Beiczer Éva

 

Fráter Erzsébet személyisége kézírásának tükrében

 

 

Huszonkét levél az 1844–64 közötti évekből. A megszólítás „Édes Ma­dách!”, „Édes Imrém!”, „Szeretett jó Imrém!”, „Forrón szeretett Im­rém!”, „Édes kedves Emikém!”, „Édes Emikém!”, majd egy idő múl­tán csak „Tisztelt Imre!”, amely már többé nem is változik. A le­ve­lek szövege az író és a címzett életének három időszakáról tudósít: egy kapcsolat kialakulását, megerősödését, működését, majd szét­bom­lá­sát, egy emberpár sorsának drámai alakulását mutatja be.

                A levelekben látható kézírás vizsgálata pedig Fráter Erzsébet lelki-szel­lemi formálódását, egyéniségének kibontakozását, „fénykorát” és szo­morú hanyatlását tárja fel.

                Az első korszak első leveléből a 17 éves leány mellőzi a meg­szó­lí­tást. Istenhez fohászkodik, s emelkedettnek szánt, de dagályosnak ha­tó stílusban fogalmazza meg mondanivalóját: „Isten! Kire őntudatom tisz­taságával emelem buzgó fohászomat adj erőt ösz­ve szedhetnem za­jongó keblemnek érzelmeit, adj erőt egy gyen­ge ’s ahoz bátortalan lény­nek egy szive ugy mint lelkére ható ost­rom­nak el­fo­gadására! Er­zem szivem ’s lelkem szerinti kötelességem­nek ön felhi­vá­sának jelen so­raimal áldozni, – áldozni pedig erköltsi erőm­nek sza­ka­dásával; mert hi­szem illy gyenge lény szenvedni csu­pán de nem seny­vesz­teni te­rem­te­tett – ’s óh a gondolat! önnek lelkes fer­fiú csak egy percz­nyi bánatot okoz­hatni…” Majd a levél végén: „…sze­ret­vén felteni nagy lel­kü­sé­gé­röl azon szá­nalmat ’s részvétet, mely sze­rint egész érzekisé­gem meg renditésé­böl tamadott szokatlan lelki tö­rö­désemnek egy kevés pi­he­­nést enged­ni nem sajnáland – – – F. E.”

                A kézírás még a tanult formákat ismétli, szabályos, összefogott, szűk és tetszetős kivitelre törekvő. Az alsó mezőben az f, g, gy, j be­tű­szá­rak még illedelmes szeméremmel tapadnak össze.

                A középső mezőben a magánhangzók szűkösebb megformálása tar­tózkodásra, érzelmi hűvösségre mutat. Az m és n betűk sem nyílnak fü­zérszerűen felfelé, hanem boltíves védelem alá zárják a valódi ér­zése­ket. Az alsó és a középső mező együttese az író bizonytalanságát, óva­tosságát jelzi. De már feltűnnek a szavak végén látható lendületes, élénk végvonalak és az illúziókat s a becsvágyat kifejező magasan szál­ló ékezetek.

                Három hónappal később ugyanolyan méretű levélpapíron sokkal ke­vésbé figyelmesen és vigyázva mozog Fráter Erzsébet tolla. Már nem erőlteti a fegyelmezett szabályosságot. Itt is betölti a szöveg a te­ret, de terjeszkedőn széthúzva a szavakat már megfoganhatott a gon­do­lat, helyet kapni Madách Imre életében. Az ént szimbolizáló kö­zép­ső mező továbbra is szűk hangzókkal készül, viszont az alsó és felső szá­rak helyenként hosszúra nyúlnak és elégedetlenségről, a ki­e­mel­ke­dés vágyáról tájékoztatnak. Az író új t betűt alkalmaz, az eddig alul ap­ró hurokkal képzett gót típus latinná változott, a t törzsének felső har­madában elhelyezett hosszú áthúzással, az akarat megerősödését hang­súlyozó betűvé alakult.

