A kézirat hiányában a drámáról érdemben nem szólhatunk. Ám a témaválasztásról, annak politikai jelentőségéről és azon eszmei és gyakorlati útkeresésről, melyet a költő Fráter György alakjába testesülve járt végig a szabadságharc bukása utáni hónapok kétségei között, mindenképpen beszélnünk kell, még ezen eltűnt, részleteiben ismeretlen irodalmi alkotás kapcsán is.

Madách Imre e csupán utalásokból „ismert” alkotásában Fráter György személyében olyan hőst állít az események középpontjába, akit a vesztett csata után, a pártviszályok által egymással szemben álló csoportokra szakadt társadalom közegében a függetlenség eszméje vezetett, és az országnak a hódítóktól való megóvása – e legszentebb cél – érdekében minden eszköz felhasználását lehetségesnek ismerte el.

A pálos szerzetesek fehér csuháját viselő XVI. századbeli államférfi Mohács után először ismerte fel, hogy a politikai szövetségek rendszerint a gyengébb fél szolgaságához vezetnek, melynek kivédésére a színlelés és hazugság éppúgy célravezető lehet, mint az összeesküvés és az erőszak. ⁵

Így a levert szabadságharc után a nemzet sorsáért aggódó Madách, aki maga is részt vállalt a küzdelmekből, és később a reménytelenség közepette egyre kutatta a tragédiából kivezető utat, alkalmasabb és tekintélyesebb kalauzt aligha találhatott volna Fráter Györgynél.

A történelmi helyzet, annak ellenére, hogy közben több mint három évszázad pergett le az idő rokkáján, 1849–50-ben nagyon hasonló volt György barát korához. Ekkor és a XVI. század közepén is, a legfontosabb a nemzeti függetlenség keresése és szolgálata volt! Így már az a sekélyes ismeretanyag is, amit ezen elveszett Madách-műről tudhatunk, széles horizonton tárja elénk a szabadságharc bukása utáni Madách gondolatvilágát, melynek fókuszában a haza függetlenségének szolgálata állott.
Soha nem ismert kézirat – csupán címének és témájának ismeretében – még soha nem volt oly beszédes, mint Madách Imre házkutatás alkalmával eltűnt „szomorújátéka” Fráter Györgyről.

Művelődés- és tudománytörténeti kutatások

Madách Imre nagyfokú érdeklődést tanúsított a múlt írásos emlékei iránt. Sztregovára költözése után egyre többet tanulmányozta a családi levéltár okmányait. Gyakran birtokjogi eljárások, adósságperek is kényszerítették a család korábbi jogügyleteinek áttekintésére. Ám a levéltári kutatás ilyen gyakorlati haszna mellett sokkal erősebb volt az a késztetés, amely az írott történelmi források, a történelem nagy összefüggéseinek megismerésére irányult. E tekintetben Madách érdeklődését nem korlátozták a családtörténet szűkebb keretei, inkább a művelődés- és tudománytörténeti témákra fordított figyelmet.

Azon körülményt, hogy Madách Imre politikai szempontból is milyen nagy jelentőséget tulajdonított a történelem írásos formáinak, jól szemlélteti a gácsi császári szolgabírói hivatal iratainak átvétele és gondos lajstromozása, 1861. január-februárjában.

E nagy hozzáértést, szinte levéltárosi felkészültséget igénylő munkát az Októberi Diploma kibocsátását követően megalakult Megyebizottmány rendelte el, azzal a céllal, hogy megmentse az esetleges pusztulástól a császári önkény korszakának legbeszédesebb vádiratait, a szolgabírósági okmányokat.