                Az 1845-ben írt levelek változó külalakot mutatnak, de egységesen bi­zonytalan mozgással és gyenge ritmusban készültek. Ez a tény csök­ken­ti az írás minőségét, és a személyiségvonások értékelésében csak ala­csonyabb fokozatba való besorolást tesz lehetővé. Maga a ritmus vá­lasztóvonal a kézírás kedvező és kedvezőtlen megítélése között. Az em­ber testi-lelki-szellemi egységének a kézírásban is megnyilvánuló ki­fejeződése az egyéni ritmus, amely alatt – a grafológia klasszi­ku­sa­i­nak meghatározása szerint – az írásmű életességét kell érteni.

                E levelek szerint Fráter Erzsike még valóban gyenge és bátortalan lény. Az alsó mezőben helyenként az írás tengelyének megtörésével fé­lelemből, elfojtásból eredő balra nyomott szárakat is láthatunk. A szó­végi lendületes kanyarok figyelmet felhívó túlzásai, némely gót d be­tű jobbra hurkolt ívelései azonban a könnyed mozgás örömét ér­zé­kel­tetik.

                A fiatal leány kínálkozik, jelzéseket ad és áradozó leveleket ír Ma­dách­nak. 1845. március 21-én közli: „…önt vég­he­tetle­nül akar­nam bol­dogitani…” Szép, de őszintétlen szavakkal igyekszik befolyásolni a fiatal férfit. A szóvégi lendületek néha kis kampóban végződő moz­du­lattal visszakanyarodva a megragadást, a sokféle önös érdeket ma­gá­ba foglaló egoizmust fejezik ki. Az író finom mozdulattal a másik fél felé közelít, ám sokszor balra, visszafelé fordulva saját sze­mé­lyé­hez tér vissza. Máskor viszont a középső mezőben látható, kis fél­kör­í­vű gesztusok a jóindulatú, barátságos közeledés megjelenítői.

                Az 1845-ben írt levelekben a 45°-os, erősen jobbra hajló dőlési szög­gel az önmagát elengedni hajlamos, gyenge ellenállást tanúsító Frá­ter Erzsi mutatkozik meg.

                Hét év elteltével, 1853 márciusában – amikor Madách még az Új­é­pü­let börtönében szenvedi meg emberségét, hazaszeretetét – egy me­rő­ben más női képmás tekint reánk a papírlapról. A változás óriási, bár inkább átalakulásnak kellene nevezni!

                A dőlési szög 50–54° közötti értékre módosul, a régen lassan kép­zett, tétova betűk s szavak most határozott mozgással, erős ritmussal ha­ladnak előre. Az alsó mező összetapadásai megszűnnek, egyes hur­kok felduzzadnak, jelezve, hogy az erotikus fantázia felszabadult. Az ön­állósági törekvések magabiztos, férfias grafikai elemeket felmutató moz­dulatai is megjelennek. A gyenge és bátortalan lénynek immár sem­mi nyoma nincs az írásban.

                A levél a Madách Imrével eltöltött évek kedvező hatását, át­for­má­ló erejét, a folyamatos fejlődést mutatja be. Ekkor Fráter Erzsébet kéz­í­rása sokkal magasabb színvonalat képvisel, mint az anyós, Majthényi An­na 1831 és 1832 években készült leveleiben látható kézírás.

                A magyarázatot az agyfiziológiai mozgástípusok kézírásokra is ki­dol­gozott, nemzetközileg ismert és használt rendszerének alkalmazása ad­ja meg.

                Majthényi Anna kevéssé ritmusos, kemény, feszült, rugalmasság nél­küli, zárt írása fogyatékos feloldódásra, visszatartottságra, ön­ér­vé­nye­sítésre, hajthatatlanságra, dacosságra mutat. Fráter Erzsi ritmikus moz­gású, szabadon haladó, rugalmas, hajlékony, lendületes írása vi­szont oldottságra, közvetlenségre, természetes biztonságra, moz­gé­kony­ságra, viselkedésbeli könnyedségre utal.