A Megyebizottmány – melynek Madách Imre is tagja volt – az 1848-as törvények alapján nyilvánította működését jogszerűnek, öszszetétele és intézkedései folytán azonban közelebb állt 1849 szelleméhez, mint 48-hoz. A Bizottmányba – távollétében – beválasztották Kossuth Lajost, Türr Istvánt és Pulszky Ferencet is. ⁶

A Megyebizottmány megszüntette mindazokat a hivatalokat, melyeket 1849 után a Habsburg önkény hozott létre.⁷ A hivatalok iratainak átvételére, lajstromozására és elhelyezésére a megye területére hét bizottságot küldtek ki. Madách Imre annak a bizottságnak volt az elnöke, amely a gácsi szolgabírói hivatal iratait vette át.
Madách Imrének az átvétel során készített jegyzőkönyvei és feljegyzései – amellett, hogy betekintést nyújtanak a kor közigazgatási viszonyaiba és szemléletébe, valamint iratkezelési rendszereibe – jellemző adalékok a költő közéleti tevékenységének, egyéniségének, de legfőképpen a történeti forrásanyagokhoz fűződő viszonyának rajzához is. ⁸

Jelen előadásunkban két olyan eseményét említjük a magyar múlt írásos emlékeit érintő madáchi érdeklődésnek, melyek forrásfeltáró jellegük folytán, tudománytörténeti szempontból is jelentőséggel bírnak.

Madách Imre 1857. március 12-én, Alsósztregován kelt levelében arról értesítette a Magyar Tudós Társaság titoknokát, hogy egy a „tudós világ” előtt – hihetőleg – ismeretlen kéziratra bukkant:

„Családi levéltáramban következő czímű 26 ívre terjedő kéziratot találtam: Ex diario Mscripto autographo Emerici Tökölj, quod in Bibliotheca Eminentissimi Cardinalis et Regni Primatis Principis Josephi a Batthyán asservatur, descripti dies illi, in quibus Petri Madách mentio sit. NB. in Prlaudata Bibliotheca solimodo Diarium annor 1693 et 1694 existit. – A napló magyarúl van 77 napot foglal magában, s nagyatyám Madách Sándor 1797-ben iratta le. – Miután nem emlékezem, hogy Tököly naplóját valaha mint kútforrást idézve láttam vólna, kénytelen vagyok hinni, miszerént annak léte a’ tudós világ előtt nincs tudva, s ezért vagyok bátor jelen soraimmal alkalmatlankodni. Ha az eredetinek feltalálására némi segéd kezet nyujtottam v. ezen ittlévő töredékek által némi szolgálatot tehetek azon esetre ha az eredeti végkép el veszett volna, szerencsémnek tartandám.”⁹

A Madách-ős, akire a kézirat latin nyelvű megjelölésében utalás történik, Madách Péter, Thököly híve. E Madách előd 1686-ban Zrínyi Ilona oldalán részt vett Munkács vára védelmében Caprara császári generális hadaival szemben. A XVII. század végére kialakult magyarországi politikai helyzet durván és fájdalmasan szembeállított két Madách testvért: Pétert, aki a török szövetségre támaszkodó Thököly belső híve volt, és a Habsburg király katonájaként a török ellen harcoló Jánost .

¹⁰

Visszatérve a Madách által meglelt kézirathoz, azt tapasztaljuk, hogy a sztregovai földesúrnak ezen első kapcsolata azon tudományos társasággal, melynek később tagja lett, meglepően gyors és hasznos eredménnyel járt a történettudomány számára. A levél címzettje, Toldy Ferenc akadémiai titkár, átlátva Madách forrásfeltárásának jelentőségét, nyomban áttekintette a kézirat kiadásának lehetőségét. Madách Imre felajánlott segítségének részleteit és mikéntjét nem ismerjük pontosan, de feltételezhetjük a bejelentő valamilyen közreműködését, annál is inkább, mert a napló, a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából, 1863-ban Madách Imre „földije”, a nógrádi Nagy Iván gondozásában jelent meg.¹¹

Madách kezdeményezése ily módon, 169 esztendővel a keletkezése után, e ritkabecsű naplót a „tudós világ” elé tárta!

Idézett levelünk folytatása egy újabb tudománytörténeti adalékot tartalmaz.