                Ezt a levelet tartottam alkalmasnak Fráter Erzsébet személyiség-ké­pének megformálására, mert ebben érzékelhető a legjobban, hogy a Ma­dách Imrével való házasság alatt igazi egyéniséggé alakult. E levél ke­letkezésének időpontjában még az elhidegülés nem következett be, és Ő sem süllyedt a családjából való kivettetés és a megaláztatás lelki fáj­dalmának gyötrő állapotába.

                Az én tartományában a középső mező kisméretű, zárt ováljai nem utal­nak énfelnagyításra, a saját személyiség hangsúlyozására, magas fo­kozatú önértékérzetre. Mindez áttevődik más dimenzióba és a gót d be­tűk telt hurkolásával a saját énhez kapcsolódó kiválóság, eredetiség tu­datát fejezi ki.

                A kézírás egyedisége alapján valóban feltételezhető, hogy a benne szunnya­dó vagy nyiladozó adottságok közül képes lett volna valamit te­hetségesen, sikeresen kibontakoztatni. De erre kora, körülményei és kör­nyezete nem adott lehetőséget. Fráter Erzsébet saját személyének ki­emelésére a kézírás egyéb utalásokat is tartalmaz: egyes betűk alul­ról felfelé tartó kezdővonalait, a felső mezőben felmagasodó be­tű­szá­ra­kat és a szóvégi hangsúlyozásokat. Mindezeket a grafikai elemeket össze­gezve az önbecsülés és ezzel összefüggésben a saját érdekek ér­vé­nyesítésének szándéka bizonyosra vehető.

                E tulajdonságok alapján az is világossá válik, hogy Fráter Erzsébet nem a magukat alárendelő, megalkuvó, netán meghunyászkodó sze­mé­lyek közé tartozik. Erre utal az ént megjelenítő nagybetűk de­ko­ra­tív, finom ívelésű rajza, a test felé visszahajló vonalak nagy száma és a t törzsvonala fölé helyezett áthúzások együttese.

                Az én vizsgálatánál lényeges tényező a felelősségtudat mértékének meg­állapítása. Itt olyan tulajdonságokkal kell rendelkezni mint a lel­ki­is­meretesség, együttműködési készség, szerénység, óvatosság, elő­re­lá­tás, éleselméjűség, tapintat, megbízhatóság, tekintélyre méltó ma­ga­tar­tás, függetlenség és az etikai kérdésekre való fogékonyság. Nem túl­zott igény mindez olyan asszonnyal szemben, akinél az élettel össze­függő célok, az élmény, az átélés s a változatosság fontosabb, mint az egyhangú kötelességteljesítés, a konvenciók és elvárások be­tar­tása? A felsorolt vonások közül – korunk szemlélete szerint – gra­fi­ka­ilag csak az éles észt, a függetlenséget, s egyes vonatkozásaiban az eti­kát és a megbízhatóságot lehet bizonyítani.

                A szellemi szférában a tág írás a befogadókészséget ábrázolja. A kö­zépső mezőben a jobbra irányuló kapcsolásokkal előrehaladó és a szó­végeken jobbra lendülő írás a külvilágra való nyitottságot mutatja. be.

                A jól tagolt, áttekinthető, soha egymásba nem ütköző sorok láttán a dolgokba, történésekbe való betekintő- és meglátó képesség ál­la­pít­ha­tó meg.

                A szavakban látható hézagok, az írás folyamatának helyenkénti meg­szakítása miatt a kézírás a kevésbé kötött írások közé sorolható. Az ilyen írásból analizáló képességet, intuitív gondolkodást téte­lez­he­tünk fel. Kevés szónál felbukkannak kombinatív készségre való uta­lá­sok, de ezek a ritka előfordulás miatt inkább szellemes rögtönzésként hat­nak.

                A gondolkodás nem épül a szükséges mértékben a realitásokra. A föl­det, szilárdságot, anyagot, a megtartó alapot jelképező alsó mező és a felfelé törő kanyarok, hurkolások, lebegő betűelemek, magasan szál­ló ékezetek sokaságát befogadó felső mező között nincs meg a kellő egyen­súly.