„Ugyancsak nagybátyám íratta le következő czímű könyv XXIX-ik Articulusát: Succincta Medicorum Hungariae et Transilvaniae Biographia Centuria altera. Pars posterior. Excerpta ex adversariis Stephani Weszpremi Med. Doctoris Lib. Regiaeque Civ. Debrecinensis Phys. ord. Viennae 1781. Nevezett articulus Madách Gáspárról szóll, hosszú és nagy dícséretek után, mint következik…”¹²

„Haazy Apateka. Szok rendbely irott orvvasságokkal, ezközökkel tellies ezen konive mellieket könnien meg késíthetny mindenfele kovlső és belső niawaliak betegsegek ellen, melliek származnak az emberri, elette folliasanak minden ideiben. Nemet nielwbeol az tudos Doctor Matthiolus Andras Herbariumos köniweből chech nielwre fordítatott és mostan chech nielwbul Magiarra fordítatott az Nemzetes és Nemes Stregovai Madách Gáspár altal. Az ezer hatszáz husson nioltz estendoben.” ¹³ „Ezt részint azért közlöm – folytatódik a Madách levél –, hogy tekintetes uraságodat, kinek a magyar literatúra története körűl olly megbecsülhetlen érdemei vannak, – Weszpremi könyvére figyelmeztessem (mellyet én ugyan eddig megszerezni nem bírtam) mellyben sok tudós magyarról lehet említés… Részint azért, hogy ha abban van valami érdekes miszerint 1628^ban magyar füvészkönyv íratott, annak feltalálására utat mutassak, s Tekintetes Titoknok úr belátása szerént felfedezőjének valamely jutalmat is tűzhessek ki.”

A levél befejező sorai a költőt és érdeklődését eddig kevéssé ismert oldaláról, a történelmi források publikálására irányuló készségéről mutatják be: „Levéltáram további át nézése utan több okiratot, Törökbasák magyar rendeleteit, Zrinyi Péter, Nádasdy e. u. t. leveleit, szívesen közlendem, ha azokat érdekeseknek fogja találni.”¹⁴

Az utóbb említett történelmi szereplők – Nádasdy Ferenc és Zrínyi Péter – Madách János nógrádi alispánhoz írott, „szövetségre szólító” levelei¹⁵ a Madách levéltár anyagában beszédes adalékokkal gazdagíthatták volna a korabeli történettudomány ismereti állagát az 1670. évi országos felkelésről. Az iratok publikálására azonban – Madách javaslata ellenére – nem került sor. Talán a jövőben, egy forráskiadványban megvalósítható lenne a költő ez irányú szándékát – helyette – teljesíteni!

Nem járt különösebb eredménnyel a Weszprémi könyv Madách Gáspárra¹⁶ vonatkozó utalásainak publikálása sem. Úgy tűnik, a tudós testületből hiányzott az a szakember, aki a maga tudományterületén képes lett volna olyan felismerésre, mint Toldy Ferenc a történelmi téma megítélésében, noha Madách Imre meggyőzően emelte ki a kérdés művelődéstörténeti jelentőségét.

Madách-ősök

A Madách család 1528–1914-ig terjedő iratanyaga, ¹⁷ különösen annak genealógiai és személyi okmányhagyatékot tartalmazó tételei, bő adatbázisul szolgálnak a Madách család régi tagjainak élet- és működéstörténetéhez.

Különösen gazdag adatanyagot gyűjtöttek össze a levéltárat őrző és kezelő egyes családtagok – ezek sorában az 1850-es években maga Madách Imre is – a család leszármazási rendjéről. E kutatások a család első birtokszerző ősének Radon ispánt tekintik, aki még a tatárjárás előtt, 1235-ben szolgálataiért két falut és tíz ekealja földet nyert adományként II. Andrástól. Radon később oltalmazta a Dalmáciába menekülő IV. Béla királyt, s e szolgálatait további birtokokkal jutalmazta a király. Radon három fia, Tamás, Madách és Tóbiás közül a Madách nevű fiú vált a nemzetség névadójává, oly módon, hogy keresztnevét a család megjelölésére használták.