                A gondolkodás egyik jellemzője a tudatos és a tudattalan erők együtt­működésének hiánya. A szavak többségében előfordul, hogy a g és y betűknek huroknak indult teste nem járja végig útját, hanem fel­fe­lé elakad, nem keresztezi a betűszárat és nem csatlakozik a kö­zép­me­ző következő betűjéhez. Ennek következménye, hogy a tudattalanba va­ló lemerülésből az elnyomott (szándékosan elfelejtett) kínos kép­ze­tek, a tudatküszöb alatti tapasztalatok, érzékelések nem jutnak be a na­pi tudatba. A felszíni és a mélyrétegek folyamatainak egységes tör­té­nés­be való szerveződése nem következik be. Nem villannak fel em­lé­kek, érzések, amelyek lehetővé tennék, rádöbbentenék az írót, hogy más­ként is lehetne vagy kellene cselekedni.

                A koncentráló készség kifejezetten gyenge. Sok a tévesztés és a le­ma­radt ékezet az írásban. A hangzók felcserélése már a leánykori le­ve­lekben is feltűnő volt. A miért szó helyett „niért”-et, az Istenemnek he­lyett „Istememnek”-et írt. A percet helyett „pecet”, a pihennem he­lyett „pihelnem” s végül a fájdalmad helyett „fajdánmad” volt ol­vas­ha­tó. (A saját magára vonatkozó „fájdalmam” szónál csak az á vessző­je ma­radt le.) A vizsgált levél címzésénél az Újépületbe szót „Új epü­tel­be”-nek írta. Mi ez a sok tévesztés? Ideges türelmetlenség, ne­u­rasz­té­nia. Kimerítő testi megbetegedések, érzelmi feszültség ha­tá­sá­ra ki­a­la­ku­ló tünetegyüttes: fokozott ingerlékenység, fáradékonyság, al­vás­zavar. (Lehet, hogy a hangszeres zenei képzés hiánya, a ki nem fej­lesz­tett hallás is okozta a fonémák összetévesztését.)

                Az akarati tényezőket vizsgálva mai tudásunk szerint csak az ál­lít­ha­tó, hogy Fráter Erzsébet aktív, cselekvő akarattal rendelkezett. Az írás szabályos, gyorsan haladó, a vesszős ékezetek némely szónál a be­tűk jobb oldalára előre szaladtak, a t-áthúzások hossza helyenként el­éri a törzsvonal hosszúságát.

                A belső késztetések erőteljesek, az önirányítás és szabályozás azon­ban a szabadon lebegő vagy lendülő formák miatt csak a közepes fo­kozatot éri el. A levél egyenetlen, hol vékonyabb, hol vastagabb vo­na­lai a kéznyomás kiegyensúlyozatlanságát és az író változó han­gu­la­tát, érzékenységét szemléltetik.

                Mivel Fráter Erzsébetnek az őt érő különböző ingerekre, hatásokra va­ló érzékenysége nagyobb volt, mint azok feldolgozásának ké­pes­sé­ge, ez a tény egészségi állapotára, életerejére is kihatott.

                A mozgási szabadság és az önállóság igényével mások be­a­vat­ko­zá­sát visszautasítja, saját akaratát kívánja érvényesíteni. A d betűk jobb­ra irányuló, de hosszanti vízszintes húzásai a család általi kor­lá­to­zott­sággal szemben mutatott ellenállást fejezik ki. Néha azonban meg­i­nog, ilyenkor az erő gyengülése a kissé lefelé hajló, erőtlen vég­vo­na­lak­ban figyelhető meg. (Ilyen a 4. sorban a „helyzetem”, a 6. sorban a „raj­tam”, a 11. sorban pedig a „tudom” szó erőtlen m betűje.

                Az emberi kapcsolatok és a magatartás területén az eddig is­mer­te­tett grafikai elemek összhatása alakítja az egyes tulajdonságok meg­ha­tá­rozását.

                Fráter Erzsébet magabiztos fellépéssel, a társadalmi szokásoknak meg­felelően teremt kapcsolatokat. A külsőleges biztosság és jártasság el­lenére nem mentes a belső gátlásoktól. Van lelkében egy felfedetlen rész, ami csak reá tartozik, amiről nem beszél. Erre utalnak az m és n be­tűk boltíves és szögletes zárt formái, valamint az a és o sötét ovál­jai. Széles szóközök figyelmeztetnek arra, hogy tart egy távolságot, és az elkülönüléssel igényli önmagával szemben a tiszteletet adó vi­sel­ke­dést. Ugyanakkor az erőteljesen mozgó, helyenként lendülő, ívelő – tánc­ra emlékeztető – mozdulatokat felmutató írásból magakelletésre, kül­sőségek és lényegtelen dolgok felnagyítására lehet következtetni.

                A társas kapcsolatokban szívélyes, részéről a bánásmód olykor eről­tetetten kedveskedő. A nagy kanyarral közeledő mozdulatok hang­zatos kijelentésekre, felszabadult megnyilvánulásokra mutatnak. Ag­resszivitásra utaló gesztust a kézírás nem tartalmaz, de mivel a ha­rag, düh indulatát Ő is átéli, ebbéli feszültségét feltétlenül le kell ve­zet­nie. Éles ész és a szellemi fölény birtokában kritizálással, gúnyos, ta­láló megjegyzésekkel egyenlít.

                Közvetlen, baráti viselkedése megtévesztő, mert a másik ember va­lójában kevéssé érdekli. Az a legfontosabb, hogy Őt olyannak lás­sák, mint amilyennek szeretné magát bemutatni. Jó hangulatában könnyed­ségével, ötleteivel fel tudja hangolni környezetét.

                Fráter Erzsébet életének második korszaka már küszöbön van, rö­vi­desen kezdetét veszi, amelyet az 1853. június 25-én keltezett levele jel­lemez.

                „…a’ nyári Sláfrokod – a’ freslagba van egy selyem ruhám tsi­nál­jon Mutsenbaher más derekat mert igy már nem horhatom, mond meg né­ki hogy derékba szűkkebre és a’ melybe bö­vebre tsinálja – 2 ka­lap Cruz­mannak és egy mantil a’ 2 kalapbul va­­laszon egyett és tisztit­sa és pu­tzolja fel – ha a’ ritkát – valasztya ugy ara tegyen feher panttikát ha pe­dig a’ sűrü szalmátt akor arra tegyen Schot­tis pantlikátt – a’ Man­tilt ha lehett tisztitsa ki és tsinálja ugy mint most horgyák…” „…a’ ci­pő­im küldki, és Kö­nignél ren­delj egy par bőr to­pánt, vagy ha van néki ké­szen hogy kűl­gyön ad ő Con­tóra is –…”

                Erzsi súlyos gondokkal, megoldhatatlannak látszó problémákkal te­lített nehéz hónapoktól megviselve kárpótlást kér, amit a nők szá­má­ra olyan fontos ruházkodás, öltözködés által szeretne megkapni.

                Fráter Erzsébet lélektani típusa szerint az extravertált sze­mé­lyi­ség­hez áll közelebb, akinek érdeklődése az emberek, s szűkebb-tágabb vi­lága felé fordul. Az élmények keresése, a kiteljesedés, a valakivé vá­lás (önmegvalósítás) foglalkoztatja. A sebesen előrehaladó, tág írás, a jobb­ra irányuló kötöttség lendületes vonalai, a mozgalmas hurok­kép­zé­sek mind erre mutatnak. Ellenpontként a kisebb mértékű in­tro­ver­zió, vagyis a befelé fordulás, az írás szűkületeiben, az előző és a kö­vet­kező betűhöz sem kötött magányos l és t betűkben jut kifejezésre.

                Érzelmi világa a felnőttség éveiben bővül, gazdagodik. A lágy ér­zel­mek a hajlításokban, kis ívekben, félkörű formákban, a be nem fe­dett, tiszta középső mező betűiben jelennek meg. A nőiességet, a sze­re­tetre való képességet, bensőségességet a kissé nyitott füzérek és a haj­lított vonalak érzékeltetik.