A magyar múlt viharos évszázadaiban természetes, hogy a legtöbb érdemet és figyelmet egy-egy családban annak katona tagjai szereztek. Madách Pál az utolsó Árpád-házi király, III. Endre vitézeként Kőszeg várának a király ellen lázadóktól történt visszavívása során tüntette ki magát. Madách László a Podjebrád cseh király ellen vezetett hadjáratban foglyul ejtette a király fiát. Madách Péter a török ellen küzdve fogságba került, majd esztendők múlva, keserves nélkülözések közepette, gyalog vándorolt vissza hazájába.

A török fogoly húga, Madách Krisztina a költő Rimay János édesapjához ment feleségül. Ezt az aktust tekinthetjük a Madách család és az irodalom első egymásra találásának. Ezt követően több literátor – akkori fogalmak szerint írástudó, író ember – került ki a nagy család két ágából. Közöttük a legismertebb Madách Gáspár, aki magyar, latin és cseh nyelvű saját verseivel és e nyelvekből készített fordításaival vált alkotó elődjévé „Az ember tragédiája” költőjének. A másik, természettudományos érdeklődésű Madách Gáspárról a Weszprémi könyvvel kapcsolatban már szóltunk.

Madách Gáspár irodalmi tevékenységéről a XX. század elején báró Radvánszky Béla koronaőr közölt ismertetést,¹⁸ a Madách család kiemelkedő tagjairól pedig „Junius” név alatt egy ismeretlen szerzőtől származó írás emlékezik meg.¹⁹

Jelen előadás keretében az időtartam korlátozottsága miatt csupán így távolról vehetünk néhány ismerkedő pillantást a Madách-elődökre. A család két tagja azonban – Madách János és Madách Péter – azért kelt fokozott figyelmet a családi krónika iránt érdeklődő kutatóban, mert e két testvér az országos politika színpadán szemben állott egymással.

Madách János, aki a családban negyedikként viselte a János nevet, katonai pályán jeleskedett. A XVII. század utolsó évtizedeiben, amikor a török végleges kiűzése a legnagyobb anyagi és erkölcsi próbatétel elé állította az ország népét, a fiatal katona Füleken szolgált. 1684. július 22-én mint korponai kapitány a Buda visszavívására kiállított sereg nógrádi és honti részlegének parancsnokaként részt vett az érdi csatában. Ennek a csatának kiemelt jelentősége volt a felszabadító háború sikere szempontjából. Amíg a császári és magyar seregek Buda körülzárásának műszaki munkáit végezték, török részről kísérlet történt a budai helyőrség megerősítésére. Az ostromhoz készülő keresztény had lovassága – közöttük Madách János és csapata – a török ellen vonult. Hamzsabég mellett került sor az összecsapásra. A keresztény lovasság szétszórta a törökök tevés osztagait, mire a sereg más egységei is, egész tábori felszerelésüket zsákmányul hagyva, megfutamodtak. Buda teljes körülzárása ezután lehetővé vált, megkezdődhetett az ostrom.²⁰

A tábori élet körülményei között számosan megbetegedtek. Madách János ekként panaszkodott a járványszerű betegségekről anyósának, Szelényi Jánosnénak írt levelében:

„Kukta uram is megbetegedék, ha szerezhetnék szakátsot, azon kívül is nagy gondom vagyon reá, beste gyenge kurva fiai között, majd csak magam maradok egésséges Isten jovoltábul.”²¹

Madách János 1688-ban egy folyamodványában, melyben aszódi birtokainak meghagyását kéri, maga is elősorolja szolgálatait, és kérésének nyomatékául még a Madách elődök katonai érdemeire is hivatkozik.

„…De ugy is nem fájna annyira a’ szivem Kegyelmes Uram, ha vakjában és minden érdemem kivűl orczátlankodtam volna Herczegségednél, azon Jószág megh-kérésében, mert Istennek hálá, még fiatal koromban Füleken laktomban is Török ’s egyébb ellenséget eőltem ’s fogtam, söt az 1676.dik Esztendőben, midőn az sok Pogány Fülek alá jött vala nehéz sebben esvén, ’s azon sebessen is alkalmas Spaia Tőrőknek mentem végére, és akkor, a’ hoszszu frigy után, leg-első Tőrők főnek Füleki kapuban való fel-tételit, én causáltam. Azontul, hogy holmi aprolékos dolgokrul halgassak, első Buda megszállásakor, az Érdi harczban Isten segítsége által egynehány ellenségnek végére mentem, a’ ki Herczegséged Méltóságos Személlyének, reménylem akkor is hirével volt; ugyan azon eőszszel, a Tőrők, segítséget akarván Budára bé-vinni, az Szőllők kőzőtt minémeő derék Tőrőkőt ejtettem el, kezemnél lévő Zászló bizonyságom: Melly harczrol meg-térvén… az Commandóm alatt lévö Nemes Honth Vármegye seregétől az ellenségh után mintegy ordinantia nélkül rugaszkodtam vala ki… Nem voltak haszontalan herói, Kegyelmes Uram, édes eleim-is Hazájoknak és Kegyelmes Koronás Királyoknak eö Fölségeknek, kit bizonit Fölséges 2-dik András Király Madács Pál előmnek Renus vize mellett Adolphus Király ellen és másütt sok helyeken hasznos ’s vitéz szolgálatjáért az 1300dik Esztendöben, azontúl Fölséges Corvinus Mátyás Király Madács Lászlónak, Victorinus²² Cseh Országhi Király el-fogássáért az 1470-ben Kegyelmessen adott szép Donatiojok, és mások. hát én legyek é ollyan szerentsétlen, hogy az minémeö virtusokkal jó hirt, nevet, böcsűletet, s Jószágot szerzettek Eleim, hasonlók által el-veszejtsem.”²³

A török elleni felszabadító háború hősének, Madách Jánosnak három testvére volt: Ádám, Péter és Zsuzsa. A testvérek közül a Madách levéltár Zsuzsa és Péter személyére vonatkozóan őrzött meg figyelmet keltő iratokat, többek között Zsuzsa hozományának leltárát, amelyből hitelesen rekonstruálható a XVII. századvég női viselete és divatja.²⁴

Madách Péter személyét a Thököly-napló kiadási eljárása során már említettük. Ez a férfiú testvéréhez, Jánoshoz hasonlóan katona
volt. Péterben maradandó emlékként élhettek azok a korábbi, az 1668–1670-re visszanyúló, apját, a nógrádi alispánt érintő személyi kapcsolatok, melyek a Nádasdy–Zrínyi–Frangepán összeesküvés idején közvetve a Madách családot is érintették.

Madách Péter a felsőmagyarországi végeken harcolt a függetlenségért küzdő kurucok oldalán, Thököly zászlói alatt. 1686 elején különleges feladattal, a vár tüzérségének megerősítése végett, negyven emberrel a Thököly hitvese, Zrínyi Ilona által védelmezett Munkács várába ment. Itt küzdötte végig a megújuló ostromokat, egészen 1688. január 18-ig, amikoris több évi ellenállás után a hős asszony a várat feladni kényszerült. Zrínyi Ilonát fogolyként Bécsbe szállították, Madách Péternek azonban sikerült megszöknie. Ismét Thököly seregébe állt be. Az eddig megismert adatok utolsó bejegyzése e kuruc vitézről arról szól, hogy „1692 máj 13-án Tököly Imrével Uj Palánkára ment, annak neje Zrinyi Ilona elébe, midőn ezt a bécsi udvar a török fogoly Heisslerért kicseréltek.”²⁵

* * *

A Madách család még felderítetlen iratanyaga – hasonlóan az idézett dokumentumokhoz – a magyar múlt és művelődéstörténet nagyértékű forrásait rejti. Ezek kutatása, a várható tudományos eredmények mellett, azzal az alkotói örömmel is megajándékozza a történelem búvárait, hogy olyan iratokkal találkoznak, melyeket valaha Madách Imre gondozott, és többségüket kézbe vette, tanulmányozta.

Tudományos várakozás és mélyen átélt kegyeleti emlékezés.

Ezek az érzések kísérik a Madách-levéltárban végzett kutatómunkát.

Vissza