                Az indulatok a nyomás erősödésében, a keményebb vonalakban és a heves elrántásokban mutatkoznak meg.

                Az elfogultság kikerülése érdekében azonban nem hagyhatók fi­gyel­men kívül azok a felhívó, önmutogató formák, amelyek a vissza­fe­lé hajló vonalvégződésekben, a saját személyiségre mutatva, csök­ken­tik a környezet felé sugárzott érzelmi megnyilvánulások hatását. Még mindig Fráter Erzsébet jelentősége, fontossága kerül előtérbe.

                Vannak a kézírásban olyan elemek, amelyek alapján a pszichikai ál­lapot kedvezőtlen változását lehet feltételezni. Ilyen az egyenlőtlen tá­gasság, illetve a széles nyomtávot hirtelen felváltó szűkösség, a meg­változott és két tagból képzett k betű.

                Megkezdődött a folyamat, amely ha nem is teljesen vissza­for­dít­ha­tó, de kezelhető lett volna. Kezelhető, gyógyítható egy megélhetési biz­tonságot nyújtó családi életben, az anyához legközelebb álló kis te­rem­tések, saját gyermekei körében. Ilyen körülmények között Fráter Er­zsébet házasságának első hét éve alatt bekövetkezett csodálatos fej­lő­dése is bizonyosan folytatódhatott volna.

                Erre azonban nem kerülhetett sor. Elítélték és kitaszították. Ér­zé­ket­lenül döntöttek a családtagok Erzsébet pusztulásba vezető útjáról. Sok­kal nagyobb bűnt követtek el, mint amilyennel vádolták!

                Tizenegy év múltán, a harmadik időszakban a levelezés most már csak megélhetési költségek kifizetésére és sürgetésére szorítkozott. 1864. március 16-án Fráter Erzsébet a következő sorokat vetette pa­pír­ra:

                „Tisztelt Imre! Megbocsás ez isméti alkalmatlanság mijat de a’ vál­tó irásat minden jó szan­­dek dacára is roszul irtad, itt küldöm visza, és egy új váltot küld­ve légy szives ezt alá irni, öszvesen cse­kély a’ hiba, de hijába ha a’ for­ma helyeséget kivánjak egesz bi­za­lomal reménlem hogy sije­ten­ded visza szolgaltatni e’ valtót, egesz tisz­telettel marattam Fráter Erzsébet”.

                Ebben a levélben az író elhanyagolja a formákat, nyugtalanul, zak­latottan halad a papíron. Több grafikai elem még a régi be­i­deg­ző­dé­seket mutatja, de a leeső szóvégek, a lehanyatló kettős t áthúzása és a d betűk lefelé tartó hurkolása, a tartás nélküli fonalas betűk meg­je­lenése a pszichikai állapot romlását jeleníti meg.

                Madách Imre még ebben az évben, október 5-én örökre lehunyta a szemét. Valószínű, hogy betegségei közül a pszichoszomatikus jel­le­gű bajok okozója saját uralkodó természetű, erőszakos hajlamú any­ja lehetett. – Fráter Erzsébetnek még tizenegy keserves esztendő ada­tott: a nyomor, önmagából való kifordulás, a lezüllés és az el­ha­tal­masodott elmebaj évei.

                Aki tragédiájának bekövetkezésében részes és irányító volt, aki a ka­tolikus vallásban nevelkedve a jézusi tanítás szerint a sze­ren­csét­len asszonnyal szemben az irgalmasságot gyakorolhatta volna, annak lel­kiismerete nem mozdult, megtagadta a megbocsátást. Ájtatos szi­go­rúsága, hajthatatlansága mögött a megvetés, a rideg gyűlölet hú­zó­dott meg. Majthényi Anna személyiségéből a belső vezérlésű tiszta er­kölcs hiányzott.

                Az utókor kutatásai és vizsgálatai nyomán azonban egyre tisz­táb­bá, igazabbá válik a Tragédia Éva-modelljének, Fráter Erzsébetnek sze­mé­lyi­sége.